Mostantól hetente jelentkező képregényes rovatunk első számában Varró Attila Kult-Comics című könyvét, a harmadik részénél tartó, nyári blockbuster World War Hulk-ot és Frank Miller hat felvonásos taknyolását, az All-Star Batman and Robin the Boy Wonder-t szemrevételeztük. Ráadásként pedig vetettünk néhány tiszteletteljes, ám riadt pillantást a legendás(an tündibündi) Fantasztikus Négyes legelső számának kíméletlenül sárguló lapjaira is (klikk a képre).
Varró Attila: Kult-Comics
Mozinet-könyvek, 2007
Egy olyan országban, ahol már egy pepita csempeburkolat is hiánypótló képregényes műnek számít, Varró Attilának, ha tetszik neki, ha nem, prófétai szereppel kell szembenéznie.
Jelen könyv a Mozinet magazin "Kult-Comics" nevű rovatának szövegeiből szemezget, respektálandóan nagy elánnal ráadásul - rögtön 29 esszét is elénk borítva.
A legtermészetesebb, de a biztonság kedvéért megjegyzendő, hogy Varróban az írmagja sincsen annak a hazánkban oly népszerű sznob megvetésnek, amely a képregényt, mint formát, szíve szerint kizárólag a Dörmögő Dömötör szintjén értelmezné (elfeledkezve Pulitzer-díjas Maus-ról, csodás hangulatú Rabbi Macskájáról, szabálytalan álomképeket görgető Enki Bilal-ról, Alejandro Jodorowsy-ról, Milo Manara-val comic-kooperáló Federico Fellini-ről), írói művelőit félresikerült irodalmároknak, rajzolóit pedig elbukott képzőművészeknek titulálva - helyette a kilencedik művészetnek, vagy "legrosszabb" esetben a világ eseményeit, tendenciáit roppant nagy hatékonysággal kikristályosító, totálisan legitim popkulturális közlési formának tartja azt.
A gusztusosan aprócska könyvet olvasgatva kellemes érzésünk támad: Varró természetes stílusa és ízléses, elegáns tartózkodása a siralmas hazai viszonyok felemlegetésétől természetesen javára válnak a műnek. Emellett a szerző egy lehengerlően művelt (ám mégis szerény) író benyomását is kelti, aki így a megszokottnál (...) jóval nagyobb - tehát igazabb - térben: irodalmi, zenei, képzőművészeti és természetesen filmes kontextusban is képes (újra)értelmezni az éppen vizsgált képregényes alkotásokat. Így kerülhet nála mindenféle görcsöktől mentes módon egy mondatba a végtelenül bonyolult jelentéstartalmú görög "arkhé" szó - és a Fantasztikus Négyes.
Mégis, talán helyesebb és bölcsebb, ha ebben az amerikai, európai és ázsiai területeket vizsgáló könyves megjelenésben nem a "képregényhit" rapid terjeszkedését (állítólag a kiadványt, legnagyobb sajnálatunkra, nehezebb beszerezni, mint egy teljesen fitt brontoszauruszt), hanem ünnepet, egy szerző megünneplését látjuk, aki, bármily hihetetlen is, a Filmvilágban megjelent számtalan nívós cikke és tanulmánya után csupán most, a Kult-Comics-szal vált a könyvesboltokon keresztül is elérhetővé. Mindemellett, talán nem is kell mondani, jelen munka felkutatása: kötelező cselekedet.
(p1inkh3ll)
All-Star Batman and Robin the Boy Wonder #1-6
Dc Comics, 2007
Nagyon durván számolva két évvel ezelőtt indult útjára a DC Comics All-Star nevű sorozata, melyben ismert írókat és rajzolókat verbuváltak össze, nem titkoltan azzal a célzattal, hogy végre lenyomják a Marvel tomboló eladásait. Az ötlet jónak is tűnt, és bizonyos sorozatok kapcsán, például az All Star Superman-nél, be is vált a dolog, azonban a DC univerzum másik fontos karaktere esetében a végeredmény, fogalmazzunk úgy, siralmasra sikeredett.
Frank Miller nevét manapság senkinek sem kell bemutatni, hiszen a képregényeiből készült filmadaptációk még a legigénytelenebb popkorn mozira vágyó célközönséghez is eljutottak, hála az álomgyárnak. Miller képregények világában befutott karrierje azonban már kevésbé ismeretes, és, bár nem is kívánok rá most hosszasan kitérni, lényegében a mai napig a modern képregényírás egyik legnagyobb alakjaként tarthatjuk őt számon (legfőképpen a 80-as évektől a 90-es évek második feléig elkövetett munkái miatt).
Miller múltja tehát szinte predesztinálta őt arra, hogy az All-Star Batman and Robin the Boy Wonder írói posztját betöltse, és hát, lássuk be, manapság még mindig ott tartunk, hogy Frank Miller nevével akármit el lehet adni.
A történet, ha finoman akarok fogalmazni, eléggé sovány és egyszerű. Az első számban az olvasó valahol ott kapcsolódik bele a történet szálaiba, ahol a Tim Burton által rendezett Batman film kezdődik. Kedvenc bőregerünk a szülei halála okozta több éves sokkból felébredve már magára öltötte a denevér jelmezt, létezése azonban még sok gotham-i polgár fejében csupán egy városi legendával egyenlő. Egyik este a milliárdos Bruce Wayne legújabb nőstény áldozatával, az elképesztő módon irritáló Vicki Vale-el készül eltölteni pár romantikus órát a cirkuszban, amikor szörnyű katasztrófa történik. Egy örült bérgyilkos ront be az épületbe, és az éppen bemutatót tartó artista csapatot, a Repülő Grayson-okat, a legifjabb Dick kivételével mind lemészárolja. Bruce Wayne gyorsan át is vedlik Batmanné, hogy rendet tegyen a helyszínen, az életben maradt Dick Grayson-t pedig közben a rendőrök menekítik ki a helyszínről, nyomukban Vicki Vale-el és Alfred Pennyworth-szel. Mivel maga a bőregér se akar lemaradni az izgalmas kalandról, bepattan a Batmobilba és gyorsan a banda után ered. Ennek az eredménye az lesz, hogy, miután elintézte a rendőröket, bevágja Dick-et a Batmobilba és elviharzik vele.
Ezek után a harmadik számban úgy hat hónapot visszaugrunk az időben, hogy tanúi lehessünk annak, hogy a totálisan megkattant Black Canary tönkrever egy csapat alkoholista nehézfiút a helyi bárban, majd vérben forgó szemekkel elindul Batman után. Azonban, hogy ennek mi a franc köze az eddig elmesélt, meglehetősen vézna történethez, azt nem tudom, mindenesetre a rövid kitérő után ismét visszaugrunk a jelenbe. Batman éppen a Batbarlang szépségeit mutogatja az ifjú Dick Grayson-nak, amikor Alfred értesíti, hogy súlyos balesetet szenvedtek az üldözés során és Vicki Vale a halálán van. A bőregér, mivel baromira furfangos, ráveszi Superman-t, hogy az szállítsa Gotham-be Párizsból az egyetlen orvost, aki megmentheti Vicki Vale életét. Dick eltűnése miatt azonban az egész város, beleértve az Justice Leage-et is, Batmant keresi. Superman le akarja tartóztatni, Plastic Man társulni akar vele, Wonder Woman pedig le akarja tépni a fejét. Mindeközben ismét megjelenik Black Canary és a Batgirl is a történtben, de hogy miért, az szerintem Frank Miller előtt is rejtély.
Az eddig megjelent hat rész elolvasása után több dolog is nyilvánvalóvá vált előttem. Az egyik, hogy a meglehetősen komplex és érdekfeszítő történetet Frank Miller vélhetően egy székelykáposzta, rum, kecsketej kombinációt követő fosás-sokk közepette találhatta ki. A másik dolog, ami ebből következik, hogy a DC Comics valószínűleg úgy könyöröghette ki, hogy vállalja el a sorozatot, ugyanis a végeredményből süt az érdektelenség. Az egész sorozat olyan, mintha egy infantilis idióta írta volna, aki életében nem olvasott nemhogy képregényt, de Batmant se. A karakterek a jellemeiket tekintve totálisan ki vannak forgatva önmagukból, és olyan dolgokat tesznek, amik eddig ismert elveikkel totálisan ellentétesek. Batman embereket gyilkol, rákeni a falra Alfred-et, Black Canary egy dühöngő elmebeteg, Wonder Women nemkülönben. Ezekhez pedig pluszban hozzájönnek az olyan debil párbeszédek és mondatok, mint például a "get out of the way you walking sperm bank!", ami hát finoman szólva elég érdekesen hangzik Wonder Woman szájából. Ezekhez képest az a tény, hogy minden egyes számban van egy mondat, ami legalább 15ször hangzik el - már csak hab a tortán. Egyszerűen nem látni a dologban a koncepciót, amit Frank Miller egy egyszerű "Its fun!" mondattal le is rendezett. Hiába nehéz dolog egy felnőtt embernek egy 4 éves matchboxaival carmageddont játszó gyerek szintjére lesüllyedni, de neki nagyon úgy látszik, hogy sikerült.
A dolog azonban cseppet sem vicces, sokkal inkább: elszomorító. Az egyetlen dolog, amire nem lehet panasza a gyanútlan olvasónak, az a rajz. Ez persze nem véletlen, hiszen a füzet látványvilágáért Jim Lee volt a felelős, akiről elmondhatjuk, hogy szinte sosem hibázott eddigi munkássága során (aki ezzel nem ért egyet, az nálam jelentkezhet). Ez azonban édeskevés. Egy képregény nem csak attól képregény, hogy szépen kivitelezett, és hogy fényes papírra lett nyomtatva, és kinyitva hatványozott vizuális orgazmus tör ránk, hanem attól, hogy nem egy olyan ember írja hozzá a történeteket, aki igyekszik Rob LieFeld nem létező színvonalát is alulmúlni. Szomorúan kell kijelentenem, de az All-Star Batman and Robin eddig megjelent 6 száma kőkemény fércmunka, ami, érdekes módon, ennek ellenére is elképesztően sikeres. Azonban arra a kérdésre, hogy mi lehet a sikerének kulcsa, nem tudom a pontos választ, de ha engem kérdeztek, egyértelmű: Frank eladta a lelkét az ördögnek.
Egyetlen dolgot nem tudok csupán eldönteni: ajánljam, vagy mindenkit óva intsek ettől a sorozattól? Ugyanis ekkora fekáliához ritkán van szerencséje az embernek egy olyan legendától, mint Miller, az tuti.
(Berzerker)
World War Hulk #3
Marvel Comics, 2007
Marvelék az elmúlt egy évben is keményen belehúztak, ahogyan azt tőlük megszokhattuk. A 2006-ban startolt, Civil War nevezetű eseménysorozat idusán, 2007 májusában indult el a jelenleg éppen a lecsó közepén tartó World War Hulk címet viselő crossover, mely a történet fő szálát hivatott rokka módjára perdíteni. Bár az ismertebb szuperhősöket is érintő esemény lényegi története az öt részes mini keretein belül lesz kifejtve, számos más sorozatra is hatással lesz a cselekmény. Még a szuperhős problémáktól messze távolmaradó Frank Castle (akit a lassan egy éve futó War Journal V2-vel rendesen belerángatnak a Marvel univerzum ügyeibe) is kapcsolatba kerül az eseményekkel.
Miután az Illuminati úgy kilőtte kedvenc zöld bajkeverőnket az űrbe, mint Khrushchev Laika-t egy verőfényes novemberi délelőttön, az öreg Banner kissé felkapta a vizet. A száműzetésének hála azonban Hulk a Sakaar nevezetű bolygón új életre és új családra lelt - azonban egy végzetes csapás szinte teljes mértékben kiirtotta a bolygó népességét, köztük Hulk terhes feleségét is. A dühtől és haragtól vezérelve a nagy zöld óriás maroknyi csapatával a föld felé vette az irányt, hogy végleg leszámoljon a tragédia általa vélt okozóival, Ironman-nel, Mr Fantstic-kel, Black Bolt-tal és Doctor Strange-dzsel.
A sorozat friss, ropogós harmadik száma csupán nemrégiben látott napvilágot. Itt szinte már minden nagyobb, ismertebb hőst felemésztett Bruce Banner dühöngő, minden képzeletet felülmúló, bosszúszomjas haragja. Az elszabadult fenevad és bérencei megfékezésére a kormány utolsó előtti lehetőségként beveti adamatium töltetű nehézgyalogságát, ami persze nagyjából annyira bizonyul hatásosnak, mint Kiszel Tündének az énekóra. Az események közepette Doctor Strange is támadásba lendül és sikeresen behatol Hulk elméjébe, így próbálván jobb belátásra bírni, dühét csillapítani. Hulk azonban egy csellel előcsalja a tudatába férkőzött mágust, és a kezeit eltörve leállítja. Miközben a kormány utolsó utáni lehetőségként a Sentry segítségét kéri az őrjöngő Hulk megállítására, Doctor Strange kiszabadítja fogságából a hatalmas pusztító démont, Zom-ot, hogy saját testébe fogadva szembeszálljon a hatalmas zöld szörnyeteggel.
Azt kell hogy mondjam, az első két szám után nem okozott nagy meglepetéseket a harmadik, ami, gyorsan hozzáteszem, távolról sem jelent negatív kritikát. Sőt! Az idei év nagy dobásának ígért sorozat, bár eddig nem tartogatott hatalmas meglepetéseket, és talán pár helyen elég kiszámíthatóra sikeredett, a cselekmény összességében szórakoztató, és korrekt nyári comic blockbusternek bizonyul. A meglehetősen egyszerű és írói szempontból ujjgyakorlatnak nevezhető történethez frankón illeszkednek John Romita Jr elképesztően gyönyörű és tökéletesen képregényhez illő illusztrációi, melyek kétségtelenül magasabb szintre helyezik a füzetet. Az igényes comichoz egy tökös borító is dukál, mondá az Úr, ami csakúgy, mint az előző szám esetében, most is David Finch nevéhez fűződik. Akinek azonban még ez sem lenne elég, az egy pazar Romita által rajzolt variant cover-rel is beszerezheti a kiadványt.
(Berzerker)
Fantastic Four #1
Marvel Comics, 1961A képregények világa csakúgy, mint minden más terület, rendelkezik a maga ikonikus, meghatározó alakjaival, akik több évtizedes múltjukból kifolyólag folyamatosan meghatározták, és meghatározzák jelenleg is a műfaj fejlődését. A fontos képregények mögött persze talán még ennél is fontosabb alkotók álltak, olyan emberek, mint Stan Lee, Jack Kirby, Steve Ditko, akik tevékenységükkel a 60-as évek elején olyan forradalmat indítottak el a műfajon belül, mely máig meghatározó.
Az egyik és talán a legfontosabb ilyen sorozat a Fantastic Four volt, mellyel Stan Lee 1961 novemberében jelent meg először a nagyközönség előtt. A kreatív körülményeket azonban több érdekes, ma már történelminek számító dolog is megelőzte. Az egész egy golfmérkőzéssel kezdődött, melynek két résztvevője, Martin Goodman és a National Comics (későbbi DC Comics) főnöke volt. Ekkor tudta meg ugyanis Goodman, hogy a már akkoriban is nagy vetélytársnak számító cég egy új sorozatot kíván a piacra dobni, Justice League of America címmel, melyben ismert szuperhősöket tömörítenek egyetlen csapatba. Nem kell nagy ész ahhoz, hogy kitaláljuk, Mr Goodman úgy érezte, hogy a tettek mezejére kell lépnie, így fel is adta a kötelező házi feladatot Stan Lee-nek. Lee akkoriban éppen élete egyik legnagyobb írói krízisét élte át. Egyszerűen úgy érezte, hogy szemét, amit csinál. Az akkori képregényeket még nem jellemezte az a fajta összetettség, mint manapság. A füzetek főleg gyerekeknek íródtak, így nem lehetett hosszabb történeteket kitalálni, vagy bonyolult mondatszerkezeteket használni. Stan Lee azonban felesége unszolására, meg mivel vesztenivalója sem volt, valami teljesen egyedibe vágott bele, és már meg is született a Fantastic Four első legendás száma.
A füzet első számában megismerhetjük a sorozat négy fő karakterét, és némi visszatekintés során ezen karakterek háttértörténetét is. A mai szemmel, fogalmazzunk úgy, aranyos cselekmény úgy bontakozik ki, hogy Reed Richards (alias Mr Fantastic) egy az égboltra felbocsátott jel segítségével összehívja a Fantastic Four-t. A dolog apropója az, hogy titokzatos módon, szerte a világon, szőrén-szálán eltűnnek a működő atomreaktorok. Az F4 feladata tehát, hogy megoldja a rejtélyt. Mielőtt elindulnának hőseink, Stan Lee gondosan bemutatja, hogy a csapat tagjai miként szerezték képességeiket. A négyfős tudós brigád a Reed Richards által tervezett repülővel éppen az űrben tevékenykedett, amikor az őket érő kozmikus sugárzás hatására különös képességek kerítették hatalmukba őket. A földre való visszatérésük után, képességeik birtokában úgy döntöttek, ezt a fajta adományt az emberiség szolgálatába állítva fognak őrködni a rend felett. Első küldetésük egy Monster Island nevű helyre kalauzolja el hőseinket, ahol, mint később kiderül, egy Moleman nevű, koboldszerű figura a hatalma alá hajtott szörnyek segítségével próbálja átvenni a hatalmat a világ felett. Az F4 minden tudását bevetve együttes erővel legyőzi a gonosz kis lényt és szörnyetegeit, megmentive a világot a végső pusztulástól.
Miben rejlett a Fantastic Four sikere? A válasz a füzet újszerű, mára már klasszikusnak nevezhető emberközeli stílusában rejlett. Stan Lee eltörölte, vagy ha úgy tetszik új értelmezést adott a kor képregényiparára nehezedő kliséinek. Hősei személyazonossága a világ, és a füzet olvasói előtt köztudott volt, sőt az első két számban még a szuperhősökre jellemző jelmezzel, vagy egyenruhával sem rendelkeztek. Ezen megszokott, a korra jellemző sajátosságoktól megszabadítva karaktereit és magát a műfajt, sikerült mind a képregények világát, mind a benne élő szereplőket közelebb vinni az olvasókhoz. Ledőltek tehát azok a hatalmas falak, amik az olvasók és az általuk csodált hősök között húzódtak. A meglehetősen újszerű értelmezéshez tökéletesen megkoreografált és gyönyörűen kidolgozott illusztrációk társultak, melyeket Stan Lee egyik állandó alkotótársa, Jack Kirby követett el. A kettejük közötti összhang, melynek a végeredménye a ma már történelemnek számító Fantastic Four első száma, elképesztően sikeres lett, és a képregények reneszánszát indította útjára.
(Berzerker)
Utolsó kommentek