Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Philip K. Dick: Az utolsó szimulákrum

2013.07.22. 06:00 Beyonder

az-utolso-szimulakrum.jpgAz utolsó szimulákrumban Dick 25. magyarul megjelent művét köszönthetjük. Akinek volt szerencséje mindhez, talán már elmondhatja magáról, hogy kezdi megismerni a Dick-univerzumot, és lassan összeáll benne a kép. A többiek – beleértve magamat is –, akik csak az életmű töredékével, és a többnyire lebutított filmadaptációkkal találkoztak, egyelőre a sötétben tapogatóznak. Számomra Dick regényei olyanok, mintha óriási, végletekig kidolgozott regényciklusok zanzásított verziói lennének, tele olyan, mintegy mellékesen odavetett zseniális ötletekkel, amelyek önmagukban is megérnének egy regény-, novella-, vagy filmfeldolgozást.   

Az utolsó szimulákrum is épp ilyen. Olvasható disztópiaként, politikai szatíraként, klasszikus összeesküvéses sci-fiként és persze vérbeli Dick-mindfuckként. Vannak benne androidok, neandervölgyi emberek, múltból visszahozott náci háborús bűnösök, telepatikus úton kommunikáló marsi lények, és légy-méretű, élő spamként funkcionáló reklám robotok – és ezek mind csupán mellékszereplők.

A történet végig az USEÁ-ban, az Egyesült Államok és Nyugat-Németország egyesülésével létrejött országban játszódik, ahol a demokrácia egy ideje már megszűnt. Helyette sajátos elnöki rendszer működik: Nicole Thibodeaux , a First Lady képviseli az állandóságot, a nép választ számára der Altét, vagyis férjet, aki egyben az aktuális kormány feje. Tényleges hatalma azonban nincs, az egymást követő der Alték ugyanis mind szimulákrumok, a népet pedig az egyetlen csatornát sugárzó televízió segítségével kondicionálják arra, hogy rajongva imádja a First Ladyt. Mint minden tisztességes disztópiában, a társadalom itt is két részre szakadt: vannak a gék, vagyis a beavatott elit (Geheimnisträger), és a plebs, vagyis a bék (Befehalträger), a parancsvégrehajtók. Utóbbiak több tízezres, önigazgató, szigorúan szabályozott lakótelepeken élnek, míg előbbiek többnyire valamelyik kartellcég vezetőségében dolgoznak. Akinek pedig nem tetszik a rendszer, az egy félillegalitásban tevékenykedő cég segítségével kivándorolhat a kolonizáció alatt álló Marsra.

Az utolsó szimulákrum Dick könnyebben megérthető és feldolgozható regényei közé tartozik, annak ellenére, hogy az időutazás, és ennek köszönhetően a folyamatosan változó jelen témáját is felveti. Egy olyan disztópiát rajzol fel, ami nem rugaszkodik el túl radikálisan sem a ’64-es, sem a 2013-as valóságtól. Tökéletesen modellezi azt az állapotot, amelyben mindent az oligarchák uralnak, beleértve a politikát, a médiát és a gazdaságot, miközben a homályban tartott, a konzumkultúra segítségével elkábított néppel azt tesznek, amit akarnak. PKD-regény révén persze a szatíra és a társadalomkritika csak eszköz arra, hogy eljussunk oda, ahová a Dick-regényekben előbb-utóbb elszokás jutni: a valóság felfesléséhez.

Agave Könyvek, 2013. 208 oldal. Fordította: Pék Zoltán.

3 komment

Címkék: scifi könyvkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr445414900

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gulandro 2013.07.22. 09:53:41

Ezek a borítók ... Gondolom, hogy kihívás egy Dick könyvhöz készíteni egy megfelelőt, de szerintem kritikán aluli a kinézetük itthon.

entro 2013.07.22. 10:52:28

Érdekes, szerintem úgy általában az Agave által kiadott könyveknek baromi hangulatosak a borítóik, különösen Dick regényeinek külleme tetszetős. A könyvvel kapcsolatban: ezt konkrétan nem olvastam, de gyakori probléma Dick esetében ez a kapkodó stílus, szerintem is zseniálisak az ötletei, de gyakran nem hagy időt az olvasónak a teljes megértésre. Pontosan ezért érdemes a könyveit újra elővenni, második olvasásra előkerülnek olyan értékeik, amik fölött elsőre könnyű elsiklani. A sztori általában eleve sok szálon fut, plusz rohadt komplex témákat érint, Dick pedig őrülten pörgeti a cselekményt, a felkészületlen olvasó pedig kapkodja a fejét, hogy most akkor mi is történt tulajdonképpen. Dick sokszor sajnálkozott azon, hogy a keze nem bírja tartani a tempót az agyával, holott valami elképesztő sebességgel gépelt. Mindenképpen érdemes elmerülni az életművében, mert egészen egyedülálló a világa, és igen, ahogy a cikkíró is említi, több könyv elolvasása után kirajzolódik egy átfogó, teljesebb kép. Szerintem nem annyira precíz regényíró volt, inkább ösztönös zseni. És általában ezek az utóbbiak lesznek halhatatlanok.

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2013.07.22. 12:00:57

Sztem pont a magyar PKD-borítók jobbak, mint az általában max. közepes vagy szimplán gagyi külhoniak.

A nagy ember életművének kapcsán szintén úgy érzem, hogy eleinte az íráskészsége nem érte utol az ötleteit. A vége felé már majdnem, a Valis pl. szépirodalomnak is megállja a helyét a kezdetek kissé kockafejű képzelgéseivel szemben.
süti beállítások módosítása