Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

V/H/S/2

2013.06.14. 06:00 Rusznyák Csaba

vsh20.jpgKomolyan tele van már a tököm azzal, hogy a Zombiháború és a The Walking Dead sikere óta minden jöttment mindenáron, de tényleg, mintha legalábbis az élete múlna rajta, zombifilmet akar csinálni. Úgyhogy amikor a tavalyi found footage horrorantológia, a V/H/S sebtében összedobott folytatásának második etapjában az erdőbeli bringatúrára induló főhős csoszogó élőholtak között találta magát, már kezdtem is szunyálni – főleg, hogy az epizód (A Ride in the Park) szellemi atyja Eduardo Sánchez, a ’90-es évek valamiért trendteremtőnek bizonyult, döglesztő unalmas egy lufija, a Blair Witch Project író-rendezője. Aki aztán – és az ilyenekért jó, horrorfilm, illetve úgy általában, filmrajongónak lenni – már a harmadik percben kurvára felébresztett egy olyan pofátlanul egyszerű koncepcióval, ami, tekintve, hogy manapság mindenki majd összefossa magát igyekeztében, hogy valami új csavart vigyen a zombizsánerbe, csoda, hogy még senkinek nem jutott eszébe.

Emberünk egy zombifogsor-típusú találkozás után mélyösztönös-evolúciós döntést hozva (braiiiiiiins) prédafelderítésbe kezd – mi pedig, az antológia „found-footage” jellegéből adódóan a bringasisakja tetején ágaskodó kamerán keresztül élvezhetjük a gorefestet. És itt tényleg színtiszta élvezetről van szó, nincs különösebb feszültség, félelemérzet, az egész egy horrorhullámvasút, ami a Maniac POV-gyilkosságainak kényelmetlenségérzetét azzal veszi el, hogy nem egy ember, hanem egy hulla cinkostársai vagyunk – nincs felelősségünk, csak verjük az asztalt, hogy igen, zabáljad, az öreget is, a nőt is, a gyereket is (na, AZT azért nem merik az alkotók). Egy profin kivitelezett morbid vicc az egész – a feleslegesen drámázó, konvencionális, már-már gagyi befejezésért kár, de még az sem tudja agyonütni az élményt. És még nem is ez a legjobb szkeccs a V/H/S/2-ben.

A folytatás is vegyesfelvágott, mint az elődje, és mint szinte minden antológiafilm, de az első résznél tematikailag, stilisztikailag és dinamikailag egységesebb (a horror fokozatos eszkalálódása majd’ mindegyik szkeccsben nagyszerű), letisztultabb, és jóval több benne a műfajon belüli, rémisztő és sötét (értsd: nem parodisztikus, posztmodern) humor – plusz nagyobb rutinnal oldják meg a „valaki mindig filmez” nonszensz problémáját. (Ugyanakkor a „Telebasszuk az egész filmet mesterséges képhibákkal, el ne felejtse a néző, hogy ezek VHS-ek” hülyeségről leszokhatnának.)

A Phase I Clinical Trialsben egy férfi a balesete után egy kísérleti mesterséges szemet kap, amivel halottakat kezd látni (enyhe A szem utóérzet). A film a természetszerűleg elvaduló fináléig jórészt ijesztgetésekkel operál, amit általában utálok, de itt, az erős atmoszférateremtéssel és a bizarr momentumokkal együtt (Mivel lehet összezavarni a férfira és nőre leselkedő szellemeket? Keféléssel!) működik: ez is csak egy eszköz, még ha eredendően buta is, de lehet jól használni, csak gyakrabban áll mögötte trehányság, mint ötlet.

vhs21.jpgViszont az antológia főműsorszáma kétségkívül a Safe Haven. A Gareth Evans (The Raid) rendezte félórás epizódban egy kis tévéstáb nyer bebocsátást egy siketvaknak is gázos, „szeme sem áll jól” vezető által terelgetett vallásfasiszta fullőrültek kommunájába. Pont időben a kibaszott apokalipszishez. Az extrém gore-ral elszabaduló, klausztrofób rémálom-macabrét Evans légzésgátló intenzitással vezényli le, és a vért, nyálat, könnyet keverő záróképen elsüt egy vaskos poént, ami a teljes váratlanság és az abszolút vaslogika pofátlan ambivalenciájával rohanja le az összekoszolt alsógatyájú néző rekeszizmait.

Sajnos ezután csak lefelé vezet az út, méghozzá meredeken. Az utolsó szkeccs, érted, az utolsó, tehát aminek a legnagyobbat kellene ütnie, az Alien Abduction Slumber Party címet viseli, és ebben a címben megvan mindaz a kreativitás és humor, ami a filmben nyomokban sem lelhető fel. A Hobo with a Shotgun rendezője egy tinédzseres-találtfilmes Jeleket csinált, kutya hátára szerelt kamerával, néhány pofás hangeffekttel és megvilágítással, viszont unalmas felvezetővel, unalmas karakterekkel, unalmas menekülésjelenetekkel, unalmas mindennel. A rövidfilmeket összefogó kerettörténet pedig még ennyi szót sem érdemelne. A koncepció ugyanaz, mint az első részben: valakik betörnek egy házba, ahol kazettákat találnak, ezek tartalmazzák az egyes epizódokat. Erőltetett „legyen valami kapocs” gondolkodás szülte az egészet, annyit nem foglalkoztak vele, mint zombi a salátával, minden túlzás nélkül leírható az egész annyival, hogy „emberek filmeket néznek, aztán meghalnak” (óh, bocs, spoiler alert!).

Azért négyből (ha a szerencsére igen rövid keretet is számolom, akkor ötből) három nem rossz arány. Utólag csak azt sajnálom, hogy a Safe Havent ellőtték erre az antológiára. Ugyan lehet, hogy háromszor ilyen hosszan már fele ilyen jó sem lenne, mégis az az érzésem, hogy születhetett volna belőle egy mocskosul jó egészestés film is.

13 komment

Címkék: horror filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr835360643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2013.06.14. 08:17:24

Meglepetés volt ez a film. Döbbenetesen jó. Mindössze a keret szar, meg a legutolsó sztori, de a zombis cucc parádés, Safe Haven pedig az utóbbi évek legjobb horrorfilmje, csak úgy önmagában. :)

szkristof92 2013.06.14. 10:12:52

Tényleg nagyon jó, az első részt nálam halál lazán oda-vissza veri, keret csak arra van, hogy összkösse az epizódokat, a műszemes rész decens, zombis rész meg az ufós remek és ötletes, a Safe Haven meg zseniális komolyan mondom ehhez hasonló mindfuck-ot keveset láttam (igaz a vége erősen a Seeding of a Ghost-ra emlékeztetett).

Darkcomet 2013.06.14. 11:10:57

Hm... Az első résznél csak jobb lehet, mert az szerintem elképesztően szarra sikerült.

Tadt 2013.06.14. 11:56:53

Nagyon szeretném megnézni, már csak attól hullik a hajam, hogy nem találom sehol :'(

Tiger Woods 2013.06.14. 12:09:27

a keretsztori tényleg béna, bár a SPOILER szétlőtt állkapocsból lifegő nyelven sokat röhögtem. az utsó epizóddal viszont nem volt bajom. kellemes (eleinte kissé jackass-be hajló) ökörködés volt. levezetőnek pont megfelelt.

kukilopezromero 2013.06.15. 09:54:23

még csak az első két sztorit néztem meg, de az nagyon tetszett

semmi eredeti, de szuperül tálalva

a csajnak is jó csöcse van benne, kerek, szép mellbimbóval

memora 2013.06.15. 15:09:46

A Blair Witch Project-et hadd védjem egy kicsit, mert az egyik leg-lovecraftosabb nem Lovecraft adaptáció (a The Skeleton key meg pláne) ami valaha készült (és úgy állt. a legjobb is), szerintem ezért van még mindig benne a köztudatban (a nézők megvezetésére az ál-dokumentumfilmmel már szerintem kevesen emlékeznek)

memora 2013.06.15. 15:18:46

@Wostry Ferenc: A Safe Haven-nél azt hittem, a Lasse Hallström álltal rendezett, imdb-n Drama | Mystery | Romance-nak tituált 2013-as filmre gondoltál, meg is lepődtem. Aztán elolvastam a cikket is...:)

entro 2013.06.16. 12:19:57

A kerettörténet semmilyen, az utolsó sztori szimplán szar (magamtól rá nem jöttem volna, hogy a Hobo... rendezője csinálta, és tényleg érthetetlen, miért ez került a végére), első és második történet fasza, és igen, a Safe Haven, úúúúúúramatyám. Valóban megérdemelne egy teljes filmet, akár a rejtett kamerás megoldás elhagyásával is. Szerintem várható folytatása az antológiának, és csak reménykedni tudok benne, hogy követik a "mindegyik részben egy magasan kiemelkedő epizód" tendenciát (az előzőben az első sztori, ugye). Így négy film után, egy erős kerettörténettel csinálhatnának egy "Best Of V/H/S" válogatást, ami tökéletes lehetne:) Mondjuk tartok tőle, hogy mire a negyedik rész elkészülne, csak egy sztoriból állna az egész: fiatalok csoportja egy elhagyott házban titokzatos videokazettákra bukkan, majd lemészárolják egymást, miután beleőrültek, hogy fingjuk sincs, mik azok.:)

Darkcomet 2013.06.16. 20:24:56

@memora: "(a nézők megvezetésére az ál-dokumentumfilmmel már szerintem kevesen emlékeznek"

Én köztük vagyok. :-) Pont az volt a tuti az Ideglelésben, hogy előtte átverték fél amerikát egy ál tévés dokufilmmel, és szerencsétlen amcsik tényleg valóságosan talált filmnek hitték az egész mozit. Na de ilyet csak egyszer lehet megjátszani az életben.

kukilopezromero 2013.06.17. 09:16:09

tegnap megnéztem a 3. kisfilmet is és kurva jó !

iszonyat profik voltak az effektek végig, talán csak a csávó orrából lógó takony volt egy kicsit sok a végén

ez a VHS2 elég szórakoztató lett, mostanában nem nagyon dobálják kifele a horrorfilmeket, szóval felüdülés

a Blair Witch Projectnek meg az volt a baja, hogy nem volt benne csöcs

The Real Storm Trooper · http://costumeofsuperheroes.com 2015.01.27. 21:07:39

Tényleg rohadt unalmas ez a zombi mánia, főleg hogy végülis nem sok dolgot tudnak vele kezdeni csak menekülni előlük, kéne a zombi szemszögből is 1 film
süti beállítások módosítása