Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

A Felhőatlasz az év nagyhanggal semmitmondó bullshitfilmje

2012.12.07. 06:00 Rusznyák Csaba

atlasbullshit.jpgTermészetéből adódóan nehéznek tűnik megválaszolni a „miféle film a Felhőatlasz?” kérdést, minthogy a válaszadó sorolhatja a jelzőket, műfajokat, hogyizé, dráma, antiutópia, sci-fi, thriller, vígjáték, és ebből még mindig nehéz lesz összerakni a képet – de hé, no problemo, én itt vagyok, hogy leegyszerűsítsem a dolgot, és megkönnyítsem mindenki helyzetét, ráadásul egyetlen szóval: a Felhőatlasz egy bullshitfilm. Nem kell megköszönni.

Tudod, miről beszélek, de legalábbis már erősen sejted: nagyon hangos, de semmit nem mond, nagyon nagy, de kongóan üres, a szépelgésnek és a szemfényvesztésnek abban a koordinátarendszerében helyezkedik el, ahol annak különböző pontjain A forrás, a Mr. Nobody és a Maradj! is. Giccses, manipulatív, álentellektüel közhelygyűjtemény, ami úgy felhúzott, ahogy film már régen. Nem, nem azért, mert ez a legrosszabb, amit az utóbbi időben láttam, az talán túlzás volna. A Tykwer/Wachowski csapat Felhőatlasza azért botrányos, AHOGYAN rossz. Avagy inkább nézek egy Szellemlovas 2-t, vagy, hogy a művész urak életművében maradjunk, egy Speed Racert, mert azok legalább a maguk egyszerűségében nézhetetlen taknyok, és nem akarják elhitetni velem még azt is, hogy fontosak. (A könyv lehet, hogy tényleg az - nem olvastam. Elhiszem, hogy rohadt nehéz filmes alapanyag - nem érdekel.)

Excuse my french, de kurvára tele a faszom azzal az alkotói hozzáállással, aminek lényege, hogy kell egy (vagy két) tehetséges operatőr (John Toll, Frank Griebe), hogy csurig legyen a film szép képekkel, egy kellemes, fülbemászó zene (a Heil/Klimek duó, ami az utóbbi tíz év egyik legjobb score-jáért – Perfume – felelt, plusz maga Tykwer), hogy jelezze, hol kell meghatódni, és akkor már csak néhány instant életbölcsességre van szükség, hogy a néző úgy érezze, értéket kapott, és térdre zuhanjon a katarzistól.

A katarzistól, ami nincs felépítve, megalapozva, csak a végpontja (halál, szerelem beteljesülése stb.) van odakenve, mintha a szex egészét kiváltanák egy nemi szervbe helyezett apró kütyüvel, ami bármikor, egy gombnyomásra kiváltja az orgazmust, picsába a körítéssel, partnerrel, előjátékkal, aktussal. Persze ha a fél évezredet felölelő filmed átlag percenként vált az adott tematikák és motívumok által összekötött történetszálak, zsánerek, idősíkok közt (van itt sablonos thriller, humortalan vígjáték, sekélyes dráma, amit csak akarsz, és mind ugyanazokat a frázisokat ismételgeti), esélyt sem hagyva a nézőnek, hogy beleéljen, megismerjen, elmerüljön, akkor eleve csak ezek az üres illúziók, avagy – Harcosok klubja után szabadon – érzelem-adagok maradnak.

Mindebből kiindulva gyorsan be is lőttem magamnak a film valószínűleg legfogékonyabb közönségét, azokat, akik a legnagyobb eséllyel fossák le gyönyörűségükben a bokájukat a zacskós leveses katarzistól. Azok, akik a közösségi oldalakon szomorú, „nagy igazság” szavakkal kommentálják a szánalmas lelki koldusok által könnyfacsarásra gyártott gusztustalan „igaz történeteket” a feleségtől elhidegült férjről, aki a betegségét eltitkolt nő halála után 2 perccel jön rá, hogy mennyire szerette. Azok, akik a Facebookon harminc szomorú smiley kíséretében osztják meg a félbevágott fejű kutyák képeit, és zsinórban fogadják virtuálisan örökbe az otthontalan ebeket meg az éhező afrikai gyerekeket, majd büszkén rámosolyognak a tükörképükre, hogy ma is sikerült valami jót cselekedniük a csúnyarossz világban.

Nekik a művészetben az a lényeg, hogy mit közöl, az nem számít, hogyan közli. Pusztán az, hogy a film kapcsán olyan nagy szavakkal lehet dobálózni, hogy élet, halál, szerelem, szabadság, lázadás, bőven elég a bestmúviofdejérhez, az pedig, hogy mindez milyen gusztustalan, manipulatív giccsel van körítve, az hogy a tanulságot többször több szereplő rágja szájba merengő-fontoskodó hangnemben, nem zavarja őket, azt, hogy az értéknek csak a gyorsfogyasztói illúzióját okádják eléjük szivárványszínekben, nem veszik észre. Nekik tökéletes szellemi táplálék a Felhőatlasz. Ahogy egy Romana füzet vagy egy Michael Bay-opus naplementés záró monológja is. (Nem, egyáltalán nem állítom, hogy ez az utóbbi két bekezdés mindenkire igaz, akinek tetszik a film, tessék úgy érteni, ahogy kell.)

És istenüccse, nem akartam véresszájjal mocskolódni, de Wachowskiék keresztülhúzták a számításaimat, amikor nyilatkozataikban a művészet úttörőiként tetszelegtek, Hugóhoz, Melville-hez és Dickenshez hasonlították magukat, és azt sugallták, hogy akinek nem tetszik a Felhőatlasz, az hülye hozzá. Szóval, tudjátok mit, tesók? Baszódjatok meg egy lófasszal!

168 komment

Címkék: dráma sci fi zárt osztály

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr694950850

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lóri Vérkutya · http://lorimennimaraton.com 2012.12.07. 15:02:41

@Rusznyák Csaba:
Erre a mondatra gondoltam:

(Nem, egyáltalán nem állítom, hogy ez az utóbbi két bekezdés mindenkire igaz, akinek tetszik a film, tessék úgy érteni, ahogy kell.)

Könnyen lehet, hogy figyelmetlen voltam és sokadszori átolvasásra is elsiklottam a mondat felett, elnézést kérek érte.

Azt továbbra is fenntartom, hogy annak a két bekezdesének ebben a formában semmi keresnivalója egy kritikában vagy ne hivatkozzatok arra, hogy ez filmkritika. (mert arra még lehet, hogy kíváncsi vagyok, hogy te mit gondolsz a filmről, de arra nem, hogy mit gondolsz azokról (nem mindenkiről) akinek tetszett a film.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.07. 17:25:42

@Rusznyák Csaba: Nem, csak akkor el tudnám képzelni, hogy mi az az elvárás, amit ez a film számodra nem üt meg. De ha ez pl. az X-Men szintje, akkor eléggé össze vagyok zavarodva.

Egyébként elég elegáns megoldása a beszólogatásnak, hogy "aki ezt a filmet szereti az egy fasz, de ha mégsem az, akkor ne vegye magára."
Kb. mintha azt mondanám rád, hogy "aki ilyet ír, az egy öntelt pöcs, de ha mégsem vagy az, akkor ne vedd magadra."

@Gábor (Gee Halen): Ha így nézzük, én is csalódtam, de újra megkérdezem, hogy logikusan végiggondolva mégis mi többet hozhattak ki belőle?
Ha most eltekintünk attól, hogy a történet komplexitása alapján milyen elvárásaink voltak, akkor sztem egész korrekt mondanivalóval zárult.
(pl. alapvetően A forrás v a Mr. Nobody is egyszerű dolgokról szólt, pedig azoktól is várhattunk volna többet, de sztem jól működtek így)
@lyesmith: Ez így mondjuk tényleg gyökérség részükről.
Hozzáteszem, azért így tőlük sztem elég álságos ekézni a filmet, hogy miről szólt és miről nem, mert azt viszont meg a rendezők tudják a legjobban. Ugyanakkor meg az ő dolguk, hogy ebből minél több átjöjjön, de végső soron ők jobban tudják, hogy értettük-e a filmet.

Santino89 · http://filmbook.blog.hu/ 2012.12.07. 17:31:59

Nem láttam a filmet, de annyira tetszik ez a kritika, hogy azt elmondani nem tudom :) Őszinte, szókimondó, egyenes, tökös, éleslátó. Lájkolom is a facebookon :D

Rusznyák Csaba 2012.12.07. 17:42:53

@Lóri Vérkutya: sejtettem, hogy arra gondoltál - nem utólag került bele.

@danialves: És miért pont az X-Ment pécézted ki magadnak, és lovagolsz azon azóta is? Ha tényleg érdekel, hogy milyen "szintet" várok el, nézelődj, van itt még egy csomó cikkem. Az X-Men idecitálása azért felesleges, mert teljesen más jellegű film - ergo teljesen mást várok el tőle. A maga kategóriájában az X-Men egy szint. Ez a maga kategóriájában nem. Direkt nem akartam példát hozni, mert újabb flame-et indukálhat, de akkor tessék: ebben a kategóriában pl. Az élet fája szint. (És most bocsánatot kérek magamtól, amiért azt egyáltalán megemlítettem a Felhőatlasz topikjában.)

Ami a "beszólogatást" illeti: nagyjából mindenben, amim van, lefogadnám, hogy te, és még sokan a fentiek közül, ha nem mind, ugyanazt gondoljátok a kifogásolt bekezdésekben említett típusról, mint én. De nem értetek egyet a cikkel, ezért ez, meg a lófaszozás az, amibe beleköttök, mert ezek a vörös posztók. Közben arról, hogy a film mennyire pocsék/kiváló/közepes, megint nem esik szó, pedig a cikkben nem csak ezek a vörös posztók vannak.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.07. 17:55:56

@Rusznyák Csaba: "És miért pont az X-Ment pécézted ki magadnak, és lovagolsz azon azóta is?"
Mert nem kaptam meg azt az értelmes választ, amit a következő mondatban le is írtál, hanem csak olyanokat, hogy "most csalódtam-e, hogy nem vagy hipszter". Úgyhogy megkérdeztem újra.
Az élet fája, korrekt. (Na mondjuk sztem arról a filmről is aztán pont ugyanazokat el lehet mondani, mint az összes többiről ettől kezdve a Mr. Nobody-ig, de egyébként nem rossz film)

"Közben arról, hogy a film mennyire pocsék/kiváló/közepes, megint nem esik szó"

Hát bocs, de konkrétan a posztban nem esett erről szó szinte, nettó jó ha fele szól a filmről. 7 bekezdésből 2 azzal foglalkozik, hogy milyen emberek azok, akik megnézik ezt a filmet, az utolsó pedig arról, hogy alapvetően nem is "mocskolódtál" volna, de a rendezők úgy felhúztak, hogy mégis megtetted. (Már elnézést, de mégis milyen kritika az, amit az alapján ír meg valaki, hogy a rendezők mit nyilatkoztak és ezen mennyire idegesítette fel magát?)
De sztem ezt nem nekem kéne megmagyaráznom, mert nem véletlenül lett ez így megírva, ahogy, és egy kicsit álszent dolog ezek után azt várni, hogy majd mindenki a filmmel fog foglalkozni. Ha tényleg ezt szeretted volna, akkor nem próbálsz minél több vitát és indulatot generálni az írásoddal, érdekes módon nekem pl. szokott működni ez a recept.

Rusznyák Csaba 2012.12.07. 18:13:09

"Már elnézést, de mégis milyen kritika az, amit az alapján ír meg valaki, hogy a rendezők mit nyilatkoztak és ezen mennyire idegesítette fel magát?"

Ez durva ferdítés, a cikk messze nem az alapján íródott. Ez csak rátett a hangnemére egy-két lapáttal, a lényege anélkül is ugyanez lett volna.
Hiszed vagy sem, nem az volt az célom, hogy flame-et generáljak. Persze, TUDTAM, hogy az lesz belőle:) De akkor sem.

"nettó jó ha fele szól a filmről"
akkor tessék, lehet arról a feléről is szót ejteni így 70 komment után:)

különvélemény 2012.12.07. 18:51:51

Hogy kiakadnak egyesek egy kritikán. :)
Még a leghájpoltabb filmekről is írnak totál negatívan, tessék ellátogatni a rottentomatoes-ra és megnézni egy "nagy" film top kritikusait.
Nincs olyan film, ahol ne lenne lehúzó vélemény.
Egy ilyen, állítólag közepes alkotásnál meg még inkább belefér.

Csak poénből kerestem egy értelmetlen kritikát:
Tarr Béla - Torinói ló
Ray Bennett - Hollywood Reporter - Top Critic

"Monotonous and repetitive, the black-and-white production runs 146 very long minutes as the two go about their mind-numbing daily routines accompanied by a sonorous musical dirge that is as relentless as the ferocious winds outside"

A film nyilván nézhetetlen a legtöbb ember számára, beleértve magamat is, de azt megállapítani, hogy TB monoton, repetitív, hosszú, meg fekete-fehér.
Az ilyen minek ül le TB-t nézni?

Az ilyenekhez képest ez a Felhőatlasz kritika rendben van.

K.Leslee 2012.12.07. 19:10:00

Azon gondolkodtam, hogy melyik film volt tavaly hasonlo kaliberu, ami kurva hangos volt de semmirol nem szolt.

Forgács W. András · http://geekz.444.hu 2012.12.07. 19:12:51

Érzem a téboly szélét, elvtársak. Ki a jó levegőre, termelő munkát végezni.

Tiger Woods 2012.12.07. 19:36:03

@Rusznyák Csaba: úgy vélem, egy jó időben, jól eltalált "baszódjatok meg egy lófasszal!" még egy mérsékelten magvas mondanivalót is képes kicsit megbolondítani (és itt most általánosságban beszélek). ezt igazán nem szabadna felróni a cikknek.

Maya-- 2012.12.07. 20:27:21

nem láttam még. de egy kollégám szerint tele van "értékes" Coelho tipusú bölcsességekkel.:) igazez?

Maya-- 2012.12.07. 21:25:48

@walter white: ne csináld na :)..az egy jó film.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.07. 22:04:04

@Rusznyák Csaba: "Hiszed vagy sem, nem az volt az célom, hogy flame-et generáljak. Persze, TUDTAM, hogy az lesz belőle:)"
Jó, elhiszem, hogy nem ez volt az elsődleges cél, de akkor is végső soron tudatosan írtál egy cikket, amely flame-et generál, majd felháborodottan számon kérted a kommentelőkön, hogy flame-et generált. ;)

De csak, hogy kérésednek is megfeleljek, a filmről: a történetszálak önmagukban valóban nem számítanak nagy eresztésnek, és alapvetően a vége tényleg szájbarágós. Ennyiben igazad van. Viszont van jó pár dolog, amit nem rágtak szájba, és ha odafigyeltél és gondolkodtál rajta, akkor sokkal nagyobb élmény volt.
Ami tetszett benne, hogy nem nagyon kötött kompromisszumokat, és igyekezett egyszerre egy jó scif-i, dráma, vígjáték stb. lenni. És ha kicsit beleélted magad (és nem azon gondolkoztál még az első percekben, hogy miért egyenesen futottak az űrhajó alatt a Prometheus-ban), akkor sztem egy egész jó, de mindenképpen különleges élmény volt.

És szvsz nem nagyobb bullshit, mint Az élet fája, ami aztán ezeken a fényképezés-zene katarzislöketeken akart elevickélni (mellesleg pont ez volt az a része, amit imádtam abban is), és azt próbálta beállítani, hogy az apakomplexusok az élet, a világmindenség, meg minden.
@különvélemény: Sztem nem azon akadt ki senki, hogy negatívan írt, hanem, hogy ilyen stílusban.
Ha olyan szofisztikált-sznob kifejezésekkel megfogalmazza magát, mint az idézett RT-kritikus (amúgy esküszöm ezek Thesauruson 2-3szor átnyomják a kritikáikat, mert csak ők tudnak egy mondatba 2-3 tök ismeretlen szót besűríteni), akkor sztem szép csendben eltűnt volna valahol az internet hátsó szegletében ez az írás is.

btw, egyébként mindig azok a legjobb filmek, ahol az RT-kritikusok egymással szembe mennek. Ha valami 100% környékén jár, az garantáltan középszerű lesz.

K.Leslee 2012.12.07. 22:06:22

@walter white: EN IS ARRA GONDOLTAM ELOSZOR!!!!!!!!!!! Csak nem mertem leirni. Csak elinditana megegy kommentcunamit. Raadasul Csabanak tetszett:-)

Rusznyák Csaba 2012.12.07. 22:20:18

Élet fája év egyik legjobb filmje volt. Nem vitázom:)

Coelhóról tudtam, hogy előbb-utóbb előkerül:)

@danialves: "felháborodottan számon kérted a kommentelőkön"
Te nagyon szeretsz direkt túlzásokkal élni egy vitában:)
A szálak mindegyike totál unalmas volt nekem. Egy sablonthriller egy összeesküvésről, bérgyilkos elől meneküléssel. Egy steril antiutópia a diktatorikus rendszer elleni lázadással. Stb. Egyikben sincs semmi gondolat, eredetiség, bármi innovatív, bármi IGAZI érzelem, vagy (neadjisten) egy kis játék a zsánerrel) És nemhogy ezek a szálak kiegészítenék egymást, mondanivalóban, tematikában, nem, hanem mind elmondja tökugyanazt egymás után.

Maya-- 2012.12.07. 22:37:22

@Rusznyák Csaba: te épp ennyire temperamentumos sohasem voltál, s én nem ma jöttem a zindexről.
valami tényleg lehet ezzel a filmmel, ha ezt váltotta ki belőled :) valamelyik nap megnézem.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.07. 22:52:29

@Rusznyák Csaba: "Te nagyon szeretsz direkt túlzásokkal élni egy vitában:) "
Csak annyira, mint te egy kritikában ;) :)

"Élet fája év egyik legjobb filmje volt. Nem vitázom:)"
Mondjuk ebben az az érdekes, hogy ennél részletesebben még senki nem fejtette ki, hogy pontosan miért is jó film.
Amúgy basszus, kezdhettem volna ezzel én is, és akkor megspórolok mindkettőnknek egy csomó szájtépést. :D

"És nemhogy ezek a szálak kiegészítenék egymást, mondanivalóban, tematikában, nem, hanem mind elmondja tökugyanazt egymás után."
Na sztem meg ez a direkt túlzás, mert azért volt mindegyik szál elég különböző ahhoz, hogy újat adjon minden témához.

Rusznyák Csaba 2012.12.07. 23:02:36

@danialves: "Csak annyira, mint te egy kritikában ;) :)"
Pontosan erre céloztam, az enyémet kritizáltad, ezzel áttételesen magadat is:) DE én a hangnemet túloztam, te meg magát a mondanivalót;)

Élet fájáról anno nagyon bennem volt, hogy írjak egy hosszabbat, de végül elmaradt, nem kis részt azért is, mert nem geekz téma.

"Na sztem meg ez a direkt túlzás, mert azért volt mindegyik szál elég különböző ahhoz, hogy újat adjon minden témához. "
Mi újat? Kicsit sem érzem túlzásnak, amit írtam.

Beyonder 2012.12.07. 23:10:34

A lényeget már az első kommentek közt megfogalmazta valaki:

"Csaba tökéletesen leírta miért nem szabad, hogy működjön ez a film. A vicces az, hogy amikor néztem akkor meg kibaszottul működött"

Nekem is működött. Ahogy a Forrás és a Mr. Nobody is, holott azoknak se szabadna, mert giccs*, meg káosz, meg satöbbi. De mint nagybetűs FILM-ek működnek, mert a képek, hangulatok, ritmus és a többi érzéki dolog működik bennük. Még jó, hogy a film vizuális műfaj és nem matematika...

Persze nem mindenkinél működik, Rusznyák kollégát nem sikerült berántani, van ilyen. Az indulatot ettől függetlenül se értem, azt analizálni, hogy kinek miért tetszik a film pedig értelmetlen. (Kivéve, ha valaki befogadáselmélettel foglalkozik, de mink nem vagyunk ilyen buzi esztéták, szerencsére.) A rendezői nyilatkozatok meg pláne érdektelenek - ki a túrót érdekel, hogy mire gondolt a költő? Mennyit változtat egy film értéken, ha a rendezője egy orbitális seggfej vagy épp Teréz anya inkarnációja?

* Ha már giccs. Jól pedzegeti a rendkívül nem szimpatikus nevű @danialves odafent: Az élet fáján ugyanígy számon lehetne kérni a rusznyákcsabai értelemben vett bullshitelést, a finálé konkrétan émelyítőbb volt számomra, mint bármelyik hollywoodi romkom fináléja.

Beyonder 2012.12.07. 23:14:11

@Beyonder: Malicknek viszont elfogadja Csaba is, és még nagyon sokan mások is a(z állítólagos) bullshitet. És miért? Mert ő hivatalosan is zseni, míg ezek a mocsok Wachowskiék csak iparosok, akik olyan arrogánsak, hogy zseninek képzelik magukat.

filmvilag.blog.hu/2011/12/21/malick_es_a_zseni_kultusza

(Azért kommentálom ezt külön, hogy ha szeretett Főnökünk a link miatt kimoderálná a kommentet, megmaradjon az előző hozzászólásom. :)

Rusznyák Csaba 2012.12.07. 23:19:08

"Mert ő hivatalosan is zseni, míg ezek a mocsok Wachowskiék csak iparosok"
Ahhoz képest, hogy pár sorral feljebb azt fejtegeted, mennyire értelmetlen a befogadást vizsgálni, ezmostakkorhogyan?
Hülyeség. Én vagyok az első, aki főbelőném magam, ha csak a gyanúja felmerülne bennem, hogy valakinek a művét azért komálom, mert ő "elfogadott", valakiét meg azért nem, mert nem az.

Beyonder 2012.12.07. 23:30:15

@Rusznyák Csaba: Természetesen úgy értettem (és ezt szerintem te is tudod), hogy a befogadást _egy kritika_ keretein belül értelmetlen vizsgálni, merthogy az nem lehet elemzési szempont, hogy ki mit nyilatkozik.

Egy kritikus elfogultságait egy blogkommentben viszont miért ne lehetne pedzegetni? Jelen esetben szerintem az a fennforgás, hogy Malicket (Tarr Bélát / Antonionit / Apichatpong Weerasethakult (fejből írtam le, becsszó :)) a nagy többség "komoly" auternek tekinti, és így neki ezért szabad az, ami egy Wachowskinak nem. (= a művészi giccs)

Nekem is rengeteg hasonló elfogultságom van, még mielőtt kérdezné valaki.

Rusznyák Csaba 2012.12.07. 23:40:18

@Beyonder: A nyilatkozat nem volt elemzési szempont, a befogadói szempont vizsgálatának értelmetlenségéről NEM vagyok meggyőzve, ettől a függetlenül egy normál kritikában nem írnék ilyet, mint ahogy ezelőtt nem is tettem - de ez már mind elhangzott fentebb:)

Ez az "akit komolyan vesznek, annak mindent lehet" szerintem továbbra is hülyeség. Ez nem úgy működik, hogy "A" komoly auternek születik, "B" meg ambiciózus kóklernek, hanem mindkettő megdolgozik ezért a státuszért. És általában ezekből a státuszokból nem azért nem tudnak kitörni, mert a közfelfogás beléjükbetonozta őket.

danialves · http://smokingbarrels.blog.hu 2012.12.07. 23:42:17

@Rusznyák Csaba: "Mi újat? Kicsit sem érzem túlzásnak, amit írtam."
Hát pl. mindegyik főszereplő sztorijában egészen máshogy kerül elő a bátorság és egészen máshogy küzdik le a félelmeiket. (ha egyáltalán ez utóbbi létezik, mert pl. az 1973-as sztoriban egyáltalán nem ilyen volt a szitu) Vagy azt is érdemes megfigyelni, hogy az egyes történeteken keresztül hogyan fejlődik a szegregáció, hogy végül teljesen eltűnjön.

@Beyonder: Jó, hogy mondod, le is akartam írni, hogy aztán a Felhőatlaszra rá lehet sütni mindenféle bullshitet, de azt nem, hogy nem működne vagy rosszul lenne megvalósítva.

Amúgy az már gyakorlatilag tény, hogy eléggé sikk lett Az élet fáját meg pl. a Drive-ot nagyon fényezni, csak tényleg nem tudja nekem leírni senki, hogy mire fel.

Rusznyák Csaba 2012.12.07. 23:46:47

@danialves: Akárhogy gondolkodom, nem érzem ezeket a különbségeket.
Amúgy vizuálisan szép, a zenéje jó, ez tény. (Zenéjét azóta is hallgattam külön, a film emléke ELLENÉRE.) De a szép kivitelezés még nem tesz ki egy jó filmet.
(Drive-ért egyáltalán nem vagyok oda - Refn STÁTUSZA ide vagy oda:))

Keresztény szellemiségű luxuskurva 2012.12.08. 08:34:36

Annak idején a Mátrixnál is azt mantrázták a hívek, hogy aki nem ájul el ettől a korszakos mélyenszántástól, az nyilván hülye hozzá.

kIára 2012.12.08. 12:27:27

Pedig a dolog egyszerű. Jeff Koons művészi hitvallása – „Az embereknek tetszik a banális” – vonatkozik ezekre a tömegkulturális termékekre.
Az irodalomban Richard Bach, P. Coelho, Müller P; a filmben a W-testvérek, Tarsem Singh, a Disney és még hosszan sorolhatnánk az emberek irracionalitás utáni éhét/szomját oltják a szép, finom és könnyű banalitások mesteri adagolásával, amelyek tápértéke a Sony Walkman nyomógombjával egyenlő.
Hamlet vagy az Oroszlánkirály… nem édesmindegy? Ugyanaz a sztori, sőt az Oroszlánkirályban a betétdalok is szépek. Naugye?
(A János evangélium Jézusának kalandjai a Mahábháratában és Messiás karma-jadzsnája hogy gizike is értse = Mátrix.)

Arisztophanész Nephelokokkügiáját már rég felépítette az Álomgyár, már nem is osztoznak az istenekkel, áldozati füstünk helyett a vajillatú popcorngőz is feléjük száll. Problem? You overreacted.

Anonymus-for-president 2012.12.08. 12:38:44

Szerintem nagyon jó film, remek színészi munkával, vágással és zenével. Ezeket elfelejtetted hangsúlyozni a tömény mocskolódás mellett. Komoly problémája lehet, aki tényleg így érez.
De a kommentelők nagyrésze csak bólogat, mert olvasott egy obszcén kritikát, és azt hiszi, hogy ha van benne csúnya szó, akkor biztos igaza van...

K.Leslee 2012.12.08. 13:30:58

@Anonymus-for-president: .hmmmm.....Nem.

Meg a szerzok kozt is vannak ellentetes velemenyek, ld Skyfall kritika. Pont ez a szep a dologban. Neked tetszett a film, talaltal benne szamodra ertekes dolgokat. Nincs ezzel semmi baj.
En nem lattam a filmet, viszont a kritikak 85%aval egyet szoktam erteni, ami egy jo tampont, ha ki akarom szurni azokat a filmeket, amik nekem nem tetszenek. Sajnos nincs idom minden szart megnezi es nem is tartom esszerunek, hiszen rengeteg szar keszul. Akkor nezek meg egy filmet, ha erdekesnek talalom a sztorit, trailert, stb, olvasok egyket review-t, h megis mire szamithatok, leszurom belole a szamomra ertekes, pozitiv-negativ dolgokat.
Elfogultsagnak tartom kijelenteni, h azert bologatnak emberek egy cikkre, mert obszcen. Ezt Te sem gondoltad komolyan.

Joukahajnen 2012.12.08. 14:34:03

Igen, talán sokaknak ott nyílik ki a bicska, hogy az a bizonyos "kritikus"-nak nevezett majd-én-most-nagyon-megmondom-a-véleményemet-ország-világ-előtt szerepkört magára húzó egyed, az esetek szinte mindegyikében úgy gondolja, hogy az általa leírt szubjektív dolgok márpedig objektív igazságnak tekinthetőek.
A baj igazából ott van, hogy a cikk írója is folyton a saját véleményét tényként, alapvetésként közli, márpedig-az-nagyon-úgy-van-ahogy-leírom.
Végre valahára ketté kellene választani ezt a szerepkört.
Mivel ez így nagyon káros írás, attól függetlenül, hogy akár igaza van, vagy nincs.
Talán a csimborasszója mindennek, amikor valami legalja-szennyben-legyen-az-pestiest-filmbuzi egy nick mögött írogató "akárki" nagyon megmondja, hogy márpedig a "titanic-szomorú-film".
És akkor mi van b_zmeg?! Szerintem meg nem. Szerintem meg vidám. És akkor mi van, ha én mondom?! Kb. ugyanannyira érdektelen.
Ezért nem kéne a továbbiakban ilyen írásokat olvasni, mert a megszületésük ugyan elnyerte a létjogosultságukat (mert minden, ami megtörtént a világban, az elnyerte a létjogosultságát, sajnos), de talán az elolvasásuk már nem kellene, hogy az legyen... ennyi, ez már így is túl sok és felesleges szócséplés volt. nem, nem kell rá válaszolni, kérlek.

Anonymus-for-president 2012.12.08. 14:49:08

@K.Leslee: Fenntartom a véleményemet miszerint egyszerűbb olvasóknak meggyőző az, ha obszcén egy cikk. Úgy közelebb érzik magukhoz, tetszik nekik az a kis "lázadás", ami ebben van.
Ha nem láttad a filmet, érdemes megnézni, olvass el róla egy-két kritikát, nagyon megosztó. Máshol is fikázzák (bár nem ilyen gyűlölettel), de sok helyen az év legjobb filmjének, vagy kultfilmnek nyilvánítják.. Vannak ilyen megosztó filmek, ezeket érdemes a saját szemeddel megnézni. Ennyire nem fogod utálni, az biztos. És szakmailag annyira tökéletes, hogy ha a mondanivaló nem is tetszik, élvezni fogod.

Maya-- 2012.12.08. 15:35:17

@Anonymus-for-president: "a kommentelők nagyrésze csak bólogat, mert olvasott egy obszcén kritikát" majd később ráerősítesz, hogy "egyszerűbb olvasóknak megggyőző az, ha obszcén egy cikk"-azt akarod mondani, hogy akik itt kommenteltek egyszerűbb olvasók? miből juttál erre a konklúzióra? érdekelne, mert én évek óta olvasom a blogot, s nem vettem észre ezt.

Rusznyák Csaba 2012.12.08. 16:25:10

@Anonymus-for-president: "sok helyen az év legjobb filmjének, vagy kultfilmnek nyilvánítják"
Igen, vagy az ellenkezőjének. A TIME magazin szerint az év legrosszabb filmje. Addig még én sem mennék:)

Gyerekek! Ez a "túl személyes, túl szubjektív" és az "objektív alapigazságként hányja ide a véleményét" együtt nagyon nem működik - döntsétek el, hogy melyikkel vádoltok. (Az ember azt gondolná, hogy ha direkt, láthatóan személyes, szenvedélyes, szubjektív hangvételben ír, akkor fel sem merül a "kritikus azt hiszi, hogy az ő szava olyan, mint istené" érv.)

A kollégáknak már mondtam, hogy picit kíváncsi vagyok, milyen lett volna a cikket most elítélő olvasók véleménye, ha az az egy-két erősebb megjegyzés kimarad belőle. (De nem, nem bánom, hogy belekerültek, még most is úgy gondolom, hogy ott a helyük. Ez van.) És nem vagyok benne biztos, hogy sokban más lett volna. Az "ellentábor" nem azokra a vörös posztókra ugrott volna, hanem másra (persze, elhiszem, hogy van, akit csak ez zavar, szóval akinek nem inge...). Mert a legtöbb ember hozzáállása a kritikákhoz annyi, hogy ha egyetért a végkövetkeztetésével, akkor az egy jó kritika. Ha nem ért egyet a végkövetkeztetésével, akkor az egy rossz kritika. Szóval ha én megírom a világ legfaszább, legjobban felépített, érvekkel leginkább alátámasztott cikkét egy szerintem rossz filmről, az még mindig egy szar kritika sokak szemében, akik szerint a film jó. Ha megírom a világ legrosszabb, legtrehányabb, legpocsékabbul megfogalmazott, szedett-vedett kritikáját egy szerintem jó filmről, az még mindig egy fasza kritika sokak szemében, akik szerint szintén jó a film. Mert sokan csak a saját véleményüket (sőt, ha még nem látták a filmet, akkor a prekoncepciójukat) akarják viszontlátni a kritikákban. Félreértés ne essék, nekem ezzel nincs különösebb problémát, ez pusztán az oka annak, hogy miért nem hatol a szívem mélyéig a fájdalom, amikor valaki leszarozza az írásomat (persze vannak a geekzen szép számmal olyan régi, visszatérő olvasók, akikről tudom, hogy nem így állnak hozzá a dologhoz - és ennek nagyon örülök:))

disfear 2012.12.08. 18:42:54

Akkor most hipertextualizálva az egész cikket és komment-áradatot, mindenkinek lófaszt a seggébe És kezdhetjük:)

A blogger ír a blogjára, ez kikerült az index címlapra. Nem hinném, hogy Rusznyák Csaba úgy kelt fel ama bizonyos reggelen miután a Wathchwoski-nővérek rémálmában Neo-nak öltözve a Spped Racer díszletei között kergették, hogy "na most írok egy kritikát, és megmondom a világnak a frankót". Aztán megcsókolta a szobája polca fele lógó Púzsér "Aprolikadornója" Róbert fényképét. Ahogy a kritikából is lejön, a film is az azt körítő Colehoi-mélységekbe lemenő szennyáradat dühitettefel.

Igen, kedves Coelho, Forrás, internetes álbölcsesség rajongó: nem csak annak nem tetszik a film aki nem érti, hanem annak is, aki érti, de látja rajta, hogy az egész egy okoskodó baromság. Mert ha TE - mint fikázó kommentelő - látni Véled a cikken - a saját szavaiddal élve - a szerinted vélt önteltséget, mások ezt inkább a filmen vélik látni. Azért mert nem mindenki ájul el 25 éves kor fölött a kisherceget majmoló életigazság-mondatokon, az nem feltétlenül egy műveletlen fikázó kritikus, hanem valaki aki ezen mérhetetlenül felbassza magát. Mármint azon, hogy a szart nem szarként próbálják meg neki eladni. Pedig barna is, bűzlik is...

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2012.12.08. 20:27:26

Eddig csak szemezgetni volt időm a fentebbi termésből: egyre jobban sajnálom, hogy nem tudok elmenni a Hobit sajtójára.

...

Olcsó vigasz, de legalább nem kell megnéznem.

.m.

Joukahajnen 2012.12.08. 21:36:58

Ember, értsd már meg, hogy nem azzal van a baj, hogy rossz kritikát írsz vagy jót (mert ez teljesen lényegtelen), hanem azzal, hogy egyáltalán megírod. A lényeg magán a kritika műfaján és az azokat író embereken van.
Amúgy a vicc az, hogy pont magadnak mondasz ellent. Miszerint te kifogásolod azokat, akik szarnak tartják az írásod, és kebledre öleled azokat, akik pedig like-olják. Ugye mert, aki viszont azt látja, hogy szarozzák a filmjét az felháborodik, aki meg egyetért az imádja az írást.
Hogy is van ez?! A kör bezárult. Mert ezek szerint te sem vagy képes felülemelkedni azon, ha valaki nem ért egyet az írásoddal és kifogásolod azt.
A kutya valahol itt van elásva, illetve ott, hogy ez többről kellene szóljon.
Mert mi is a kritika?!
Vegyünk ki a törtnélem folyamából egy elismert-híres-sokak-által-nagyra-tartott-embert.
Legyen ő jézus, dosztojevszkij, van gogh, malick, churchill stb. Azért kisbetűvel, mert legtöbben nem ismertük őket személyesen, csak a műveik által ítélhetjük meg őket (valaki bizonyára sokra-valaki semmire se tartja őket). A lényeg, hogy elvileg (vagy nem) ők valamilyen szempontból mérvadóbbak a szélesebb közönséggel szemben (vagy nem).
Egyikük azt állítja, hogy szerintem a citrom egy szar gyümölcs, mire a világ egyik fele elkezdi ezt bizonygatni, hogy igaz, a másik 3.5 milliárd ember pedig az ellenkezőjét. Kinek is van igaza?! Nyilván a citromnak, mert ő olyan, amilyen. Akkor innentől kezdve igaza van Churchill-nek?! Mert ugye Van Gogh azt mondja, hogy márpedig az finom. És ki nem szarja le?! Nekem meg nem. Ámde mondhatná azt is, hogy szarabb az íze a banánnál szubjektíven. Vagy akár mondhatná azt, hogy savanyúbb, mint a banán. És talán ilyenkor jár legközelebb az igazsághoz, mert megpróbál TÉNY-t közölni. De itt a lényeg, és mint a kritika értelmetlensége önmagában. Mégpedig tökmindegy mit állított Dosztojevszkij a citromról, a művei alapján ítéljük meg és én-is-más-is leszarom (vagy nem), hogy szereti-e. Attól a citrom már több ezer éve olyan, amilyen.
De jogos, akkor beszéljünk ember által létrehozott dolgokról, és ne pedig a természet által megteremtett lehetőségekről. Hoppá, akkor legyen az egy film, pont véletlenül.
Bizony, elkészült a műalkotás, ezért elnyerte a létjogosultságát és akár lehet szétcincálni. De kell ezt?! Nem mindegy, hogy a filmes-könyves blogot író jóskapista mit gondol róla?! Dehogynem! A baj azzal van, hogy blogger már rég nem azt tartja fontosnak, hogy milyen a film, hanem a véleménye, mivel ugye nyilván exhibicionista, és ezért csak az számít, hogy ki ért vele egyet és ki nem. Itt már rég nem a műalkotás a főszereplő, mert ha az lenne, akkor tényként lehetne közölni, hogy a kamerkezelés mondjuk dokumentarista jelleget kölcsönöz a filmnek, vagy éppen az esztétizmus vonalán halad a filmalkotás. Tévedés ne essék, az hogy leírom, hogy "fülbemászó zene" , vagy "manupilatív giccsel" az még nem tény. Az semmi. Az csak egy vélemény, amiből ugye a kritika táplálkozik, ezáltal értelmetlen is. Tessék inkább elemzéseket írni, egyrészt nagyobb a haszna, másrészt sokkal de sokkal kerül ahhoz a bizonyos igazsághoz (ha egyáltalán létezik olyan).
És én tényleg elfogadom, hogyha az én írásomra valaki azt írja, hogy baromság-és-ostobaság (mert nagy valószínűséggel az is). A baj azzal van, hogy a több helyen is publikáló vaskalapos-szűklátókörű-megmondó-emberek a saját általuk megfogalmazott szubjektív élményeket, kőbe-vésett-alapigazságként kezelik és terjesztik, mintha az univerzum akörül folyna, miközben rendre kifogásolják és viszont vitatkoznak a velük egyet nem értőkkel.
Nyilván, akkor most inkább megint csak magammal diskuráltam, de remélem, hogy ebből talán az érintetteknek is leesik valami, és talán ha hasznosítani nem is tudják az észrevételeket, de legalább visszavesznek a próféta szerepkörből.

ui: nem megvédeni akartam a filmet, mert nem látta. hanem a kritika és az azokat művelők értelmetlenségéről próbáltam néhány szót kiböfögni.

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2012.12.09. 08:33:30

@Joukahajnen: te írtad le közvetlenül egymás mellé, hogy "objektív", meg azt, hogy "igazság"?

Könyörgöm, ha netán posztolnék, mindenképpen kommentelj!!!!!!!!!!! *

.m.

* - !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

Rusznyák Csaba 2012.12.09. 09:07:54

@Joukahajnen: "Ember, értsd már meg, hogy nem azzal van a baj, hogy rossz kritikát írsz vagy jót (mert ez teljesen lényegtelen), hanem azzal, hogy egyáltalán megírod."

Őszintén remélem*, hogy nem haragszol meg rám, amiért nem olvasom ennél tovább.

*csak vicceltem, nem érdekel

Beyonder 2012.12.09. 12:25:53

@Rusznyák Csaba: Leírom a kommentből a lényeget: "Tessék inkább elemzéseket írni, egyrészt nagyobb a haszna, másrészt sokkal de sokkal kerül ahhoz a bizonyos igazsághoz (ha egyáltalán létezik olyan)."

Én lájkolom ezt a javaslatot, mert az a nagy büdös helyzet, hogy a véleménynyilvánító kritika létjogosultsága megszűnt. Ma bárki leírhatja a véleményét a fórumokon, Facebookon, kommentekben és ezek a vélemények semmivel sem érnek kevesebbet, mint a sajtóvetítésekre járó profi vagy félprofi kritikusok véleményei (lásd a vélemények és a segglyuk viszonyát).

Egy kritikus azzal tudja kiemelni a cikkét abból az irtózatos szövegtengerből, ami a neten van, ha nem pusztán a véleményét írja le, hanem elemez, kontextusba helyez, felhasználva azt a többlettudást, amivel egy mezei kommentelővel szemben (jó esetben) rendelkezik. Például, hogy tisztában van az alapvető műfaji szabályokkal, hogy látta az adott rendező összes korábbi filmjét vagy látta a műfaj legfontosabb darabjait. Ehhez persze túl kéne lépni a tetszik/nem tetszik dichotómiáján, de hát nyilván egyszerűbb, élvezetesebb, __tökösebb__ dolog elküldeni az anyjába a rendezőt. (Tudom, mert sokszor én sem bírom kihagyni a ziccert.) Az elemző kritikának ráadásul meg van az a veszélye is, hogy rögtön az első kommentben megkapja az ember, hogy "köcsög bölcsész, ez miért nem a Filmvilágba / Metropolisba / Filmszakos egyetemi lapba írod?". Pont az a kihívás, hogy úgy írj meg egy elemző kritikát, hogy mégse legyen unalmas / fellengzős / idegenszavakkal telezsúfolt az írásod.

Rusznyák Csaba 2012.12.09. 13:55:36

@Beyonder: Annyira nem értek egyet az első bekezdéseddel, hogy kifejeznem is nehéz.
Röviden: a kritika és az elemzés teljesen más tészta, más szerepet töltenek be, egyik sem helyettesíti a másikat, és egyik szerepe sem szűnt meg, csak mert mindenki azt hány az internetre, amit akar.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.09. 16:06:15

Azt az alapvetést mindig elfelejti mindenki,hogy a neten nem kötelező mindent elolvasni, pláne nem kötelező mindenhez hozzászólni.

Tiger Woods 2012.12.09. 16:28:01

@Joukahajnen: ok, a kritikákat feleslegesnek tartod. én a mellényes bőgőmajmokat tartom feleslegesnek, de nem is megyek el a dzsungelbe vagy hová, hogy mellényes bőgőmajmot bámuljak naphosszat. te meg idejössz és olyan hosszan komentelsz egy dologról, aminek a létezését is leszarod, hogy azt ember nem olvassa végig.

Tiger Woods 2012.12.09. 16:30:27

@doggfather: na baszki, pont ezt írtam én is.

Maya-- 2012.12.09. 19:45:54

az tényleg igaz, hogy imádom, ha az ÉN véleményem adja vissza egy kritika. na ná, hogy tetszik. :) amúgy azokat az írókat tartom valamire, akiknek érzem műveiken, hogy az rólam szól. én így szeretem, s kész. amúgy ma már rengeteg jó elemzést lehet találni, több millió site, blog, magazin foglalkozik vele. tehát egy-két kattintásra vannak ezek már. hemzsegnek az írók, az expertek a neten. mindenki kedvére szelektálhat. akár lehetne példát venni rólam, hogy én nem mászkálok, s pláne nem írok olyan helyen, ahol nekem nem tetszik valami. soha nem értettem ezt. bemegyek valakinek a házába, s ott köpködök a padlóra..mi ez? tehát ha nem tetszik a másiknak a háza, húzz a picsába jó messze. ne oktasd, hogy mit csináljon, s hogyan, persze, csak ha nem ő kérte a hatalmas bölcsességed. ennyi.

Régi Péter 2012.12.10. 15:28:07

Mivel az amcsi közönség meglehetősen alulművelt, muszáj olcsó filozófiával nyomulni. Egy időben ezzel apróbálták eladni a Star Trekete is, ugye mennyivel jobb lett, miután egy szerű tini - sci fi akciófilmet fabrikáltak belőle? (utcsó rész.) A közelmúltban a Leleményes Hugo próbált hasonló bazári szépelgéssel lehengerelni, az is borzalmas volt, hál isten a vége előtt 20 perccel kinyiffant a dvd lejátszóm.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.10. 15:31:24

@Régi Péter: "Mivel az amcsi közönség meglehetősen alulművelt, muszáj olcsó filozófiával nyomulni."

Mert a magyar mozinéző olyan marha intelligens, ugyi?!

És ez jól észre is vehető a kommentekből, ugyi?

Filter Ákos 2012.12.10. 19:41:04

@Régi Péter: Hi! Te ugye az a Régi Péter vagy, aki a Quarton is osztotta a vég nélküli bölcsességeket?

virtualdog 2012.12.10. 22:23:16

Hát, én nagy ívben kerülöm ezt a filmet, ezért eszem ágában sincs pozitív vagy negatív kritikát mondani róla, de a cikken remekül szórakoztam, köszönöm! :D Azt hiszem, értem, mit érezhettél, Csaba, más filmeknél egészen hasonlóan éreztem magam (direkt nem írok címeket).

Anélkül, hogy végigolvastam volna az összes fröcsögést, azért annyit megkérdeznék, hogy minek jár ide, aki szerint felesleges a kritika műfaja úgy, ahogy van?! De most komolyan, én úgy érzem, hogy egy 48 órás napot is meg tudnék tölteni tennivalókkal, és valaki annyira nem becsüli a szabadidejét, hogy ilyesmivel tölti? És az illető vajon hányféle fórumra és blogra jár még, hogy azt ecsetelje, mennyire felesleges volt elolvasnia azt, aminek a létjogosultságát eleve kétségbe vonja?! :D

@Beyonder: részben igazad van, lehet elemezgetni is, de nem értek egyet azzal, hogy attól megszűnne a kritika szerepe, hogy bárki leírhatja a véleményét. Én úgy érzem, érdemes elolvasnom mások véleményét, még ha rövid és így szükségszerűen felszínes is, például ahogy a Sokkon vagy az Artérián vagy a cuccnaplókban vagy twitteren csinálják ismeretlen ismerős hobbista kollégák... mert tudom, hogy sok filmet láttak, tudom, hogy _nézték_ is, ráadásul azt is tudom, hogy más, nekem fontos filmek kapcsán egyezik a véleményünk. Ennyi bőven elég. Az elemzés még több embertől érdekes, mert kevésbé személyes, kevésbé feltételezi az illető ízlésének valamilyen mértékű ismeretét. És persze a két műfaj nem is mindig 100%-osan elválasztható (kivéve talán az egészen szakmai médiumok esetén, pl Metropolis).

Régi Péter 2012.12.11. 00:23:47

@Filter Ákos: A Sleep együttes Dopesmoker c. albuma akkor is egy szar!! Egyetlen Black Sabbath riffet játszanak 50 percig.

Tiger Woods 2012.12.11. 09:24:55

@Régi Péter: a sabbath is egyetlen riffet játszott több lemezen át, mégis megkerülhetetlen a közmegegyezés szerint.

on

a hugót nem szabad egy lapon említeni wachowskiék műfaszfilozófiájával. az ott jól működő giccs, ez meg már a mátrix-folytatásokban is gázos volt.

Forgács W. András · http://geekz.444.hu 2012.12.11. 10:22:04

@Joukahajnen: Szeretnék klasszikus költészetet idézni a halhatatlan poéta triásztól: "Idejössz nekem hogy ez gúny vagy komoly, döntsed el bazdmeg magadnak faszom."

K.Leslee 2012.12.11. 16:48:11

@Ramiz: En annak idejen olvastam a KIS VUK dupla kritikajat, azota rendszeresen olvasom a blogot :-)

virtualdog 2012.12.12. 10:31:58

Ha ez elismerés vagy köszönet, akkor köszönöm! :)

devil-z 2012.12.15. 00:15:57

Ha egy véleményt valaki ilyen ostoba, közönséges módon tud csak megformálni az vélhetően azt jelenti, hogy maga a 'kritikus' is egy ostoba, közönséges ember.
És ha egy ilyen ostoba, közönséges embernek ez a film nem tetszett, az csak azt sugallja, hogy nekem valószínűleg tetszeni fog és már várom, hogy megtekinthessem. :)

ui.: ennyi trágárkodás és fröcsögéssel a véleményed inkább nevetséges lesz mintsem mérvadó.

RazorBlade 2012.12.15. 21:55:40

@Joukahajnen: itt van egy objektívebb igazság...
A megmondóemberek, akik "kritikákak" írnak sokszor fontosabb, a nézettség, a "címlapra kerülés" - ettől olcsóbb lesz a kenyér? - stb....

ehhez a filmhez fel kell nőni, a rengeteg - több idősíkban - de az emberi történelemben mindig ismétlődő történésekhez - hiszen minden korban ugyanazok a játszmák zajlanak....

Kedves Rusznyák Csaba, sipirc vissza a Pókember 69896 és a kanji meg bandzsi filmek közé, na azok, az infantilis műanyagszörnyek, meg csapkodó-kapkodó dolgok, na az, az már MŰVÉSZET! ugyebár...? rendelheted a 34.adag műanyag robo-szörnyeteget japánból! Kidobozolás indul!!!!! Ideje kicsit felnőni....az élethez....

Filter Ákos 2012.12.15. 22:28:49

@RazorBlade: Húúha ember...ha a Felhőatlasz az Élet, akkor én inkább maradnék a Pókembernél meg a csapkodó-kapkodó dolgoknál (azok a leírásod alapján amúgy is szimpatikusabbak).

RazorBlade 2012.12.16. 14:06:59

@Filter Ákos: elfogadom a véleményedet, de kérlek, írj pár filmet, ami a kritizált film témáját mutatja meg, hasonló komplexitásban...

K.Leslee 2012.12.16. 16:26:34

Ezt meg nem lattam, de igenis el lehet donteni, h egy filmnek van e melysege vagy csak parasztvakitas. Attol nem lesz egy film okos,ha minden 10. percben az arcunkba tol egy szerencsesuti bolcsesseget. Ezert nem szerettem pl a DKR-t sem. Sok embernek bejon, ezert keszul nek ilyen filmek(is). Ezert lehetseges, h az imdb listajat a Shawshank redemption vezeti, ami szamomra rohej. Pl . Valaki szerint a Battleship egy jo film, szerintem az ev egyik legrosszabb filmje. Igen. Leszarom h hany milliot koltottek az effektekre, mert mint film, egy nulla.
Amugy meg nem ertem, h ha ezen a blogon lehuzzak ezt a Felhoatlaszt, mert ' nem nottek meg fel a filmhez' akkor vajon miert nem tettek ugyanezt a tobbi hasonlo temaju filmmel.
Mert akciofigurak gyujtogetese kurvanagy kapcsolatban van az elettapasztalattal mi? Nem kepodom meg, nemreg ugyanez tortent a Hereafter c filmnel is. Foggal korommel vedtek azt a szart es ezt Clint Eastwood fankent mondom.

Maya-- 2012.12.16. 17:28:14

@K.Leslee: :)
jó, hogy beírtad ezt a kommentet, mert én is készültem egyre, de lemondtam róla. szerintem csak irritálta őket a cikk hangneme. ennyi. értem, mert én is tudok néha olyan irritáló lenni, hogy a pápa folytana meg 10 perc után fix karácsonykor. csak kontrolálom magam mert kitanulmányoztam a Vonzás törvényét, s igaznak találom. tehát pl. ha RCs kellemes hangnemben írt volna, kevessebb negatív kommentje lenne..DE ezt ő nagyonis tudja, a Vonzás törvénye nélkül :))

K.Leslee 2012.12.16. 19:22:01

@Maya--: csak volt egy kis szabadidom:-)
Amugy nem ertettem pontosan., akkor most irritalo vagy, vagy kontrollalod magad?:-)

Ippiki 2012.12.18. 21:39:02

Hát, pedig akinek nem tetszik a felhőatlasz, az hülye hozzá... (amilyen az adjonisten... )

Ha nem akarnék ilyen szintre süllyedni, akkor mondhatnám úgy is, hogy 1-es szintű lélek, ami nem baj, csak nincs azon a szinten, hogy megértsen mélyebb dolgokat. Ehelyett inkább elkezd szart dobálni és hülyézni azokat, akik megértették, mert attól fél, hogy butának tűnik, így jó módszernek érzi az azonnali ellentámadást. A gondolkodás nem az erőssége, az érzelmek gondolata is undorral fogja el, mert ezt látta a nagyoktól (szülői háttér, barátok, stb.). A viselkedési mintáit nem tudja felülírni, mert nem látja át, hogy lehetne ő ennél több és jobb is, de inkább megelégszik a posványos negatív hangú életével, minthogy a fejlődést válassza.

Ha még finomabb akarnék lenni, akkor pedig azt mondanám, hogy ez a film egyszerűen nem neki készült. Talán pár év múlva, érettebben érdemes lesz újranéznie, hátha átjön a mondanivalóból valami, azon kívül is, hogy szerencsesüti...

Rusznyák Csaba 2012.12.19. 08:16:23

@Ippiki: Ó, szegénykém, csak nem magadra ismertél azokban a bizonyos bekezdésekben?:)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.12.19. 08:44:21

@Ippiki: hálistennek azonban mindig vannak nekünk ilyen szakértők akik helyreteszik az írót.

K.Leslee 2012.12.19. 16:05:33

Aztakurva, mar kezdem kapozsgalni: komplett pszichologiai elemzest lehet irni arrol az emberrol, akinek nem tetszett a Felhoatlasz. Mar megint hogy fugg ossze ketto. En nem lattam. Nem mondtam rola velemenyt. Egy altalanos velemenyt mondtam. Eskuszom, mostmar megnezem! Lehet, hogy jobb ember valik belolem.

Karachar Nevian (törölt) 2012.12.22. 16:42:06

@Plesonandi: tudod miért nincs igazad?
Mert valóban mindent elrontó dühöt okoz a film, mégpedig azért
, mert a Watchowski gyerekek tudtak régen jót is csinálni, de ez egy fős... Ha összeállna még lehetne simán szar, de nem teszi.
Ez giccs, ez felszínes, ez közhelyes és hiába játszik nagyot Tom, a többieknek erre esélye sem volt.
Ha nem lett volna a V for vendetta meg a Matrix, azt mondanám h ez egy fontoskodó, szarul sikerült művészfilm, de sajnos egy jó tanuló felé nagyobbak az elvárások is, így ez most elégtelen lett, leülhet.

Beyonder 2012.12.23. 12:47:11

@Rusznyák Csaba: Sikerült találnom egy példát rá, hogy lehet anyázás helyett közérthetően és frappánsan _elemezni_ egy filmet. :)

geekz.blog.hu/2008/09/23/southland_tales_a_kepregeny_es_a_film

Maya-- 2012.12.26. 09:26:08

hehe, asszittem, hogy ez a film valami gigantikus fasza nagy bölcsességeket fog berágni a magamfajtának. de hát ezeket a tanulságokat szerintem egy bollywoodi film 5 perc alatt elnyávogja. vagy nem? főleg a végét azt már biztosan :) ez a film kb. olyan volt mint mikor nyomogatom a távirányítót, mert nem akarok lemaradni egy csatornának sem a műsoráról. oszt egyikbe sem élem bele magam rendesen, mert érdekel a másik is. amúgy nekem tetszett az első sztori, a rabszolgás, meg az a törzses is. komolyan na. azok jók voltak. mindenki elájult, hogy milyen jók voltak a sminkek. egy lófaszt, szörnyű volt. :P szónélkül fognak hagyni, ha Oscar-t adnak ezért, mert pocsék. na..összegezve, mert több filmről van szó, nem épp a legrosszabb amit láttam, de nagyon zsufolt és nagyon detajláló. olyan mintha Parra, a cikkét külön elmagyarázná, hogy mi azt hogyan kéne érccsük. ja..nem egyszer, hanem hatszor. köszönjük. érccsük.

bibo 2012.12.27. 13:51:20

Talán az a gond, hogy túl sokat vártok el egy filmtől. A történet olyan kérdésekkel dobálózik, amikre legalább 2000 éve nem tudjuk a válaszokat, de attól még kár volna nem feltenni őket. Számomra nem ígért és nem is adott választ semmire, de nem is vártam el tőle. A filozófia ugyanazokat a kérdéseket veti fel évezredek óta, de még egyikre sem tudtak tényleges választ találni, mégsem rójuk azt fel nekik, hogy körbe-körbe járnak, mert elismerjük, hogy ezek az alapkérdések, ha tetszik, ha nem. Ez egy rafinált és bátor film, giccses amennyire az ma "divatos" , tudni kell a helyén kezelni. Persze lehet azt mondani, hogy a párizsi Notre Dame egy hivalkodó, pöffeszkedő, a maga igazát a világba ordító épület, talán érzitek, milyen nevetséges lenne ez.

Maya-- 2012.12.28. 20:32:43

sokkal több mint 2000 éves ez a téma. és engem érdekel is, sőt! de itt ennél a filmnél, tényleg az a gond, hogy AHOGYAN rossz. ezt lehetett volna sokkal de sokkal jobban összerakni. pl. az öreg otthonos mesét, nem igazán értettem, mindegy... biztosan hülye vagyok hozzá. amúgy nem érdekel engem tovább egy percig sem ez a film. inkább menjen fogja kézen a Prometheus-t :)..mert abból is lehetett volna egy film, pont mint ebből.

bibo 2012.12.30. 10:00:20

@Maya--: "AHOGYAN rossz" Értem, hogy zavarba ejtő és irritáló sok minden benne, de én nem tudok elvonatkoztatni attól, hogy egy magát nővé operáltató ember rendezte. Legalábbis a koncepció Lana Wachowski-tól ered, ha belenéztek a werk-ekbe, látszik, hogy ő ott a vezér. Ő hozta a könyvet. Apropó könyv, az öregotthonos mese azért olyan, mert ez egy könyvadaptáció, az írót kell kérdezni erről. Szóval én sem tudok egy olyan ember fejével gondolkodni, mint Lana W. , de elismerem a jogát a saját nézőpontjához és ennek a filmnek pontosan ez ad fűszert.

Maya-- 2012.12.30. 15:27:09

@bibo: persze. Lana régebb Larry volt, tehát kibaszottul ráhajtott arra, hogy a nem, a faj nem egy kőbevésett dolog, hanem a test kölcsönözhető, de az idő a tér végtelen, bármit amit teszünk, mondunk stb. viszhangzik az örökkévalóságig. :) értettem.
hibája a filmnek, hogy annyira giccsesen, s valami idióta madzaggal bogozta össze ezt az egész mondandót, hogy az már a végére szinte fájt. mindent megakart mutatni, s ezért lett olyan erőltetett hülye maskarás lecsó az egész film. aztán túl sok mindent próbál összezsúfolni, olyan érzésem volt mintha bombáznának. egy-egy dolgot kifejtett a végtelenségig a másikat meg hiányosan, tehát egyensúly nuku, na jó, tartotta végig a közösnevezőt, amivel a végére sikerült, jól felidegesítenie. szerencsére jó kedvemben voltam, s elvigyorodtam magam :)

2012.12.31. 15:28:15

Mindent elárul az íróról au utolsó két sor:

"zóval, tudjátok mit, tesók? Baszódjatok meg egy lófasszal!"

Ez kritika, kérem.

2012.12.31. 15:32:40

@Maya--: Akkorm indek nézted végig? Ami nekem nem testzik, arról egyszerűen kisétálok.

K.Leslee 2012.12.31. 18:07:52

@Maya--: ha ma ki lett fizetve...........:)

Maya-- 2013.01.01. 15:51:33

@K.Leslee: ja, meg sohasem ülünk a szélén :)

K.Leslee 2013.01.02. 13:22:20

Na vegre megneztem. Ugy ereztem, h harom napig tartott a film. Van benne csomo erdekes reszlet, de mindez nem tesz ki egy epkezlab filmet. Nem olvastam a konyvet, de latatlanba megmondom, h millioszor jobb, mint ez a film. Ez most olyan volt, mintha Lanaek levettek volna a polcrol a '100 filozofiai kerdes' cimu konyvet es elkezdtek volna bongeszni belole.A diszlet meg a maszkok hihetetlenul rosszak.

Lagavulin16 2013.01.02. 16:15:33

"Mindebből kiindulva gyorsan be is lőttem magamnak a film valószínűleg legfogékonyabb közönségét..." - nos, nem hiszem, hogy a fenti bekezdésben definiált célcsoport tagja lennék!
A tisztelt Kritikus Úrnak üzenem, hogy paradox módon gyakorlatilag szóról-szóra a saját kritikájának kritikáját írta meg. Ez a "b'meg, mikor lesz már vége a 3 órának, hogy végre kiírhassam magamból a frusztrációmat" hozzáállás, ügyesen mixelve némi kvázi-entellektüel gondolat-kezdeménnyel, becsomagolva nagy adag vulgaritásba tökéletesen megfelel a "bullshitkritika" fogalmának. Sajnos az Internet kiváló médium az ilyen silányság terjedésének!

Rusznyák Csaba 2013.01.02. 17:05:26

@Lagavulin16: Szóval pont a filmhez tökéletesen illő írás, köszi:)

walter white 2013.01.06. 22:25:27

megneztem es azt kell mondjam, hogy semmilyen hatassal nem volt ram, egy percig nem gondolkodtam el rajta. ez nem jo.
de egyforman furcsanak tunik az a ket veglet is, ha valaki e film megtekintese utan vilagosodik meg vagyha ennyire kiveri a biztositekot mint Csabanal. azert az utobbit konnyebben meg tudom erteni :)

egog 2013.01.24. 15:56:23

Egyetértek a kritikával, ez egy sz@r. A kritika íróját pedig ESETLEG azért is idegesíthette fel ennyire, mert közben elfelejtünk tudomást venni olyan filmekről amik esetleg tényleg mondanak is valamit, lásd pl: Halászkirály legendája, Madárka, Virág Algernonnak, Elefántember stb.. Ezeket a filmeket érdekes módon nem lájkolják tízmilliárdan és nem gondolkodnak az értelmükön legalább ennyien, holott sokkal többet képesek adni az ember életéhez mint ezek az agyonbonyolított, marha izgalmas és látványos bűzölgő sz@rok.

Error Flynn 2013.04.20. 15:45:01

Szerintem nyugodtan megnézheti az is a filmet, aki nem Romana füzeteket olvas vagy Michael Bay-es naplementét néz ;-)
Én inkább ez utóbbi csoportnak nem nagyon ajánlanám, mert ha ezen kritikán felbuzdulva vált jegyet rá, utánna lehet visszajön a blogra, és bizonyos négylábú nemiszervével kínálja meg a cikkírót :)

Error Flynn 2013.04.20. 15:50:48

@Rusznyák Csaba: "Én meg azt gondolom, hogy az a két bekezdés elég jól körülír egy adott embertípust - és többek közt miattuk is tart ott a mainstream film, ahol. A többieknek eleve, a zárójeles segédlettel meg főleg érteniük kéne, hogy - akár tetszett nekik a film, akár nem - nem róluk van szó. "

Szerintem az a bizonyos embertípus egyálltalán nem a felhőatlasz célközönsége, nem is értem, hogy sikerült ezeket egy szintre hozni. Van egy olyan érzésem, hogy nem az intellektüel nézők fognak felháborodva kijönni a moziból. A Mr. Nobody viszont már nekem is sok volt, ebben egyetértünk :)

Error Flynn 2013.04.20. 16:03:20

@danialves: "És szvsz nem nagyobb bullshit, mint Az élet fája, ami aztán ezeken a fényképezés-zene katarzislöketeken akart elevickélni (mellesleg pont ez volt az a része, amit imádtam abban is)"

Hát ez az. én is pontosan így érzem. Ezt meg fogom nézni újra, de pl: a 2008-as Revans-ot nem.
Amúgy meg humanista film. Ennyi. Ezt biztos nem fogom negatívumként felhozni.

...tudom, hogy ismét magamban beszélek, mert későn néztem meg a filmet, de sebaj :)

madártejföl 2016.04.13. 15:57:37

Rusznyák Csaba, ez egy remek "filmkritika" . Zsigerileg ugyanezt éreztem, mikor kínszenvedve végigültem a 3 órát - és ugyanezt gondolom azokkal kapcsolatban is, akik behugyoznak a gyönyörtől, és lesajnálnak másokat, mert "nem értenek a művészethez". :) Már önmagában is elég gáz, hogy a szenvedésre emlékszem leginkább, amit a film nyújtott anno - hisz azóta nem láttam - de a filmre már csak homályosan. Azt tudom, hogy mocskos módon überfos volt, egy katyvasz. Nekem Tom Hanks neve lett volna valamiféle garancia, de nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. "Felhőatlasza azért botrányos (és maradandó), AHOGYAN rossz." "Giccses, manipulatív, álentellektüel közhelygyűjtemény" - tökéletes megfogalmazás! (A "félbe vágott fejű kutyák" fölött virtuálisan zokogók, vagy a pofájukat trikolorra festők és az álentellektüelek kedvence ez a film, de nem fogom rosszul érezni magam azért, mert én rühelltem.

Várakozás, csillogó szemek, pozitív kíváncsiság, értetlenség, kis optimizmus némi naivitással keverve (lesz ez még jobb), hátrahőkölés (wtf), düh (a q-a anyátokat szívassátok!) és rezignáltság. Kb. ilyen hangulati lejtmenet volt ez a film számomra. Mikor az ember másfél-két óra tájékán rádöbben, hogy nem ilyen lovat akart; kidobott pénz, kidobott idő, mert ebből már tényleg nem lesz semmi, akkor azt mondom: download halleluja! Mert az idő a legfontosabb manapság. De hát én is belesétáltam a csapdába, megvettem a jegyet, mert volt egy csali. (akivel egyébként azóta együtt forgattam az Infernoban, így megbocsátottam neki). De a Felhőatlaszt még Tom Hanks kedvéért sem fogom megnézni még egyszer ebben az életben.
süti beállítások módosítása