Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

GamesCom 2010 - Part 2

2010.08.21. 20:10 Magócs Dávid

 Folytatom a nagyszabású rendezvény taglalását. Előző posztomban elsősorban a PC-s játékokra próbáltam fókuszálni, illetve azon belül is a hihetetlen MMO dömpingre, ami végeláthatatlan látszik. A PC-s jelző azonban itt egy kissé becsapós, hiszen egy ilyen kaliberű játék összetett irányításához elengedhetetlen a billentyűzet megléte, a kontrollerrel való megoldás nem játszik. Nem kell félteni azért a konzolpártiakat, mivel így is jócskán kijutott nekik a jóságból, volt itt Kinect-es búnyós játék, a Sony Move kütyüje által irányítható varázslós csoda, és a legújabb PSP bejelentése. A Microsoft sok más mellett a saját fejlesztésű okostelefonját a Windows Phone 7-et is promózta rendesen, elképzelhetetlen játéközönt ígérnek, lenyűgöző grafikával. A Sony részéről két új PS3 modell bejelentése volt még soron egy 160 és egy 250 Gb-os, míg a Microsoft a Kinect európai megjelenését közölte, amely november 10. az Egyesült Királyságban. A helyzet azonban megosztottság terén koránt sem olyan szörnyű, mint a kezdetekben gondoltam, a multiplatformra való fejlesztés nagyon népszerű kezd lenni, így mindkét fél élvezheti a játékokat saját gépén. A továbbiakban kiemelek még jópár játékot természetesen teljesség igénye nélkül.

 

#9: F.E.A.R. 3

Bizony a F.E.A.R. széria már harmadik részét tapossa és minden platformon képviselteti magát. A játékkal kapcsolatban nem igazán érhetik meglepetések a rajongókat. A megszokott szorongással telített játékélmény várható most is, illetve visszatér a "tündér" kislány Alma is, hogy a frászt hozza ránk újfent. A sequel egy sötét falusi környezetben játszódik majd és az itt található helyszínek kelnek majd életre, hogy a miénkre törhessenek. Természetesen nem vagyunk mi az az ijedős fajta, és a rendelkezésre álló temérdek fegyverrel védhetjük majd meg magunkat. Konzolokra szokás szerint hamarabb érkezik majd, a PC-s verzió 2011 elejére tehető.

#10: Crysis 2

A jópár folytatás mellett a Crysis is feliratkozott. A második részben New York-ban barangolhatunk majd. Ugyancsak multiplatform játékról lévén szó, a sikeres első részt követően hatalmas felhajtást rendeztek körülötte. Az Electronic Arts konferenciája alatt élő bemutatót adtak a Crytek-es fiúk, akik a multiplayer világába engedtek számunkra némi betekintést. A meglepő trükkök és a végtelen szabadság vérbeli kombójáról van itt szó, kedvünkre mászkálhatunk majd a küldetések teljesítése közben. A GamesCom nem nagyon bővelkedett gameplay videókban így igazi kuriózumnak bizonyul az alábbi videó. A játék 2011 március 25-én jelenik majd meg.

#11: Fable 3

A Lionhead Studios által fejlesztett Fable is elért harmadik részéhez, amely azon játékok sorát erősíti amelyek kizárólag konzolra azon belül is csak Xbox-ra jelennek meg. A magával ragadó szerepjáték különleges hangulatával mindig is elvarázsolt, mindezt úgy téva, hogy megmaradt a realitások talaján. Az egyedi döntésrendszer a jó vagy rossz ösvényre lépés választást mindig is preferáltam. A mostani produkcióban a viktoriánus korabeli Angliát idéző birodalomba látogatunk el, ahol a jelenlegi királyságot megdöntve saját kezünkbe kell vennünk a kormányzást.

#12: Gun Loco

Végre nem egy folytatással bővítem a sort, az viszont már kérdéses mennyire eredeti az ötlet. A Square Enix csapata egy olyan játékkal rukkolt elő a konferencia alatt, amiben kiélhetjük sötét szándékainkat. A játék elején egy börtönplanétán találjuk magunkat, ahová nem véletlenül kerültünk. Csupa elmeroggyant fazonnal egyetemben, a szökés lebeg a szemünk előtt, és ezt egy Mirror's Edge szintű, platformokon ugrálós módszerrel kell abszolválnunk. Az előzetes alapján is látszik, hogy a készítők törekedtek a minél irracionálisbb viselkedési normák betartására, az agyament szituációkra, az adrenalinban pezsgő helyzetekre és a remek beszólásokra. A játék újfent a konzolok armadáját erősíti, Xbox-ra lesz kapható 2011 elején.

 

#13: Fighters Uncaged

A Microsoft legújabb kütyüjéhez a Kinect-hez eddig nem láttam olyan játékot ami felkeltette volna az érdeklődésem. A napokban azonban az Ubisoft-os srácok előjöttek egy olyan bunyós játékkal a platformra amit azonnal kipróbálnék ha lenne rá lehetőségem. A Fighters Uncaged-től azért ne várjunk csodákat, a megvalósításon van a hangsúly. Ha hihetünk az előzetes felméréseknek ez végre megmozgatja a játékos társadalmat. Nincs más dolgunk mint saját testünk segítségével verekednünk a tv előtt. A videó alapján korrekt játékélményre számíthatunk, a grafikának még van mit fejlődnie, de itt nem is ezen van a hangsúly, hanem a gyors reagaláson. A következő generáció Mortal Kombat-ja megérkezni látszik.

#14: The Fight: Lights Out

A Sony sem szeretne lemaradni a Microsoft mögött, így ők is előhozakodtak egy verekdős játékkal. Az egyetlen különbség itt a kontrollerek száma. Míg a Kinect lemásolja a mozgásunkat és ehhez nem szükséges semmilyen távirányító, addig a Move esetében két "fagyira" is szükségünk van. Mindez a játék bonyolultságát is előidézhette, de előnyére is válhat hiszen a kontrollereken található gombok segítségével különböző kombókat hajthatunk végre, effektekkel bővíthetjük a harcunkat. Ennek ellenére számomra mégis problémásabbnak tűnik a Kinect-es megoldással szemben, bár jelentősen kevesebb reakcióidővel számolhatunk majd, a gyorsabb átjátszás miatt a Move-nál.

#15: Sorcery

Folytatom a Sony Move kombójával a sort. Ezen játékukkal biztosra vehetjük hogy a fiatalabb korosztályt szemelték ki. A játék során egy varázslót alakítunk, akinek a föld minden létező gonoszságával kell megküzdenie. Mindehhez a varázserejét kell, hogy használja, de nem is akárhogyan. A "fagyi"-t úgy kell használnunk mintha csak varázspálca lenne és rengeteg mágia kivitelezésére van lehetőségünk a direkt erre optimalizált játék esetében. Valóra válhat a Harry Potter fanok álma, végre személyesen eszközölhetnek Vingardium Leviosa szintű huss és pöcc varászlatokat, mindeközben jót szórakozhatnak a goblinok gyilkolászásában.

#16: Black Prophecy

A végén visszakanyarodunk egy utolsó nyalintásra az MMO-k cukorkájából. Előző írásomban beszámoltam az SWTOR frissiben bejelentett űrcsatáiról. A következő játék arcon fricskázza mindazt, amit a Star Wars-MMO-t fejlesztők háza táján kieszközöltek. A kötöttségek el vannak felejtve, kedvünk kényére suhanhatunk a csillagok között, küldetéseket megoldva, a saját űrhajónk csinosítgatása közben. A földre csak akkor kell leszállnunk ha vásárolni vagy cserélni szeretnék meglévő alkatrészeinket. Hatalmas csillagháborúk várhatóak a Gamigo üdvöskéje során, aki nem hiszi járjon utána, a videó biztosan meggyőz mindenkit.

Ennyi lett volna, a GamesCom rövid kitárgyalása, mégegyszer szeretném leszögezni, hogy a lista korántsem teljes, néhány megjelenést szerettem volna kiemelni a tömegből, és színesebbé tenni számotokra. Remélem sikerült pár játékra felhívnom a figyelmetek, de ha nem is, akkor legalább felkelteni az érdeklődést. 

8 komment

Címkék: konzol pc konzol előzetes játékajánló játékelőzetes

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr662237767

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

father prime 2010.08.22. 15:59:46

Cím. Kép, sablon, frázis, frázis, közhely, közhely, frázis, szófordulat. Szám, cím, kép, frázis, közhely, sablon, video. Szám, cím, kép, közhely, sablon, frázis, video. Szám..

Magócs Dávid · http://geekz.blog.hu 2010.08.22. 16:49:48

@father prime: Értékelem, hogy megtiszteltél bennünket...

Angyalosi Ádám · http://aeonflux.blog.hu 2010.08.22. 18:00:40

kis korrekció: a Fable 3 hál'istennek jön PC-re is. :)

father prime 2010.08.22. 18:35:40

@Artemis: A hozzászólásommal nem állt széndékomban semmilyen hierarchikus viszonrendszer felvázolása, pusztán megállapítottam egy tényt: Jelen írás távolról sem tobzódik az eredeti gondolatokban. Hogy ez most jó vagy rossz dolog-e, azt majd ki-ki eldönti maga.

Magócs Dávid · http://geekz.blog.hu 2010.08.22. 19:36:18

@father prime: A célom nem is ez volt, ezért merészeltem a "hozzászólásodat" feleslegesnek titulálni, ami sajnos nem jutott el hozzád.

father prime 2010.08.22. 20:21:05

bár biztos vagyok benne, hogy hosszú, és mindkettőnk számára gyümölcsöző polémiát lehetne folytatni az imént általad az egyenletbe beemelt "felesleges" változójának szemantikájáról, illetve annak a cikkhez fűződő viszonyáról; ám annyira azért talán mégsem fontos ez az egész. have it your way.

Magócs Dávid · http://geekz.blog.hu 2010.08.22. 20:57:22

@father prime: Well done, Sir
Hasonlóan vélekedek én is. Kellemes estét.
süti beállítások módosítása