Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Predator 1+2

2010.08.18. 11:30 Lehota Árpád

Az a legcoolabb, ahogy Arnold kiszáll a helikopterből. Előreengedi a többieket, közben szivarozik. Kidobja a zsákját, és csak aztán ugrik ki ő is. Ezt tanítani kellene a színművészeti egyetemeken - filmben ezentúl csak így lehet kiszállni helikopterből. Vagy meghalni. Ahogy a kommandós Mac (Bill Duke) vérben forgó szemekkel, a Little Richard-féle a „Long Tall Sally”-t énekelve („Havin' me some fun tonight!”) indul a megbosszulni vietnami bajtársa halálát, és közben tudja, hogy esélye sincs. Vagy amikor a nagydumás lone ranger zsaru Jerry Lambert (Bill Paxton) a töksötét metrókocsiban egy SIG-Sauer P226-ossal táncolni hívja a szörnyet. Felejthetetlen figurák két felejthetetlen sci-fi akciófilmben, és persze „the greatest monster sound in all of movie history”, ahogyan az ál-Arnold nagyon helyesen megállapítja a harmadik rész előzetesének kommentárjában. Az Olorin kolléga által már dicsért folytatás végre a hazai mozikba is megérkezett – és ez jó ok arra, hogy visszatekintsünk, miért is várjuk annyira az ugly motherfucker földönkívüli vadász mítoszának minden egyes új képkockáját.

A kalózvideós-narrátoros hőskorban több olyan emberrel is volt szerencsém megnézni a Predator-t, akik az osztálykirándulás éjszakai filmelemzésein (Stan Winston speciális effektusait színes papírral megbolondított elemlámpafénnyel utánozva) még nem értesültek arról, hogy a decens kommandósfilm a közepén majd sci-fi-be vált át. Finoman szólva nem mindenki volt fogékony arra, hogy a még erősen osztrák akcentusú Alan „Dutch” Schaefer őrnagy (Arnold) különítménye a még erősen orosz akcentusú dél-amerikai gerillák után egy láthatatlan földönkívülivel kezdett harcolni. Utólag belegondolva tényleg merész műfajváltás a film közepén - legalább annyira, mint mondjuk a Gecko testvérek rendrakása a Titty Twister-ben, vagy Pinbacker kapitány ámokfutása az Ikarusz-2-n. Klasszikus ’80-as évek dzsungelharcos akció és sci-fi szörnyfilm, kettő az egyben? Mert az magától értetődő, hogy Ellen Ripley hadnagy és a tengerészgyalogosok nem Kubrick fekete monolitját indulnak megkeresni az LV-426-ra, de képzeljük el, mi lett volna, ha John Matrix a Val Verde banánköztársaságban partra szállva nem Bennett magánhadseregével, hanem frissen kikelt arctámadókkal találja szembe magát? Vagy ha Rambo akció közben rájön, hogy a vietkongok földönkívüli űrhajót találtak a dzsungelben és az amerikai hadifoglyokat már megszállták a testrablók? Jim Thompson és John Thompson forgatókönyve pont egy ilyen meredek fordulatot lép meg: zseniálisan, mert a Predator-ban a crossover nem fordul abszurdba és a kommandósfilm olyan könnyedén viszi a hátán a sci-fi elemet, mint Blain (Jesse Ventura) a Nagypapa (Old Painless) becenevű kézi M134 minigun-t.

A „világtól elzárt csoport földönkívüliekkel való kapcsolatfelvétele” külön sci-fi szub-zsáner, és a végeredmény mindig az emberek vérmérsékletén múlik: az Alien egyszerű csillagközi munkásai, vagy a The Thing unatkozó tudósai viszonylag későn jöttek rá, hogy E.T. nem békével jött, Dutch és csapata viszont nem a Kodály-módszerrel próbálkozik – mottójuk: „ha vérzik, meg tudjuk ölni”, így nem megleő módon a földönkívülivel való első kapcsolatfelvétel egy kisebb esőerdő kiirtásával végződik. A folytatásban Peter Keyes, a szörnyre vadászó különleges ügynök (Gary Busey) sem finomkodik, a földönkívüli létformát minden további rendszertani besorolás nélkül „fuckin’ alien”-ként emlegeti. Kommandós típusú találkozások.

Persze Arnold mellett ez csak olyan arcoktól hiteles, akik például olyan klasszikusokban alakítottak emlékezeteset, mint a Rocky (Carl Weathers mint Apollo Creed), a 48 óra (Sonny Landham mint Billy Bear) vagy a Menekülő ember (Jesse Ventura mint Captain Freedom). A disznóviccekről pedig a Halálos Fegyver írója (a forgatási szünetben az Utolsó cserkész forgatókönyvén dolgozó) Shane Black gondoskodott, Hawkins szerepében. A folytatás talán még elődjénél is jobban karakter-centrikus: Danny Glover-nek jól áll a kőkemény, de tériszonyos és neurotikus rendőr szerepe, és véletlenül sem jut róla eszünkbe a Halálos fegyver sorozat „túlöregvagyok” jópofáskodása - simán elhisszük, hogy kisebb fegyvergyűjteményt tart a csomagtartójában és fél kézzel felkeni a falra a tenyérbemászó képű Gary Busey-t. És csak a már említett Bill Paxton érdemelte ki a Lance Henriksen-i dicsőséget: a Terminator és az Alien mellett egy Predator is végzett vele. De érdemes megemlékezni a teljesen őrült vudu pap szerepében Calvin Lockhart-ról is, aki korábban David Lynch, valamint egy ragasztószalag és egy tarkólövés segítségével szerzett kellemetlen perceket Harry Dean Stanton-nak (Veszett a világ).

Pedig ha színészi tehetségről van szó, a társulat egyik tagjának sem szerepelt a határidőnaplójában mondjuk a Predator filmekkel egy időben készült Oscar-díjas Utolsó császár vagy a Bárányok hallgatnak forgatása, Jim Thompson és John Thompson írók mégis olyan mondatokat adnak a szájukba, és John McTiernan és Stephen Hopkins rendezők olyan atmoszférát teremtenek köréjűk, hogy egyértelmű: ezek az emberek a világ legtökösebb katonái és zsarui. Késpengével borotválkoznak, saját főzésű whiskey-t vedelnek és a politikai korrektséget hírből sem ismerik: amikor a Predator első részének különítménye elindul a bevetésre, a helikopteres utazás pár percében annyi káromkodás, pinázás, buzizás hangzik el, nem beszélve a köpködésről, hogy az már filmtörténet: mintha mondjuk Ford Fairlaine és Torrente tartana legénybúcsút a Quick Stop-ban. De ebben a pár mocskos percben az írók észrevétlenül és visszavonhatatlanul megkedveltetik a figurákat, mert az ehhez hasonló szörnyfilmek sikere gyakorlatilag a karaktereken múlik: ha tíz percben sikerül megszeretni őket, akkor a film elkap, és 100%-ban velük vagyunk – és ez az, ami például a két AvP filmnek később nem jött össze. (Emlékszünk belőlük egyáltalán bárkire?) A Predator 1-2 titka, hogy a forgatókönyv meg sem próbálja elkerülni a kliséket: a különleges osztag rádiósa vicceskedő szemüveges geek (Shane Black), és persze először hal meg, az indián katona (Sonny Landham) keveset beszélő, de hatodik érzékkel rendelkező nyomolvasó, a csapathoz csatlakozó CIA ügynök (Carl Weathers) az elején dilettáns, sunyi aktatologató, később önfeláldozó hős. A Los Angeles-ben játszódó folytatás is a legnagyobb természetességgel kezeli azokat a zsarufilmes kellékeket, amik már a Steven Seagal életmű korai klasszikusaiban is kínosnak számítottak: szakadt lotyók és dühöngő gyanúsítottak a rendőrőrsön, a forrófejű újoncot és a rámenős tévériportert zrikáló, az irodakukac nagyfőnökre az íróasztalt ráborító nyomozók, a hivatalos utat megkerülő, utcai módszerekkel dolgozó hadnagy. De pont a két rendező – John McTiernan (1.) és Stephen Hopkins (2.) – képeinek atmoszférateremtő ereje miatt hisszük el, hogy ezek a klisék a Predator 1-2 világában tényleg a legtermészetesebben működnek. Valahogy úgy, hogy ez a világ minden kommandósfilm és nagyvárosi zsarufilm világának alfája és omegája. És John McTiernan meg Stephen Hopkins otthon érzik magukat ebben a világban: McTiernan rendezése a párás dzsungelben legalább annyira klausztrofób, mint a Vörös Október szűk tereiben vagy a Nakatomi felhőkarcoló liftaknájában, Hopkins pedig a lepattant nagyvárosi gettókban a legjobb, ott, ahol később Emilio Estevez-t és haverjait kergette végig ütős rap-metal soundtrack-re (Az ítélet éjszakája), vagy Jack Bauer lányát a 24. első néhány részében. Mindezt Alan Silvestri felejthetetlen kísérőzenéjének ütemére.

És persze finom aktuálpolitikai üzenetek is akadnak: a Predator 1-ben a katonák odavetett félmondataiból kiderül, hogy a vietnami háborúban szocializálódott egység a Reagan-adminisztráció külpolitikai irányvonalának megfelelően titokban a keleti blokk legforróbb helyein akciózott (Berlin, Afganisztán), nyilván ugyanolyan hatékonysággal, ahogy a film első felében egy kisebb katonai tábort vadásznak le – pont, mint később őket a Predator, csendben és láthatatlanul. És akárcsak a szörny, sebezhetetlenek, és közben még büntető egysorosokra is marad idejük („Nincs időm vérezni!” – mondja Blain). A folytatás pedig 1990-ben a sztorit abba a drogos-mocskos, latin-amerikai gengszterbandák uralta urbánus dzsungelbe helyezi, amiből pár évvel később a new jack cinema teremtett külön műfajt. A bevágott filmhíradó-részletek pedig Paul Verhoeven-i jövőképet vetítenek előre.

A második részt egyébként érdekes módon nem fogadta kitörő lelkesedés – a ’90-es évek elején ráadásul a közönség már más irányba kacsintgatott, egy évvel később már a forradalmi spec. effektekkel robbantó Terminator 2 volt a sláger, és a tesztoszteron-szagú szörnyvadászat pedig a retro. Az első film ráadásul rövid idő alatt duplán - mint sci-fi akció, másrészt mint Schwarzenegger akció - klasszikus lett: nyilvánvaló volt, hogy a második rész ezt a lécet nem tudja megugorni.. Nem lehetett egyszerű dolga Stephen Hopkins-nak: Danny Glover nem egy Schwarzenegger, a közönség pedig az első filmből már ismerte a szörnyet, és tudta mit várhat – hentelést. És Hopkins nem is veri át a nézőket, ezért pedig minden tisztelet megilleti - az első percekben már benne van a sűrűjében, hullanak a rendőrök, robbannak az autók, Danny Glover pedig tévériportereket elgázolva indul akcióba. Főleg emiatt a stílus miatt kedvelem Stephen Hopkins-t: a rendezései sosem nagyképűek, és nem akar többnek látszani, mint egyszerű, de a zsáner lehetőségeit maximálisan kihasználó akciófilmes. Különösen jól működnek a Los Angeles-i külső helyszíneken játszódó jelenetei: a Predator ikonikus lándzsarázása az Eastern Columbia Building toronyórájánál, vagy a közelharc a vágóhíd tetején. A folytatás emiatt szerencsére nem lett görcsös hommage gyűjtemény (mint mostanában a Terminator: Salvation), vagy az első filmnek a lassan építkező, feszültségteremtő dramaturgiáját ihlet nélkül lemásolni akaró kudarc (mint az első AVP).

Szóval, ha az „epikus sci-fi akció” műfajt definiálni kell, valahol 1987-ben, a guatemalai dzsungelben, vagy 1997-ben, Los Angeles-ben érdemes körülnézni. Get to the chopper!
 

43 komment

Címkék: scifi horror akció filmkritika 5csillagos 80 klassix

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr732229867

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Áramvonalas Földműves 2010.08.18. 12:06:55

Az írás kurva jó, a Predator 2-t még nem láttam, az első rész szerintem fos. Illetve vígjátéknak elmegy.

Ja és nem szorosan idetartozó, de a Napfényben tényleg mi a tököm volt, hogy 1 hamuember randalírozik? Ennyi? Annál szarabb sci-fit életemben nem láttam.

Flankerr 2010.08.18. 12:18:40

Kiváló írás, bakker újra kel néznem az elsőt mert rég láttam..:)

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2010.08.18. 13:50:39

Ennek minden mondatát élvezet volt olvasni! Látszik rajta az a szeretet ezek felé a filmek felé amit én is érzek. A gyerekkorom egy darabja az egész, ez meg az alien sorozat. Egyszerűen meghatározta a fantáziámat, érdeklődési körömet és minden akciót és szörnyes sci-fit csak ezekhez tudok mérni. (egyik sem üti meg a mércét soha többé) Köszönöm a cikket!
GET TO THE CHOPAAAA!!!

budaid 2010.08.18. 14:15:20

1. rész fos: és mi a jó? még jó hogy kultikus státuszba emelkedett.
2. nem láttad, miről beszélünk? (Szerintem ez is kurvajó, csak most divat fanyalogni rajta)
Napfény a legszarabb sci-fi: a legszarabb sci-fi a Végső közelítés.
Minek jársz ide?

Lefetyke 2010.08.18. 14:33:05

Remek írás, köszönet érte!
Nem is olyan rég néztem meg mindkét Ragadozó filmet, pont hogy felkészüljek az új filmre. Mindig nagy élmény, bár nekem a Predator 2 (egyik) legnagyobb jelenete mégis az volt, amikor Glover besétál a trófeaterembe, és ott lóg a falon az Alien koponyája. Az ígéret volt valami nagyon jóra, ami végül filmen sose valósult meg. Vígasztalódjunk az AvP számítógépes játékokkal, mert azok legalább hozzák a hangulatot. Mozgásdetektoros csippogással keresni az Alient a kivilágítatlan szervízaknában, szívinfarktus-élmény a köbön :)

Expendables, Predators - megint divatba jött a hentelés :)

Még egy kis csemege a "How it should have ended" (Hogyan kellett volna végződnie) - sorozatból.
--Get to the chopaa--

www.youtube.com/watch?v=fp9DHzgr758

zolika78 2010.08.18. 14:44:17

- Haver, te vérzel.
- Most nincs időm ezzel foglalkozni.

Tegnap néztem meg (sokadszorra) a Predator 1-et. Ez az egyik legmegmosolyogtatóbb párbeszéd.
A 2 szerintem rém gyenge lett...

supracoger · http://supracoger.blog.hu/ 2010.08.18. 14:45:01

teljesen más a két rész, mégis nagyon király mindkettő. kiváncsi leszek a rodrigez félére is

TheQuestion 2010.08.18. 14:48:18

Wow. Valaki tudta azt, hogy kicsoda Alan Silvestri vagy Paul Verhoeven (és nem a Showgirls miatt). Talán mégse vagyok akkor annyira öreg:).

Csillagos ötös poszt, az első rész soundtrack-jét még mindig elő-előveszem, főleg azt a számot, ahol Dillon szemei elkerekednek...

blacklord 2010.08.18. 14:51:23

@Oidipus Prime: pontosan így érzek velük kapcsolatban én is. Hiába nőttem fel azóta és tartok sok dolgot nagyon szarnak (pl. Airwolf), amiért gyerekként rajongtam, ezeknek a filmeknek továbbra is megvan valami feledhetetlen hangulatuk (ahogy a Bruce Lee filmeknek is).

holex · http://fred-basset.blogspot.com 2010.08.18. 14:51:24

ez kiváló poszt volt, kellemes volt nosztalgiázni a régi filmélményeket felelevenítve. :)

newnt55 2010.08.18. 14:52:15

Érdekes, hogy Jesse Ventura, Sonny landham és Arnold is politikus lett.
Első rész alapmű.

MekkMester 2010.08.18. 14:55:12

Szent Arnold! De jó kis írás! Csorog a nyálam. Most megyek haza és megnézem a két régi részt. Aztán pedig..... :)

hyydra 2010.08.18. 15:01:29

- Úgy látszik kedveli a marhahúst.
- Nem gondoltam, hogy vegetáriánus.

the as · http://thelongestlistofthelongeststuffatthelongestdomainnameatlonglast.com/ 2010.08.18. 15:09:31

ez bizony egy nagyon jo iras, GET TO THE CHOPPAAAA! :) szamomra mindentol fuggetlenul svarci viszi az egeszet, es tenyleg hianyzott a masodik reszbol, pedig kihoztak belole amit lehetett.

demura-szan 2010.08.18. 15:13:45

A legcoolabb jelenet egyebkent egyertelmuen nem az, amikor kiszall a gepbol Arnold, hanem mikor felismerve regi bajtarsat, kezet nyujt neki, s ez az artatlannak tuno kezfogas hirtelen legszkanderbe csap at. A vaszon szinte darabokra szakad a feszultsegtol. Ez egyebkent minden idok egyik legjobb jelenete a filmtortenelemben.

rio.pete 2010.08.18. 15:16:13

Épp tegnap és tegnapelőtt néztem újra az 1-2-t, jó kis nosztalgia, hatalmas beszólásokkal, lásd a Zolika által már idézett I ain't got time to bleed... :)

KenSentMe 2010.08.18. 15:22:47

Egyébként kb. ugyanezt gondolom a Predator 1-ről, szerintem is kitűnő karakterek, kitűnő atmoszféra és kitűnő lazaság jellemzi, leszámítva a film végén Arnold Schwarzenegger cserkészcsapdáit, ami nekem szívfájdalmam és szvsz szemet szúró gagyiság, ami előrevetíti Schwarzi későbbi, "családi" filmjeit (milyen ufo má, akit botokkal és kövekkel győznek le?).. de az első 80%-a valóban egy filmtörténet. Kommandó, Predator, Terminátor - három nagyon durva, nagyon kemény akciófilm, olykor sci-fivel (Terminator, Predator), olykor vígjátékkal (Kommandó), műfajokat keresztezve és átlépve, bumfordisággal és hibákkal, de végtelen számúszor újranézhető minőségben.

A Predator 2-t eddig egy fosrakásnak tartottam, most a cikk után nekiálltam önmagam felülvizsgálatának. Hiszen ha tényleg a zsarufilm és a sci-fi ötvözéséről van szó? Ezzel szerintem az a baj, hogy míg a Predator 1 jobb akciófilmnek, mint sci-finek (szigorú szemmel nézve a predator egy jelmezes ember, nem lépi túl a legrégebbi, legnaivabb sci-fi filmek űrlényábrázolásait), addig a Predator 2 jobb sci-finek, mint akciófilmnek (pl. Predatorok űrhajója).. nem, egyszerűen nem érzi az ember ugyanazt a hatást, amit a Dirty Harry filmek alatt (ugye a jó zsarufilmek a spagetti-westernekkel rokoníthatóak, a magányos hős alaphelyzet ugyanaz). Szerintem még Steven Seagalnak is jobban állt ez a magányos zsaru szerep, mert ő legalább különc és furcsa, minden ízében és porcikájában más (a járása buzis, az arca kifejezéstelen, a szövege szánalmas, a fegyverneme pedig az aikido, ami nagyon szokatlan).

Azt utólag nehéz eldönteni, hogy a gyengébb színészek vagy a gyengébb forgatókönyv lett a Predator 2 veszte, a cikkben szereplő megvilágításból szemlélve az alapötlet (zsarufilm+sci-fi) egyáltalán nem rossz, sőt.

Na mi újság, Wagner úr? 2010.08.18. 15:26:00

Nekem mindkét Predator rész tetszik /bár én az AvsP filmeket is megnéztem, és nem voltak ugyan nagy eresztések, de azért én jól szórakoztam rajtuk/. Kíváncsian várom a Predators-t is!

rolika 2010.08.18. 15:29:05

Jó kis írás lett, kedvem lett megint elővenni a Predátorokat :-)

Az első rész nagyon tetszett az élőszereplős végefőcím is.

Na mi újság, Wagner úr? 2010.08.18. 15:29:15

@VRbagoly: Nem hiszem, hogy a Predator2-ben gyengébb színészek lennének, mint az 1-ben. Nekem a forgatókönyvvel sem volt bajom, nálam ugyanakkora király, mint az 1 :)

civil68 2010.08.18. 15:31:52

Nagyon jó írás!!!!!!!!!!!! Magával ragadó(zó)!!!!
Bocsánat!!!! :-)

Akár mennyire bántják a második részt, méltó folytatása az elsőnek!!!

civil68 2010.08.18. 15:32:50

@Áramvonalas Földműves: ???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

hyydra 2010.08.18. 15:33:22

@VRbagoly: milyen ufo má, akit botokkal és kövekkel győznek le?

Pont ez a lenyeg. Szerintem ezen rohog, amikor bekapcsolja az onmegsemmisitot.

xido 2010.08.18. 15:42:32

Arnold nélkül nem Predator a Predator..Arnold nélkül nem Terminator a Terminator..ezeken az elgofult és gyöpös közhelyeken szoktam fogni a fejemet nagyon..főleg,hogy nekem a Predator 2 nagyvárosi,bandaháborús hangulata milliószor jobban bejött és sokkal többször is néztem meg,mint az első részt...Amúgy lehet meglepetést okozott,hogy dzsungel-akcióból scifibe váltott,de már a főcím alatt ellövi a műfajt a Föld légkörébe belépő űrhajóval,szóval nagyon meglepni csak az elkésett mozizókat lehetett vele:)

Dallas 2010.08.18. 15:55:15

Nagyon jó írás, aki nem tudja kellő tisztelettel kezelni a 2 filmet, az miért nem húz el innen?
Mindkét film másmilyen, és mindkettő másért kiváló.

Dallas 2010.08.18. 16:06:26

Jahh és mindenki fikázza az AVP első részét (a második tényleg celluloid szemét, hagyjuk) pedig pár kurva idegesítő bakit leszámítva nem volt az olyan rossz ötlet és kivitelezés. Kicsit több odafigyeléssel nagyon jó film lehetett volna, de így sem volt olyan borzasztó. Nekem felüdülés volt látni a Predátorokat annyi év után pl..

proletair · http://lemil.blog.hu 2010.08.18. 16:06:27

Ez egy remek poszt volt! Ennyi filmet megemlíteni egy rakáson, nem semmi!:) A Kodály-módszer emlegetésénél mintha kiéreztem volna egy kis Spielberg fikázást:)

Lefetyke 2010.08.18. 16:14:49

@Dallas: Arra a filmre én is elmentem, de nem tudtam mit kezdeni azzal, hogy
1. amikor már éppen lesújtanának, elugrik a kamera, hogy legfeljebb a falra fröccsenve láss vért;
2. a Predatoroknak egy kicsit jobban kellett volna hentelni az Alieneket - kb. mint az embereket;
3. az a flashback-jelenet, amikor azt látjuk, hogy a Predatorok több ezer éve is itt voltak már, baromira idegesítő; ebből ki lehetett volna hozni valamit, ha veszik a fáradtságot, és a több ezer évvel ezelőtti ragadozóknak gagyibb űrhajókat és kütyüket, esetleg más viselet-stílust csinálnak. Mert mennyire gagyi már, hogy X-ezer év alatt predatorék semmit sem fejlődtek. Még száz év, és Mi megyünk át levadászni őket a husukért :)

Case · http://streetartbp.hu/ 2010.08.18. 16:24:35

én a második filmet nagyon sokáig kerültem, csak pont pár hónapja néztem meg és tényleg baromi pofás kis mozi volt az is, meg várós az új is, talán hétvégén már sorra is kerül. :) AVP filmeket ellenben bottal nem piszkálnám, azok után, hogy gyakorlatilag csak rosszat hallottam róluk. Pedig mekkor potenciál lett volna abban a témában is..

Na mi újság, Wagner úr? 2010.08.18. 16:30:07

@Case: a potenciál most is ott van a témában, lásd az AvsP játékokat, amik jók! Ha a filmeket is valami hasonlóra alapozzák, akkor dőlt volna a rajongó nép...

Dallas 2010.08.18. 16:39:41

Lefetyke: pont erről beszélek én is, a történet nagyon jó volt csak a rendező nem állt a helyzet magaslatán néha. De én értékelem a próbálkozását legalább, ellentétben azzal két féleszű fasszal, aki az AVP2-őt "rendezte". Engem inkább a -30fokban játszódó sarkköri jelenetek voltak kiábrándítóak, iszonyatosan látszott, h stúdió az egész. Illetve igen, egyáltalán nem voltak lecsapva a ziccerek.
Case: ha rosszat hallottál róluk, abból arra következtetek, h lehet, h nem is láttad a filmeket? Ha így van, akkor mi a f*ért szólsz hozzá?

Netuddki. 2010.08.18. 16:48:31

@Case: Nézd csak meg az első AvP részt. Szódával elmegy. A többi tényleg felejtős.

01020304 2010.08.18. 16:59:08

Megnéztem az új Predátor filmet (kamerás felvétel). Gyerekek, nem fog tetszeni sajnos...

GreenDragon 2010.08.18. 18:04:13

Nekem mind2 rész tetszett, persze az első pöttyet jobban. Különben meg az első résznél lehetett sejteni, hogy nem csak dzsungelkommandózás lesz, mert a film elején azért ott repked az űrhajó...
Különben meg nagyon jó ez az írás, gratula :)

yippyupp 2010.08.18. 20:09:48

csatlakozom a tapsolókhoz. nemrég néztem meg az első részt, felkészülésként a predatorsra. nagyon jó film, most mindjárt berendelem a második részt is, rég láttam már
amúgy az avp-t is szeretem, a főszereplő csaj miatt nem igazán érdekel, hogy mennyi mindent csesztek el benne, nekem tetszett

Az igazi Trebics 2010.08.18. 23:21:30

"És csak a már említett Bill Paxton érdemelte ki a Lance Henriksen-i dicsőséget: a Terminator és az Alien mellett egy Predator is végzett vele."

1. Talán Lance Henriksen törhet Bill Paxton babérjaira, merthogy Bill Paxton-nak előbb megvolt a predator.

2. Valójában még mindíg küzd a címért, hiszen Lance Henriksen-t nem ölte meg alien, csak némi hardware-es üzemzavar érte :)

doktor.dikhed 2010.08.19. 16:45:46

Alap.

Itt látszik, hogy egy ötletes szörny, maszkokkal megoldva, még húsz év után is ugyanolyan ütős, míg a CGI pár év alatt elavul.

KenSentMe 2010.08.21. 12:28:02

@Dallas: Tényleg, ez most jutott eszembe.. hogy lehet egy olyan filmet -30 fokos környezetbe helyezni, ahol Predatorok vannak? A predatorok nem mindig a legforróbb években jönnek a földre? Ezt mégis, hogy képzelték a film alkotói?

K.Leslee 2010.08.21. 17:59:05

@VRbagoly: A Predator évekig a dzsungelben élt és a legmelegebb időszakban találták a legtöbb hullát utána, asszem ez hangzik el az első részben. Az, hogy az AVP-ben mi van, fölösleges, mert meglehetősen biztos vagyok benne , hogy Paul WS Anderson és pajtása NEM LÁTTÁK a Predatort, vagy ha igen, akkor biztosan szívtak alatta.

Mantlesorrow · http://www.sorspecialista.hu 2011.03.22. 14:22:26

én azért nem mosnám össze a két részt. és nem csak azért, mert az I szerintem sokkal jobb.
süti beállítások módosítása