A magyar thrillernek jóformán csak gyökerei vannak. Pszichológiai motivációval rendelkező magányos tettes jelenik meg Fazekas Lajos hetvenhetes Defektjében, majd a nyolcvanasok végén Tímár Péter próbálkozott a denevér röptének rövidre szabásával. A rendszerváltás megrázkódtatásai után a rendezők inkább a társadalmi változásokat igyekeztek ércnél maradandóbb celluloidba foglalni, semmint hogy holmi tettesre/ nyomozásra irányuló pszichológiai igényű bűnügyi történetekkel szarakodjanak. A kétezresek sem hoztak túl sok változás (kivétel a Hukkle és a Kontroll – bár sima krimiknek nem tekinthetjük őket, ahhoz túl sok szerzői vonás volt bennük), ám a tízes évek első próbálkozása már ebben a zsánerben fogant. De minek?

Bár személy szerint a Béla bácsi 38 perces tangólépéseitől övsömört kapok, erre a keringőre még vasalt Derby-típusú cipősarkam felemelését is sokalltam. Adott egy politoxikomán rendőrnő - nem elég, hogy terhességét és ezzel kapcsolatos magánéleti válságát kell rendeznie, de a legrosszabb pillanatban feltűnik rég nem látott apja is, aki minden áron bele akar furakodni az életébe.

A főcím ötletes - a vízben feloldódó vércseppek látványa ügyesen sejtet - de roppant hosszúra sikerült. Hősnőnk, Elza kokaint szív üvegasztalról ötezressel, Red Johnnyt vedel üvegszám, Dunhillt szív láncban: öngyűlölete egyértelműbb lehetne tán? Mikor apja, a neves nyomozó betoppan, a csaj megpróbálja összerántani a kérót - hiába, hiszen Rusty(!) öreg róka, átlát a szitán.

A főhősnő karakterét komplexre tervezték- a gyermekkor életreszóló kihatása, az érzelmi labilitás ábrázolásának igénye ott munkál benne - DE: egyik sem sikerül. A forgatókönyv nem tud összhangot teremteni két fő karaktere között, végig két idegen van egy térben - semmilyen közvetlen konfliktus nincs köztük. Az egymás ellen nyomozás érdekes lehetne - de csak a film felénél indul be és köbö 15 percig tart. A dialógokon érződik, hogy melyik született a forgatókönyv első változatából (kb 80%-a) - mindenki elmeséli az élettörténetét, a motivációit, a célját. (Ha már érzelmi labilitás és annak kivetülése: Joe Pesci is folyton káromkodott, mint a ballábbal kelt, feldühített kocsis fizetésnapkor - viszont sosem mondta ki, mitől ilyen.) Üresjáratok, felesleges dumálás vég nélkül.

Köves Krisztián Károly ugyan tud bánni a színészekkel, de a film képi világát láthatólag a Fűrész 3 alapján tervezte meg: fakó színvilág, végtelen körfahrtok - Michael Ballhaus atmoszférája, és John Schwartzmann pátosza nélkül. Az erős, motiválatlan hanghatások is egyfajta zsánerfilmmé válásra vágyásról vonyítanak, de ez nem műfaji film, ez egy pszichodráma üresjáratokkal, amely nem tudja elhitetni a nézővel, hogy szereplői azok, akik.

A film második felébe csöppenve olyan zavarodottan nézek, mint Geronazzo Mária kilenc fasz között. Mi van??? A film úgy veszti el méltóságát, a sejtelmes somolygással legépelt „hitelességét”, mint Kelemen Anna a neglizséjét egy ötszázeurós láttán. A kezdettől fogva lassú tempót a rendező még jobban visszafogja. A karakterek vezértulajdonságai kibontása helyett az első percektől sejthető rejtély  körül pepecsel.

És hát az olvasót feszítő kérdésre is megadom a választ: Dobó Kata igenis képes szinészi alakításra! Tény, hogy néhol mesterkéltnek tűnik, túlartikulál (bazmegelni olyan laza könnyedséggel kell, ahogy egy kofa dobja a mérlegre a vérnarancsait), de mikor kétségbeesetten az ablaknak dől és be mer kúszni a karakter alá, meglepően őszintén adja a magányos, védtelen nőt.

Kernben alaphangon munkál a karakter - egyszerre érezhető nála egy second hand Columbo csökönyössége és Porfirij rábeszélőkészsége. Mészáros Béla és Lengyel Tamás próbálkoznak, de alig van idejük jobban kibontakozni.

Egy rossz vígjátékot könnyebben visel el az ember, mint egy rossz thrillert. Egyrészt a vígjátéktól csak pár vidám pillanatot várunk - magyar mezőnyben köbö a poénok fele csattan - és már nem basszuk le „Mindentvissza!”–üvöltéssel a jegyet a minimálbérért szívó plázaketreces elé. Thrillernél végig éreznünk kell a hős fenyegetettségét, a folyamatosan kitartott feszültséget, oldva némi humorral, hogy a végén annál vérfagyasztóbb legyen a rettenet lezárása. Na, erről itt szó sincs, csak az elkúrt gyerekkor, meg a bazmegelés.

Hozzáállásában, kiforrottságában, megvalósításában hasonlít a Pinprickre. De miért kell viszonylag alacsony költségvetéssel külföldi (elsősorban tévés) piacra gyérséget gyártani? A hatáskeltés és a hatásvadászat más pályán játszanak. Esetünkben egy tízperces kisjátékfilmet sikerült másfélórásra nagyítani - kiszámítható végeredménnyel. Ezt akarták?

Halálkeringő. 2010. Magyarország. Rendező: Köves Krisztián Károly. Forgatókönyvíró: Szabó István. Operatőr: Dobóczi Balázs. Zene: Kovács Áron Ádám és Rakonczai Viktor. Producer: Deák Péter, Kovács Gábor, Pataki Ági. Szereplők: Dobó Kata, Kern András, Mészáros Béla, Lengyel Tamás, Újlaky Dénes.