Miserere Homine
(Chavez)
Négyzet – az első abszurd kör
Írta és rajzolta: Szentgyörgyi Ottó
Kisebb vagy nagyobb mértékben, de minden webcomic épít a monotonitásra, és kevés kivételtől eltekintve a grafikai minimalizmus is közös ismertetőjegyük. A rendszeres olvasótábort kiépíteni kívánó „rajzoló” több fogással is próbálkozhat: szervezheti a poénokat valamiféle tematika köré, mely esetben a téma kimerítésének veszélye fenyeget, vagy kitalálhat egy folytatódó történetet is az olvasó lekötésére, ami viszont rizikós, mert ha unalmasra sikerül, több kárt okoz, mint előnyt. Végül megteheti azt is, hogy egyszerűen csak mindig az éppen aznap eszébe jutott viccet rajzolja meg, mely esetben szervező erőként a szerző ízlése, stílusa működhet, ami nagyobb fokú szabadságot biztosít ugyan, de ezzel tudnia is kell élni ám! A legtöbb webcomic ezen módszerek keverékét használja fel.
A Négyzet esetében se tematikáról, se történetről nem beszélhetünk, és az abszolút minimalista stílus (még szövegbuborék sincsen!) is egyértelműen a szerző fantáziájára bízza a felelősséget. És működik a dolog! Többféle minisorozat (Papír-on, Szürke-marhák, Tévéhét7) párhuzamos használata vagy éppen az üres papírlapok főszereplőnek választása ide vagy oda (a Képregényfesztiválon az Alfabéta-díjátadáskor elhangzott elemzés elegáns és lehengerlő volt, de valljuk be, igencsak messzire menő és túlzó, maga a szerző is zavarba jött tőle), azért Szentgyörgyi Ottó képsorait mégsem a belemagyarázható rejtett esztétikai, filozófiai, társadalomkritikai stb töltet adja meg az értékét, se nem az állandó (webcomic-körökben amúgy abszolút hétköznaposnak és elterjedtnek számító) önreflektív és önironikus kiszólások tömkelege.
Nem, a lényeg a humor! A változatos, kiszámíthatatlan, gyakran groteszkbe és abszurdba hajló humor (nem véletlen a képregény alcíme…). És végül is erről szól egy webcomic, ez minden, ami kell hozzá, aminek frissnek kell maradnia, ami miatt vágyunk arra a következő stripre, amint az előzőt befejeztük. Egy korrupt és kegyetlen politikus nem vicces, de egy lehelletét útszéli dögevéssel helyreállító politikus már az. Minél több ilyen kerül bele a későbbiekbe, annál szívesebben (bár annál kevesebben…) vesszük majd kézbe. A default webcomic-poénokból („ide egy kis irónia, oda egy kis gonoszkodás, aztán jöhet egy rockeres/netfüggős igénytelenség-poén, vagy épp egy kis szolid kockulás, de azért ne, túl sok, hogy ne csak az infósok értsék!”) találhatunk ezer másikat is a neten… az nem érdekes. Még ha nyomtatásban nagyobb is a súlya.
Szóval, habár a kötőjeles szóviccek a strip-címekben (és a sorozatok nevében) elég fárasztóak és laposak – csak hogy valami konkrét negatívumot is említsek –, de ilyen potom pénzért (290 HUF) így is kellemes, büszkén vállalható színfoltja lesz a magyar humoros képregények piacának, mely remélhetőleg el fog érni és tartani tud majd egy olyan példányszámot, amellyel hosszú ideig megéri sokszorosítani.
Stroboscopa
Írta: Varga Péter
Írta és rajzolta: Kemenes Iván
Az idei Alfabéta-díjak legvitatottabb, legnagyobb meglepetést, és számomra a legnagyobb örömet okozó sleeper hit-je egyértelműen a Stroboscopa volt. Hasonlították már a From Hell-hez és a Hellblazer-hez, de nekem egyértelműen a League of Extraordinary Gentlemen-t idézte fel: bár alternatív történelemről itt nem beszélhetünk (még), a századeleji steampunk kicsit szálkás stílusa, az irodalmi alak beemelése (Vizy Kornél), a valóban létezett gyilkos történetének továbbgondolása, valamint talán a legnagyobb hangulatfokozó ötlet, a hátsó borítón megjelenített stroboszkóp "műszaki" rajza, mind-mind hozzájárult az elegáns és gördülékeny forgatókönyv sikeréhez. Azt már tulajdonképpen meg sem kell említenem, hogy a 20-as évek Budapestje messze izgalmasabb, mint a 20-as évek Amerikája és számolhatatlan lehetőséget rejt magában.
A rendkívül erős mezőny komoly fejfájást okozott a zsűrinek ebben a kategóriában és ezúton üzenném Felvidéki Miklósnak (A fiú, akit Zsuzsinak hívtak) és Tebeli Szabolcsnak (Johnny Fellow - Navigátor), hogy ne csüggedjenek, rendkívül sok tehetség szorult beléjük és szívesen látnánk minél hamarabb minél több képregényt tőlük. Az első helyért küzdő Spirál és a Stroboscopa olyannyira megosztotta a zsűritagokat, hogy Varró Attila még a díjátadás előtt negyedórával is azt fejtegette Dunai Tamásnak, hogy miért volt rossz döntés az utóbbit kihozni győztesnek. Abban azonban mindkét tábor egyetértett, hogy a Spirál vizuálisan lenyűgöző, de a forgatókönyv gyenge lábakon áll, a Stroboscopának pedig épp ez utóbbi a fő erőssége, ellenben itt többen a rajzokat találták fejlődésre érdemesnek. Én azt vallom, hogy a képregény elsősorban történetmesélésről szól és ebben egyértelműen a Varga Péter-Kemenes Iván páros (ugyanis mint azt a Képregényfesztiválon többször is kihangsúlyozták, együtt írták a forgatót) alkotása volt az erősebb.
Stromfeld nyomozó egy elmegyógyintézetbe zárt sorozatgyilkos ügyében folytat vizsgálatot, a szálak pedig egy ismert spiritisztához vezetnek: Bajkó, az elmebomlott újságíró egy lélek-stroboszkóp nevű szerkezetbe pillantott bele, mielőtt véres ámokfutásba kezdett volna Budapest utcáin. Vajon miért hasonlított olyannyira egymásra minden áldozat és mi köze ehhez az ember számára puszta szemmel láthatatlan dolgokat felfedő stroboszkópnak? A válaszhoz a nyájas olvasónak mindössze vagy be kell szereznie a mindössze 200 példányszámban nyomott szerzői kiadást az ezen a hétvégén, azaz április 24-26-án tartott Könyvfesztiválon vagy el kell látogatnia erre a címre, ahol teljes terjedelmében elolvashatja 2008 legnagyobb meglepetését.
(Santito)
Az utolsó 100 komment: