Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Philosophy of a Knife

2009.03.09. 08:00 Parraghramma.

- Mikor bomlik ki a cselekmény? ...
- Nincs cselekmény. Ilyen stílusban folytatódik még egy órán át.
- Hogyan folytatódik?
- Hát, úgy. Kínzás, gyilkosság, megcsonkítás.

- Nem tudod levenni róla a szemed. Hihetetlen, mennyire valóságos
...



Az idézett Videodrome-ot és Andrej Iszkanov kínmaratonját látszólag óceánok választják el. A legfontosabb különbség, hogy míg Cronenberg a test elhagyásának, a fizikai tapasztalás átlényegülésének lehetőségeire, veszélyeire figyelmeztet, addig az orosz enfant terrible a humán anatómiára, mint az érzékek leírhatatlanul gyötrelmes börtönére tekint. A többek között odahaza is betiltott film sikerrel pályázna a valaha volt legbrutálisabb, legbetegebb horror címére, a leghosszabb gore-fesztivál titulus azonban minden bizonnyal már vitrinben: az emberkísérleteket folytató japán hazafiak háborús bűnösök úgy somolyognak Jigsaw munkásságán, hogy abból pár perc is bőven sok lenne – nemhogy négy óra. Illetve négy és fél.

Noha, a technikai kivitelt illetően a torture porn népszerű darabjai, ha nem is sokkal, de érezhetően magasabb minőséget képviselnek. Ami Iszkanov kezére látszik játszani a mélyebb szintű befogadói fájdalmat, az az a társadalmi képzet, ami a valóság és a fikció bizonytalan mezsgyéjén homorít. A Videodrome illúziója – nem mellesleg – azért lehetett olyan zavarba ejtő, azért tudott Cronenberg olyan szuggesztíven reprezentálni egy hasonló határszegést, mert kiindulópontja, a snuff maga is egy radikálisan eltérő feltevések szövedékeként előálló, megfoghatatlan kulturális szöveg. Tényleg készítenek így filmeket - vagy sosem olt rá precedens? A Philosophy of a Knife-ot nem urban legend, hanem történelmi mítosz ihlette, aminek a nagyobbik része igaz, és a másik fele se tréfa.

És hogy még most sem tudjuk pontosan, hol húzódnak a tények és a legenda demarkációs vonalai, azok után, hogy a megszomorítottak és megalázottak megsegítésére mindig önként ugró Egyesült Államoknak, mint győztesnek adatott meg a lehetőség, hogy megírja a történelem e fejezetét (is)? Holott a kabarovszki tárgyalások megkezdése előtt, 1946-ban az oroszok előzékenyen minden adatot megosztottak az amerikaiakkal. Feketén, fehéren, az azóta 731-es Egység néven elhíresült mandzsúriai bázis tevékenysége, a 3000 (5000? 10.000?), főleg kínai és orosz foglyon – titokban –, valamint a környező, több százezres lélekszámú lakosságon – bejelentetlenül – elvégzett kísérletekig bezáróan minden dokumentum el lett küldve.

They discovered that they could only drop a flea from a height of 250 meters.

Az Államok nem az amerikai áldozatok csekély száma miatt hunyt szemet mindezek felett. (Pár száz élet amúgy sem tétel.) A Katonai Hírszerzés akkori főnöke, Charles Willoughby később kiszivárgott megfogalmazása szerint egyszerűen nem lehetett eldobni több évnyi ilyetén kutatások „eredményeit” (a részleg valószínűsíthetően 1932-től üzemelt…), és jó üzleti érzékkel, aprópénzen vették meg ezt a megfizethetetlen szellemi tőkét. Dr. Shiro Ishii és munkatársai a Pentagon (vagyis Mr. és Mrs. Smith) szponzorálásával békésen nyakalták tovább a szakét Japánban, időnként konzultálgatva újdonsült amerikai távkollégáikkal.



Amerika nem a múlt, hanem a lehetőségek, a jövő: az újabbnál újabb külpolitikai problémák, az újabbnál újabb haditechnikai kihívások hazája. MacArthurék sem tettek mást - gondoltak a jövőre.

They got on, and I think it was an American ship because they took General Ishii straight to America. General Ishii was on board, with all of his assistants and all of their documents.

Az elmaradt felelősségre vonások, „kárpótlások”, a történtek hivatalos és egyöntetű elismerése hiányában nem szorul különösebb magyarázatra, hogy a kínaiakban miért nőtt a japánokhoz fűződő antipátia, amit Tun Fei Mou is kinyilvánított 1988-ban, a Men Behind the Sunban. (Idevonatkozó tanulságokkal szolgálhat még a google „Nanking” keresőszóval történő stimulálása). A rendező kegyetlenül grafikus munkáját aztán egy rövidke ciklus követte, mely tematikailag ugyan nem ragadt le az aneszteziológia intézményét élből tagadó 731-es Egységnél, de minden egyes darabját az a bizonyos jól megalapozott, kollektív ellenszenv fűtötte.

Történet ezekben körülbelül annyi, mint amennyit a nazisploitation filmek hagyományai megkívánnak (azoknál jóval redukáltabb szexuális dózissal); a karakterek az eltökélt revizionizmus jegyében stilizáltak. A japán „orvosok” arcán jobb esetben is csak közöny tükröződik, de inkább a fanatizmus fűtötte, morbid kíváncsiság. Vajon milyen ütemben rohad el egy pestises alany? Egy megnyúzott egyed izmai hogy reagálnak elektromos ingerlésre, a másikkal mi történik nagy nyomás, esetleg vákuum alatt? Ez a fiatalkorú példány hogy működik – ott, belül?

What for? To find a cure for the Japanese army's soldiers. That's what it was for. That's why they froze arms and legs.

Szomorú, de így volt: Shiro Ishii ilyen és ehhez hasonlatos kérdéseket boncolgatott. Mengelével való, kézenfekvő összevetése értelmetlen. Hogy Willoughby szerint ezeken a húsba vágó kutatási területeken az egyetlen hozzáférhető információ Ishiihez köthető (mármint: az egész világon), annak politikai okai voltak.

Iszkanov magnum opusa azonban mintha nem erre akarna rádöbbenteni.



A mozgóképi monstrum szerkezetét három elkülöníthető egység monoton ritmikája szolgáltatja: korabeli, archív felvételek a háborúból, Iszkanov játszótere, a tortúrák játékfilmes rekonstrukciói valamint interjú egy orosz tolmáccsal, aki a kabarovszki tárgyalások során működött közre. Ezek közül csak az utóbbi, a koros Anatol Protaszov képsorai színesek.

Iszkanov a ténylegesen általa rendezett epizódokban – a színek hiányát leszámítva – korántsem törekedett egyfajta dokumentarista nyelv megteremtésére; idegmarcangoló soundtrackkel (valami ambient-indusztriál-féleség), expresszionista megvilágításaival és kortárs trendeknek megfelelő vágással sokkíroz. Megteheti, hisz – állítása szerint – mindez igaz. Snittjeit az ügyesen időzített, korabeli fotók, Protaszov sejtető-brutális anekdotái és a haditudósítások képsorai hitelesítik.

Ráadásul a rendező nem határolja el magát szereplői látszólagos árnyalásától sem. Az egyik „nővér”, ha nem is önostorozó, de kétségekkel teli, majdnem-tépelődő hangvételű levelei belső monológként piszkítanak a személytelen csöndbe (a szereplők nem beszélnek), egy őr pedig szemlátomást szimpatizál az egyik fogollyal. A realizmus igénye mégis megkérdőjeleződik. Nehéz mire vélni a frissen mosott, szőke hajzuhatag alól fel-felvillantott, finoman sminkelt tekintetet egy olyan rabtól, akinek a cellájába épen nem tér vissza senki, és aki valamiféle szürreális nyugalommal hagyja, hogy elővezessék azokba a műtőkbe, amik a sápasztóan rideg közeliknek köszönhetően már a maguk ártatlan műszerezettségükben is fenyegetőbbnek tűnnek, mint valaha is képzelni mertük volna. Iszkanov pedig nem blöfföl, ezt a fenyegetettséget úgy váltja készpénzre, hogy azt nem lehet elfelejteni. Tűréshatárig és azon is túl húzza el a procedúrák montázsait, nem győzi hangsúlyozni a még élő és a már nem élő testek szakadását, roncsolását, az elképzelhetetlen fájdalom és a biológiai fragmentáció, a sürgetett bomlás tárgyilagos esettanulmányait.

The shrapnel would fly everywhere, hitting all the subjects. Of course, they were taken back to the lab and observed how many got infected, how badly, and so on...

De mire fel ez a precíz medikusi mérőeszközök árnyékában zajló, végtelen-lírátlan agónia, a grand guignol par excellence? „Az áldozatok emlékének…” felütésű rizsa valószínűleg azoknak van félretéve, akik fél óra után inkább kimennek a friss levegőre, vagy akiknek nem szúrja a szemét, amikor Iszkanov nyilvánvaló túlzásokra vetemedik. Hogy a vaginába tuszkolt, majd magát a bőr alatt láthatóan előrerágó (?!), előzetesen megfertőzött csótánytól a megharapott japán orvos kezének szenvedélyes pragmatizmussal történő lenyirbálásáig hányszor ragadtatja el magát a kedves direktor úr - a sors kivételesen morbid iróniájának köszönhetően egyébiránt teljesen feleslegesen -, hadd ne soroljam. (Jobb mindnyájunknak.)



A játékidőnek, netán ezeknek a hadászati, anatómiai, fiziológiai, akármilyen „praktikummal” egyáltalán nem bíró műveleteknek köszönhető, nehéz megmondani, mindenesetre a film „kontraproduktív”. A négy óra monotóniája lassan, de biztosan kondicionálja a nézőt, aki fokozatosan idegenedik el, és lesz immúnis annak a látványára, amit a wikipédián kicsivel korábban borzongva olvasott el. Talán ez lenne annak a bizonyos orvosi késnek a filozófiája? Az egész a rutinról, az empátia elvesztéséről szólna? Vagy érzékenységünk lanyhulása egyszerűen csak a Philosophy álmosító redundanciájából fakad? Forogjon a tizenixedik kísérlet, vagy Protaszov ömlengése, antagonistáival szemben Iszkanov sehol sem hajlandó megvágni a nyersanyagot.

Kísérleti mozijának humanista indíttatása, tényfeltáró jellege (házaljon is nagy terjedelemben a frontvonalak időrendi alakulásával, vagy a létesítmény részletezett felépítésével) legfeljebb ürügynek tűnik. Nettó százvalahány percen keresztül trancsíroztat kifejezéstelen arcú japán színészekkel kifejezéstelen arcú orosz színészeket (ott és akkor persze már ordítanak, ahogy kell), a motivációkat, Ishii karakterének mélységbeli megértését pedig hozzávetőlegesen letudja a seppuku demitizálásával.

Why didn't General Ishii commit suicide? As a real samurai, he would have. If our people had stopped the train, he would have done it. But they didn't stop it, so there was no reason to commit suicide.

Az írd és mondd négy évig forgatott Philosophy kultstátusza így is garantált, ám biztos nem fognak rajta annyit csámcsogni, mint Deodato teknősén vagy Jacopetti malacain. Még ha ez is Iszkanov végső üzenete: ez így egyszerűen unalmas…

…a filmjéhez rengeteg kompromittáló információt összegyűjtő rendezőt öt napra bebörtönző, lakását, adathordozóit teljesen átkutató Orosz Állami Biztonsági Szolgálat persze könnyen lehet, hogy más állásponton van. Hogy mit kerestek, talán sosem derül ki. De ha már ujjal mutogattunk a japánokra, a németekre és az amerikaiakra, egy jelképes pillantást az elvtársak füle mögé is vethetünk, ha másért nem, csak hogy újra tételezzük a vaskos közhelyt: az etnikai különbözőség a legjobb indíték arra az intézményes brutalitásra, ami – sok más mellett – összeköti az emberi fajt. Ha úgy kívánja a helyzet, mind ugyanazok az állatok vagyunk.

16 komment

Címkék: horror háborús filmkritika dokumentumfilm 3csillagos hardgore

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr68984452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Beyonder 2009.03.08. 20:57:38

"De mire fel ez a precíz medikusi mérőeszközök árnyékában zajló, végtelen-lírátlan agónia, a grand guignol par excellence?"
Ugyanezt a kérdést feltehetnék azok is, akik késztetést éreznek rá, hogy megnézzék ezt a filmet. Mi az, ami vonzza őket ebben, vagy a Guinea Pig-sorozatban? Nekik - szvsz - nem sok alapjuk van rá, hogy ejnye-bejnyézzenek az alkotók álszentségén.

virtualdog 2009.03.09. 00:32:07

Nem értek egyet, Beyonder. Kényelmes álláspont egy kalap alá venni a kíváncsi, ráadásul filmkedvelő ember motivációját, hogy megnézzen egy ilyen filmet, és a rendezőét, aki több mint négy évet szánt rá az életéből, hogy megcsinálja ezt a dokumentarista exploitation filmet, és forgatott le minden egyes újabb eljátszott szörnyűséget - csak éppen igen nagyvonalú maszatolás. Szerintem. Mondjuk ebből a filmből egyelőre a trailer is bőven elég (sőt túl sok...) volt, de a Flowers of Flesh and Blood-ot például leszedtem és megnéztem kíváncsiságból... mármint megnéztem az egy órás filmet húsz perc alatt, tekerve és ugrálva, nem bírtam: az egy dolog, hogy pocsék a film, de még kifejezetten undorító is. De ez már némiképp off.

Beyonder 2009.03.09. 01:11:42

@Ramiz: Nem veszem őket egy kalap alá, de azért látni kell a két szituáció hasonlóságát: a rendező elszörnyülködik a sok borzalmon, csóválja a fejét, miközben szépen újra játszatja ezek a borzalmakat, persze csak és kizárólag, hogy tanuljunk a dologból. Pedagógia, közszolgálat. A néző meg elszörnyülködik azon, hogy milyen átlátszóak a rendező szándékai (lásd még: Cannibal Holocaust), közben alig várja, hogy leszedhesse a netről a következő kínzós filmet, hogy újra csóválhassa a fejét az alkotók álszentségén.

Chavez 2009.03.09. 01:20:02

Az ilyen filmek olyanok, mint a pornó. Nézed, pedig nem téged cidáznak le benne, akkor meg miért okoz örömet? Csak. Mert az ember alapból, genetikailag kódoltan perverz és kíváncsi. Ki jobban, ki kevésbé. Én speciel zavarbaejtően nagyon.

_Henrik_ 2009.03.09. 11:37:53

Pornó párhuzam helyénvaló. Pont ugyanolyan repetitív, egy idő után ez a féleség is. Gondolom én. Mármint nem tökmindegy, hogy katanával vagy fagyiskanállal szerelik le a delikvens kiálló részeit? Uncsi lehet...

virtualdog 2009.03.09. 11:44:27

Nos, szerintem pedig nem pedagógia és nem közszolgálat. Nem szeretem a gondolatot, hogy a filmeknek konkrét funkciójának kell legyen, azon kívül, hogy valamit elmond, elmesél, megmutat. Valamilyen módon - akár elborzasztással is - szórakoztat, megmozgatja az ember "esztétikai szervét". :D

A Cannibal Holocaust pedig, a nyilvánvalóan exploitív ölős-kínzós jelenetek alatt egy sokkal érdekesebb második réteggel rendelkezik, amit azért könnyen lehet fogni, éppen azért, mert a felszínes szoft-gore-pornó annyira "átlátszó". Tudom, ezen jókat lehet vitatkozni, szerintem annak a filmnek pont van értelme a gyakáson kívül (szemben a tökéletesen amorális Fűrész sorozattal például).

Beyonder 2009.03.09. 12:10:54

A pornó párhuzam nagyon rossz. Ott egyértelmű, hogy mit élvez a látványban a néző. Itt meg nem. A szimpla horrort is meg lehet magyarázni (www.metropolis.org.hu/?pid=16&aid=50), ott se kérdés, hogy mi az, ami szórakoztat.

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2009.03.09. 12:22:06

Remek kritika, érdekfeszítő és élvezetes.
Mindezek ellenére nem hiszem, hogy megfogom nézni a filmet. Szerintem vannak olyan dolgok amiket nem érdemes totál plánban látni, elég ha tudunk róla, hogy volt és megpróbáljuk elkerülni, hogy valakik újra ilyet tegyenek.
Nekem már a Cannibal Holocaust sem tetszett. Benne volt a mögöttes tartalom ugyan ahogy Ramiz mondta, de elég erőltetetten és a film többi része annyira gagyi és öncélú volt, hogy degradálta az egész élvezeti értékét.
A magam részéről úgyis jobban kedvelem a Lovecrafti horrort ahol a sejtetés és az ismeretlentől való félelem dominál és nem a vér literében mérik a rettegést.

virtualdog 2009.03.09. 16:14:32

Beyi annyira rákapott az @-elésre, hogy még magának is etel! :D (Etelka... hahaha)

tttttt 2009.03.09. 19:54:59

a film egy trágya, kettes osztályzatot érdemel nálam. az utolsó fél órában keltett némi izgalmat, akkor is csak azzal, hogy közeledett a vége. kár volt rá elcseszni egy napot.
viszont annyira következetes, hogy lehet, hogy csak nem sikerült megérteni. emléket minden esetre nem állít az áldozatoknak.
a kritika nagyon jó viszont, én is ilyet írnék, ha tudnék kritikát írni.

Yodz 2009.03.10. 10:56:29

Remek kritika, tetszett, hogy most finomabb stílusban írtál kicsit. Összeszedettebb, mégis választékos. A filmet természetesen nem nézem meg, úgyis áttekerném a 98%-át.

aFx 2009.03.11. 01:30:54

néha a több kevesebb. szóval nekem bőven elég volt a wikipediás szócikk a men behind the sun kapcsán, erről meg elég, ha hallottam.

sajnos az a helyzet, hogy valamennyire meg tudom érteni az amerikaiakat: az áldozatokon segíteni már az eredmények megsemmisítésével se lehet, ellenben ezek az információk még nagyon sok életet menthetnek meg (tudomásom szerint ugyanúgy megvannak a német hidegvizes kísérletek eredményei is...), a kísérletek megismétlése pedig remélhetőleg soha senki nem fog vállalkozni. a baj megtörtént, okos ember meg tanul belőle.

az ilyen információk pedig szerintem inkább történelem- és orvosi könyvekbe valók, nem pedig filmre, főleg nem félrealisztikus ábrázolásmóddal, főleg nem hatásvadászat céljából.

2009.03.12. 09:09:57

A filmet semmi pénzért nem nézném meg. Nekem ez nem művészet.
Viszont a kritika remek lett. Mindig is tudtam, hogy az olvasók elüldözése nélkül is tökéletes kritikákat tudsz írni.
Az igaz, hogy így annyi kommented nem lesz. :)
Viszont, ami lesz az hasznos, és nem a személyiségeddel foglalkozik.
Maradj így!!!

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.03.16. 15:15:54

@tttttt: na, most esett le, hogy Te vagy az! Ja, valóban elcseszhettük volna azt a délutánt konstruktívabban is, de legalább jól esett a második szünetben a szecsuáni csirke Wangéknál, meg amúgy nem lenne ez a firkálmány se... (Én sokáig vaciláltam, hogy 2 vagy 3 csillag, de így utólag már nemtökmindegy?)

@Beyonder: Noel Caroll abban a megmondásában egyébként szerintem azért vicces, mert egy mesterséges egykalapalávételhez ragaszkodva kérdőjelez meg aprólékos, nem-általánosító és szerintem éppen ezért legitim megközelítéseket. A "horror" bizonyos stilisztikai, narratív és egyéb szempontok alapján körvonalazható szegmenseinek népszerűségéhez nála hiába rendelnek okosabbnál okosabb fószerek okosabbnál okosabb magyarázatokat, neki a specifikus nem jó, ő azt akarja tunni, miért 42? (Régen olvastam, lehet, nem is így van.)

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.03.16. 15:22:44

@aFx: ha valamit könyörtelenül szankcionálni kell, akkor az ez. Az nem mentség, hogy ezek hasznos infók lehetnek (és különben is, milyen céllal hasznosak?), pláne, ha ezekből a szellemi javakból senkivel sem osztozik a gudold ámérika...
süti beállítások módosítása