Vége van a nyárnak, hűvös szelek járnak, így itt az ideje, hogy mi a Geekz-nél is teljes sebességbe kapcsoljunk. Folytatjuk például a nem létező keleti-klasszikusok-kevesebb-mint-egy-rongyért nevű dvd-ajánló sorozatunkat, most éppen egy kevéssé ismert koreai remekkel, Lee Myung-se, a minden általa megvizsgált műfajt millió szilánkra robbantó és újra összerakó vizuális megszállott Nincs menekvés-ével.

Dél-afrikai Köztársaság, ötvenes évek, apartheid. Egy fehér családnak takaros fekete kislánya születik: nem ébenfekete, mint az őslakosok, de azért mégsem fehér. Szülei – főképp az apartheidet, ha nem is túl lelkesen, de támogató apuka – foggal-körömmel próbálják fehérnek nyilvánítani, aztán mire sikerül, a kiscsaj összejön egy feketével. Családból kitagadás, sírás-rívás, úgyse jó, ha fehér, úgyse, ha fekete, és mire a kilencvenes évek első felében végre – papíron – eltörlik az egész beteg rendszert, Sandra Laing élete romokban, szüleitől, testvéreitől, volt férjétől elszakadva, egyedül neveli (fekete) gyermekeit, miközben egy gyárban húzza az igát.

A teológiai torture porn, illetve a dzsungeles futóverseny műfajában tett kitérő után Mel Gibson visszatért a zsaruszerephez: egy olyan gyilkossági nyomozót játszik, akinek megölik a lányát, az ügy szálai pedig kormánykörökbe vezetnek, de mindenféle vállalati összefonódások és egyéb disznóságok is kiderülnek. A rendező a Bond-specialista Martin Campbell, az író William Monahan (A Tégla, Hazugságok hálója, Mennyei Királyság). Előzetes itt, poszter a tovább után.

Mindenkit megnyugtathatok, nem történt trónfosztás, minden idők legjobb zombis vígjátéka továbbra is a Shaun Of The Dead maradt. Várjunk csak! Ez igazából pont, hogy nem egy megnyugtató hír. Na, akkor még egyszer. Mindenkit el kell, hogy keserítsek, nem történt trónfosztás, minden idők legjobb zombis vígjátéka továbbra is a Shaun Of The Dead. A Zombieland pedig megmaradt egy nagyon ügyes próbálkozásnak.

A hazai képregényes világ minden szempontból felnőtt: igaz kajlafülű, csámpás és kissé esetlen még, mint a Kölyök az Előretolt helyőrségből, de öt éve még ki gondolta volna, hogy az addig mesterségesen, torzóban, fazékemberként tartott és időnként olcsó vásári csodabogárként körbehordozott törpe kinövi a szűk cserépbörtönt, amit mi sem jelez jobban, mint a 18. születésnapját (előre jelzem, hogy erről nem nyitok szemantikai vitát) ünneplő Képregénybörze, ahol olyan megjelenéseket ünnepelhettek a képregényrajongók, mint Neil Gaiman Sandman sorozatának első kötete és a kezdetben még a Franciaországban is merész vállalkozásnak tartott Kis herceg képregényadaptációja.

Már vagy négyszer végignéztem, de az a széles, szarrágó vigyor nem tud lekopni az arcomról...