![]() |
(Jelen cikk egy változtatás nélküli másodközlés, ami eredetileg a Papírmozi képregényes szakmagazin negyedik számában jelent meg nyomtatásban 2011-ben - NK)
A frankofón képregény, azaz a bande dessinée meghatározó, legendás óriásai közé (mint a Thorgal, a Largo Winch, az Astérix vagy a Lucky Luke) valóban eposzba illő hőstett bekerülni: de legalábbis hősi fantasy-be illő, mely zsáner mindig is kedvelt műfaja volt a maguknak hírnevet szerezni vágyó ifjú titánoknak. A fantasy eme válfaja megtévesztően nagy szabadságot ad az alkotóknak, valójában azonban nagyon is előre meghatározott elemekkel dolgozik: adott egy rendszerint alacsony sorból származó hős, aki egy elképzelt világ fantasztikus vidékeit beutazva gyűjt maga köré társakat, hogy szembenézzen a világot fenyegető gonosszal, lehetőleg minél látványosabb csatákkal, áldozatokkal és érzelmekkel megfűszerezve (na és a lenge öltözetű hölgyek szerepeltetése is forrón ajánlott). Számos sikeres próbálkozás született a műfajban a nyolcvanas évek végétől, mint A Fekete Hold krónikái (Les Chroniques de la Lune Noire), a Marlysa vagy a Gorn, ám mégis a Lanfeust de Troy volt az, ami azonnal a zsáner meghatározó mérföldkövévé vált: nem csak hogy egy viszonylag fiatal kiadót emelt a nagyok közé, hanem a szerzők legnagyobb meglepetésére jelentős számú női olvasót vonzott az addig szinte kizárólag tinédzser fiúkat célzó hősi fantasy táborába, több tízezerről több százezerre növelve a számukat, 2010-ben pedig a Lanfeust forgatókönyvírója eladott albumok tekintetében olyan élő legendákat utasított maga mögé, mint Van Hamme és Uderzo. Na de lássuk közelebbről, hogy kik is főzték ki a mostanában javarészt euromangában, sci-fiben és fantasyben utazó touloni Soleil kiadó varázsitalát...


Többé nem tudod leenni az e havi Filmvilágodat. Idén júliustól a dimag.hu kínálatából ezt a magazint is el lehet érni, így mobiltelefonon, tableten és pc-n egyaránt olvashatjuk a kedvenc filmes magazinunkat. Asztali gépen és Androidon teszteltük az élményt.
Van abban valami különösen megnyugtató és otthonos, ha az ember nem jár sajtóvetítésekre. Minden tiszteletem az összes kollégámé, de valahogy teljesen más érzés úgy beülni a moziba, hogy nem pár tucat véresre töltött tollal ülő héja várja áldozatát, hanem ezerötszáz olyan ember veszi körül, aki nagyon várja azt, amit látni fog. Nem véletlenül ment az összes előadás telt házzal - ha valaki leghamarabb látni akarja a BFI IMAX mozijában Londonban, akkor már csak hétfő hajnalra van jegy. (Tudom mire gondolnak és igazuk van: dögöljek meg)
Utolsó kommentek