Green Lantern Corps Annual #1

Történet: Peter J. Tomasi
Rajz: Chriscross
DC Comics

A saját súlya és hülyeségei alatt lassan összeomló Új 52 legnagyobb áldása alighanem az volt, hogy a kiadó (nyilván Geoff Johns, a franchise főírója, egyben a DC egyik kreatív guruja nyomására) kihagyta a Green Lanternt az elkaszálás/történelemmódosítás/újraindítás káoszából, és hagyta, hadd folytatódjon az évek óta nagy sikerrel vágtázó cselekmény a maga módján. Sőt, még bővítették is a palettát, az alapsorozat és a Green Lantern Corps mellé jött a Green Lantern: New Guardians és a Red Lanterns – bár ezek színvonala (sőt, már koncepciója is) azért elmaradt a nagytestvérekétől. Viszont az kétségtelen, hogy az írók (Johns, Bedard, Tomasi, Milligan) igen ügyesen és patentosan összefogják a négy címet, amik szépen erősítik, kiegészítik egymást, és együtt egy nagy, kis jóindulattal még komplexnek is mondható egészet alkotnak – erről az összhangról pedig jó pár szerkesztő példát vehetne, és nem csak a DC-nél, de a Marvelnél is. A Green Lantern Corps Annual egy olyan grandiózus sztorinak a nagyjábóli lezárása, ami rögtön (cliffhangerrel) belefolyik a következő nagy sztoriba. A Rise of the Third Army mindenképpen fordulópont a franchise történetében (hacsak valami egészen hülye módon szét nem retconálják majd – de ennél szerencsére többet nézek ki ennek a sorozatnak a fejeseiből), hiszen az Őrzők, akik a kezdetek kezdete óta az univerzum legfőbb védelmezői voltak, egyben pedig a Zöld Lámpások alakulatának megalapítói, most új rendfenntartó sereget állítanak fel, hogy egyszer s mindenkorra kitöröljék az érzelmeket a mindenségből. Szóval már megint nyakunkon a világvége galaxisvége.

A cikk vendégbloggerünk, Farkas Dávid munkája.

Kawajiri Yoshiaki világa a lehető legmesszebb áll attól, amit mi otthonunknak hívunk. Vagy legalábbis szeretnénk ezt hinni: animéi rendre utazások az emberi természet legmélyebb bugyraiba, ahol aljasság, mocsok és erőszak kart karba öltve járnak, és hiába használ előszeretettel undorító, elnagyolt túlvilági szörnyeket antagonistákként, az emberi gyarlóságok garmadájával szembesíti nézőit.

Kawajiri a nyolcvanas években robbant be a köztudatba, olyan, akkoriban újdonságnak ható rajzfilmjeivel, mint például a Lensman, a Neo Tokyo The Running Man című epizódja, vagy az itthon is megjelent Ninja Scroll. Az 1950-ben született animátor a hatvanas évek végén került a Mushi Production stúdióhoz, majd annak bezárása után csatlakozott az akkoriban alakult, azóta is meghatározó Madhouse-hoz. Remek tanítómestereinek hála gyorsan fejlődött; első, már említett Lensman című filmjével sikerült is kivívnia a szakma és a stúdió bizalmát, így egyéb filmterveinek megvalósításába is belefoghatott. Kikuchi Hideyuki novelláiból - aki többek között a Vampire Hunter D regényfolyamért is felelős, amiből Kawajiri animét (Vérszomj) is rendezett - készült Joju Toshi című, alig fél órás rajzfilmje például annyira megtetszett a producereknek, hogy nyomásukra "kénytelen volt" rendes filmet csinálni belőle. A Joju Toshiról (továbbiakban: Wicked City, az anime angol címe) így jó 25 év távlatából kijelenthető, hogy Kawajiri egyik, ha nem a legfontosabb műve, egyúttal az a mozi, aminek fordulatai és mondanivalója a leginkább jellemzik rendezőjét.

Pont tegnap néztem meg, ha nem is nagy várakozással, de mindenképpen jó szórakozást remélve, a Femme Fatale-t, amely egy túlértékelt rendező egyik legrosszabb filmjének bizonyult. Az igazsághoz persze hozzátartozik: annyi exploitív meztelenség még éppen van benne, hogy ne lehessen mondani, nem nyújt semmi szórakoztatást egy hétfőtől megfáradt férfiembernek, de szeretni azért mégsem lehet, mert összeszedetlen, következetlen, ostoba és pofátlanul didaktikus.

Valószínűleg ezen negatív élmény hatására volt kisebb gyomros a Megtört város (amelyet az interneten jóindulattal sokan szintén neo-noirnak próbálnak kategorizálni), mint számítottam rá - sőt egészen nézhetőnek bizonyult, bár ebben a zseniális formát hozó Russel Crowe mellett az is közrejátszhatott, hogy a RottenTomatoes.com 25%-os átlagos értékelésétől megrettenve én komoly kínokra készültem...

De azért fájt így is éppen eléggé, hogy egy élvonalbeli(nek mondott) színészeket szerepeltető hollywoodi filmbe ma éppen csak annyi kreatív munkát és értelmes ötletet pakolnak bele, mint egy átlagosan lapos, budget árú lövöldözős konzoljátékba - vagy éppen a Drót című sorozat bármelyik hosszabb jelenetébe.

Fék? Az meg mi? The Rock, Vin Diesel, Paul Walker és társaik úttalanná tesznek minden utat. A Fast & Furious hatodik része nagyjából ugyanúgy megerőszakolja majd a fizikát, mint az ötödik, de kit érdekel, ha hoz egy hasonló szintű autós ámokfutást? 

Teljes döbbenettel olvastam tavaly nyáron az aurorai lövöldözéssel kapcsolatban a túlélők, szem- és fültanúk tweetjeit (több híroldal is egész csokorra valókat gyűjtött össze belőlük). Nem azokról beszélek, amiket a tömegmészárlás után írtak – azokról beszélek, amiket közben. Ilyeneket lehetett olvasni, hogy „Úristen, valaki lövöldözik.” Nyilván nem az őrült géppuskájának csöve előtt állva pötyögte ezt le az illető, de akkor is: tragédia játszódik le, lövések dördülnek, emberek halnak meg, és ennek a baromnak az a legnagyobb gondja, az a reflexe, hogy tweeteljen róla. Ennél kicsit kevésbé volt meglepő, amikor két-három éve a villamos, amin utaztam, elcsapott egy eléügyetlenkedő buszt, megtolta úgy 30 méteren, és közülünk, a villamos utasai közül (akiknek az egész pusztán olyan érzés volt, mintha a jármű hirtelen fékezett volna, az ijedségen kívül senkinek nem lett semmi baja) kettőnknek jutott eszébe, hogy meg kellene kérdezni a buszon lévő embertársainkat, hogy jól vannak-e, szükségük van-e segítségre. A többiek túlságosan el voltak foglalva azzal, hogy megtalálják a pozíciót, ahonnan a legfaszább képeket lehet csinálni.

Lehet, hogy a technológia kicsit elbaszta a priorizációnkat?

Mint már többször is említettük, a kínai filmipar szépen fejlődget, de egyelőre még több hátráltató tényező miatt sem tart ott, ahol a rendelkezésre álló anyagi és szellemi erőforrások révén tarthatna. Emiatt pedig kevés olyan mozi készül, ami Kínán kívül is számottevő érdeklődésre tarthat számot, pláne olyan, ami tényleg felkelti a várakozásokat. Ezen ritka darabok egyike a Million Dollar Crocodile, ami egy filmtörténeti jelentőséggel bíró alkotás, hiszen ezzel a produkcióval lépett be Kína a digitális szörnyfilmek világába.

Bemutatkozik a Tony Stark Légimentő Szolgálat, The Rock és Vin Diesel ellen már tankkal mennek, Benedict Cumberbatch jobb (Hogyhogy miben? Mindenben.), A Karib-tenger kalózai a vadnyugatra mennek, Sam Raimi a gejl földjére (azért csávókám nagy utat tett meg az Evil Dead óta), A búra alatt ragadtak meg sehová (Stephen King: Under the Dome, amire úgy vert el tévétársaság milliókat, hogy még egy deka leforgatott anyag nincs hozzá). Ja, és a The Walking Deadet bájosan elviccelik. Itt vannak a Super Bowl TV Spotok, és mi egy csokorba gyűjtöttük nektek mindet.