Jönnek...

Avengers #1

Történet: Brian Michael Bendis
Rajz: John Romita Jr.
Kiadó: Marvel Comics

A gonoszok ideje lejárt. Norman Osborn rács mögött rohad, „sötét uralma” véget ért, a Marvel Univerzumba beköszöntött a „hősi kor”, vagyis a Heroic Age, így a szuperhősöknek nem kell többé bujkálniuk: több éves, súlyos teher esik le a vállukról, és végre ismét önmaguk lehetnek. Ez a változás egyben alkalmat jelent Brian Michael Bendisnek is, hogy bebizonyítsa, képes „igazi” Bosszú Angyalai képregényt írni. Mert ugye annak idején az egyetlen ilyet (Káosz) arra használta, hogy lerombolja, majd teljesen újjáépítse a mítoszt, míg későbbi próbálkozásai (a Mighty Avengersben) finoman szólva hagytak némi kívánnivalót maguk után. De már pár hete, a New Avengers fináléjában kaptunk egy kis kóstolót abból, hogy milyen az, ha úgy istenigazából beleveti magát a „tradicionális” Avengers stílusba – és ezt az új sorozat első számában is demonstrálja. Az Avengers 1 minden, aminek egy Bosszú Angyalai képregénynek lennie kell: nagy, színes, mozgalmas, látványos, epikus, és természetesen benne vannak a legnagyobb hősök, akiket csak a Marvel Univerzumban össze lehet trombitálni.

Nehéz vállalkozás cyberpunk regényt írni: a műfaj relatíve fiatal, ugyanakkor nagyon is kiforrott, sőt már megszületésekor, a 80-as években is az volt (az persze vitatható, hogy Philip K. Dick művei irodalmi előképnek vagy már korai cyberpunknak számítanak, a kifejezés mindenesetre későbbről származik, mint az Álmodnak-e…?, de ezen aztán kár volna vitázni). Annyi biztonyos, hogy a különböző médiumokon (könyv, film, animációs film, képregény) kialakultak bizonyos – meghatározó alapművekből eredő – műfaji különbségek, melyek még ma sem oldódtak fel teljesen. A szépirodalom területén William Gibson az, akihez így vagy úgy, de viszonyulni kell, és Stephenson szerencsére megtalálta azokat a területeket, ahol ki tudott teljesedni, hozzá tudta tenni a saját ötleteit az alapokhoz.

A mostani képregényes interjúnkban egy fehér hollót, egy képregényrajzoló hölgyet mutatunk be, aki talán a legfiatalabb is az eddigi versenyzőink közül, van saját Szomorú szörnye, részt vett a Scott McCloud által útnak indított nemzetközi mezőnyű 24 órás képregényrajzoláson, jelenleg pedig gőzerővel dolgozik a... ööö... Gőzplüss című steampunk képregényen Árva-Szabó Péterrel.

Két képregényadaptáció, és furcsamód a másodikból közölt kép ad okot nagyobb izgalomra.

A Gonosz megszívta: magára haragította Robert E. Howard rosszkedvű, puritán fegyverforgatóját, aki addig nem nyugszik, míg végleg ki nem rugdossa követőit az esős Angliából. Conan atyjának második leghíresebb karaktere most először költözik a szélesvászonra (mellesleg teljes egészében európai pénzből), és az aktuális trendeknek megfelelően részletes eredettörténetét ismerhetjük meg, méghozzá egy trilógiának szánt projekt első felvonásának keretein belül. Van itt kaszabolás, mágia, mindent elborító sötétség, sár, mocsok és szar időjárás, gonosz és vérpatak minden fa mögött: démonok, boszorkányok, istentelen fattyak, kardélre!

Családi perpatvar hongkongi módra: miután a triádfőnök apuka volt olyan balga, hogy Kínában seftelt hamis bankókkal (ugye arrafelé nem szeretnek pöcsölni a hatóságok: puff, golyó a fejbe), egymás után kezdenek hullani az örökösök. A tét természetesen nem csak egy zsáknyi pénz, hanem az alvilág egy jelentős szeletét uraló gengszterbirodalom vezetői pozíciója is. Két nagy kérdés van. Az egyik, hogy ki a felelős a gyilkosságsorozatért: az ártatlankának tűnő lány, Audrey? A kurvától született kívülálló fiú, Calf? Esetleg az ő protezsáltja, a néma kungfu csaj, Dumby? Vagy a vezéri posztot gyorsan magáévá tevő Funky? A másik nagy kérdés, hogy mindez ki a tökömet érdekel. Előbbire kapunk választ, utóbbira soha.