Herschell Gordon Lewis. A független film igazi úttörője, ugyanakkor zseniális marketinges agytröszt, aki méltán bitorolja közel 50 éve a „Gore keresztapja” megtisztelő titulusát. Azonban ahhoz, hogy megértsük filmes tevékenységének fontosságát érdemes áttekintenünk azt a politikai és társadalmi konvencióktól roskadozó korszakot, amely ellehetetlenítette, majd később lehetővé tette a független film térhódítását. Más szóval zanzásított történelemóra következik.

A Blog.hu-val közreműködésben hirdetjük meg ezt a nyereményjátékot: két jegyet nyerhettek a Frászkarika (Fright Night) premier előtti vetítésére. A vetítésre augusztus 17-én, 20 órakor kerül sor egy budapesti moziban.

A jegyek elnyeréséhez mindössze egy levelet kell küldenetek erre a címre. A levél támájának ezt adjátok meg: Frászkarika nyereményjáték!

A leveleket augusztus 16-ig küldhetitek.

Aki esetleg nem lenne tisztában vele: a Fright Night a nyolcvanas évek egyik legjobb horrorkomédiája. A történet szerint egy mimóza lelkű tinisrác észreveszi, hogy egyrészt a környéken sorra tűnnek el a fiatal nők, másrészt a szomszédjánál ezek a csajok mind megfordultak, harmadrészt a szomszéd szemfogai kicsit hosszabbak a szokásosnál... Az új változatban Colin Farrell játsza ezt a bizonyos titokzatos nőcsábászt, és állítólag már csak az ő alakítása miatt is érdemes megnézni a filmet (amelyről egyébként holnap kritikát is közlünk.)

Zöld és gagyi, mi az? Ó, csak Martin Campbell újabb hamvába holt próbálkozása arra, hogy bebizonyítsa, nem csak James Bondot tud jól rendezni. Hollywood legfrissebb gigantikus pénznyelője a sebtében, több író több különböző szempontja alapján összegányolt, szív és lélek nélküli futószalagtermék tipikus példája, aminek esetében a rossz híre ismeretében feltett „annyira mégsem lehet rossz, ugye?” kérdés már fél óra után elpárolog a horkolások között. Hal Jordan, a tökös, de felelőtlen vadászpilóta egy nap egy haldokló lila földönkívülire bukkan, akitől megörököl egy nagyhatalmú zöld gyűrűt. Ezzel a gyűrűvel a viselője, ha elég nagy az akaratereje, bármire képes. Jordan így lesz tagja a Zöld Lámpások alakulatának, ami hosszú évezredek óta vigyázza a rendet a galaxisban – és hamarosan tesztelheti a gyűrűje képességeit és saját akaraterejét, ugyanis egy sárga, világokat pusztító, félelemmel táplálkozó rém, Parallax tart a Föld felé. A nagy kérdés, hogy ébren vagy-e még, amikor odaér.

Csak elöljáróban: az Agave jelenleg felmérést tart arról, mely Philip K. Dick könyvet tartjátok a legjobbnak. Érdemes szavazni!

Dick utolsó, befejezett műve már halála után jelent meg, 1982-ben. A mű a Valis–trilógia része, amely most már sosem lesz teljes.

A történet Timothy Archerről, az episzkopális egyház püspökéről szól, akinek hitét megrengeti a Holt-tengeri tekercsek felfedezése. Fia öngyilkossága után az okkultizmus felé fordul és új Jézusként hirdeti ezt a másfajta igét, ahogyan korábban a kereszténységet.

A narrátor az ateista Angel Archer, a püspök fiának felesége, aki a történetben beleszövi szabad asszociációs agymenését irodalomról, történelemről, a hatvanas évek lázadásáról - mintha csak Freud bőrkanapéján feküdne.

Parasztvakítás II, avagy hogyan lehet a modern technikával kiüresíteni egy legendát. Úgy látszik, Hongkong is kezd kifogyni az ötletekből és szép sorban kezdik a hatalmas mandarin nyelvű piacra rátukmálni a közepesnél is gyatrább felújításokat, gyönyörűen(?) újracsomagolva. Pedig az új keresztségben Chinese Fairy Tale címet kapott Chinese Ghost Story-ból ennél sokkal-sokkal többet is ki lehetett volna hozni, ami különösen annak tekintetében érthetetlen, hogy a Sex & Zen 3D-vel ellentétben nem jött-ment senkik, hanem valóban nagy nevek működtek közre a produkcióban.

Nehezen képzelhető el frappánsabb metafora a pszichológiára annál, mint amit a Peter Shaffer színdarabjából készült film mutat. Szemérmetlenül ironikus: színe a fonákja, és nem lehet figyelmen kívül hagyni, ragasztja magára a tekintetet – mint a fügefalevél. Minő kár, hogy a szintén Shaffer által jegyzett szövegkönyvnek hála mindez olyan részletezett közelségbe kerül, úgy tolul a néző arcába, hogy azt könnyedén elfoghatja az undor. Az Equus annyira túlmagyarázott, hogy kritikát írni róla teljesen felesleges.   

Úgy néz ki, Carmac újra megcsinálta.