Utolsó kommentek

  • doggfather: Jó 5 perc téjkép, majd egy brutális intermezzó, és onnantól vágni lehet a feszültséget. Egy hatalm... (2021.04.21. 15:53) Last Train from Gun Hill
  • doggfather: A film egy hétköznapi dráma, nem túl izgalmasan fényképezve, és elmesélve, amibe annyi sci-fi kerü... (2021.03.19. 13:44) Felettünk a Föld
  • doggfather: Futballhuligánból nagymenő gengszter. Igaz történet alapján, és mivel a készítők között volt maga ... (2021.02.15. 13:54) Futballmaffia
  • David Sumner: @megnevezhetetlen: @mrscottpilgrim: Ez az, véletlenül se próbáljatok normális hangnemben fogalmazn... (2020.09.20. 10:08) Vasember 3.
  • Count di Luna: Nagyon jó (és odabaszós) film. Nakadai Tatsuya remek színész, nehéz elhinni, hogy még csak 30 volt... (2020.07.24. 05:17) Harakiri
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

  • Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Neil Gaiman: Óceán az út végén

2013.07.04. 06:00 virtualdog

neil-gaiman-ocean-az-ut-vegen-b1-k.jpgHa Neil Gaiman az osztálytársam lett volna általánosban, valószínűleg vagy azonnal összehaverkodunk, vagy utáltuk volna egymást. Könyvmoly voltam én is, abból a kínos fajtából, aki a focimeccsek és bunyók zajait száz méterről, egy fa alatt olvasgatva szerette hallgatni, és akit a tanárok örökké a pad alatt olvasásért szívattak. Ugyanakkor  sosem volt merszem végleg hátat fordítani a szociális kötelezettségeknek, a semmiről folyó csevegéseknek vagy - később - a közös ebédekre szorítkozó ismeretségeknek. Rémületem magam számára is meglepő, sőt komikus volt, mikor ráébredtem: a felnőtt-társadalom nagy részét ugyanolyan sekély, unalmas emberek teszik ki, akik között gyerekként örökké elvegyülni próbáltam, hiszen végül is pontosan ők nőttek fel és nem változtak semmit, csak tehetősebbek és tán még erőszakosabbak lettek. És nekem még asszisztálnom is kell lelketlen tobzódásukhoz, mert a művészlelkeket megvetik, a gyengéket kinevetik, az érzékenyeket eltapossák...

Túlzok, persze. De Gaiman tehet róla! Úgy húz ki engem bármely írásával komfortzónámból, a megszelídített álmok és letört fantáziák mocsarának békés süppedéséből, mint dugót a palackból. Talán ezért szeretem és irigylem (titkon, szégyenkezve) leplezetlen, sőt már-már pozőr romantikus lelkületét régóta. Ám személyes szimpátiámon felül azért is érvelnem kell gyarapodó életművének fontossága mellett (biztos vagyok benne, hogy a világirodalmi kánonban a legnagyobb fantaszták oldalán fogjuk emlegetni), mert őszinte, nyílt rajongása témái iránt ugyanúgy rettenetesen hiányzik napjaink könyveiből, filmjeiből, sorozataiból, nyilatkozataiból, vicceiből, sértéseiből, párbeszédeiből és érzéki sóhajtásaiból, mint ahogy önkritikus, de irónia-mentes hangneme.

Gaiman - ezért is - hiánypótló.

Az Óceán az út végén melankolikus szembenézés a gyermekkor mágikus, rejtelmekkel és hihető csodákkal teli korszakának lezárulásával. Kerettörténetében a felnőtt főhős-alteregó egy családtag temetése utáni protokoll-siránkozásról meglógva ellátogat régi házukhoz, és megelevenedik előtte egy történet, amelyre emlékszik, de amelyet felnőttként elhinni - vagy talán helyesebb volna úgy fogalmazni: felfogni, helyes módon érzékelni - már nem képes. Ez a nosztalgiával súlyosbított skizofrén szituáció a regény központi gondolata. A két - transzcendens módon, gyermeki ösztönösséggel látó és a kopár, éppen felnőttként tükör által homályosan néző - tudatállapot a kis tavacska mellett ülve nem alternatívaként, hanem szuperpozícióként létezik a férfiben, azaz egyszerre két igazság létezik - az ellentmondást Gaiman csak az utolsó oldalakon élezi ki igazán, majd oldja fel tapintattal és kímélettel.

Narrátorunk húga zavaró zümmögés és bezzeg-tesó a kamaszkori emlékeiben, apja túl erős és - ezt felismerni is egy kis darab felnőtté válás - esendő maszkulin hatás, anyja szürke asszisztens: fantáziáira egyik sem fogékony, hobbijait egyik sem osztja. A szabadság, szárnyaló álmok és eldugott zugok után áhítozó fiúnak a szigorú nevelőnő jelenti az igazi, fojtogató terrort, a felnőtteket saját vágyaikkal gúzsba kötő és megrontó hazug gépezetet, a mohó érdekelvűség Kis Gömböcét, a vak kapitalista ál-paradicsom erőszakos kerítőjét - a szándékos elnagyoltsággal felfestett karakter messzire vezető képzettársításokra ad lehetőséget a kézenfekvő, az író más műveiben is felbukkanó mitikus magyarázat mellett (melyet nem árulhatok el).

A rémes felvigyázó (többféle értelmezési síkon értelmezhető) ellenpontját a Szentháromságot idéző, zseniálisan eltalált fél-család, a három különböző generációt és identitást képviselő nőalak jelenti. Hogy boszorkányok-e, istenek vagy szellemek, vitatható, de megnyugtató jelenlétük és ismerős voltuk tagadhatatlan, szinte sugárzik a lapokról. Alighanem a nagymama személye lehet az egyik olyan kulcs, ami az emberek többségét meg tudja nyitni, lelki alkattól és nemtől függetlenül (nemhiába annyira népszerű reklámszlogen a "nagymama kedvenc" akármilye), itt is ő a legkedvesebb, biztonságot ígérő karakter, de a kisfiú a szomszédban lakó titokzatos, bizalomgerjesztő ideál-anyuka és a nővé érés előtt álló lány felé is hamar nyit. És persze egyedül úgysem lenne esélye a nálánál nagyobb gonosz (vagy inkább önérdekű) hatalmak ellen.

Rövidsége erénye a regénynek: Gaiman mindig remek ötleteket hoz, de hosszabb művei gyakran a végük felé torpannak meg kicsit, vagyis inkább éppen a hirtelen, váratlan irányba felpörgésük árulkodó, novellái azonban kiváló ritmusúak. Legújabb könyve az arany középutat járja: rövid, hatásos, bármikor újraolvasható madeleine-regény, mely (talán a Sosehollal vagy az Amerikai istenekkel szemben) a felnőtt fantasy műfajában kezdőknek és járatosaknak egyaránt ajánlható.

21 komment

Címkék: fantasy könyvkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr965388421

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Desrix 2013.07.04. 08:43:57

De jó, már nagyon kíváncsi vagyok rá. :) Remek írás, kiváltképp az eleje fogott meg. ;)

Rhitana 2013.07.04. 10:32:13

Már meg is vettem!
Gaiman remek író, és amiért különösen szeretem, az az, hogy van benne ártatlanság, az álmai nem romlottak és nem realisták. Kíváncsi volnék, egyszer ír-e egy olyan könyvet, amely egy ponton sem kapcsolódik a valósághoz. Egy igazi mesét.

Elmeboy 2013.07.04. 11:27:51

A kritika alapján már-már kedvet kaptam, de aztán eszembe jutott, hogy én eddig kizárólag csalódni tudtam Gaimanben, vagyis azt hiszem, nem szeretem. A témái hozzám is közel állnak, de sosem bírja őket tartalommal megtölteni, vagy normálisan kibontani. Kicsit sajnálom, mert amúgy próbáltam bírni, de hát evvan.

gibson 2013.07.04. 11:41:56

@Elmeboy: végre valaki! Én ugyanígy vagyok vele. Sok könyvét elkezdtem, de egyiknek sem jutottam túl a negyedénél. Kivéve a Coraline-t, de azt is csak a rövidsége miatt bírtam, a felétől kicsit ellaposodott.
Pedig a témái, a stílusa, a fantasy vegyítése a hétköznapi világgal, mind közel állnak hozzám, a Sandmant pedig imádom.

Rhitana 2013.07.04. 12:57:59

@gibson: Nem jutottál tovább a negyedénél? Hiszen a legtöbb könyve igencsak rövid, kivéve az Amerikai istenek-et...próbáld meg a Sosehol-t, nekem az tetszett a legjobban!

Gattopardo 2013.07.04. 15:40:47

A Sandman sorozat zseniális, de az általam olvasott Sosehol, Amnerikai Istenek és a fél-Gaiman Elveszett próféciák bár alapvetően tetszettek, mégis furcsa hiányérzetem volt a végén amiatt, hogy ennyi "ötletbombát" sokkal részletesebben is ki lehetett volna bontani (ez főleg a Sosehol földalatti Londonára igaz)

gumirocker 2013.07.04. 16:01:17

Imádom Gaimant.... Most akarom elkezdeni az Amerikai Istenek bővített kiadását. Az a könyv hihetetlenül elvarázsolt... Utána jön majd ez. Nekem nincsen hiányérzetem a könyveivel kapcsolatban. Az Elveszett Próféciák ördög-angyal párosa pedig zseniálisan rezignált....

_Nagy Krisztián_ 2013.07.05. 08:30:38

Nekem meggyőződésem, hogy Gaiman elsősorban novellista. Elképesztő, már-már zseniális ötletei vannak, de ha hosszabban kell kifejteni őket, hamar elfárad, talán az egyetlen regénye, amivel maradéktalanul elégedett voltam, az Amerikai istenek.

Én mindig azt ajánlom, hogy akik Gaimannel ismerkednének, azok a két novelláskötetével kezdjenek és a Sandman-sorozat bizonyos történeteivel (mert bár a közhiedelemmel ellentétben ugyan a felépített mitológiája rendkívül jól sikerült, de az egyes történetek jóval kevésbé).

Azért ezzel az új regénnyel is teszek majd egy próbát, de elég hátul áll a várakozólistán.

Gattopardo 2013.07.05. 09:54:01

@gumirocker: Az Elveszett próféciákban ugye masszívan benne van Pratchett mester keze, aki azon kevesek egyike aki büszkélkedhet a "Gattopardo minden (magyarul megjelent) könyvemet megvette és minden újonnan fordítottat kurvára várja" kitüntetéssel:)

Gattopardo 2013.07.05. 09:57:55

Fentiekről jut eszembe, Pratchettről valami hosszabb eresztés valakitől itt a blogon? Nem létezik, hogy senki nem rajongó:)

Elmeboy 2013.07.05. 10:33:44

@Gattopardo: Én az volnék. A gond az, hogy egy Pratchettről szóló írásnak elég nehéz apropót találni, mert regénye ezer van, és az általánosan magas minőségük mellett azért elég uniformak, az átfogó Korongvilág-körkép meg kicsit nagy falat.

Gattopardo 2013.07.05. 11:42:56

@Elmeboy: Egyrészt bajtársi üdvözlet, másrészt kár.:) és :(

Gevin · http://mediaviagra.blog.hu/ 2013.07.05. 14:56:28

Már Csaba írása utána eldöntöttem, hogy ezt a könyvet meg fogom venni, ez a poszt csak arra tett rá egy lapáttal.

Desrix 2013.07.05. 17:00:32

Gaimennel kapcsolatban nekem is szokott ilyen érzésem lenni, hogy mintha a fejében sugárzóan remek ötletek papírra vetés, vagyis inkább cselekménybe ágyazás közben valahogy megkarcolódnak, a lendületükből jócskán veszítenek, mintha a valóság kártékony hatással lenne rájuk. A Sosehol nálam pont ilyen volt, a végét már nagyon untam, az Anansi fiúk szinte végig elvarázsolt, csak a vége felé kezdett el bicegni, de addig nagyon élveztem.
Az Amerikai Istenek olyan, hogy végig lekötött, és az meg a fentebb említett novellista skillset miatt olyan jó szerintem, mintha több regény lenne egy sztoriba fűzve.
Ezt az Óceánt nagyon dicsérik, ezért is vagyok rá kíváncsi. :)

Rusznyák Csaba 2013.07.05. 20:56:21

Mindenkinek, akit eddig nem feltétlenül győzött meg Gaiman: EZT akkor is olvassátok el. Legjobb könyve eddig, legkompaktabb, legkerekebb, tokkal-vonóval, befejezéssel, mindennel együtt tökéletes.

Oidipus Prime · http://oidipusprime.blog.hu/ 2013.07.12. 23:52:30

Remek cikk, igazán élvezet volt olvasni!
Ha nem imádnám máris Gaiman-t, most meggyőztél volna, hogy érdemes olvasni. Így csak megerősítettél.

Off: Remek stílusban írtad, novellád esetleg nincsen? Érdekelne. (:

virtualdog 2013.07.13. 09:19:12

Én nagyon szerettem Pratchettet korábban, de őszintén, visszanézve a 10+ Korongvilág regényen, amin átrágtam magam, 2-3-ra merném azt mondani, hogy kiváló (A mágia fénye, Piramisok, Vége a mesének - ezek a kedvenceim). Ilyen munkatempó mellett, ugyanabban a világban írva, ez elkerülhetetlen: egyre több az önismétlés és a fantasy környezetből totál kilógó "való világbeli" dolgokra utalgatás.

@Oidipus Prime: Köszönöm dicséreted! :) Jó pár éve írtam legutóbb novellát, azóta nem igazán. Valahol tán megvannak, ha érdekel.

Fratello (törölt) 2013.07.13. 10:14:37

@Borbíró Andris: "és a fantasy környezetből totál kilógó "való világbeli" dolgokra utalgatás."

Őőő, lehet én tudom rosszul, de ez utóbbi mintha tudatos írói fogás lenne Patchettnél, nem?
Lásd:
Mozgó Képek -> filmkészítés/Hollywood
A Kaszás -> Szupermarketek/fogyasztói társadalom
stb.

Ezeknél pont az a lényeg hogy "valós", modern fogalmakat ültet át és mesél el egy fiktív fantasy környezetben (és mivel remekül ír, katyvasz helyett érdekfeszítő, vicces elmélkedések lesz a végeredmény).

virtualdog 2013.07.13. 11:37:03

@Fratello: Jogos, de lehet ezt finoman csinálni, máshol viszont erőltetett és kicsit unalmas is. Nekem a Mozgó képek az egyik legnagyobb Pratchett csalódásom volt.

Fratello (törölt) 2013.07.13. 20:28:57

@Borbíró Andris: Hát nem vagyunk egyformák, nekem speciel pont a Piramisok és a Mágia Fénye volt pokolian unalmas (utóbbinak már a sztoriját se tudnám felidézni), lehet pont azért mert azok mintha nem "áthallásos" regények lennének, ott Pratchett "csak" mesél...
(Abszolut kedvencem a Kisistenek, zseniális benne a vallás <-> egyház/inkvizíció ellentét "tanmeséje".)

gibson 2013.11.09. 23:07:39

@Rusznyák Csaba: kicsit megkésve bár, de jelentem: elolvastam, és ez most tényleg jó volt. Ez a hossz az, amit egy ilyen sztori elbír szerintem, két nyári este alatt kiolvastam, és baromira élveztem, elejétől a végéig. Köszi neked is, meg Andrásnak, a posztírónak is.
süti beállítások módosítása