Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Girara - The Monster X from Outer Space

2012.12.04. 08:00 .YEZy.

girara7.jpgA fantasztikus gazdagságú 50-es évek után a 60-as évekre a japán filmipar a tömegtermelésre helyezte a hangsúlyt, és a jól bevált receptek alapján ontotta a szinte vég nélküli sorozatait. A sci-fi szériák aranykorát a két kérészéletű kis stúdió, a Shintoho és a New Toei indította el, ami nem is csoda, hiszen az anyacégekből a legradikálisabb, leginkább újító szellemű filmesek váltak ki, és mentek a saját fejük után. A pénzügyekhez nem értettek, így mindkét cég néhány éven belül csődbe ment, de rövid tündöklésük hosszú időre meghatározta a japán mozi irányvonalát szinte minden műfajban. A 60-as évek közepére tetőfokára hágott a kaiju (óriásszörny) mánia, a Toho Godzilla sorozata, a Daiei Gamera filmjei hatalmas népszerűségnek örvendtek. Ebből a tortából próbáltak lecsípni a többiek is, ami azt eredményezte, hogy 1967-ben az összes nagy stúdió jelentkezett legalább egy óriásszörnyes szuperprodukcióval. A Nikkatsu szatirikus Gappa - The Triphibian Monster-je a hangvétele miatt nem lett túl nagy siker, míg a Shochiku stúdió a valaha volt legbénább és legidétlenebb karakterrel, Girara-val próbálta megvetni lábát a piacon. Talán nem véletlen, hogy mindkét stúdiónak ez az egy óriásszörnyes próbálkozása volt abban az időben.

girara3.jpgA korabeli japán sci-fik abszolút visszaadták az adott kor űrutazásba vetett hitét és várakozásait. Amennyire a technikai korlátok engedték, igyekeztek az űrhajók és az űrbázisok kidolgozását realistán, makettekkel ábrázolni (mindez persze mai szemmel nézve felettébb mulatságosnak hat már), de a kalandok terén valósággal szárnyalt a fantáziájuk. Nem volt ez másképp a Shochiku forgatókönyvíróinak fejében sem, hiszen a Girara sztorija eleinte egy igazi feelgood sci-fi, amiben a tudósok és az űrhajósok feszegetik az általuk ismert és elérhető világ határait. Ez a határ pedig valahol a Föld és a Mars között van, ahol mindenféle UFO-k veszélyeztetik a kalandorok utazásait. A frissen fejlesztett szuperűrhajó, az AAB-Gamma és annak nemzetközi legénysége (köztük a szép szőke biológussal, Peggy Neal-lel) talán képes lehet felvenni velük a harcot. A film első fele gyakorlatilag tökéletes. A legénység kiválasztása és a jótanácsok a földi személyzettől, a végletekig részletezett kilövés a korabeli csúcstechnika bemutatásával, a Holdbázisig tartó út, majd a bázison (ahol jobb élet van, mint a Földön!) az intrikák, a bulik és a teljesen értelmetlen, de felettébb szórakoztató "játszóteres" jelenetek éppúgy remek hangulatot teremtenek, mint a háttérben folyamatosan szóló vidám zene. Nézőcsalogatóként még zuhanyoznak is egyet a bázison a sztori szépségei.

girara2.jpgA Shochiku tokusatsu csapatának deklarált célja volt, hogy legalább olyan látványvilágot teremtsenek, mint amit Tsuburaya Eiji tudott a Toho-nál. Ezt a feladatot az űrbeli jeleneteknél hiba nélkül teljesítették is. A gondok ott kezdődnek, amikor az űrből a Földre szállított vizsgálati anyag magához tér és Girara elkezd randalírozni. Az idétlen, kacsafejű, groteszk gyíktestű, piros szemű, fején két "antennát", meg egy "periszkópot" viselő szörnynek igazából semmi extra tudománya nincsen azon kívül, hogy kicsit nagyra nőtt, ráadásul azt a kevés tudományát is logikátlanul, mindenféle előzmények nélkül használja. Az ellene hozott "intézkedések" pedig csak idő és helykitöltésnek jók, semmi újat nem nyújtanak a Godzilla filmekhez szokott szemnek. A trükkös fiúk itt már nem álltak annyira feladatuk magaslatán, a maketteknél sok helyen látszanak a tartó drótok, a hosszas városrombolás pedig inkább unalmas, mintsem érdekfeszítő. A tombolást szerencsére időnként megszakítják az újabb űrbeli kalandok és a főhadiszállás stratégiai központját zseniálisan ábrázoló jelenetek, amikben a szörnyet egy nagy piros papírból kivágott figura jelzi.

Hogy a Shochiku mennyire gondolta komolyan ezt az egészet, és kik voltak a megcélzott közönség, az egyértelműen kiderül abból, hogy 1967 legelején iskolás gyerekek részére rendeztek pályázatot, hogy ki tudja a legmenőbb szörnynevet kitalálni. A gyerkőcök (nem túl fantáziadús) választása végül a Girara névre esett. A pályázat ténye egyébként nem meglepő, hiszen a Daiei már régebben rájött, hogy a gyerekeken keresztül lehet leginkább fenntartani a szörnyes filmek iránti érdeklődést (Gamera, az óriásteknős a kezdetektől a gyerekek barátja volt) és a Toho is folyamatosan finomítgatta Godzillát, hogy a kezdeti könyörtelen szörnyetegből szerethetőbb figura legyen (a nyíltan gyerekfilmként beharangozott Godzilla's Son is véletlenül pont 1967-es).

girara4.jpgIdőről időre felröppent ugyan, hogy Girara újabb kalandban fog megjelenni, azonban a folytatásra több, mint 40 évet kellett várni, amikor a hamisítatlan trashfilmes, a japán Ed Woodnak is nevezett Kawasaki Minoru vette fejébe, hogy épp ideje lenne előrukkolni egy óriásszörnyes produkcióval. A jó Kawasaki korábbi elborult munkáit ismerve (Executive Koala, Crab Goalkeeper, The Rug Cop, The Calamari Wrestler) lehetett rá számítani, hogy valami egészen agyament sztori keveredik ki mindebből, ami némi meglepetésre egyáltalán nem lett rossz, sőt! Kawasaki ugyanis azt tette Girara-val, amit az eredeti stábnak is kellett volna, azaz még véletlenül sem tette főszereplőjévé a történetnek, hanem csak a tárgyává mindannak, amit a stáb kőkeményen ki akart figurázni. Már a cím is sokat sejtető (Attack the G8 Summit), azaz a világ vezető hatalmainak akkori politikusai kapják meg a magukét, nem is akárhogyan.

girara5.jpgSzóval a G8-ak éppen Hokkaido-n tanácskoznak, hogy hogyan is lehetne jobbá tenni a világot, de ez a tanácskozás leginkább egymás szívatásából áll, a világ jobbá tétele igazából nem érdekel senkit sem, az sokkal inkább, hogy mit keresnek ebben a díszes társaságban az olaszok. Ezt a békés civakodást zavarja meg Girara, amint landol a környéken. A politikusok pedig hirtelen rádöbbennek nacionalizmusukra és a saját (ez fontos!) fegyverükkel próbálják legyőzni a szörnyeteget. Közben persze a hadsereg is aktívkodik, jönnek a makett tankok és repülők, valamint a főhadiszálláson egy imádnivaló kis figurával jelzik, hogy éppen hol randalírozik kacsafejű barátunk. Lehet találgatni, hogy mi lehet a német, az orosz, az olasz, vagy éppen a brit csodafegyver, természetesen igazi trash filmhez méltóan a politikailag leginkább inkorrekt darab lesz az. De ez még mind semmi! Az egyes népek a politikai vezetőn keresztül abszolút sztereotip módon vannak bemutatva, ráadásul némelyikük szinte kiköpött mása a valódi énjének (főleg a Sarkozy elnököt alakító muki). Egyszerre zseniális és fárasztó, ahogyan folyamatosan érkeznek a velük kapcsolatos gegek, ráadásul két japán miniszterelnök is hatalmas savazást kap, nem is beszélve a Kedves Vezető meghökkentő színrelépéséről.

girara6.jpgAz élvezhetőséget nagyban növeli, hogy Kawasaki meg sem próbálta a modern kor technikai lehetőségeit igénybe venni a forgatás során, hanem ugyanazokat az effekteket használta fel, mint a kaiju filmek fénykorának trükkmesterei. Ennek megfelelően a Girara bőrébe bújt kaszkadőr nagyokat tapos a modellautókon, viruló fejjel rugdossa szét a makett házikókat, a mosolyt fakasztó régies videotrükkök pedig egész egyszerűen fenomenálisak (és valljuk be őszintén, egy szörnyrajongó számára szórakoztatóbbak, mint a Big Man Japan modern, de steril és lélektelen számítógépes grafikái). A zenei betétek szintén jól el lettek találva, főleg Girara rövid tánca tetszett, az egész filmre a koronát pedig Kitano Takeshi cameo-ja teszi fel, aki ugyan nem jelenik meg a maga valójában, de az egyik kulcsfontosságú szereplőnek kölcsönzi a hangját.

Girara új kalandja egyértelműen nem a széles nagyközönség számára készült, hanem azoknak, akik rajonganak az úgynevezett B, vagy ha jobban tetszik, „rossz” filmekért. Kicsit olyan az érzése a nézőnek, mintha a rendezővel összekacsintana az elején, hogy mindketten tudják, hogy ez az egész csak móka, de ha már móka, akkor a direktor igyekszik kihozni belőle a legtöbbet. Az pedig, hogy lesz-e új kaiju hullám még valaha, vagy egy letűnt kor nagyszerű hagyatéka marad-e csupán, egyelőre még a jövő zenéje.

5 komment

Címkék: scifi japán klasszikus óriásszörny

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr354939469

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

scorsesefan 2012.12.04. 10:20:20

Erről van szó! Még ilyet sokat!

virtualdog 2012.12.04. 11:53:19

Hehh, nagyon vicces feje van ennek a szörnynek! Én mondjuk nem láttam sok japán szörnyet, de eddig még a Yokai Daisenso esernyőszörnyét semmi nem múlta felül. :D De ez majdnem.

TheBerzerker 2012.12.04. 15:00:37

Jó kis cikk! Kaiju-t a népnek!

K.Leslee 2012.12.04. 19:37:33

@Rusznyák Csaba:
azt MRBloodbunny is 'feldolgozta'

tovabbi gyujtemenyek:

www.youtube.com/watch?v=Fl5w5BYuELo
süti beállítások módosítása