Utolsó kommentek

  • Androsz: @pragmaP: Ismerem, amiről beszélsz, de ennek a könyvnek a fordítása teljesen rendben van, nem emlé... (2019.09.13. 17:59) FlashForward - A jövő emlékei
  • Carada: @Carada: Módosítanom kell a fenti kommentemet: nincs kétségem a plágiumot illreően. Érdemes összeh... (2019.04.07. 00:34) Üzenet az űrből
  • Carada: Kölyökkorom egyik meghatározó filmje volt az Üzenet az Űrből. A liabe diók, a keresztvitorlázatú h... (2019.04.07. 00:07) Üzenet az űrből
  • ipartelep: @Gábor Miski: Igen, így van, Rusznyák csaba nagyon melléfogott a "megfejtésével". A The Endlessből... (2019.01.03. 23:55) Resolution
  • Gábor Miski: @Rusznyák Csaba: Logikusnak tűnt ez a magyarázat, amíg meg nem néztem a rendező duó The Endless c.... (2018.08.23. 23:00) Resolution
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

  • Hibás feed URL.

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Neal Stephenson: Snow Crash

2010.06.04. 08:00 virtualdog

Nehéz vállalkozás cyberpunk regényt írni: a műfaj relatíve fiatal, ugyanakkor nagyon is kiforrott, sőt már megszületésekor, a 80-as években is az volt (az persze vitatható, hogy Philip K. Dick művei irodalmi előképnek vagy már korai cyberpunknak számítanak, a kifejezés mindenesetre későbbről származik, mint az Álmodnak-e…?, de ezen aztán kár volna vitázni). Annyi biztonyos, hogy a különböző médiumokon (könyv, film, animációs film, képregény) kialakultak bizonyos – meghatározó alapművekből eredő – műfaji különbségek, melyek még ma sem oldódtak fel teljesen. A szépirodalom területén William Gibson az, akihez így vagy úgy, de viszonyulni kell, és Stephenson szerencsére megtalálta azokat a területeket, ahol ki tudott teljesedni, hozzá tudta tenni a saját ötleteit az alapokhoz.

A főszereplő neve Hiro Protagonist (azaz „Hős Főhős”), és pizzafutárként dolgozik a Maffiánál, ami egy villámgyor s pizzaszállításra szakosodott multinacionális vállalattá nőtte ki magát – és mint ilyen, tetemes fegyveres erői vannak, nem úgy, mint mondjuk az Amerikai Egyesült Államokból létrejött („Feds”) lakóparknak, ami próbál persze Nagy Testvér minőségében továbbra is létezni és az emberi jogokat taposva információkat gyűjteni, de hát kevéssé rúgnak már labdába, mióta a CIA összeolvadt a Kongresszusi Könyvtárral és a felhasználók által hozzáadott tartalomból felépülő internetes információ-gyűjteményekből…

Talán ennyiből is látszik, hogy a Snow Crash vad ötletkavalkádában észrevétlen természetességgel vegyülnek a sarkított, over-the-top viccek és a napjainkra hátborzongatóan reálissá vált, nem kevésbé groteszk tények, melyek gonosz vigyorral tudósítanak a vállalati lét Brazilt megszégyenítő, léleknyomorító pillanatairól, a pórázáról elszabadult, fékezhetetlen kapitalizmus-szörnyeteg térnyeréséről és az emberségüket fizikai és szellemi szinten egyaránt készségesen elveszteni hajlandó biomasszáról, ami mi vagyunk.

Mi az ember? Honnan származunk, honnan jön a tudásunk? Mi a világ, és mennyire megismerhető? Ezek a kérdések egyidősek a gondolkodó, öntudatra ébredt emberiséggel, és az információs társadalom egyrészt kész velejéig technokrata válaszokat adni a kérdésekre, másrészt eközben növekvő mértékben fogékony az ezotériára, a transzcendens tudásra, a bizonyíték nélküli információk fogalmának elfogadására.

Lenyűgöző ez a kettősség: a modern ember szemléletmódja, melyet a rohamléptekkel kifejlődött számítástechnika és a fizika felfedezései alakítottak ki az elmúlt évszázadban, evidenciaként kezeli a relativitás-elmélet egyes (hétköznapi tudással is felfogható) eredményeit éppúgy, mint az analógból kellően kicsi mérettartományban diszkrétté váló (egységnyi, „egy bitnyi” energia!), mintegy a digitális rendszerinkhez idomuló „természeti valóságot”, ugyanakkor ugyanezen társadalmakban fentmaradni és terjedni tudnak a belénk plántált információ-éhséget kiszolgáló, mindenre választ kínáló hiedelmek is, a kabbalizmustól a kreacionizmuson át a szcientológiáig minden...

A Transmetropolitan, Warren Ellis zseniális képregény-sorozata a hiedelmek, vallások és szekták kavalkádján keresztül világít rá erre a jelenségre, a Snow Crash azonban továbblép az információ-függő ember figuráján és egyenesen azt tételezi fel (kissé merészen), hogy agyunk már meg is kezdte az alkalmazkodást az információ magasabb szintű befogadására, ily módon kiszolgáltatottá is válva egy újfajta fenyegetésre. A teória továbbvezetése azonban valóban zseniális: a memetikát és a nyelvészetet is belekeverve a képletbe, Stephenson olyan neurolingvisztikai parancsok létezését tételezi fel, melyek vírusokként terjedve képesek fertőzni az emberiséget (az persze már a baromság határait feszegető erős túlzás, hogy ugyanazon vírus pusztán biológiai úton, a vérből kivonva is terjedni képes). A saját agyunk, tudatunk védelme ugyanis olyan igen kevéssé tárgyalt kérdéskör, mely az elkövetkező évtizedekben egészen biztos hátborzongató mértékben fog fejlődni – kell, hogy fejlődjön.

A Snow Crash tele van jó ötletekkel, de sajnos mindegyikre jut egy átgondolatlan, irreális, hatásvadász motívum is. A franchise-alapú, egyéges törvényektől és földrajzilag összefüggő államoktól mentes világkép telitalálat: a regény talán legnagyobb állítása az, hogy a kapitalizmus több, mint államforma, mert a kapitalizmus játszva át tudja lépni a demokrácia kereteit (és ez a könyv még az iraki „terrorellenes” háborúk előtt íródott!...) és felvállalni az állam szerepét, feleslegessé téve azt. Megalapozott jóslatnak bizonyult a mémek agyról agyra való terjedése: ha nem is kódolják át agyunkat, napjaink vírusmarketingjei, pár nap alatt több tízmillió emberhez eljutó netes videói és szófordulatai messze túlhaladták azokat az elképzeléseket, amelyek a 90-es évek elején, az internet széles körű elterjedése előtt reálisnak tűnhettek.

Szintén megkapó lehet sokaknak Stephenson könnyed stílusa. Gibson, ponyva közvetlenségű és szégyentelenségű cselekményszálai ellenére, dokumentál, és ennek megfelelően száraz, azaz többé-kevésbé humormentes (a „humor” szó eredeti jelentése egyébként az, hogy „nedves”). Persze nem mérnökien és szabatosan ír, mint a klasszikus sci-fi nagyjai, Arthur C. Clarke vagy a szovjet iskola szerzői, hanem ellenkezőleg, közel – túl közel – merészkedve a témáihoz: az utcához, divatjegyekhez, drogokhoz, elektronikus berendezésekhez és főként mindezeknek a mindennapi életre gyakorolt hatásaihoz, a hideg hétfők és közömbös keddek során kényelmesre koptatott és kialakított kommunikációs formákhoz és viselkedési panelekhez.

És az már csak személyes varázslata, az utánozhatatlan Gibson-touch, hogy a sok kicsi töredék, a színes, látszólag véletlenszerűen kiválasztott és bemutatott mozaikdarabka a végén az olvasó fejének egy rejtett sikátorában összeáll egy – a maga teljességében jellemezhetetlen és átláthatatlan – Nagy Képpé. (Egyvalakit jut csak most eszembe, akinek sikerült ezt a bravúrt utána csinálni, ha nem is tisztán cyberpunk műfajban: China Miéville-nek a Perdido pályaudvar, végállomásban – igaz, sokkal hosszabb terjedelemre is volt szüksége hozzá.)

De mégis, Stephenson sokkal bátrabban – a komolytalanság, csupán szórakoztatni vágyás vádját vállalva – mer viccelődni. Ha valaki ismeri a Cyberpunk 2020 című szerepjátékot, vagy még inkább az (előbbitől szégyentelenül nyúló) Shadowrunt, jó elképzelése lehet arról, hogy milyen kifacsart, groteszk helyzeteket teremthet egy, az erősek uralmára épülő, szélsőségesen igazságtalan társadalom és az emberi értékek, sőt lényünket-létünket alapvető meghatározó törvények deformálódása.

Nem lehet azonban szó nélkül elmenni a Snow Crash gyengeségei mellett: a regény egy-egy furcsa, kiélezett, hatásvadász jelenetért gyakran feláldozza a logikát, sőt a saját korábbi állításait, szabályait is az általa lefestett világról. Már maga a regénynek címet adó jelenség, a Snow Crash is értelmetlen egy átlagos számítógép esetében (tévéknél megfigyelhető, de egészen más okból, mint amit a regény állít), de a Metaverzum egyébként is hemzseg az ésszerűtlen megoldásoktól (például miért maradnának benne a hálózat fejlődése során olyan kiskapuk és megoldások, amelyeket az „első hekkerek” kódoltak bele, mikor a net még gyerekcipőben járt? vagy hogyan lehet egy ennyire fejlett számítógépes hálózat esetében még jelentősége a manuális), és Gibson japán-mániáját sem sikerült indokolt módon a történetbe integrálni (még ha Stephenson is osztozik ebben a japán technokráciát tekintve érthető rajongásban).

További szívfájdalmat jelentett számomra a magyar fordítás néhány sutasága – fejszet? hallotta már valaki ezt a szót így leírva? – és egy-két elgépelés (ez már talán a korrektor sara), de összességében korrekt kiadvány ez, korrekt áron – a Snow Crash még a hozzám hasonló elvakult Gibson-rajongóknak is elolvasásra érdemes cyberpunk regény.

 

 

Kiadó: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2006 (első kiadás)
Fordította: Kodaj Dániel

Eredeti cím: Snow Crash
Oldalszám: 432

7 komment

Címkék: cyberpunk könyvkritika 4csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr72055132

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

gyurisc · http://www.gyurisc.hu 2010.06.04. 11:35:09

Nagyon jó könyv, nekem is nagyon tetszett! van estleg más is Gibsontól magyarul?

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.06.04. 11:47:47

"miért maradnának benne a hálózat fejlődése során olyan kiskapuk és megoldások, amelyeket az „első hekkerek” kódoltak bele, mikor a net még gyerekcipőben járt?"

Az internet pont ilyen manapság. Az IP például a kialakulása környékén nem volt de-jure szabvány, hanem amikor valakinek szüksége volt valami funkcióra, azt bekódolta, ha pedig ugyanazt a funkciót többen is megcsinálták, akkor az ipar döntött, amelyiket többen használták, az túlélte. De egy csomó más szoftverrel is így van, ha a régi fejlesztők már nem dolgoznak rajta aktívan, akkor az újak nem mindig próbálják megérteni a forráskódjukat (főleg, hogy hajlamosak vagyunk a dokumentációt finoman szólva is hanyagolni... :) ), ezért a régiek hekkelései benne maradnak. Talán ez a könyv egyik legrealisztikusabb része.

SFblog · http://sf.blog.hu 2010.06.04. 21:58:51

Szeptemberben jön a The Diamond Age is magyarul.

damoqles 2010.06.05. 09:47:05

@Galaktika01: Addig becsszó elolvasom a Snow Crasht is. Már a polcomon van egy éve, csak hát mindig elodázódik, mert "a jót akarom a végére hagyni", bárhol legyen is az...

A Barokk-ciklusra vagy a Cryptonomiconra, gondolom, esélye sincs a magyar olvasónak. :)

virtualdog 2010.06.07. 13:00:56

@Gerusz:

Nem vagyok informatikus, nem igazán látok bele a hekkelésbe, és tudom, hogy az internetnek ma is sok gyengesége van, de azért rohadtul nem tűnik logikusnak arra a világra - az internetre -, amihez MINDENKI hozzáfér és bárki kitalálhat valamit és mindenki más átveheti és továbbfejlesztheti és kijavíthatja, ha amúgy jó az ötlet, hogy barkács megoldások úgy benne maradjanak, mint a Snow Crash-ben, "jééé, pont itt egy kiskapu a rendszerben, amit itt hagytam tíz éve...". Vagy ha jellemző, akkor ez kifelé nagyon nem így tűnik. Mint ahogy a "bináris forráskódos hekkelés" is igen valószerűtlennek tűnik, azt pedig már magabiztosan emeletes baromságnak merem nevezni, hogy az eleve egy informatikai társadalmi elit által használt Metaverzumban az arcok rondán néznek ki, mert senki nem azzal törődik, hanem csak a spéci ruhákkal, és pont csak a főhős csaja csinált jó arcokat, mert csak őt érdekelte az egész...

Amióta csak van számítógépes grafika, az emberi arc legalább annyira nagy, meghódítandó csúcs, mint az élethű tűz vagy hullámzó víz effektusok...

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2010.06.07. 13:39:35

@Ramiz: A net manapság már nagyjából kiskapumentes, ugyanis írásban is rögzítették a TCP/IP szabványt. Ha a Metaverzum még nem rögzített (már miért is lenne rögzített, amikor már a szabványügyi hivatal sem igazán létezik...), akkor simán lehet, hogy benne hagyták a kiskapukat az "ami működik, ahhoz ne nyúljunk hozzá" elv alapján.

SFblog · http://sf.blog.hu 2010.06.07. 19:20:09

@damoqles: Ez nyilván függ attól is, hogyan teljesít a Diamond Age, de alapvetően nem valószínű, hogy a közeljövőben számíthatnál rájuk. Minden tekintetben nagyon nehéz könyvek :)