Utolsó kommentek

  • Androsz: @pragmaP: Ismerem, amiről beszélsz, de ennek a könyvnek a fordítása teljesen rendben van, nem emlé... (2019.09.13. 17:59) FlashForward - A jövő emlékei
  • Carada: @Carada: Módosítanom kell a fenti kommentemet: nincs kétségem a plágiumot illreően. Érdemes összeh... (2019.04.07. 00:34) Üzenet az űrből
  • Carada: Kölyökkorom egyik meghatározó filmje volt az Üzenet az Űrből. A liabe diók, a keresztvitorlázatú h... (2019.04.07. 00:07) Üzenet az űrből
  • ipartelep: @Gábor Miski: Igen, így van, Rusznyák csaba nagyon melléfogott a "megfejtésével". A The Endlessből... (2019.01.03. 23:55) Resolution
  • Gábor Miski: @Rusznyák Csaba: Logikusnak tűnt ez a magyarázat, amíg meg nem néztem a rendező duó The Endless c.... (2018.08.23. 23:00) Resolution
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

17. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál - 2. nap

2010.04.10. 08:00 Forgács W. András

Péntek van, folytatjuk tudósításunkat a Titanic Filmfesztiválról. Főszerkesztőnk a tegnapi cikk kapcsán felelősségre vont, úgyhogy az "ingyenélő újságíró" vonulatot hanyagolni fogjuk a továbbiakban, szorosabban koncentrálunk a filmekre és az azokat kísérő rendezvényekre (ennek a félmondatnak majd a jövő hét közepén lesz jelentősége). A mai nap is érdekes filmeket tartogat - ellátogatunk Brestbe, Kurdisztán kopár hegyei közé, végezetül pedig egy osztrák thrillerrel zárjuk a beszámolót.

Napi Francia Filmünk elkövetője Jean Achache, a címe pedig Egy éjszaka a klubban, amelynek főhőse Nardis, a már tíz éve visszavonult jazzzongorista, aki egy - egyébként nem egészen tisztázott - munka miatt Brestben van. Egy este munkatársa egy jazzklubba viszi - ahol újra rabul ejti őt régi démona, a jazz, az alkohol és a jazz. Nem beszélve a jazzklub tulajdonosnőjéről, a misztikus és vonzó Debbie-ről. Azonban azzal nem számol, hogy ezért a visszatérésért hatalmas árat kell fizetnie. Mondhatnánk a filmről, hogy pusztán egy francia jazzfilm kezdőknek - és valóban, ha kivennénk a zenét, összetöppedne a történet pusztán egy negyvenéves ember válságára, aki újra megtalálja a régen elvesztett szenvedélyt - kérdés, hajlandó-e ezért feláldoznia minden mást. A jazz ebben a filmben drog, amelyről csak úgy lehet lejönni, ha az ember minden kapcsolatot megszakít vele. Mert ha egyszer újra belefut, akkor ott ér véget minden. Ez az a film, amit nyugodtan lehet akár behunyt szemmel is hallgatni - tele van jazz örökzöldekkel, valamint Michel Bénita darabjaival, ha valaki tudja, milyen úton tudnék hozzájutni a hanganyaghoz, kommentben jelezze. Valószínűleg a többiek azt mondanák rá, hogy unalmas és túlzottan egzisztencialista - de ők nem élvezték annyira a zenét, mint én.

Különleges darab a Suttogás a szélben, amely - sajtóanyag szerint - iraki film. Rendezője Shahram Alidi, aki a film hőseihez hasonlóan kurd, csak éppen a határ másik oldalán született, Iránban. A történet során Mam Baldar útját követhetjük nyomon Kurdisztán hegyei között, aki egyfajta postásként járja a falvakat. Magnójával felveszi a helyiek üzeneteit, hogy aztán azt megpróbálja továbbítani a címzetteknek - az üzenetek többsége azonban nem ér célba, Mam Baldar útja gyakran földig rombolt falvak között vezet. Egy nap az egyik partizánparancsnok arra kéri, keresse meg terhes feleségét, és vegye fel születendő gyermekének sírását. Ez csak egy a több átívelő történetből, különös figurák próbálnak meg túlélni - szintén a sajtóanyag szerint - a nyolcvanas években, de a kurdok történelmét elnézve bármikor játszódhatna a film. Fontos szerepe van a rádiónak, az iraki hatóságok által üldözött Radio Peshmergának, amelyen keresztül a kurd partizánok üzennek egymásnak, játszanak kurd zenét, egyáltalán: próbálják összetartani azokat, akiket még nem mészároltak le és ástak el a kertben vagy a focipályán. Zárójelben jegyzem meg: nincs az az ember, aki kibírja némi torokkiszáradás nélkül azt a jelenetet, amikor a kamera lassan végigpásztázza a focipályán sekély sírba elkapart gyerekek testrészeit. Nincs benne egyébként semmi művészkedés vagy hatásvadászat; ha olyasvalaki lennék, aki mondjuk ezoterikus könyveket olvas, este hat után nem eszik semmit és kerüli a káros szenvedélyeket, akkor azt mondanám hogy mélyen spirituális a film - az viszont biztos, hogy fontos szerepe van Allahnak és az imának. Van, amikor már tényleg nem marad más.

/wurlitzer/ Nagy elvárásokkal ültem le a Revans című osztrák thriller elé, ugyanis a tengerentúlon a Criterion kiadó adta ki dvd-n. Ez körülbelül olyan fokú garancia a minőségre, mint éttermeknél a Michelin-csillag. Alex (Johannes Kirsch) amolyan mindenes egy bécsi bordélyban. Ő pakolja a sörösládákat, ő megy a műszakját elmismáloló kurváért és ő a főnök sofőrje. Magának való, mindenki előtt sikerül titkolnia, hogy feljár a kupi egyik ukrán prostituáltjához Tamarához (Irina Potapenko). Götz Spiegelmann szikár, statikus képek segítségével, ráérősen bontja ki az alaphelyzetet, csupán annyi díszítőelemet és emelkedettséget enged a történetbe, amennyire a címválasztásból lehet következtetni: a revans szóba lehet, hogy több romantika szorult, mint a bosszúba, de a lényeg azért ugyanaz. Sokáig az is homályban marad, hogy tulajdonképpen miért is thriller ez a film, csupán a helyszínek sokasodnak és a szereplők motivációi tisztulnak le egyre inkább. A két külön szálon induló cselekmény fokozatosan összeér, először csupán jelzésértékűen, a városi helyszín kontrasztjaként használt vidéki táj, később egyedüliként határozza meg a film hangulatát. A két főszereplő férfiról kiderül, hogy hiába akarnak keménynek látszani, nem azok. Fegyvert lóbálnak, tetteik következményét látva azonban összeroskadnak, félrevonult magányukban, úgy sírnak, mint egy kisgyerek.

A feszültséget nem a váratlanul bekövetkező események gerjesztik, hanem pont ellenkezőleg, az előre sejtett történések várása. Minden jel, egy újabb és újabb tragédia irányába mutat, az esendő mivoltukban is szimpatikus karakterek azonban jobb sorsot érdemelnének. A bosszú ideje egyre kitolódik, a felaprítandó fa nem akar elfogyni a fészerből, a döntés nem akar megszületni. A repetitív, mozdulatlanságba dermedő, a helyszíneket gyakran ugyanabból a szögből mutató képsorok kiválóan érzékeltetik a várakozásból fakadó feszültséget. És mikor végre vége szakadt a vihar előtti csendnek és feltámadt a szél, már nem a túljáratott légkondi miatt, hanem a végkifejlet láttán borzongtam meg a moziteremben. A Revansból hiányzik a Varga Katalin balladájának titokzatossága, helyette szótlan precizitással rögzíti hőseinek szenvedés- és megváltástörténetét. Részben eltérő filmnyelvi megoldásaik ellenére, mindkét alkotás ugyanolyan hatásosan és emlékezetesen vall a bosszú természetéről. Kiváló kísérőfilmjei lennének egymásnak.

Szólj hozzá!

Címkék: tudósítás titanic filmfesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr741907894

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.