Utolsó kommentek

  • David Sumner: @megnevezhetetlen: @mrscottpilgrim: Ez az, véletlenül se próbáljatok normális hangnemben fogalmazn... (2020.09.20. 10:08) Vasember 3.
  • Count di Luna: Nagyon jó (és odabaszós) film. Nakadai Tatsuya remek színész, nehéz elhinni, hogy még csak 30 volt... (2020.07.24. 05:17) Harakiri
  • Count di Luna: Szerencsém volt moziban látni egyetem alatt, méghozzá vágatlanul (sok klasszikust vetített az egye... (2020.07.24. 04:54) Kurosawa retrospektív: A hét szamuráj
  • Androsz: @pragmaP: Ismerem, amiről beszélsz, de ennek a könyvnek a fordítása teljesen rendben van, nem emlé... (2019.09.13. 17:59) FlashForward - A jövő emlékei
  • Carada: @Carada: Módosítanom kell a fenti kommentemet: nincs kétségem a plágiumot illreően. Érdemes összeh... (2019.04.07. 00:34) Üzenet az űrből
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Interjú Peter Stricklanddel, a Varga Katalin balladája rendezőjével

2010.03.02. 08:54 Varga Denes

A Geekz szerkesztőgárdájának azon hányada, amelyik már látta a Varga Katalin balladáját (Feri, Beyonder és én), még testvériségünkben is ritkán tapasztalt egységfrontba tömörült a film nagyszerűségét illetően. A rendezőt, Peter Stricklandet faggattam arról az abszurd helyzetről, hogy ő, vagyis egy külföldi rendezte az elmúlt évek legjobb magyar filmjét. Szóba került még az évekig elhúzódó filmkészítés pokla, Erdély, jövőbeli tervei és még sok minden más. Vigyázat, az interjú spoileres.

Milyen reakciót vált ki belőled, ha magyarnak vagy románnak nevezik a filmedet?

Semmilyet. Nem igazán érdekel, hogy ez magyar, román vagy brit. Az emberek arról vitatkoznak, amiről akarnak, de vannak filmek, amelyek nem illenek bele a nemzeti kategóriákba. Szergej Paradzsanov, mikor az Elfelejtett ősök árnyai című filmjét készítette, a grúz, az örmény és az ukrán hatásokat ötvözte művében. Számomra, a Varga Katalin balladája egy olyan történet, amely nem kötődik Székelyföldhöz. Mindez csak megtörténik Székelyföldön. Ez korántsem jelenti azt, hogy a film Székelyföldről, vagy Erdélyről szólna.

Habár tudom, hogy a film koprodukcióban készült, a témája egyetemes érvényű és te Angliából származol, mégis úgy érzem, van valami egyedülállóan magyar benne és itt nem csak a nyelvre gondolok. A film balladisztikus hangulata eszembe juttatta azokat a népmeséket, amelyeket még gyerekkoromban olvastam lefekvés előtt valamint a Kárpátok látványa is bizsergetően hatott rám. Miket tapasztaltál eddig? Vannak különbségek a nézők visszajelzéseiben, attól függően, hogy melyik nemzet tagjai? Lehetséges az, hogy kissé más jelent a filmed egy románnak, egy magyarnak, vagy egy angolnak az eltérő kulturális hátterük miatt?

Feltétlenül, és ez egy nagyon izgalmas része a filmkészítésnek. Az Egyesült Királyságban ritkán térnek ki a filmben jelen lévő balladai hatásra, de állandóan rácsodálkoznak arra, hogy az egyik szereplő lovasszekéren közlekedik ÉS mobiltelefont használ. Szinte az összes kritika kiemelte ezt az apró részletet. A brit kritikusok és nézők gyakran megemlítették, hogy mennyire kevés a párbeszéd a filmben, míg néhány magyar azon sopánkodott, hogy túl sok a párbeszéd benne. Részben azért választottam helyszínül Erdélyt, mert egy olyan végtelen és időtlen tájegység, amely tökéletes keretként szolgál egy ilyen típusú bosszú/megváltástörténetnek. Bizonyos értelemben ez a legkevésbé speciális helyszín. Ha Londonban forgattam volna le a filmet, a történet rögtön kapcsolódott volna helyhez és időhöz és ezt nem akartam. Számos bizonytalanság adódott abból, hogy hogyan is kellene elmesélni egy történetet, ha az ember Erdélyben forgat. Követnem kellett bizonyos szabályokat ahhoz, hogy a film működjön az erdélyi helyszíneken. Több mint két évet töltöttem kutatással és)helyszínkereséssel. Viszont minél több időt töltöttem kutatással, annál inkább éreztem azt, hogy rossz irányba tart a film. Az egész, egyre inkább egy néprajzi dokumentumfilm irányába mutatott és a középpontban már nem a történet állt. Végül csak az alapvető alkotórészekre koncentráltam: katolicizmus (mivel számomra egyfajta gyászének a film), kapcsolat ember és a föld között és a balladákat idéző ritmus. A népdal tette hozzá azt az extra dimenziót, ami kiemeli a filmet a mindennapokból. Ez az, ami legjobban foglalkoztat a filmkészítésben – áthelyezni a témát egy másik valóságba. Amikor filmet nézek, egy másik világba akarok belépni, de ez a másik világ azért legyen releváns a saját hitvilágom és kételyeim szempontjából.

 

A film elkészültének a története önmagában is elég izgalmas. Ha jól tudom, megörököltél egy nagyobb összeget, amit aztán a Varga Katalin balládájára költöttél. Miért pont a filmkészítés? Miért nem vásároltál inkább részvényeket? Miért vállaltál ekkora kockázatot?

Sosem azért készítettem filmeket, hogy pénzt keressek. A legtöbb ember azt mondta nekem, hogy őrült vagyok, hogy filmkészítéssel foglalkozom. Tudtam jól, hogy sokkal ésszerűbb, hogyha ingatlanba fektettem a pénzem, vagy tőzsdézek. Ha vettem volna egy lakást, rendelkezhettem volna biztos anyagi háttérrel, de a vágyaim nem lettek volna kielégítve. Elég ijesztő volt a helyzet, ugyanis tényleg az ÖSSZES pénzemet ráköltöttem erre a filmre, aztán az utómunka közben, 2007 végén, összeomlott minden. Visszaköltöztem az Egyesült Királyságba, anyám házába, és elkezdtem munkát keresni. Elég megalázó volt ez, 35 évesen, azok után, hogy mindent feltettem egy lapra és saját pénzből megpróbáltam elkészíteni a Varga Katalint. Belevágtam, mert tudtam, hogy senki más nem adna esélyt nekem az elkészítésére. 1992 óta, számtalanszor próbálkoztam különböző filmes intézményeknél, mindannyiszor eredménytelenül. Szóval amikor megörököltem a pénzt, rögtön tudtam, hogy itt a soha vissza nem térő alkalom kimondani, hogy mindenki kapja be és hogy bemutathassak a rendszernek. Egy jelentéktelen amatőr filmes voltam vidékről, kapcsolatok nélkül, mégis ez az agresszió, ami bennem és a többiekben munkált, gyönyörű érzés volt. Meg akartuk mutatni, hogy a kívülállók is tudnak legalább akkorát ütni, mint a szakma. És ha ez inspirál más embereket, az nagyszerű. Hosszú és magányos út volt az elfogadásig. Összesen 16 év. Az is igaz viszont, ha valamit imádsz, azt örökké fogod csinálni. Ha megint elbuknék, visszatérnék az amatőr színházhoz és a Super 8as filmhez. Néha hiányzik az amatőr világ. Tiszta volt. Az amatőröket nem a pénz vagy a pozíció megszerzése motiválja.

 

Hogy kerültél Erdélybe? Mi volt meg előbb? A történet vagy a helyszín? A véleményem szerint, az erdélyi tájnak van egy mitikus kisugárzása, ránézve az ember elhiszi, hogy azok a népmesék és más kegyetlen történetek a valóságban is megtörténhetnek. Az erdélyi táj mennyiben befolyásolta az általad elképzelt történetet?

A történet volt meg először, de az már eleve be volt ágyazva egy képzeletbeli tájba. Tudtam, hogy milyen atmoszférát akarok teremteni, erdőkkel, hegyekkel, de az elképzeléseim nem kapcsolódtak egy adott kultúrához vagy helyhez. 2003 nyarán kezdtem el foglalkozni a történettel és 2004 áprilisára tudtam, hogy Erdélyben kell forgatnunk, amikor egy barátom barátja jóvoltából eljutottam erre a területre. 2004 szeptemberére már kizárólag a székelyek által lakott területekre koncentráltam és az ottani kultúra és táj inspirálólag hatott a forgatókönyv újabb és újabb vázlataira.

 

Hogyan találtad meg a színészeket? Színházakba jártál és kerested a megfelelő arcokat?

Ez volt a legkönnyebb része a film elkészítésének. Eredetileg, egy budapesti színésznő, Pető Kata számára írtam a forgatókönyvet. A szülei sokat segítettek a fordítással. 2004 végén azonban színházi szerepeket vállalt Kaposvárott és rá kellett jönnöm, hogyha Székelyföldön forgatom le a filmet, akkor székely színészekre lesz szükségem a megfelelő nyelvjárás, mentalitás, stb. miatt. Két barátom, Pál Béla Vendel és Melkuhn Andrea voltak azok, akik sokat segítettek a színészek megtalálásában. Aztán már túl sok hangsúly került arra, hogy minden székely legyen a filmben és én ezt nem éreztem annyira fontosnak, ha egyszer 2006-ban játszódik a történet. Erdély más részeiről is jöttek színészek. Túlnyomó többségük sepsiszentgyörgyi, csíkszeredai és kolozsvári színházakból. Az sokat segített, hogy mindegyikük ismerte egymást. Nagyon elégedett voltam velük, rendkívül jó volt a hozzáállásuk a munkához.

A film szereplőinek kissé archaikus nyelvhasználata erősítette a film balladai hangulatát. A párbeszédek végső formája hogyan alakult ki? Segítettek a színészek a hitelesnek hangzó mondatok, szavak megtalálásában?

A dialógok megalkotása nehéz feladatnak bizonyult. Több hónapig elhúzódott a forgatókönyv megírása, noha általában egy hónap alatt el szoktam készülni egy szkripttel. Az első fordításokra Budapesten került sor, és amikor a színészek belenéztek, annyit tudtak mondani, hogy „ez meg mi?!”. A barátnőm segített a szöveg magyar nyelvbe való átültetésével valamint Székelyudvarhelyen együtt dolgoztam egy nagyon jó dramaturggal, Prezsmer Boglárkával. A színészek – egyebek mellett - rokon értelmű szavak megtalálásában is segédkeztek. A Varga Katalin balladája párbeszédei egy különösnek ható senki földjén leledzenek. A karakterek nem káromkodnak. Egy-két hibától eltekintve a nyelvtan is hibátlan. Egy olyan nő, mint Katalin nem így beszélne a valóságban. Ez a megközelítés különbözik az olyan filmekétől, mint például a Fish Tank, ahol a lány sok-sok nyelvtani hibát vét, amikor beszél. Ezek a filmek realista megközelítésűek. Én viszont azt akartam, hogy a Varga Katalin balladája egy ennél elvontabb világban létezzen, és hogy ez tükröződjön a párbeszédekben. De valamennyire azért kapcsolódjon a valósághoz.

A film mintha direkt kerülné a modern kor jellegzetes tárgyainak a megmutatását. Amikor autók vagy mobiltelefonok tűnnek fel a képen, egyszerűen nem illenek oda. Az időtlen történetek érdekelnek? Vagy a rurális, mélyen vallásos és elzárt közösségek, amelyekben a filmben látottakhoz hasonló események még ma is megtörténhetnek?

Túl akartam haladni az időt és a helyet. Sose akartam kihegyezni a történetet Erdélyre a 2006. esztendőben. A lovasszekér és a mobiltelefon egyszerre fűzi a történetet a múlthoz és a jelenhez, és ezt nagyon hasznosnak találtam. Más részről, sokan a mai napig így élnek Romániában. Erre volt szükségem a történethez. Azt nem mondanám, hogy csak az időtlen sztorikat kedvelem. A kedvenc filmjeimből több is szorosan kapcsolódik egy meghatározott időszakhoz és helyhez. Ez mindig a történettől függ, és attól, hogy milyen módon akarod elmesélni. Paul Morrissey Flesh/Trash/Heat trilógiája pont a specifikus idő és hely miatt működik.

Szándékos volt, hogy néhány mellékszereplőn kívül, csak a rendőr beszél románul? Egészen a film legvégéig, amikor a rendőr átváltott magyarra és kiderült a valódi indítéka, azt hittem, hogy akarsz valamit mondani az érzékeny magyar-román viszonyról.

Politikai vagy etnikai eredetű megfontolások nem befolyásoltak a szereplőválogatás során. Ebben a történetben személyes ellentétek vannak és semmi több. A színészeket kizárólag az arcuk, a tehetségük és a projekthez való hozzáállásuk alapján válogattam össze. Ha magyar volt a legmegfelelőbb, akkor magyart, ha román, akkor románt válogattam be. Egyetlen karakter castingját akartam kontrollálni, éspedig Gergő sógoráét. Tudtam, hogy abból probléma lehet, ha egy román öl meg egy magyart. Viszont egyedül Sebastian Marina - aki román - volt megfelelő erre a szerepre. Az is megkönnyítette az ominózus jelenet felvételét, hogy ő és Péter Hilda (Katalin) jóbarátok. Az aggodalmaimat megosztottam Hildával és Sebastiannal, de ők nem láttak ebben semmiféle problémát. Viszont amikor kijött a film, már probléma lett belőle! Egy újságíró azzal vádolt meg, hogy a filmemmel etnikai feszültséget gerjesztek, ez az ember még arra sem vette a fáradtságot, hogy közelebbről megvizsgálja a történteket. Egy román férfi megöl egy magyar nőt, mivel a nő megölte a férfi magyar sógorát. Még a román férfi társa is magyar. A filmben van egy jelenet, amiben egy román házaspár segít Katalinnak és Orbánnak. Szóval, úgy érzem, hogy egyes újságírók csak ürügyként használták a filmemet, hogy a saját politikai meggyőződésüket hangoztathassák.

 

Műfaji filmként tekintesz a Varga Katalin balladájára? Ha thrillerként vagy bosszúfilmként könyvelik el, azzal elégedett vagy? Vagy valami mást céloztál meg?

A műfaji jelleg egy kiinduló pont volt a számomra. Izgalmas dolog úgy nekifogni egy forgatókönyv megírásának, hogy bizonyos szabályokat be kell tartani - a rape'n'revenge zsáner volt az én szabálygyűjteményem. Az volt az elgondolásom, hogy előveszem ezt az olcsó és trashy műfajt, lelassítom, eltérítem és egy nagyon különböző utat jelölök ki a számára. A műfaj önmagában nem kielégítő. Az exploitation filmek szórakoztatóak egy bizonyos szinten, de végeredményben képmutatónak tartom őket, mivel arra biztatnak, hogy élvezkedjünk egy szenvedő nő látványa felett. Hatalmas hiba lett volna megmutatni, ahogy megerőszakolják Katalint. Bizonyos fokú méltóságot akartam neki adni, valamint az erőszak sokkal erőteljesebb, ha beszélnek róla és nem mutatják meg. Ha ábrázolod az erőszakot és egyúttal megoldásokat kínálsz a nézőknek, akkor elvonod a figyelmet az igazából fontos dolgokról. Az volt a célom, hogy a bosszúval és az ellenbosszúval járó bonyodalmakra tereljem a figyelmet, az igazságszolgáltatás különböző módozataira, és arra, hogy a történet szereplői hogyan igazolják a tetteiket.

Voltak olyan rendezők, vagy filmek, amelyek komoly hatást gyakoroltak rád a Varga Katalin balladáját illetően? Számomra, a filmed egyik nagy erénye az, hogy a lehető legnagyobb egyszerűséggel lett elkészítve. Mintha csak egy példabeszéd lenne a Bibliából. Mintha nem vetted volna figyelembe, hogy már mennyi film készült a bosszú természetéről, te csupán elkészítettél egyet, úgy, ahogy elképzelted.

Volt néhány kulcsfontosságú film: Elfelejtett ősök árnyai Szergej Paradzsanovtól, A vadász éjszakája Charles Laughtontól és megihletett még Werner Herzog és Andrej Tarkovszkij filmjeinek az atmoszférája. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a zene is hatással volt az alkotói folyamatra: Scott Walker, Nick Cave és Bach. Mindenképpen egyszerűnek és mértékletesnek akartam a filmet. A történet jellegéből kifolyólag és a környezet miatt szükség volt erre az egyszerűségre. Nagy a kísértés egy elsőfilm esetében, hogy az ember felvágjon a tudásával. Sok rendező szinte megőrül az első filmjének forgatása alatt és túlzottan előtérbe tolja a fényképezést és a vágást, csak hogy emlékezetes legyen a filmjük. Elfelejtik, hogy ezeknek az eszközöknek az az elsődleges feladatuk, hogy a történetet szolgálják. Azt mindenképpen figyelembe vettem, hogy már sok bosszúfilm készült ezelőtt. Izgalmas dolog egy olyan filmet átnyújtani a közönségnek, amelyről tudni vélik, hogy mit várhatnak tőle. Aztán provokálni őket és nem megadni nekik azt az élményt, amit vártak. Ez az én variációm a rape’n’revenge témára. Az az ötlet állt a középpontban, hogy visszakapcsolom ugyan a való életbe a műfajt, de nem teszem realisztikussá.

Számomra fordulópontként funkcionált az a jelenet, amikor a Gyilkos-tavon csónakáznak a szereplők és Katalin elmeséli megerőszakolásának történet. Hallgattam, ahogy beszél az erdő állatairól és rá kellett jönnöm, hogy ez a nő megőrült. Katalin, egyszerre hősnő és áldozat a filmben és mégis, a szimpátia lassanként eltávolodik tőle és Antal irányába mozdul. Jól értelmeztem a látottakat?

Késő este volt már, amikor a forgatókönyv ezen részével végeztem. Nagyon tetszett, és tulajdonképpen ez a kedvenc részem a filmből. Egy furcsa határhoz érkezik el itt a film, ahol a nézők azon tanakodhatnak, hogy most a szereplő kezd megbolondulni, vagy az egész film. Szerintem érthető Katalin viselkedése. Gyakran megesik, ha az embert egy komoly trauma éri, a fantasztikumba menekül, és ott próbál megnyugvást találni. Van valami megnyugtató abban, hogy az állatok védelmezik Katalint és ez harmonizál a népdalok képi világával is: bárányok, farkasok, vér és tej. Teljesen igaz, Antalt szimpatikus embernek ábrázolom és ez a központi provokáció a filmben. Minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy semleges maradjak, és hogy teljes valójukban mutassam be a karaktereket. Az viszont már nem az én problémám, ha egy nemi erőszakot elkövető személy, szerethető és kedves ember benyomását kelti. Nagyon zavarba ejtő tud lenni, ha valaki gonosz és úgy viselkedik, mint egy úriember. Ezt azonban a nézőknek, maguknak kell feldolgozniuk. Nagyon nem szeretem, ha a filmkészítők megmondják, hogy a nézők mit gondoljanak.

 

A Gyilkos-tó, Erdély azonnal felismerhető helyei közé tartozik, a moziban is, mögöttem megszólalt valaki, hogy nézd ez a Gyilkos-tó. Az ismertsége miatt választottad ezt a helyszínt?

Praktikussága miatt esett rá a választásom, és azért mert hihetetlen, ahogy kinéz. Eredetileg a Szent Anna-tavon akartam felvenni a jelenetet, de ott nem jött össze. A Gyilkos-tó is ugyanolyan jó volt. A tulajdonos is nagyon kedves volt velünk.

 

Az a rengeteg erőfeszítés, idő és pénz, amibe a Varga Katalin balladája került, most, hogy látod a végeredményt, hogy érzed, megérte? Még egyszer nekiugranál a projekt megvalósításának? Változtattatok valamin a forgatás közben?

Pénzügyi szempontból nem érte meg. De olyan szempontból, hogy azt csinálhattam, amit szeretek, nincs miért bánkódnom. Biztos megváltoztatnék pár dolgot ha most forgatnánk, de pár évente mindig megváltoztatnék dolgokat. Amikor valami befejeződött, akkor vége van és kész. Ha több pénzünk lett volna, ugyanazokkal a színészekkel dolgoztam volna, ugyanazokon a helyszíneken, pár technikai dologban viszont változtattam volna. Van néhány rosszul rendezett jelenet. De hát ez mindig így lesz – hibákat mindig el fogok követni. A lényeg, hogy nagyon élvezem, ha filmet készíthetek. A végeredmény sosem tökéletes, de az egésznek az a varázsa, hogy dolgozol, és valami olyasmit célzol meg, ami túlmutat rajtad. Ez függőség. Alig várom, hogy újra elkezdhessek egy filmen dolgozni. Forgatás közben a legfőbb változtatás a dialógok kihúzása volt. Ostobaság volt annyi párbeszédet írni a forgatókönyvbe, örülök, hogy egy jelentős részétől megszabadultunk.

Olvastam, hogy egy újabb filmterved indult el a megvalósulás útján. Ejtenél róla pár szót? Miért pont Olaszország? Talán a híres olasz horror-rendezők, Bava, Fulci, Argento miatt?

Próbáltam titokban tartani a dolgot, de valaki beszélt valakivel és kitudódott. Az filmtervemre nagy hatást gyakorolt az olasz zene, pontosabban a hatvanas és a hetvenesek évek avantgárd irányzatai. De megemlíthetem még Király Ernő és Ladik Katalin műveit is. Nagyon izgalmas dolgok történtek ebben az időszakban, amik sajnos ma már nem. Nem akarok túl sok mindent elárulni, de nagyon szórakoztató lesz az új film. Ismerem az általad említett rendezőket. Engem inkább a horrorfilmek filmzenéi érdekelnek – korai Ennio Morricone, Bruno Nicolai és Goblin. Goblin – micsoda zenekar! Vagy elképesztően jók, vagy elképesztően rosszak voltak. Vagyis sikerült mindig elképesztőnek lenniük. Az az irónia az egészben, hogy a brit filmes szakma ezt a projektemet felkarolta. Meglátjuk, mi lesz belőle. Eddig biztatóak a jelek.

Mit gondolsz, könnyebb lesz a második filmedet elkészíteni, mint az elsőt?

A Varga Katalin balladájánál már nem jöhet nehezebb. Az a film megemelte a vérnyomásom. Néhányan azt hiszik, hogy nekem könnyen mentek a dolgok, de ők megfeledkeznek arról az öt évnyi pokolról, ami megelőzte a 2009-es felhajtást. 1992-től kezdve, maga voltam a kudarc. Elutasítás, elutasítás hátán. Technikailag, a második filmemet sokkal nehezebb lesz elkészíteni, nagyon várom már, hogy ténylegesen nekikezdhessek.

A fényképeket Marek Szold készítette.

6 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr601796757

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Santito · http://geekz.blog.hu 2010.03.01. 20:40:36

Hát ez... mocskosul jó interjú.
Bánom, hogy még nem láttam a filmet.

(Akik nem beszélik jól az angolt, azok tudják, hogy csak az ő kedvükért lett lefordítva magyarra az interjú.)

ninarose · http://adultfilmatrium.freeblog.hu/ 2010.03.01. 21:19:07

Köszi! Nagyon jó az interjú! És a film is egy gyöngyszem.

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.03.01. 22:03:51

a) Ladik Katalin neve a Geekblogon? Hát mi lesz még itt, Kassák a GeexComixban???
b)"az agresszió, ami bennem és a többiekben munkált, gyönyörű érzés volt" - biztos, hogy ezt a rendezőtől idéztétek?...;)

Különben meg derék munka, egyszerre informatív és személyes.

elefes 2010.03.02. 01:08:41

Tényleg piszok jó ez az interjú!
Köszönet, hogy nem idegen nyelvül van.

Most már tényleg kíváncsi vagyok a filmre én is.

entro 2010.03.02. 08:10:29

Valóban remek interjú. A Geekz lassan (mit lasan! már rég!) informatívabb és intelligensebb, mint a Filmvilág.

Beyonder 2010.03.02. 16:50:43

@Pikszi: "I was a greasy underdog amateur from a small town, without connections in my family and the aggression I and the cast/crew had in making this film was actually quite beautiful."