Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Kitty Pryde és Rozsomák

2009.01.28. 08:03 Rusznyák Csaba

A 13 évesen bemutatott Kitty Pryde négy éven át volt az X-Men kis, kedves, bájos naivája és komikus mellékzöngéje, mire a mutánscsapat sorozatának akkorra szinte legendás írója, Chris Claremont, 1984-ben úgy döntött, ideje új útvonalat kijelölni a karakter számára. Az annak idején (a Csodálatos Pókemberben) itthon is megjelent Kitty Pryde és Rozsomákban ifjú főhősünk szembenézett a felnőtté válás nehézségeivel, a gonosszal és önmagával, hogy a hatrészes minisorozat végére egy egészen új ember legyen belőle – mindez többnyire egy gonosz nindzsának köszönhetően.



A történet szerint Kitty üzletember apja konfliktusba kerül Shigematsuval, a yakuza egyik nagyhatalmú vezérével. A lány Japánba utazik, hogy segítségére legyen, de Shigematsu bérgyilkosa, egy Ogun nevű nindzsa elkapja, és egy pszichológiai-fizikai tréninggel és agymosással a saját képére formálja, kegyetlen harcost és gyilkost faragva belőle. Rozsomák, mikor értesül róla, hogy baj van, Kitty után utazik, ám mikor megtalálja, a lány majdnem megöli őt. Ezután egy barátja, Yukio segítségével igyekszik megszabadítani Kittyt a nindzsa befolyása alól – aki pedig nem más, mint Rozsomák régi mestere.



A mini leginkább Kitty karakterének szempontjából jelentős, az egész történet az ő fejlődősét, átalakulását hivatott bemutatni (itt választotta ki magának végleges, máig használt kódnevét is) – Claremont pedig mindig nagyszerűen bánt a karakterekkel, nem kis részt éppen ennek köszönhetően vált az X-Men élvonalbéli képregénnyé a ’70-es évek második felében (pedig érkezése előtt öt évig szünetelt a gyenge teljesítménye miatt). Kittyvel épp a sorozat kezdete előtt szakított szerelme, Kolosszus (az itthon szintén megjelent Titkos háború következményeinek egyike), úgyhogy már a kiindulási pont is egy tinédzserválság állapotában találja a hősnőt. Claremont ezt a válságot egyre jobban és jobban mélyíti a történet során, fokozatosan adagolva olyan hozzávalókat, mint az állandó kétkedés és bizonytalanság, a bűntudat, az önbizalmatlanság és az önmarcangolás. Az ilyen vívódó, helyüket nem találó fiatalokat pedig könnyű „hajlítani”, és Ogun pontosan ezt teszi. Aztán bejön a képbe Rozsomák, aki próbál rendet rakni a lány fejében a maga nyers, kemény módszereivel, és végül kivezeti őt ebből a veszélyes (elme)állapotból. Kitty mélyrepülése önnön démonaival, és eszmélése a leküzdésük után tehát a tinédzserek önkeresésének sajátos metaforája – szuperhős módra, azaz mindent a végletekig fokozva.



A mini azért is fontos állomás a főszereplők életében, mert itt alakult ki köztük egy meghitt apa-lánya jellegű kapcsolat, aminek Rozsomákra még annyi plusz következménye is lett, hogy azóta mindig odadobnak mellé egy hasonlóan fiatal fruskát (Kitty után Jubilee volt soron, mostanában pedig Josh Whedon „gyermeke”, Armor), mint afféle segédet, aki egyrészt bájos ellentétpárja és frappáns kiegészítője a morcos kanadainak, másrészt állandó humorforrásként szolgál. Claremont természetesen jó alaposan rájátszik a két karakter közti markáns ellentétekre, jelenetek egész sorát építi rájuk, hol poénokat, hol érzelmeket helyezve a középpontba – de leginkább utóbbiakat, mert a Kitty Pryde és Rozsomák az ifjú hősnő addig ismert természete ellenére határozottan sötét tónusú képregény.



A sorozat hat része tematikailag is jól elválasztható, minthogy Claremont határozottan fonja a történet fonalát, minden füzettel új irányba lendítve a cselekményt. A konfliktus felvezetése után jön Kitty átalakulása, majd a mélypontja, vagyis a Rozsomákkal való harca, aztán a gyógyulás folyamata, sorsa saját kezébe vétele, és végül a leszámolás a kanadai mutáns és egykori mestere, Ogun között. A képregény savát-borsát a két főszereplő változatos kapcsolatának érdekfeszítő feltárása mellett pedig természetesen ez utóbbi karakter, és a Rozsomákkal közös múltja adja. A gonosz nindzsát egyfajta izgalmas misztikum lengi körbe, amit csak fokoz vörös démonmaszkja, és Kitty félelmetes átformálása – ahogy azt az Adósság és becsület című Rozsomák miniben is láttuk már, Claremont ügyesen lopja bele a történeteibe az egzotikus távol-keleti hangulatot, aminek része a vad, zabolátlan és rettenthetetlen Yukio is (ő egyébként mindig szívesen látott vendég az X-Men lapjain). Ehhez persze kellő mennyiségű, többnyire kreatívan, ügyesen megírt akció társul, úgyhogy a végeredmény több mint kielégítő: kapunk egy izgalmas, remek karakterekkel és kapcsolatokkal teli kaland- és fejlődéstörténetet.



Baj csak a rajzokkal van: Al Milgrom hiába szinte legendás, rengeteget foglalkoztatott Marvel-művész, robosztus, rajzfilmszerű emberalakjai (főleg Rozsomák esetében), csúnyán eltúlzott arcjátékai, nyers, minden kifinomultságot nélkülöző vonásai, dinamikátlan mozgásábrázolásai nem ütik meg Claremont történetének mércéjét, ha pedig az Adósság és becsület képi világához hasonlítjuk, végképp elvéreznek. Pedig az látszik, hogy Milgrom érti a képregény hatásmechanizmusát, „beállításai” hatásosak, panelkezelése pedig helyenként egészen ötletes, vagyis szerkezetileg a mini tökéletesen rendben van – csak a ceruza nem forgott valami jól a kezében. Azért összességében a Kitty Pryde és Rozsomák, ha az Adósság és becsület színvonalát nem is éri el, mindenképpen egy olvasásra érdemes X-Men klasszikus.





Megjelenés: 1984-1985 (Magyarország: 1992-1993)
Történet: Chris Claremont, Rajz: Al Migrom

11 komment

Címkék: nindzsa képregénykritika 4csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr83903357

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2009.01.28. 11:31:22

Mikor még nagy képregényvásárló voltam, úgy cirka 15-16 éve (volt volt még akkor az Ultimate világ) ezt is megvettem. Rozsomákot jó átszúrta Kitty, gyógyult is pár napig, nem gy mint mostanában, érje bármilyen sérülés, felépül secperc alatt.

chipanddale74 · http://www.autosvilag.com 2009.01.28. 12:31:41

Hát ezt még én is eredetiben olvastam az ősidőkben.

Neocon 2009.01.28. 12:41:06

Jaj, ezt a reszt en is megvettem meg anno es tetszett nagyon. Laikus szemmel a grafika nem volt valami uberfasza, de tenyleg csak ennyit lehet felhozni ellene.
OFF "onbizalmatlansag", hat az meg mi a roka? Talan az onbizalomhianyra gondoltal?

Rusznyák Csaba 2009.01.28. 20:21:26

koimbra: sőt, itt még egy-két pisztolylövés után is órákig kell gyógyulnia. manapság féltucat géppityuval szalad szembe minden következmény nélkül... hja, régi szép idők, az X-Men, bár ma is imádom, sosem lesz olyan jó, mint Claremont alatt:) (bár ebbe azért a nosztalgiafaktor is belejátszik)

"Talan az onbizalomhianyra gondoltal?"
Igen, az lett volna, ha nem balfaszoskodom el:D

mizrolist 2009.01.28. 21:15:57

Ahh, ifjúkorom egyik meghatározó, kedvenc története :) Mivel akkoriban csak magyar képregényekhez fértem hozzá, ez volt az a sztori, amivel Rozsi végleg a szívembe zárta magát; nem véletlen, hogy az utóbbi 10 évben általában Wolverine nicken írogatok mindenhová :)

Beyonder 2009.01.29. 00:43:54

Nekem is nagy kedvencem volt, elolvastam vagy 20-szor, gyerekfejjel nekem tökéletesen megfelelt a rajzstílus is, főleg a nindzsa maszkja tetszett.

Rusznyák Csaba 2009.01.29. 08:37:08

Gyerekként nekem sem volt bajom a rajzokkal, de hát változik az ember... anno szerettem a Halál a családban c. Batman sztorit is, amit ma már pocséknak tartok.

2009.01.29. 10:55:09

Én nemigen értek hozzá, de nekem kifejezetten tetszik ez a rajzstílus.

desmond wallace · http://desmondwallace.freeblog.hu/ 2009.01.31. 12:26:00

Régi szép idők. Akkoriban én is nagy képregénygyűjtő voltam.

Vhattafaka 2009.01.31. 21:06:25

Tökéletes elemzés. Egyedül a rajzos résszel nem értek egyet.
"csúnyán eltúlzott arcjátékai, nyers, minden kifinomultságot nélkülöző vonásai, dinamikátlan mozgásábrázolásai"
ízlések és pofonok, szerintem nem volt dinamikátlan a rajz, és az arcjátékok se voltak eltúlozva.
süti beállítások módosítása