Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Képregénykritika: 52 (DC Comics, 2007) ***

2008.01.30. 18:00 Santito

A két legnagyobb amerikai képregénykiadó, a DC és a Marvel, mindig is foggal-körömmel küzdött a nagyobb szelet kihasításáért a képzeletbeli közös tortából és hogy minél nagyobb olvasótábort toborozzon a szuperhõsfaló geekek populációjából. Ennek eredményeképp születtek a nagy dobpergéssel elõkészített és monumentális, úgynevezett event-ek, melyek általában átfogó és meghatározó hatással voltak saját univerzumukra, netán multiverzumukra, és minden bennük lévõ szereplõre, aki csak élt és mozgott. Ilyenek voltak például a DC-nél a Crisis on Infinite Earths, a Zero Hour vagy az Infinite Crisis, míg a Marvel-nél a Secret Wars (valójában eddig ebbõl hármat követtek el, az elsõt a Semic magyarul is kiadta), az Infinity Gauntlet és a House of M. Ezeket mindenféle tie-in-ekkel* és spin-off-okkal** szórták meg, ami egy olyan olvasó számára, aki nem követ egyszerre több (itt gondoljunk egy négy és tíz közötti számra) egymással párhuzamosan futó címet (mint például én), elég nehézzé tette a hivatkozások és kereszthivatkozások követését (belőlem például konkrétan sikítós lábrázást váltott ki).

Na de miért is kezdtem bele ennek a fejtegetésébe? Az Infinite Crisis befejezése után a DC hirtelen ugrott egy évet (One Year Later event) minden nagyobb éppen futó sorozatában és az olvasók in medias res kerültek bele az újabb sztorik sodrásába. A kimaradt egy év történéseit pedig egy olyan formátumban tervezték elmesélni, aminek hallatán a nagy többség csak tamáskodva ingatta a fejét, valami túl nagy fát és a nem megfelelõ méretű fakitermelő eszközt emlegetve.

Mint neve is jelzi, a grandiózus elképzelés 52 heti lebontásban szándékozza bemutatni az elveszett egy év eseményeit. Akkor ezt most még egyszer, hátha valaki nem vágta elsõre: ez heti megjelenést jelent, második alkalommal az észak-amerikai képregénykiadás történetében, az elsõt 1988-ban kezdeményezte ugyancsak a DC, az Action Comics Weekly képében, amibe aztán nagyon csúnyán bele is buktak. Gondolom ezt a hagyatékot és a vállalkozás koordinációs káoszát a DC fõguruja, Dan DiDio direktori rémálomként élte meg, de nem hiába választotta őt a Wizard magazin a 2003-as Man of the Year címére. Sebtében összerántott egy négyfõs képregényírói dream team-et a következõ illusztris tagokból: Greg Rucka (Queen and Country, Gotham Central, Whiteout), Geoff Johns (Infinite Crisis), Grant Morrison (The Invisibles, WE3, The Authority), Mark Waid (Kingdom Come, Ruse, JLA: Year One). A megfeszített tempó miatti minőségromlás csapdáját egy csokornyi ifjú titán betoborzásával kerülte el, akik a veterán Keith Giffen (Legion of Superheroes, Lobo, Justice League) vezetésével tartani tudták a vizuális roster embertpróbáló darálóját.

DiDio emellett még egy olyan komoly kockázattal járó döntést is hozott, ami újabbat pördített az eddig sem lebecsülendő sebességgel vágtató rulettkeréken: a DC három merchandise nagyágyúja, Superman, Batman és Wonder Woman egyáltalán nem vesz részt az 52 eseményeiben! Az Acélember az Infinite Crisis fináléjában elvesztette szuperképességeit és most Clark Kent-ként éli hétköznapi életét, míg a Sötét Lovag és az Amazon Hercegnő szögre akasztotta köpenyét/lasszóját, hogy egy spirituális utazás keretében újra megleljék önmagukat. A három húzónév hiánya a téteket is megduplázta, hiszen a 5th Avenue-n épp ezidő alatt lépett végső fázisába a Marvel újabb nagy dobása, a Civil War, ahol aztán az összes létezõ fanfavorite-jüket belehajították az ütős koktélba: Pókember, Amerika kapitány, Rozsomák, Vasember, Megtorló, a Fantasztikus Négyes, mind-mind nagyon komoly szívóerőt jelentettek az amerikai képregényolvasók számára.

Ilyen előzmények után joggal voltam kíváncsi az 52-re, ráadásul ezt nagyszerû belépőnek láttam a DC univerzum jobb megismeréséhez. Plusz Superman és Wonder Woman távolléte miatt biztos voltam benne, hogy nem lesz heveny csuklásom a sorozattól (mindkettejüknek voltak jobb pillanataik pár tehetséges író irányítása alatt, de úgy általában heves allergiás rohamot kapok tőlük).

"Kik lesznek hát a főszereplők, akik átveszik a stafétabotot a Hármaktól egy teljes év erejéig ?" - lapoztam fel az első pár számot. Huh, egy kellemetlen pillanatra felmerült bennem, hogy talán egy kissé túlbecsültem képregényes ismereteimet, mivel egyedül Renee Montoya rémlett halványan a Gotham Central-ból, de aztán a hosszú évek által elsajátított rutinnal gyorsan elnyomtam ezt az érzést. Első blikkre kellemesen B-listás, eddig javarészt másod- vagy harmadhegedűsi szerepet játszó társaság gyűlt össze, de aztán amikor jobban megnéztem, egyre jobban tetszett a koncepció: három különböző erőszintet képviselő csoporton keresztül ismerhetjük meg a DC szent triumvirátusa által hagyott vákuumot kitöltő szereplők sorsát.

Első körben adott egy film noir-ízű, földközeli, az öklére és eszére támaszkodó duó (önkéntelenül denevérszárnyak suhogását hallom), vagyis a The Question, egy különleges bőrmaszk mögé bújó***, ballonkabátos nyomozó-igazságosztó és Renee Montoya, alkoholista ex-zsaru (a karakter eredetileg a Batman: The Animated Series-ben debütált és a Gotham Central sorozat egyik leszbikus főszereplőnőjeként láthattuk utoljára), akit az előbbi ráz fel az önsajnálatából és kéri fel egy nyomozásban való résztvételre.

Hasonló detektívmunkát végez Ralph Dibny, vagyis Elongated Man, aki a saját maga által kifejlesztett gingo kivonatot tartalmazó koktéllal képes a testét gumiszerűen megnyújtani (gondoljunk itt Mr. Fantastic-ra)****. Az Identity Crisis alatt meggyilkolt felesége feltámasztásának lehetősége bírja rá, hogy Doctor Fate sisakjával felszerelkezve mágikus utazásra induljon.

Eltérő nyomon indul el Will Magnus, a klasszikus, ámbátor társainál némileg visszafogottabb (egyedül ezért nem ül zárt osztályon, rácsok mögött) őrült tudós archetípusa, a Metal Men-ek megalkotója, aki mentora és más veszélyes kutatásokat folytató zsenik eltűnésének rejtélye nyomába ered, hogy végül őt magát is egy titkos szigetre szállítsák, ahol az összegyűjtött tudósok szuperfegyvereket és doomsday device-okat készítenek a kínai kormány számára.

Fentieknél némivel nagyobb puskapormennyiséggel rendelkezik John Henry Irons, más néven Steel, a brilliáns fegyvermérnök, aki a saját maga tervezte erőpáncélban rövid időre Superman örökébe lépett a The Death of Superman sztoriszál eseményei után, most pedig Lex Luthor Szuperpolgár projektjét próbálja megbuktatni.

Ezalatt Metropolis utcáin megjelenik egy újabb önjelölt Superman utód, Booster Gold, a 25. századból napjainkba szökött volt focista, aki egy szuperhősök tárgyait kiállító múzeumból lopott különféle kütyükkel felszerelt, tenyérbemászóan öntelt opportunista. Robotja, Skeets adatbankjának segítségével mindig pontosan érkezik az ő idejében már bekövetkezett katasztrófák és balesetek színhelyére, hogy megakadályozza azokat, majd az újságírók kameráiba mosolyogva a nézők arcába vághassa az őt szponzoráló cégek termékeinek reklámszövegét. Úgy tűnik azonban, hirtelen valami zavar támad az időben, mert semmi sem úgy alakul számára ahogy annak történnie kellene...

Booster Gold: Add fel most, Shockwave, mielőtt bárkinek baja esik! Tényleg azt hitted, hogy el tudod lopni az aranytartalékot a csatornán keresztül? Hát nem, amíg én a városban vagyok!

Skeets (halkan): Nem vagyok benne biztos, hogy minden újságíró jól hallotta, uram.

Booster Gold (ordítva): HÁT NEM, AMÍG ÉN A VÁROSBAN VAGYOK!

Skeets: Máris jobb, uram.

A harmadik erőkategória képviselői Animal Man, aki képes kölcsönvenni egy bizonyos távolságon belül bármilyen állat képességeit, Starfire, a Tamaran bolygó hercegnője (a Teen Titans egyik alapítótagja) és Adam Strange, régész és tapasztalt űrutazó, akik az Infinite Crisis eseményei után csillagközi hajótöröttekké válnak és együtt, közös erõfeszítéssel próbálnak visszajutni a Földre.

Végül pedig a kakukktojás, Captain Marvel egykori nemezise, Black Adam, jelenleg egy közel-keleti fiktív ország, Khandaq önkényuralkodója, aki bármilyen eszközt felhasznál népe megvédelmezésére és az egyiptomi istenektől kapott képességei Superman-éivel vetélkednek. Az amerikai szuperhősök ellenében létrehoz egy szövetséget a keleti szuper(hős)hatalmak között, ami azon az alaptételen nyugszik, hogy az agresszor supervillain-eket azonnali halálbüntetés sújtja, amit ők maguk hajtanak végre. Az elv működését a gyakorlatban az egész világ előtt is bemutatja, amikor egyenes adásban tépi ketté Terraman-t országa New-Yorki nagykövetsége felett.

A monstre sorozat bőven produkál a többi közül fároszként kiemelkedő, izgalmas és érzelmes jeleneteket, valamint gyomorforgatóan rossz emlékeket hagyó mélyrepüléseket. Nálam egyértelműen nyerő volt Booster Gold karaktere és alázatos robotja, akik mindketten az 52 számomra egyik legnagyobb rejtett aduászai, valamint a The Question - Renee Montoya páros, akik hozzák a szívemhez legközelebb álló, esendő és szerethető karaktereket, akik szuperképességek nélkül is képesek boldogulni a világban. Steel és Lex Luthor játszmája és Lex egyik legundorítóbb húzása (It's raining men...) ugyancsak képes volt végig fenntartani a figyelmemet, valamint a DC történetének legrövidebb életű Justice League-je is, amit Skeets fél kézzel kuglizik szét, kellemes meglepetés volt. Clark Kent villáminterjúja Supernova-val, Metropolis új, ünnepelt hősével Superman távollétében (Clark kiugrik a szerkesztõség ablakából, hogy Supernova elkapja... igazi Lois Lane módszer) és a kínai szupercsapat, a The Great Ten pedig a sorozat valódi gyöngyszemei közé tartozik.

Ellenben az űrhajótöröttek kálváriája tökéletes érdektelenségbe fullad, hiába Lobo belépője (aki a DC univerzum egyik legmegveszekedettebb máderfákerje, erre most egy halisten pacifizmusra felesküdött érseke... WTF??), és egy bolygókat pusztító entitás fenyegetése (hűha, honnét is ismerős ez? ja, hogy szinte minden DC vagy Marvel kiadványban felüti ocsmány fejét egy ilyen?). Az őrült tudósok szigete egyszerűen a kőhülye idiotizmus és az 50-es évek fekete-fehér hollywood-i horrorfilmjeinek szerelemgyereke, az Intergang meg a legbénább bűnszervezet ever, a Bűnök Bibliájával az élen. Ralph Dibny délibábkergetése és a Superboy feltámasztására létrehozott Édesvíz-könyvek-ízű ezoterikus kultusz sztoriszála pedig ugyan a végén meglepően jó befejezést kap, de ez a kezdeti bukdácsolást nem tudja feledtetni. Black Adam, a sorozat leghangsúlyosabb szereplője a százszor lerágott, majd felöklendezett "a zsarnok, akinek meglágyítja a szívét a szerelem, majd persze megint elbaszódik minden" téma újabb aspiránsa, ráadásul rá épül az 52 folytatása, a World War III. Legfõképpen pedig a sorozatvégi, nagy meglepetésnek szánt összecsapás, az 52-es szám rejtélyének magyarázata tette be a kaput egy újabb orbitális klisével...

Mint látható, elég vegyes érzelmekkel viseltetek a nagy kísérlet iránt, ám hiába az elismerő főhajtás az emberfeletti teljesítmény előtt, a hosszas önvizsgálat után végül nálam a negatívumok lefelé billentik a mérleg serpenyőjét és csupán 3 és fél csillagot tudok adni rá. Valószínűleg persze a kisebbségbe tartozom, hiszen az 52 hatszámjegyű eladásokat produkált (100.000+ példány fogyott számonként! egyszerűen elképesztő...), ami azért jelent valamit.

Érdemes még megjegyezni, hogy az egyes számok végén a második résztől pár oldalas képregényszösszenetekben adagolják a DC univerzum történelmét, majd a tizenkettediktől különböző szuperhősei eredettörténetét foglalják össze dióhéjban. Ha mást nem, az 52 tényleg jobban kitárta az ablakot a DC multiverzumára, legalábbis az én számomra (és hát különben honnét tudnék új kedvencem, Booster Gold létezésérõl?)...

A végére pedig már csak a nagy tanulság marad: a Kérdés nem vész el, csak átalakul (akik olvasták az 52-t, tudják miről beszélek)!

 

*A tie-in jelen esetben azt jelenti, hogy az adott fősodorbeli esemény hatást gyakorol a többi éppen futó sorozatra és vice-versa, tehát például a Marvel Civil War-ja alatt a kormányerők ellen forduló hősök saját sorozatukban is menekülésre kényszerülnek.

**Spin-off lehet egy sikeres sorozatból kinőtt újabb sorozat (Csillagkapu CSK1 és Csillagkapu: Atlantisz), jelen esetben például Booster Gold, aki az 52-beli remek fogadtatása után újra saját sorozatot kapott.

***Alan Moore eredetileg a The Question-t szerette volna szerepeltetni a Watchmen című kultképregényében (a MUST-READ!), ám ez jogi okok miatt meghiúsult, így születhetett meg minden idők egyik legemlékezetesebb képregényalakja, Rorschach... remélem ennek ellenére a két karakter közötti hasonlóságok nyilvánvalóak, többek között mindketten magyar hangzású névvel büszkélkedhetnek: Rorschach - Walter Joseph Kovacs, The Question - Charles Victor Szasz...

****A DC univerzumban is szerepel már hasonló képességű figura, Ralph Dibny meg is jegyzi keserűen a képregényben, miközben meglepi mit sem sejtő ellenfelét: "Mindig elfelejtik, hogy Plastic Man a bohóc, Elongated Man pedig a detektív..."

9 komment

Címkék: 3csillagos képregénykritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr64317677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chavez 2008.01.30. 19:18:45

Na, akkor ennek se állok neki.

virtualdog 2008.01.30. 19:29:30

Érdekes az a hajlama az amerikai képregény-íróknak, hogy képesek a legkülönfélébb húzóneveket bedobálni egy konyhagépbe és összemixelni őket a legkülönfélébb körülmények, feltételek mellett... bár ez talán nemcsak az írók, hanem a nagy fejesek döntése. Meg hát a brand az brand, újat kitalálni nyilván nehezebb lehet. :)

Beyonder 2008.01.30. 21:39:49

Anno imádtam a Marvel-féle, nálunk is megjelent Secret Wars-t, úgyhogy papíron nincs bajom a koncepcióval.

Santito · http://geekz.blog.hu 2008.01.30. 22:15:26

Én pár éve megpróbáltam újraélni a Secret Wars élményt, ám olvashatatlannak bizonyult...
azóta annyi kiváló minőségű képregénnyel futottam össze, hogy a régi fény haloványra kopott...

Chavez: az 52-nek pont a legnagyobb erőssége a gyengéje: a hossza és a monumentalitása...
ha valamelyik eleme nem tetszik, az szívás, mert az elkerülhetetlenül végig fog vonulni 52 részen...

doktor.dikhed 2008.01.31. 22:55:14

Azért az 52 előtt érdemes lenyomni a Crisist.

Az Identity Crisis oktat...kb így kell szuperhősös képregényt írni.

A Countdown to Infinite Crisis király.

A Villains United hatalmas nagy zúzás cool karakterekkel.

Az Adam Strange pedig hozta azt a remek retro sci-fi hangulatot, amit sosem vártam volna egy modern képregénytől.

A 52 jó, de a Crisis fent említett történetei magasan verik (na meg a többi se rossz, csak a Donna Troy).

A mixeléshez: Azért a DC-nél a szuperhírók eléggé egy környezetben mozognak (JLA, Teen Titans pölö)...mér jó régóta.

TheBerzerker 2008.02.01. 00:18:05

Az Infinite Crisis-ből szerintem messze az Omac Project volt a legjobb (ja meg a Green Lantern Rebirth). Nálam az jött be nagyon. A másod harmad vonalbeli karakterek szerepltetéte más a Countdown to Infinite Crisis esetében is baromi jó húzás volt. Nekem nagyon bejött, hogy Ted Kord-ot előkapták.

Anno igyekeztem követni az Infinite Crisis-t de hamar feladtam:)

doktor.dikhed 2008.02.01. 16:20:52

A Rebirth is korrekt, ahhoz képest, hogy feltámasztanak egy halott karit.

Az OMAC se rossz, de nálam az Identity a király.

mano · http://mano.kepregeny.net 2008.02.03. 15:46:35

kösz a tájékoztatást santito. 4.9/5 :D

jómagam (is) a hossza és végeláthatatlansága miatt nem kezdtem bele. rétestészta effektust nem szeretem. bár, már bánom, hogy helyette néha néha beleolvastam a konkurens cw-be, ami akkora egy egetrengető baromság volt, hogy még most is fáj.

az egyébként kiderült-e már, hogy macskanőnek kitől van gyereke?

Santito · http://geekz.blog.hu 2008.02.03. 16:24:24

Az 52-ből nem derül ki az apa kiléte, talán egy Catwoman-specialista tudja a választ...

nekem speciel tetszett a Civil War, felkavarta az állóvizet, csak aztán nem igazán tudtak mit kezdeni az új helyzettel...
süti beállítások módosítása