Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Konzolelőzetes: STAR WARS THE FORCE UNLEASHED

2008.01.28. 12:47 Linkovic Csumoszky

George Lucas játékcége a 90-es évek legkreatívabb játékfejlesztőit toborozta össze, s több műfajban is (de elsősorban a point 'n click-ben) játéktörténelmi eseményeket produkáltak. Az új évezred azonban radikális koncepcióváltást hozott, s a LucasArts a Star Wars játékok exkluzív jogtulajdonosaként futószalagszerű termelésbe kezdett. A tömeggyártásnak meg is lett az eredménye, az eladási mutatók drasztikus zuhanórepülésbe kezdtek, s a tucatszámra legyártott klónokat csak a név volt képes eladni. Néhány éve erre a cég is ráeszmélt, és visszavett a tempóból, majd nagynevű külsős játékfejlesztőket (a 90-es évek végére az összes géniuszuk otthagyta őket) kezdett megbízni a komolyabb Star Wars prodzsektek fejlesztésével.

A rövid történelmi áttekintőt a soron következő, eddigi leggrandiózusabbnak ígérkező SW prodzsekt tette indokolttá, mely program fejlesztésében közvetve kilenc különböző cég érdekelt, ami önmagában is hangzatos infó.


THE FORCE UNLEASHED

Képzeljünk el egy külső nézetes Star Wars játékot. Adjunk hozzá látványos technológiákat, majd tegyük középpontba az erővel történő játszadozást: birodalmi katonák egymásnak dobálása, X-szárnyasok röptetése, a könyezet ledarálása lézerkarddal meg minden, amit nem szégyellünk elképzelni. Erről szól a Force Unleashed.

  • A játék sztorija a két trilógia közé ékelődik, így a filmek rajongóinak is érdekes lehet.

  • A LucasArts szinte minden létező és ma még elérhető platformra fejleszt (s mivel ezek között olyan előző generációs gépek is szerepelnek, mint a PS2, sejthető, hogy az egyes verziók között igen komoly különbségek lesznek).
  • A kiadó olyan látványos technológiákat vásárolt fel, mint a Digital Molecular Matter (gyakorlatilag egy fizikai motor, ami azt teszi lehetővé, hogy a környezet porrá zúzható legyen), az Euphoria engine (egy dinamikus viselkedésszimulációs szoftver, mely a tökéletesen valósághű mozgást modellezi - például egy magasban lebegtetett birodalmi katona próbál belekapaszkodni a társába) vagy a Havok jól ismert fizikai motorja. Impresszív lista.
  • A cég a játék kedvéért saját grafikai motort is összekalapált, melyben segédkezett az Industrial Light & Magic is.
  • Külön érdekesség, hogy a Wii hadonászós kontrollere valósidejű lézerkardozást fog lehetővé tenni - az lesz ám az igazi móka.

Végül összegyűjtöttünk néhány videót, melyek betekintést engednek a játékba (már most leszögezhetjük: Star Wars játék még nem volt ilyen látványos) valamint a technológiákat szemléltető demókat. Egyetlen szívfájdalmam már csak az, hogy ezt kizárólag a konzolosok élvezhetik majd, PC-re ugyanis nem fog kijönni a játék.


A készítők a karakterekről regélnek
 



Kulisszatitkok valamint részletek a játékból (friss!)
 




A FELHASZNÁLT TECHNOLÓGIÁK DEMÓI

DMM Techdemó
(Különböző anyagok viselkedését szemlélteti.)




Endorphin Techdemó
(Látványos viselkedésszimuláció.)




Várható megjelenés: Augusztus 26. (Wii - Szeptember 18.)

A hivatalos oldal: http://www.lucasarts.com/games/theforceunleashed/
A nem hivatalos oldal: http://www.forceunleashed.net/
E3 Trailer: http://www.gametrailers.com/player/21832.html

29 komment · 1 trackback

Címkék: konzol ps3 psp wii xbox360 konzol előzetes ps2 játékajánló

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr66311498

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: zsír 2008.07.17. 17:39:24

E3 exkluzívA zsír stábja (mind az egy ember) csak röhögni tud a szánalmas külföldi és a nevetséges magyar sajtó alulinformáltságán és tájékozatlanságán. Természetesen mi is kimentünk az E3-ra, de a kiállítócsarnokokban be sem tettük a lábunkat. Jól tudjuk…

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chavez 2008.01.28. 12:59:01

Ha valamiért, hát ezért beruháznék egy konzolra. De jobban örülnék ha mégiscsak jönne PC-re is.
Linkovic: PC-re amúgy milyen SW dolgok készülődnek?

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2008.01.28. 13:05:27

A lukaszarcok most erre a játékra fókuszálnak teljes gőzzel - a legutóbbi említésre méltó Star Wars játék, ami PC-re is kijött, az Empire at War volt.

Yeto 2008.01.28. 13:53:47

Karácsonykor X360 mellett döntöttünk, erre tessék, vehetek egy Wii-t is. Másodállást kell vállalnom, nincs más...

bozlaat 2008.01.28. 14:14:45

Hát ez nemigaz!Én a nagy pécés,most vehetek egy konzolt!!Azt hiszem ezek után muszáj lesz!

superben 2008.01.28. 14:49:26

Fénykard! nem lézer.

Yeto 2008.01.28. 15:24:56

Ja, és Kotor 3-at akarunk, lassan nem érdekel mire.

Udi · http://blog.udi.hu 2008.01.28. 16:09:19

Kivancsi vagyok, mit kezd az egesszel a Wiiben levo vas.

Eros a gyanum, hogy elhintik a "full wii remote control" marketingdumat, aztan kapunk egy mar megszokott szart, ahol a remote inkabb zavar, mint jatekelmenyt nyujt.

Es igen, Wiitulaj vagyok.

Miguel · http://miguel.blog.hu 2008.01.28. 16:16:30

Yeto: Kotor 3 helyett Mass effect, több mint pótlék. :)

prezzey · http://www.prezzey.net 2008.01.28. 16:17:47

Sőt, KotOR MMO-t!

A Force Unleasheddel az a baj, hogy folyamatosan csúszik, az eredeti tervek szerint már 2007-ben ki kellett volna jönnie.

A gameplay részletek tök jók. De hogy fog ez elfutni Wiin? (Sehogy, ki lesz herélve - ne legyen igazam. De a fénykardozásért mindent! :D )

prezzey · http://www.prezzey.net 2008.01.28. 16:21:35

Udi: engem az aggaszt, hogy a Wii portot a Krome Studios fejleszti, ők hiába nagy cég, de rendszerint kicsivel a budget kategória fölé belőtt játékokat gyártanak...

Lévai_Richárd · http://facebook.com/fbtippek 2008.01.28. 16:34:37

azért adjunk egy esélyt enneka wii-s kardozásnak! Jó lenne egy starwars játékot játszani úgy, hogy közben élvezetesen lehet kardozni a remote-tal

Dr Kangörény 2008.01.28. 16:40:01

Hát valószínűleg ezért kapnak a lányaim egy ilyen konzolt. Majd apa eljátszogat vele. :-)

Merras · http://merras.sfblogs.net 2008.01.28. 16:50:44

KOTOR 3-at akarnék, a Lucasartsos csesztetések nélkül, amik elcseszték az előző rész végét...

Atum · http://gameover.blog.hu 2008.01.28. 17:10:19

Lucasarts osszeallt a Bioware-al. nemtudom min ugykodnek.. De lehet ehezis kozuk lessz.

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2008.01.28. 17:25:29

Az egészen biztos, hogy a Wii verzió alaposan le lesz butítva - bár attól még lehet látványos, a Metroid Prime-al ezt már bizonyították. De az valószínű, hogy az ilyen frincfranc fizikákról a Nintendo tulajoknak le kell mondania (a 700Mhz-es proci egyszerűen kevés ahhoz, hogy 3 különböző fizikai algoritmust számolgasson egyszerre - és akkor még ott van a kód többi része + az AI).

DoberMann · http://ps3.kepregeny.org 2008.01.28. 19:05:23

Én úgy tudom, hogy nem wii -re, hanem PS3-ra és Xbox360-ra jön csak ki, de javítson ki valaki ha tévedek, a wii nagyon kevés lenne egy ilyen komplex játékhoz.

prezzey · http://www.prezzey.net 2008.01.28. 19:13:42

Kijön Wiire, ott az infó a hivatalos weblapon.

CruelAngel 2008.01.28. 19:26:22

Wikipedia szerint: PS3, X360, Wii, PS2, PSP, DS, N-Gage
Utóbbi alatt természetesen a Nokia új platformját kell érteni, ami még meg sem jelent...

Én részemről PSP-re várom... nagyon várom. Még akkor is ha nyílvánvaló tény, hogy butítva lesz rá.

Linkovic Csumoszky · http://geekz.blog.hu 2008.01.28. 19:26:38

...sőt, még psp-re is. Bár sejthető, hogy az csak nyomokban, ha hasonlítani fog a nextgen verziókra...

zebi 2008.01.28. 19:41:42

A technológia álleesős. Azért konzolt nem vennék, hogy jedi lehessek :)

CruelAngel 2008.01.28. 20:15:35

@Csumoszky: A DS és NGage változatról meg ne is beszéljünk d:

Yeto 2008.01.28. 20:51:19

Miguel, kösz a tippet, csekkolom.

Egyébként ha tükörfordítunk, akkor fénySZABLYA, nemde? (lightsabre)

whito 2008.01.28. 22:30:56

prezzey:
Kotor MMO... StarWars Galaxies-t próbáltad már?

Netuddmegminek 2008.01.28. 23:15:06

az a jó hogy elsz ps2re is szóval én még beleférek :D

virtualdog 2008.01.29. 10:58:18

Nekem is ez az utolsó lökés, hogy vegyek egy PS2-t... :D

Corwin 2008.01.29. 13:26:31

whito: nemár... A Star Wars Galaxies nemhogy egy lapon, hanem egy galaxisban sem említhető a Kotorral.
Közük egymáshoz csak az SW név, logo, stb.
A Kotor 1-2 az utóbbi idők egyik leghangulatosabb játéka volt, míg az SWG...hát valami furcsa gnóm kezdemény. Maximum.
Láttál már fémlábú-fémkarú jó jedilovagokat, akik egyik kézben fénykarddal, a másikból meg erővillámot lőve mészárol mindent, és mindenkit?
És még csak egy példát hoztam fel, pedig oldalhosszan sorolhatnám az SWG hiányosságait.
Pedig nem indult rosszul, a képzettségrendszere sem volt rossz, de ahová jutott, az maximum szuperlézerrel büntethető. (és gonoszságból mindig csal mellé szabad lőni vele:-) )
az SWG kb. megerőszakolta az egész Csillagok Háborúja mítoszt...

macskafaraok 2008.01.29. 16:37:00

Én meg azt hitem hogy ez a Wii-s kardozás (az univerzum legcool-abb fegyverével) már megvan. Decemberben eldöntöm hogy venni Wii most rögtön. Aztán megtudni hogy ez még nem létezik. Wii nem vesz. Vár nagyon.

Gabiszonszan · http://www.anrodiszlec.hu 2008.02.03. 20:01:38

Nem volna baj, ha Lucasék összeszednék magukat és jövő héten már tolhatnám PS3-on :)

StupidEarthMonkeY 2008.09.09. 15:16:46

nekem azert nem teljesen ez a velemenyem, illetve egy par dolog amivel nem ertek egyet:

"Külön érdekesség, hogy a Wii hadonászós kontrollere valósidejű lézerkardozást fog lehetővé tenni - az lesz ám az igazi móka."

nem igazan, ugyanis jelen pillanatban a wiimote csak nagyon pontatlan suhintasokat erzekel, igy kifejezetten frusztralo tud lenni, hogy nem erzekeli rendesen a mozdulatokat.

a fizikai motort nem hasznalja ki 100%ban, igy megsem annyira jo es kulonleges, mint igerik.

illetve az utolso ami engem nagyon zavart, hogy probaljak meglovagolni a porgos beat'am up-okat, amivel csak egy eleg kozepszeru jatekot csinaltak a nagyagyukhoz kepest, mint a God of war vagy a Devil May Cry.
süti beállítások módosítása