Utolsó kommentek

  • ekszvájzed: @Pbo: Tévedsz, mivel az ÖSSZES MA LÉTEZŐ VALLÁSBAN MEGENGEDHETETLEN a pornográf cselekményben val... (2019.04.25. 13:42) Filmkritika: KIS VUK (magyar, 2008) * (bár legszívesebben valami mínuszt adnánk)
  • Carada: @Carada: Módosítanom kell a fenti kommentemet: nincs kétségem a plágiumot illreően. Érdemes összeh... (2019.04.07. 00:34) Üzenet az űrből
  • Carada: Kölyökkorom egyik meghatározó filmje volt az Üzenet az Űrből. A liabe diók, a keresztvitorlázatú h... (2019.04.07. 00:07) Üzenet az űrből
  • ipartelep: @Gábor Miski: Igen, így van, Rusznyák csaba nagyon melléfogott a "megfejtésével". A The Endlessből... (2019.01.03. 23:55) Resolution
  • Gábor Miski: @Rusznyák Csaba: Logikusnak tűnt ez a magyarázat, amíg meg nem néztem a rendező duó The Endless c.... (2018.08.23. 23:00) Resolution
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Coogan blöffje

2013.10.30. 06:00 Nemes András

coo3.jpgKezdő képsorok: Coogan seriffhelyettes (Clint Eastwood) nyitott dzsipjében ülve, fején cowboykalappal és egy kurva nagy napszemüveggel száguldozik valahol az arizonai sivatagban, majd elfog egy ágyékkötőre vetkőzött, hősünk érkezését sortűzzel honoráló, feleséggyilkos indiánt. Foglyát magával cipeli (a biztonság kedvéért azért előbb diszkréten gyomorszájon vágja a puskatussal), házának verendájához bilincseli, akár egy kóbor állatot, arra sem méltatja, hogy félig szívott cigarettájának dekkjét odaadja neki, inkább élvezettel eltapossa előtte a homokban, majd bemegy, hogy testi örömökben részesítse aktuális, fehérneműmodell-kvalitású csaját, úgy, hogy közben a sötétítőfüggönyt sem húzza be, hadd lássa szerencsétlen rézbőrű, milyen jó a fehér embernek. Coogan egyébként pozitív hős, ha a fentiekből esetleg nem derült volna ki.

Don Siegel rendező és Clint Eastwood alkotói együttműködésének kőkemény ikonná vált, legszélesebb ismertséggel büszkélkedő karaktere kétségkívül (Dirty) Harry Callahan, ám a páros az akciófilmek zsaruábrázolását alapjaiban megváltoztató (anti)hős világra szabadítása előtt még megörvendeztetett minket a modern vadnyugati kopó, Walt Coogan figurájával is, aki kúlságfaktor tekintetében néha könnyedén rálicitál legendává lett utódjára, ami nem kis teljesítmény. 

Alapsztorink szerint Coogan az arizonai, sajátos belső törvényekkel rendelkező sivatagból a szabadelvű New Yorkba érkezik, hogy bíróság elé szállítson egy piti bűnözőt. A rutinmunkának tűnő megbízatás teljesítése rögtön megérkezése után számára értelmezhetetlen akadályba ütközik: az illető bűnöző éppen masszív LSD kábulatban fetreng (a börtönben!), így szállításra alkalmatlannak minősül. A helyi erők csupán annyit képesek tanácsolni hősünknek, várjon türelmesen, míg a delikvens méltóztatik némileg magához térni, mivel az már a hatvanas évek Amerikájában sem megengedhető, hogy szegény, jóravaló bűnelkövetőnek esetleg baja essen rendőri intézkedés közben. Mivel Coogant nem olyan fából faragták, hogy meghátráljon, szépen nekilát, hogy saját, hagyományos, egyszerű, de rendkívül hatékony módszereivel (a puszta öklével és egy bulldog kitartásával) tegyen pontot az ügy végére. Említett módszerek következményeként hamarosan ő maga is törvényen kívül kerül, de nem áll le: a munkát el kell végezni, a bűnözőt bíróság elé kell állítani, nem bosszúvágyból, vagy személyes sértettség okán, egyszerűen csak azért, mert ez a törvény. 

coo6.jpgCoogan ízig-vérig a vadnyugat szülötte, hegyesorrú, magasított sarkú csizmát, széles karimájú kalapot, tökéletes szabású zakót visel, megjelenése minden tekintetben kifogástalan. A film végére ugyan kissé leamortizálódik, de méltósággal, szakadt zakója legalább olyan emblematikus stílusjegy, mint McClane koszos atlétája. Modora egy valódi úriemberé, sármja ellenállhatatlan (Eastwood fiatalon hihetetlenül jóképű), elképzelhetetlennek tartja, hogy az elfogyasztott vacsoráért a társaságában lévő hölgy fizessen, feladja rá a kabátját, ha (nehezen érthető okból, de) elutasítják, szó nélkül odébbáll.

A karakter így élesen kilóg a szabad szerelem, a tudattágítás és a hippikultúra virágzásának savmámorban pácolódó New Yorkjának pszichedelikus kulisszájából. Folyton szóvá teszik külsőségeit, melyek olyannyira meghatározóak, hogy a nézőnek óhatatlanul egy, az átlagemberek közé keveredő jelmezes szuperhős, mondjuk a Gordon irodájában megjelenő Batman, vagy a Daily Planet szerkesztőségében felbukkanó Superman jut eszébe róla. Bár meggyőződései, világlátása és erkölcsisége már-már középkoriaknak hatnak a modern közegben, azért Coogan messze nem egy esetlenül tébláboló, az őt ért furcsaságokat életszerűtlen, komikus naivitással szemlélő nímand: pontosan tudja, mikor akarják átverni, ki próbálja hülyének nézni, és ezen észrevételeit az atrocitás mértékének megfelelően, lesajnáló vállrándítással vagy egy jól irányzott jobb horog elhelyezésével reagálja le. A szivárványos színekben pompázó hippibuliban tett látogatásakor például egy félmosollyal konstatálja, hogy az őt körülörvénylő forgatag számára meglehetősen idegen figurákból áll, de elnéző derűvel szemléli a betépett karnevált, nem törődik az ártalmatlan füvesekkel, amikor azonban fenyegetve érzi magát, azonnal, hatékonyan támad.

coo7.jpgA filmet, különösen ma, a minden körülmények között taszítóan ránk kényszerített politikai korrektség korában könnyű lenne céltalan erőszakábrázolással vádolni: a már említett elfogásjeleneten kívül erre okot szolgáltathat a nyilván enyhén elmebeteg, szadista hajlamú, de mégiscsak törékeny, fiatal lány karaktere, akit Coogan, miután a csaj többszörösen átverte, és kis híján megölette, nem éppen finom módszerekkel von kérdőre: vadállatként rátör éjszaka, kirángatja az ágyából, és csak kevésen múlik, hogy öklével a csinos pofi helyett végül csak a falat zúzza porrá. Eastwood saját, és Siegel elmondása szerint is örömmel alakít negatív jellemvonásokkal rendelkező karaktereket, félelmetes, ahogy a lány torkát szorongatva, vicsorogva emeli ütésre a kezét, azonban becsületére legyen mondva: a hölgy rászolgált a durvaságra, az pedig kifejezetten üdítő , hogy az írók meg merik mutatni a figura sötét oldalát is (teszem hozzá: ez még mindig fényévekre van a Dirty Harry hot-dogot rágcsálós, fapofával sétálgatva tüzelő, majd a fejlövés lehetőségét kedélyesen latolgató jelenetétől). A női szereplők ennek a mindenfajta álszentséget teljes mértékben nélkülöző, kíméletlenül őszinte ábrázolásnak köszönhetően nem csupán a díszlet részei, hanem élettel teli, bámulatosan vonzó, vagy éppen hátborzongatóan taszító figurák. A többszörös kudarccal végződő udvarlásjelenet például kifejezetten bájos, az ehhez kapcsolódó, nyilván csak időlegesen, de a történet folyamán beteljesületlenül maradó szerelmi szál pedig egy másodpercre sem csöpögős, de leplezetlenül romantikus, mégsem lóg ki a film szövetéből, sőt, tovább árnyalja a figurát. Pofonegyszerű, de briliáns megoldás, hogy Coogan viszonya aktuális partneréhez abból is kikövetkeztethető, kinek a társaságában hajlandó megválni csizmájától. 

Coogan2.jpgA forgatókönyvet nem lehet eleget dicsérni: a párbeszédek (a szinkronos változatban is) tele vannak idézhető sziporkákkal, a nagyvárosi rendőrség és az igazságszolgáltatást a maga módszereivel gyakorló sheriff szembenállása pedig természetesnek ható, véletlenül sem izzadtságszagú konfliktusforrás. A főhős feljebbvalói általi akadályoztatásának bemutatása mai szemmel elcsépeltnek tűnhetne, mégis tökéletesen működik, azon egyszerű oknál fogva, hogy tisztességesen megkonstruált. A (naná, hogy) Lalo Schifrin által komponált, klasszikus western- és krimielemeket mesterien ötvöző filmzene kiválóan festi alá a történéseket, a csendekkel is képes fokozni a feszültséget, vagy egyszerűen csak elégedett vigyorgásra késztet lazaságával, magával ragadó könnyedségével. A film annak ellenére rendkívül tempós és feszült, hogy akciójelenetet alig tartalmaz; amiket viszont prezentál, azok elsőrangúak: a jó westernhez elválaszthatatlanul hozzátartozó kocsmai verekedés realista, szépen komponált és csonttörő módon brutális, a finálé, a Bullitt  legendás autós üldözésének méltó párjaként működő motoros hajszával pedig egyenesen lélegzetelállító. Külön kiemelném, hogy Eastwood láthatóan maga végezte a mutatványok nagy részét: le a (cowboy)kalappal. 

Harry Callahan figurája nyilvánvalóan nem születhetett volna meg Walt Coogan nélkül, ami eleve jó ok, hogy a filmet kitüntetett figyelemmel kezeljük, az viszont külön öröm, hogy önmagában is kitűnő szórakozást nyújt, a rendező, és a főszereplő filmográfiájának is kiemelkedő darabja, valamint a hatvanas évek egyik legjobb akciófilmje.  

3 komment

Címkék: akció filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr355592700

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr.roper 2013.10.30. 08:26:28

Először a Duna tv-n láttam ezt a korszakalkotó filmet. Itt már Siegel együtt dolgozott a pár évvel későbbi Dirty Harry forgatókönyvírójával.Ennek a filmnek a létrejötte nélkül nem létezne Vörös Zsaru, vagy Fekete Eső, melyeknél nagy hasonlóságot mutat az alapkoncepció. És nem létezne a McLoud című sorozat sem, amelyet asszem nálunk is vetítettek Dennis Weaver főszereplésével. Amúgy ez volt az első DVD filmjeim egyike amit origin megvásároltam anno,magyar felirattal. (már várom a Bosszú z Eiger csúcsán kritikát ) :D

Rákóczis first foot 2013.10.30. 13:50:44

Én ezt a filmet más szempontból értékelném. Eastwood korábban is játszott már negatív karaktert, például A jó, a rossz és a csúfban, amiben annak ellenére, hogy ő a jó, lazán otthagyja a társát a sivatagban megrohadni a film elején. A klasszikus westernhősök, mint a John Wayne által játszott karakterek, ugyan a társadalmon kívül helyezkednek el, azonban az Eastwoodhoz hasonló antihős a spagetti western szülötte. Ez a hős gyakorlatilag újradefiniál egy haldokló műfajt (és fel is támasztja). A Coogan blöffje nem több, mint egy érdekes kísérlet arra, hogy az újfajta westernhőst kihozzuk a western díszletei közül, és ez a legfőbb érdeme. Imádom Eastwoodot, de azért a cowboykalapban grasszáló Coogan a nagyvárosban (különösen a drogbarlangos jelenetnél) inkább lett nevetséges, mint menő. A Piszkos Harry viszont ugyanennek a kísérletnek egy sokkal jobb megvalósítása. Már nem rágják egy jelmezzel a néző szájába, hogy Harry magányos pisztolyhős, ez a kalap nélkül is egyértelműen lejön. Egyébként imádom mindet, de a legjobb western, ami nem western-keretek között játszódik, Scorsese érdeme, a Taxisofőr. (Az újabbak közül pedig A guardista.) Ez volt a véleményem, köszönöm a figyelmet. Lehet anyázni.

mr.roper 2013.10.30. 15:16:35

@Rákóczis first foot: eszembe sem jutott soha, hogy édesanyád neve szóba fog kerülni valaha is a Coogan Blöffje kapcsán. :D Érdekesnek tartom amit írsz a Taxisofőr kapcsán, de ott (szerintem)egy megszállott,elveket rosszul értelmező antihőst látunk, aki a tükörben gyakorolt fegyverforgatós mutatványával inkább parodizálja a szikár határvidéki igazságosztókat. Mivel kattant. Travis Bickle karaktere inkább a neurózisos, megkeseredett nagyvárosi ember képzeletének szélsőséges vágyait testesíti meg. Én inkább Bicklelel kapcsolatosan egy új műfaj létrejöttét említeném, amibe beletartozik a Harcosok Klubja meg talán az Amerikai Pszichó is. Egy városi ember inkább Travis Bicklelel értene egyet, de nem követné jobb esetben a "tetteit" persze. És nem is irigyelné. Viszont a városi ember Coogan-t megmosolyogva irigyli az elkötelezett elvei miatt, de persze nem szeretne a bőrébe bújni. Mert az kissé ciki még 1968-n is :D . Ha a kultúrák összecsapnak. Azért Clint kemény volt amikor a szociális munkás nőnek kifejti, hogy ő is fiatal lányokkal foglalkozik. :D bármennyire is tarack, tenyérbemászóan hímsoviniszta stílus ez, de még ma is nyerő...:D