Utolsó kommentek

  • Androsz: @pragmaP: Ismerem, amiről beszélsz, de ennek a könyvnek a fordítása teljesen rendben van, nem emlé... (2019.09.13. 17:59) FlashForward - A jövő emlékei
  • Carada: @Carada: Módosítanom kell a fenti kommentemet: nincs kétségem a plágiumot illreően. Érdemes összeh... (2019.04.07. 00:34) Üzenet az űrből
  • Carada: Kölyökkorom egyik meghatározó filmje volt az Üzenet az Űrből. A liabe diók, a keresztvitorlázatú h... (2019.04.07. 00:07) Üzenet az űrből
  • ipartelep: @Gábor Miski: Igen, így van, Rusznyák csaba nagyon melléfogott a "megfejtésével". A The Endlessből... (2019.01.03. 23:55) Resolution
  • Gábor Miski: @Rusznyák Csaba: Logikusnak tűnt ez a magyarázat, amíg meg nem néztem a rendező duó The Endless c.... (2018.08.23. 23:00) Resolution
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

GeexKomix Special: 2011 legjobb amerikai képregényei

2012.02.06. 08:00 Geekblog

Olórin és San... akarjuk mondani Rusznyák Csaba és Nagy Krisztián ajánlásával.

A 2011-es év amerikai képregényei nem sok meglepetéssel szolgáltak. Most persze mindenki felhördül, hogydehátottadécéúj52je… de ugyan már! Nem történt több mint hogy a régit szépen ellátták egy új csomagolással, és ha vannak is kiemelkedő címek, összességében semmi lényeges nem változott (előtte is voltak). Közben az eladások terén az említett, rafinált marketingfogással ronggyá vert konkurenciánál majdnem az egész évre rányomta a bélyegét az utóbbi pár év emberemlékezet egyik legpocsékabb eventje (Fear Itself), ami még egyébként remek címeket is megfertőzött (mint pl. a New Avengers). Nade, mondhatnánk, majd a kisebb (bátrabb, kreatívabb, újítóbb stb) kiadók, mint a Dark Horse, az Image, a Vertigo és társaik… de sajnos ők szintén nem jelentkeztek szinte semmi újjal, ami kiemelkedő lett volna. Tehát vannak a régi, jól bevált címek: a Hellboy, a B.P.R.D., a The Walking Dead, a Scalped, a Fear Agent, az Invincible, a Criminal, az Unwritten, a PunisherMax (a Fables sajnos kicsusszant az élvonalból), amik most már évről-évre szerepelnek a legjobbak közt. De ahelyett, hogy már megint ezekről írnánk (még ha teljesen megérdemelten is), lássuk, mi az a kevés tavalyi újdonság, amit érdemes szerepeltetni egy éves best ofban.

Amazing Spider-Man: Spider Island (Történet: Dan Slott, rajz: Humberto Ramos)

…de mivel Dan Slottal új időszámítás kezdődött a hálószövő életében, nem csak ez az egy sztori, hanem az egész 2011-es Pókember-cím megérdemli a helyezést a listán. Slott visszaadta nekünk Petert olyannak, amilyennek szerettük, de erről már beszéltem, méghozzá itt. (Mellesleg: ezzel párhuzamosan nagyszerű véget ért Peter Parker története az Ultimate Spidermanban, és nagyszerűen kezdődött Miles Morales története ugyanott – összességében: ez egy baromi jó év volt Pókember rajongóinak).

Animal Man (Történet: Jeff Lemire, rajz: Travel Foreman)

Bár mindketten elismert képregényesek, részemről Jeff Lemire és Travel Foreman is most először bizonyította igazán, hogy nem véletlenül tartják nagyra őket (hogy utóbbit én mennyit átkoztam, amikor a Marvelnél kontárkodott, akarommondani, dolgozott…) A duó fogott egy régi, de hányatott sorsú, és összességében nem túl megbecsült DC-karaktert (karrierjének eddigi, azaz most már csak korábbi csúcspontja Grant Morrisonhoz köthető a ’80-as évek végén), újrafazonírozta, újragondolta, kirángatta a szuperhősuniverzum tematikus perifériájára, és egy jól átgondolt, félelmetes, groteszk horror közepébe katapultálta. Lemire piszkosul jól ír, karakterei (beleértve a főhős gyerekeit) erősek, cselekménye feszes, atmoszférája bivalyerős, Foreman pedig fantasztikusan kelti életre a bizarr „más”világgal és egy rakás gusztustalan szörnnyel teli látomásait. A sztori mellesleg hamarosan találkozik a Snyder-Paquette duó Swamp Thingjének történetével, ami csak egy-két paraszthajszállal marad el az Animal Man színvonalától. Mindkettő az új 52 legjobbjai közé tartozik.




 

Baltimore: The Curse Bells (Történet: Mike Mignola, Christopher Golden, rajz: Ben Stenbeck)

A ’90-es évek eleje óta Mike Mignola olyan jól elvan a Hellboy-univerzumában, hogy csak egészen elvétve csinál valami mást. És a Baltimore sem egészen más, noha nem része ennek az univerzumnak – de csak azért nem, mert itt az első világháború után egy globális vámpírapokalipszis köszöntött be, ami nyilván nem egyeztethető össze a Hellboy-történetek kronológiájával. Viszont stílusában, műfajában abszolút rokon a „végzetkezű” démon sorozatával (bár egy fontos adalék, a humor hiányzik belőle). A The Curse Bells a második mini a szériában, és ha lehet, még jobb, mint az első. A címszereplő továbbra is Európában kutat a családját lemészárolt vámpír, Haigus után, ám egy kis falu kísérteties kolostorában még nála is rosszabb dolgokra bukkan. A Christopher Golden regényíróval közös szkript egy remény- és boldogtalan ember vérrel és hullákkal kísért, megszállott hajtóvadászatába enged bepillantást, Ben Stenbeck nyers, gyönyörűen horrorisztikus képeivel, Dave Stewart fantasztikus színeivel. Instant klasszik.




 

Habibi (Történet és rajz: Craig Thompson)

A szerző 2003-as, önéletrajzi ihletésű graphic novelje, a Blankets, a valaha született egyik legcsodálatosabb mű a felnőtté válásról (figyeltétek, hogy nem azt írtam: képregény?), és bár új sikere, a Habibi nem ér el annak a szintjére, így is az év egyik kiemelkedő alkotása. Thompson ezúttal egy furcsa, valóságos és mégis meseszerű, modern és mégis kortalan iszlám világba kalauzolja az olvasót, ahol két szökevény rabszolgagyerek, Dodola és Zam éveken átívelő, a mágikus realizmus határán egyensúlyozó szerelme bontakozik ki a szemei előtt. A cselekményt gazdagon és merészen átszövi a keleti kultúra, a Korán, az iszlám misztikum, a gyönyörű képi világot pedig az arab kalligráfia, amivel tartalmat és formát olykor szó szerint egymásba olvaszt a szerző. Nem az a tiszta és egyszerűségében megkapó katartikus élmény, mint a Blankets, sőt, akadozó cselekményével, súlyos szimbolikájával és egyenetlenségeivel néha kissé nehézkes, mégis egy fantasztikus művész tehetségének újabb lehengerlő bizonyítéka.

 

Uncanny X-Force (Történet: Rick Remender, rajz: Jerome Opena)

Ha a Fear Agent alkotógárdája összefog egy hardcore szuperhősképregényre, abból nem sülhet ki semmi rossz. Az Uncanny X-Force egy 1991-ben, Rob Liefeld által indított cím negyedik reinkarnációja, de – szerencsére – már vajmi kevés köze van az eredetihez. A Rozsomák vezette csapat feladata az, hogy megállítsa a mutánsokat és a világot fenyegető gonoszt, még azelőtt, hogy az X-Mennek egyáltalán foglalkoznia kellene vele. Ahol „megállítják” egyenlő azzal, hogy szétrobbantják, feldarabolják, kivéreztetik (a sorrend esetleges). A széria első 18 része egyetlen monumentális történet az egyik ős X-tag, az Apokalipszis által korrumpált Angyal megmentéséről: sötét, durva és véres, helyenként mégis meglepően vicces, átkozottul gyors és ötletes, telis-tele nagyszerű karakterekkel (Rozsomáktól Deadpoolon és Phantomexen át Deathlokig), akiket Remender kiválóan ír. Az év szuperhősképregénye.






 

Hogy visszájára fordítsam Rusznyák kolléga felütését: a 2011-es év amerikai képregényei több meglepetéssel is szolgáltak. A továbbra is futó, kiváló címeket, amivel már nem akarjuk évről-évre újra ismételni magunkat, már fentebb felsorolta, amelyek közül mindössze kettőhöz lenne némi hozzáfűznivalóm.

A Fables-el kapcsolatban mélységesen egyetértek a kollégával abban, miszerint Willingham vélhetőleg a Birodalom megbuktatásával tervezte befejezni a sorozatot (de legalábbis addig volt meg a fejében a nagyívű cselekmény), azután az olvasók és ennek pénzügyi aspektusai hatására folytatta tovább, így bár a Mister Dark-os történetszálnak megvoltak a maga nagyszerű pillanatai (mint például amikor Bufkin, a apró majomkönyvtáros kijátssza a nagy hatalmú dzsinnt és Baba Yaga-t egymás ellen), úgy a sajnálatos mélypontjai is (a szörnyűségesen pocsék The Great Fables Crossover). Azóta pedig szétforgácsolt történetszilánkokat kapunk, mintha Willingham egyik ötlettől a másikhoz kapna, de semmiféle nagyívű szálnak még csak ígérete sem merül fel. A sorozat továbbra is jó, de Ikaroszként aláhullott a legjobbaknak fenntartott magasságokból.

A második képregény tulajdonképpen ennek ellenpéldája: a The Walking Dead esetében már egy ideje rezgett a léc, amióta Rick és kis csapata rátaláltak egy elbarikádozott városrészre, ahol lassacskán átvették az irányítást, majd némi boldog békeidők keretében a cselekmény kezdett átcsúszni egy jobb szappanoperába, így egyre inkább aggodalommal töltött el a lehetőség, hogy Kirkman kiégett ötletek terén. Aztán szerencsére visszatalált önmagához és a brutális, utolsó oldalas cliffhangerekhez, amik miközben mit sem sejtve olvasol hirtelen hátulról ragadnak torkon (ennek a fogásnak a Survivor reality-ből elhíresült definíciója a blindsided), és amiket már annyira hiányoltam tőle (ebben egyébként a legutóbbi, 92. szám erősített meg végleg). Hát ezért feszítenek továbbra is büszkén a sétáló halottak az eminensek első sorában.

Na de lássuk az újoncokat:

Frankeinstein Agent of S.H.A.D.E. (Történet: Jeff Lemire, rajz: Alberto Ponticelli)

Távol álljon tőlem, hogy egy napon emlegessem a DC újra leporolt szörnyseregletét Rick Remender zseniális Fear Agent-jével, de nem lehet letagadni a tényt, hogy ugyanolyan vitamininjekció a B horrorok műfajának, mint Heath Huston kalandjai az 50-es évek sci-fijének. Jeff Lemire nem mellesleg az új Animal Man írója is, amit fentebb már a kolléga babérkoszorúval illetett, ugyancsak teljesen megérdemelten. Grant Morrison a 2004-es Seven Soldiers of Victory-jában szépen előkészítette Frankeinstein karakterét és most végre megfelelő kezekbe került szedett-vedett csapatával együtt, akik mintha csak a régi Hammer horrorfilmekből léptek volna elő: egy kétéltű tudósnő (a Creature from the Black Lagoon és Abe Sapiens keresztezésének női verziója), egy farkasember, egy vámpír és egy múmia, azaz az 1980-as Weird War Tales-ben debütált Creatures Commando modernizált verziója. A történet maga végtelenül egyszerű, de egyúttal borzasztóan szórakoztató is: a marsi nyaralásáról visszahívott Frankeinstein (aki tiszteletből vette fel teremtője nevét) vezette különleges osztagnak egy másik dimenzióban lévő élő planétára kell elnéznie, hogy lemészároljanak pár kontinensnyi(!) szörnyeteget a Föld lakosságára igen kellemetlen következményekkel járó invázió megakadályozása érdekében. Esszenciális pulp és B horror elemek tobzódnak a képregény oldalain: óriási piócaszörnyetegek, mikroszkópikus méretű főhadiszállás, kislány testében újjászületett őrült tudós, más dimenziókból érkező fenyegetés, melyet csak a saját különbejáratú szörnyetegeink tudnak megállítani. Színtiszta szórakozás, amit minden magára valamit adó geeknek látnia kell.

Locke and Key (Történet: Joe Hill, rajz: Robert Rodriguez)

Ugyan számomra az év felfedezése volt, de töredelmesen bevallom, hogy pár éves késéssel reagáltam, hiszen a Locke & Key sorozat 2008-ban debütált és azonnal közönségkedvenc lett, pedig írójának, Joe Hillnek két kedvező fogadtatású regénye után (Heart-Shaped Box, Thorns) ez volt csupán második képregényes próbálkozása: egy 11 oldalas, saját bevallása szerint is félresikeredett Pókember sztori után rukkolt elő a Locke család történetével, ami a titkokkal terhelt ódon kúriák elhasznált toposzába (lásd a legutóbbi elvetélt próbálkozást: American Horror Story) pumpált friss vért: apjuk tragikus halála után a massachusettsi Lovecraft városkába érkezik édesanyjukkal a három Locke testvér, Ty, Kinsey és Bodie, hogy felfedezzék, a családi birtok, Keyhouse veszélyes kulcsokat rejt, melyek nem csak ajtókat, hanem rég elfeledett titkokat is nyitnak. A három testvér legfiatalabbjának gyermeki kíváncsiságával fedezzük fel az újabb és újabb kulcsokat, melyek sziporkázóbbnál sziporkázóbb ötleteket vonultatnak fel: a Fej kulccsal belenézhetünk bárki fejébe és beletehetünk bármit (Ty tankönyveket töm bele, hogy átmenjen a vizsgákon az új suliban) vagy kivehetünk belőle (Kinsey a félelmét és az aggodalmát zárja be egy üvegpalackba), a Bárhol kulccsal bárhová eljuthatunk, ha oda vezet ajtó (a la Lost Room), egy harmadikkal felhúzható zenélő doboz utasításait pedig szó szerint kénytelen követni, aki csak hallja. Hill (akinek egyébként az egyik leghíresebb horrorszerző az apja) és Rodriguez a képregény nyelvét virtuózan használva szövi a horrorelemekkel bőven megtűzdelt történetet, mely hat hatrészes sztoriszálból fog összeállni teljes egésszé és melynek negyedik gyűjteményes kötete, a Keys to the Kingdom az eddigi legjobb a sorban. Minden egyes része sajátos stílusgyakorlat: egy Kázmér és Huba hommage, egy hónap minden napját végigkövető naptár vagy egy a hatvanas évek háborús képregényeinek (Sgt. Rock, The Haunted Tank) képi világát idéző sztori. Ennek a képregénynek ott a helye az Unwritten és a The Walking Dead között a polcon.

Witch Doctor (Történet: Brandon Seifert, rajz: Lukas Ketner)

Az elsőképregényeseknek jó év volt a 2011-es: a Witch Doctor ingyenes, neten publikált nulladik száma, a The Interview with the Tapeworm annyira felkeltette a The Walking Dead teremtőjének és az Image Comics ötödik társtulajdonosának, Robert Kirkmannek a figyelmét, hogy az első nem saját címeként jelenhetett meg a maga alapította Skybound imprintje alatt. Nem csoda, hiszen az egocentrikus és zseniális Dr. Morrow egyfajta Dr. House és John Constantine keverékeként a miszticizmus és a tudomány kombinálásával veszi fel a harcot az idegen világokból érkezett paraziták (értsd: vámpírok, Mélységlakók és démonok) ellen. Segédje, az amerikai focista alkatú medikus, Eric Gast és a nem teljesen emberi Penny Dreadful szemrebbenés nélkül asszisztálnak neki, csak éppen a „Szikét!” kiáltásnál az Excaliburt nyomják a jó doktor kezébe. Seifert ügyesen építgeti ennek a sosemvolt gótikus-modern világnak a mitológiáját, nem kevés humort adagolva hozzá, így erősen ajánlott olvasmány, különösen a lovecrafti borzalmak rajongóinak.





Wonder Woman (Történet: Brian Azzarello, rajz: Cliff Chiang)

A DC szent triumvirátusából sosem tápláltam túlzott érdeklődést sem Superman, sem Wonder Woman iránt, és ezt eddig mindösszesen csak két cím, Grant Morrison All-Star Superman-je és most az új DC 52-jének keretén belül a kivételesen tehetséges és a 100 Bullets-el a képregénytörténelembe magát örökre beíró Azzarello volt képes megváltoztatni. Utóbbi ugyanis az egyébként ötletek tárházát kínáló, elképesztően gazdag és szövevényes görög mitológiát, amivel az amerikai filmforgatókönyvírók és képregényszerzők évtizedek óta képtelenek bármit kezdeni (az utolsó számomra élvezhető amerikai feldolgozás az 1981-es Titánok harca volt) mesterien használta fel a harcias amazon újragondolására: Zeusz eltűnt, trónusára többen is szemet vetettek, Dianának pedig Hermésszel karöltve kell megvédelmeznie az anyát, aki a villámok istenének születendő gyermekét hordja a szíve alatt. Az emberekkel játékszerekként bánó földre szállt istenek tényleg rémisztőek és akik ujjat húznak velük, nagyon rosszul járnak, még ha az amazonok királynője is az illető. Szuperhősös sorozathoz képest meglehetősen merész és véres az új Wonder Woman, Chiang karakteres stílusa pedig nagyon jól áll neki. Mindenképp érdemes belelapozni, különösen ha emlékszünk még valamire a görög mitológiából.

 

Ultimate Comics: Spider-Man (Történet: Brian Michael Bendis, rajz: Sara Pichelli)

Az év legpozitívabb csalódása mindenképp az új Ultimate Pókember, aki a rendkívül nagy publicitást kapott Death of Spider-Man sztoriban hősi véget ért Peter Parker helyét vette át. A sokak által ízléstelen politikai és pénzügyi reklámfogásnak titulált húzás, miszerint a fekete afrikai és hispán szülőktől származó, fiatalabb Miles Morales vette át a stafétabotot, először bennem is vegyes érzéseket keltett és meg kellett várni a sorozat ötödik számát, hogy teljes bizonyossággal kijelenthessem: ez a Marvelnél az utóbbi évek egyik legjobb dobása volt, jelentőségében akár még válaszként is felfoghatjuk a DC új 52-jére. Bár olyan nagy nevek vállalkoztak már a Pókember eredettörténet újragondolására, mint J. Michael Straczinsky (The Other: Evolve or Die) vagy előzőleg maga Bendis (Ultimate Spider-Man), sem a zavaros totemállatos túlmisztifikálás, sem a bobblehead-fejű hálószövő kalandjai nem nyűgöztek le. Most azonban Bendis minden vélt vagy valós sérelmet jóvátett velem szemben Sara Pichellivel karöltve: én ugyan már eleve az egyetemista Pókemberrel ismerkedtem meg annak idején a Semic lapokon keresztül és semmiképp nem tartozom az Ultimate Comics: Spider-Man főbb célcsoportjaiba (nem vagyok sem családapa, sem általános iskolás kölyök), de sikerült teljesen meggyőzniük afelől, hogy 2011-ben ez volt az egyik legizgalmasabb Marvel esemény.

18 komment

Címkék: scifi horror fantasy szuperhős képregénykritika geexcomix

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr464047505

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Balakin · http://balakin.blog.hu/ 2012.02.06. 11:19:29

Én se vagyok általános iskolás, se családapa mégis imádom A-tól Z-ig az ultipókot. Persze az új verziót is.
WitchDoctor felkeltette az érdeklődésem, köszi az ajánlót.
Ami viszont nekem kicsit fura, amellett, hogy imádom az új WW-t, hogy az ilyen kissé mostohán kezelt hősöknek mint WW meg Animal man miért kell horror sztori, hogy elfogadják őket? Aquamannél is felváltva van viccelődés meg gyilkos mélytengeri ártányok amik embereket tépnek szét. Én szívesen olvasnék egy hagyományos, jól megírt hőssztorit is ami nem csak a csihi-puhira megy ki(JLA).
Amúgy szerintem a New Avengers a Fear Itself alatt is jó volt, Daredevil iszonyat badassre lett írva(de még nem éreztem túlzásnak).
Strange talent of Luther Strode-ról vélemény? Tudom, hogy még egy rész hátra van, de nekem az is egy nagyon kellemes újdonság volt.

NickelADeón 2012.02.06. 16:20:16

Mindig jó ezeket olvasni. Ha már San... akarom mondani NK is itt van, kéne belga-francia legjobbak is.
Ja, és hogy kicsit helyesírásozzak, Fantomex ő, az egyik kedvenc karakterem.

Zspider · http://zspider.blog.hu/ 2012.02.06. 17:45:19

Tudom, hogy még nem ért végett, de hiányolom a listáról Luther Strode minit :)

fdave 2012.02.06. 21:10:37

Luther Stroode simán felférne a legjobbak listájára!! Miért nincs ott?! :)

_Nagy Krisztián_ 2012.02.06. 21:12:20

Ami a Luther Strode-ot illeti, mind a Kick-Ass, mind az A God Somewhere Jon Arcudi-tól sikeresebben körüljárta ezt a témát, még 2010-ben, ugyan más-más irányból. Nem rossz ettől persze, de a TOP5-ba már nem fért be...

Rusznyák Csaba 2012.02.06. 21:18:56

Nekem még beleférhet, ha megérdemli... a jövő évi listába:)

ghavin 2012.02.06. 21:20:15

DC fanboyként én magam valószínűleg ennél jóval több új 52-ős címet nevesítettem volna (számszerűen minimum 20-at, de inkább nem adnék az ízlésemet megkérdőjelező kommentelőkenk támadási felületet :D). Leginkább azt furcsállom, hogy Grant Morrison Action Comics-sza még csak említés szintjén sem kapott helyet a listán. Morrison konkrétan csúcsra járatja azt a bizonyos alapelvet, miszerint a jó képregényben legalább annyira fontos szerepnek kell jutnia a "láthatatlan", panelek közötti cselekménynek, mint a rajz és szöveg látható együttesének. Mondhatni a kopasz varázsló óhatatlanul átment Hemingway-be (jéghegy elv), csak a hímerőn kívül azért mást is felvillant a karakterből. Az All-Startól messze van még ugyan, de sok vájtfülű Supes-szakértő szerint az eddigi számok akár annak az előzményének is beillenének - a múlt heti legalábbis mindenképp. A másik furcsaság, hogy Frankenstein sword & sorcery testvérkéjének, a Demon Knights-nak szintúgy nem jutott hely a bejegyzésben, pedig egyike a kevés, valóban jónak mondható csapatcímeknek. A Justice League például az 5. számig majdnem a minősíthetetlen kategóriába tartozott, pedig én alapvetően bírom Geoff Johns-t és Jim Lee-vel sincs különösebb problémám.

Rusznyák Csaba 2012.02.06. 21:50:41

A Demon Knights nagyon frankó, de a listába nem fért be. Ez elmondható még néhány DC-címről, de az Action Comicsról nem. Nem tudok ódákat zengeni róla.

_Nagy Krisztián_ 2012.02.06. 21:51:34

A jó öreg, megkerülhetetlen szubjektivitás - mint fentebb meg is vallottam, Superman emlegetése nekem olyan, mint az Ördögnek a Miatyánk: a hátam is borsódzik tőle...

a Demon Knights pedig semmivel nem jobb, mint Frankeinstein sorozata, ráadásul meglepő módon fantasy képregényt sokkal nehezebb írni, mint mondjuk más zsánert (az utóbbi pár évből mondjatok egy jó fantasy-t a Dark Horse-os Conan-en kívül, a Northlanders nem ér, az nem fantasy), így eleve hátrányból indul...

ami az 52-őt illeti, hát kínkeservesen össze tudnék lapátolni talán tíz címet, a TOP5-ba kerülteket is beleszámítva, ami szerintem (figyelem, *ködkürt*, szubjektivitás!) olvasható...

ha szeretnétek "Futottak még" kategóriát, biztos Csaba is tudna mondani pár címet...

és ugyan ez már 2012, de már most szólok, hogy érdemes figyelni a Whispers című Image sorozatra Joshua Luna-tól...

Rusznyák Csaba 2012.02.06. 21:56:20

Mondjuk már a Conan sem olyan jó, mint régen...
A Whispers első száma meg nekem csalódás volt. Még lehet belőle bármi, mert csak a felvezetésen vagyunk túl, de eddig elég nyögvenyelős, túlmagyarázott... nehézkes, na.

_Nagy Krisztián_ 2012.02.06. 22:08:27

Nem lehet, hogy túlságosan elkényeztették a The Sword-al, kedves Csaba? :)

ghavin 2012.02.06. 22:14:05

@Rusznyák Csaba: "Nem tudok ódákat zengeni róla."

Én meg erre nem tudok mást felelni: kár :)

@_Nagy Krisztián_: Jó, hát az egyéni ízléssel nem sok mindent lehet kezdeni, legfeljebb idővel módosul. Mindenesetre más, potenciális olvasók érdekében érdemes lett volna legalább megemlíteni, hogy fut egy új sorozat Supes-szal a főszerepben, az All-Star Superman szerzőjének tollából, ami gyengének/rossznak semmi esetre sem nevezhető. Kivéve ha az adott ítésznek abszurd, mégis megrendíthetetlen beidegződései vannak a karaktert ábrázolását illetően (Lewis Lovhaug).

"ha szeretnétek "Futottak még" kategóriát, biztos Csaba is tudna mondani pár címet..."

Ha tippelnem kellene: Batman & Robin, Batwoman, Aquaman, teljes Dark line mínusz JLD, All-Star Western.

Én a magam részéről megtoldanám még a Batwinggel, Flash-sel, DC Universe Present Deadmannel, az elvetemültebbeknek pedig ott van még Red Hood and the Outlaws na és persze az O.M.A.C.

Összességében a JL címek is egyre olvashatóbbnak tűnnek így a 3.-4. szám után, ami sajnos a Young Justice sorozatokról még nem mondható el. A Green Lantern line visszatért a Brightest Day előtti színvonalhoz, az Edge minőség tekintetében továbbra is vegyesfelvágott.

Rusznyák Csaba 2012.02.06. 22:33:23

@_Nagy Krisztián_: Meg a Girlsszel:) De majd kiderül.

@Ghavin: Meg volt az említve anno az 52 első hónapjának a cikkeiben.

"Ha tippelnem kellene": szo-szo. A cikkben említetteken kívül:
Batman, Batman & Robin, Green Lantern, Green Lantern Corps, Demon Knights, Flash, teljes Dark Line mínusz JLD indeed :) + még Stormwatch is.

ghavin 2012.02.06. 23:09:03

@Rusznyák Csaba: Ja igen, Snyder Batmanje annyira kézenfekvő volt a múltkori cikk után, hogy talán pont azért maradt le.

Bevallom töredelmesen: Green Lantern rajongó vagyok, s a Recharge óta a GLC az egyik kedvenc ongoing sorozatom - tényleg egy-két kivételesen gyengére sikeredett számon kívül nem voltak tartós mélypontjai, hogy a köréjük szőtt eventek összességében mennyire voltak tolerálhatóak, egészen más kérdés.

A Stormwatchban én továbbra is csak a potenciált látom, az igazi áttörés még várat magára, ami azért így a 6. számnál elég kellemetlen az íróra nézve. Majd meglátjuk mit nyújt Peter Milligan.

www.comicvine.com/news/jeff-lemire-takes-over-justice-league-dark/144184/

Rusznyák Csaba 2012.02.07. 08:25:12

@Ghavin: Igen, a Stormwatch nem véletlenül került pluszként a lista végére, de vannak iszonyúan jó pillanatai, és a csalódást keltett első szám után szépen összekapta magát Cornell. Én sajnálom, hogy elkerül tőle a cím. Meg azt is, hogy Milliganhez kerül.

Ami a Justice League vonalat illeti, az egész, úgy ahogy van, egy jókora kudarc.

-dj- 2012.02.09. 11:07:01

biztos nem ide kéne, de az elég nagy öröm, hogy a severed legutóbbi része nagyon pozitív kritikákat kap. ign: 10/9, comicsbookresourses.com: 5/4,5 stb.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2012.02.10. 15:15:02

az 52 engem se fogott meg igazából.

viszont, ez az x-men black ops (x-force) ez nagyon bejött, lehetne kicsit még véresebb is, de így is jó.

De a kérdés még mindig fennáll, hogy képes Rozsi egyszerre ennyi helyen lenni?!