Utolsó kommentek

  • Androsz: @pragmaP: Ismerem, amiről beszélsz, de ennek a könyvnek a fordítása teljesen rendben van, nem emlé... (2019.09.13. 17:59) FlashForward - A jövő emlékei
  • Carada: @Carada: Módosítanom kell a fenti kommentemet: nincs kétségem a plágiumot illreően. Érdemes összeh... (2019.04.07. 00:34) Üzenet az űrből
  • Carada: Kölyökkorom egyik meghatározó filmje volt az Üzenet az Űrből. A liabe diók, a keresztvitorlázatú h... (2019.04.07. 00:07) Üzenet az űrből
  • ipartelep: @Gábor Miski: Igen, így van, Rusznyák csaba nagyon melléfogott a "megfejtésével". A The Endlessből... (2019.01.03. 23:55) Resolution
  • Gábor Miski: @Rusznyák Csaba: Logikusnak tűnt ez a magyarázat, amíg meg nem néztem a rendező duó The Endless c.... (2018.08.23. 23:00) Resolution
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

  • Hibás feed URL.

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

GeexKomix különkiadás: Az új 52, 1. hét

2011.09.13. 09:46 Rusznyák Csaba

Szeptemberben szüneteltetjük a szokásos GeexKomix cikkeket, és csakis a DC-vel foglalkozunk – elvégre nem minden hónapban fordul elő, hogy az egyik nagy kiadó teljes egészében rebootolja az egész univerzumát, és vele minden sorozatát (egész pontosan 26 éve történt ilyen utoljára). Ugyan innen nézve ez inkább tűnik egy bombasztikus reklámfogásnak, mint ténylegesen újító, kreatív változtatásnak, mégsem mehetünk el mellette szó nélkül. Úgyhogy: a DC e hónapban 52 új sorozatot indít (az időtlen idők óta újraszámozás nélkül, folyamatosan futó Detective Comics és Action Comics is új első számot kap), és hétről hétre, hosszabban-rövidebben, mind az 52-ről írni fogunk.

Kezdetnek néhány támpont a kuszaságban:
- a DC szerkesztői általában kerülik a „reboot” szót, és inkább a „relaunch”-ot használják (ó, a szemantika…)
- az idő a DC univerzumban zavartalanul folyik tovább, azaz nem kezdődnek elölről a történetek, nem most bukkannak fel a szuperhősök először – most is több évnyi múltja van mindenkinek, épp csak ez a múlt kicsit más, mint eddig
- az Action Comics és a Justice League a múltban, a szuperhőskor hajnalán játszódnak, konkrétan öt évvel az összes többi sorozat előtt
- még nem tudni pontosan, az elmúlt 26 év történeteiből mi marad része a kontinuitásnak, és mi nem, a DC ígérete szerint ez idővel kiderül
- ugyanakkor bizonyos történetekről már most tudjuk, hogy továbbra is részei a kánonnak, így pl. a Gyilkos tréfa, a Halál a családban, az Identity Crisis, a Blackest Night, és úgy általában, az egész Green Lantern sztorifolyam – utóbbit egyáltalán nem érint a reboot, minden változtatás nélkül folytatódik tovább
- a reboot többek közt új jelmezeket, eredettörténeteket, modernizálásokat jelent, néhány nagy, konkrét változtatás pedig: Superman és Lois Lane házassága sosem történt meg (Peter és Mary Jane csókoltat), Superman volt az első szuperhős, nevelőszülei meghaltak; Bruce Wayne az egyetlen Batman (Dick ismét Nighwing), Barbara Gordon ismét jár, és ismét Batgirl

És most lássuk az első adagot az új 52-ből! (Az összes többinél korábban, augusztus 31-én megjelent Justice League-ről itt olvashattok.)


Action Comics


Az író Grant Morrison, ez pedig általában az jelenti, hogy vagy valami nagyon jó fog kisülni belőle, vagy valami nagyon rossz – a brit fenegyerek ritkán ragad bele a középútba. Debütáló száma után az Action Comics bőven inkább a „nagyon jó” felé hajlik: Morrison visszaviszi a karaktert a gyökereihez (a sztori ugye a múltban, Superman pályafutásának elején játszódik), azaz nem galaktikus fenyegetések, hanem az egyszerű emberek mindennapi életét megkeserítő dolgok – pl. az alsó- és középosztályt illegális eszközökkel szipolyozó milliomosok – ellen harcol. A farmernadrágos Acélember inkább kelti egy dühös aktivista, mint egy nemes szuperhős benyomását. A nép bajnoka ő, aki mer, és képes szembeszállni a Hatalommal – az meg persze nem rest visszaütni, a megfelelő helyen és időben lévő Luthor segítségével (itt van már egyébként a még laza, melegítős Lois is). Ezen a ponton Morrison még nem tököl a sztori grandiózusabb aspektusaival (mint a „Krypton utolsó túlélője”), bár egy-két elejtett megjegyzésből már sejthető, hogy a cselekmény nem marad meg sokáig ezen a „hétköznapi” szinten. Rags Morales rajzai lendületesek és látványosak (szükség is van rá: a földhözragadtság nem jelenti azt, hogy nincs tele a képregény gyors akciókkal), de az arcokkal már gondjai vannak (Luthor többször is igen hülyén fest), és a gesztusokat is sokszor eltúlozza (az utolsó oldalon Lane tábornok póza egy merő karikatúra). Hatásos start, érdemes lesz követni. És ami nem utolsó szempont (ha már rebootról van szó), új olvasóknak is bátran ajánlható.


Animal Man


A meglepetéssiker egyik bevált receptje: odaadni egy periférikus karaktert egy kritikusok által körülrajongott írónak, aki így járhatja a maga útját, és megléphet olyan dolgokat, akár stílus, akár cselekmény szempontjából, amiket egy Batmannel vagy egy Supermannel biztosan nem léphetne meg. Azt ugyan sosem értettem, hogy Jeff Lemire-t miért rajongják körbe a kritikusok (a Sweet Tooth az utóbbi évek egyik legunalmasabb Vertigo sorozata), de most, az Animal Man elolvasása után kezdem kapizsgálni. Lemire a mainstream szuperhősképregényekben ritkán látott természetességgel vezet be minket a főhős életébe, aki hol színész, hol szuperhős, hol aktivista, hol kaszkadőr, de mindig egy kétgyermekes apa, egy szeretnivalóan hétköznapi családdal. Teljesen mindennapi társalgásokba csöppenünk bele, munkáról, pénzről, háziállatokról, és közben megismerjük a karaktert, anélkül, hogy azt érzenénk, az író információkat nyomkod le a torkunkon. Aztán jön a szuperhőskaland: Animal Man jelmezbe bújik, és megállít egy fegyveres őrültet, mielőtt tragédiát okozna egy kórház gyermekosztályán. Aztán jön a horror: a főszereplő rettenetes álmot lát, ami véres eseményeket és családi tragédiákat vetít előre, majd amint felébred, ez a rémálom máris kezd beszivárogni a valóságba. Bámulatos, ahogy Lemire, a családi idillből nyitva, fokról-fokra terel minket a sötétség felé, és a képregény hirtelen felkavaróvá, már-már sokkolóvá válik. Ebben bőven van potenciál – még úgy is, hogy Travel Foreman rajzai egyszerűen rondák. Pár éve a Marvel olvasóit szomorította (Immortal Iron Fist), most a DC-t fertőzi. Mi a fenét látnak odaát ebben a trutyiban, amit a papírra maszatol?


Batgirl

Hogy kétség se maradjon afelől, hogy a Gyilkos tréfa a rebootot követően is része a kontinuitásnak, Gail Simone itt konkrét flashbackben is feleleveníti az abban történteket. Viszont az új verzió szerint Barbara Gordon néhány év után képes volt felállni a kerekesszékből, és újra járni – úgyhogy most ismét Batgirlként rója az utcákat és a háztetőket. Tekintve, hogy 1. a Gyilkos tréfa egy roppant nagyhatású képregény (történetileg és esztétikailag egyaránt), és hogy 2. a járni képes Barbara igen jelentős változás az utóbbi bő 20 év status quo-jához képest, Simone aligha tehet mást, minthogy ezeken keresztül definiálja a karaktert. De kicsit talán átesik a ló túloldalára. A comic első fele még nagyszerű: Barbara brutális erővel és elszántsággal harcol a mások otthonába betörő rablógyilkosok ellen – ha magunktól nem jönnénk rá, hogy miért pont az ilyenek csípik a szemét, Simone jól szájba rágja, de ez még nem baj, mert a narráció hatásos, a cselekmény lendületes, a rajzok szépek, az akciók dinamikusak – minden a helyén van egy szórakoztató képregényhez. De amikor a füzet második felében az író maga mögött hagyja a bevezetést, és belevág a tényleges történetbe, majdnem minden elromlik: a didaktikusság itt már megbocsáthatatlan, az esetleg drámai felhangok elfüstölnek, a cliffhangerben felvázolt konfliktus pedig érdektelen és komolytalan. Összességében a pozitívumok még mindig túlsúlyban vannak, és talán kisül belőle valami jó hosszabb távon – egyelőre vele maradok.


Batwing

Némileg ironikus, hogy az egész Batman Incorporated elúszott a semmibe – bár Morrison azt ígérte, hogy jövőre visszatér – annak egyik mellékkaraktere mégis kapott egy önálló sorozatot. A Batwing egyelőre az egyetlen jele annak, hogy a reboot előtti „globális Batman” koncepció nem lett teljesen kinullázva. Más kérdés, hogy az új sorozatok közül kapásból ennek jósolom a legrövidebb jövőt: mégis mit akar kezdeni a DC egy teljesen ismeretlen karakterrel, aki jelenlegi attribútumai alapján bármikor helyettesíthető lenne bármelyik Robinnal? Az egzotikus helyszín – és a néger hős – önmagában ahhoz is kevés, hogy olvasókat szerezzen, nemhogy hosszútávon megtartsa őket. Judd Winick pedig (ő sem a mérleg pozitív serpenyőjében van), nem meglepő módon, a töketlen írók összes sablonfogását felvonultatja kompenzációként: in medias res kezdés, sűrű akciók, nagyon-keményen-őrülten-hűha-ajjaj gonosz ellenség, átlagot bőven meghaladó brutalitás, vendégszereplő A-listás figura (Batman), dögunalmas „nézzétek, megölöm a főhőst az első szám végén” blöff. Ben Oliver rajzai ugyan tetszetősék (ellentétben a steril színezéssel), de összességében ez még a tizenkettő egy tucat szintjét is csak bajosan üti meg. A második számot még bevárom, mert egyetlen rész után csúnya dolog ítélni (hacsak nem első látásra vészesen szar valami, de azért ettől a szinttől még a Batwing is messze van), de nem sok jót nézek ki belőle.


Detective Comics

Ez kétségkívül a legjobb Batman-képregény, amit Tony Daniel valaha írt. De ez még nem sokat jelent, mert a legtöbb munkája elég harmatos. És persze az igazi kérdés nem az, hogyan képes Daniel megfelelni a saját maga által támasztott követelményeknek – hiszen ez nem a Detective Comics 882., hanem a Detective Comics 1. Az elvárások finoman szólva is nagyok. Hogy a sikert a lehető legjobban bebiztosítsa, Daniel bedob mindent, ami tipikusan Batman. Az ellensége motivációit és lépéseit kommentáló belső monológ, Gordon és a denevérjel, összecsapás türelmetlen és agresszív rendőrökkel (csókoltat az Első év), és persze az aduász: Joker. Ki más? Daniel, minden korábbi erőfeszítésével ellentétben itt tényleg jól ír. A képregény olvastatja magát, lendületes és izgalmas, és úgy mutatja be az esetleges új olvasóknak Batman világának egyes elemeit, hogy az a régi olvasóknak sem tűnik feleslegesnek és önismétlőnek – az író szépen, patentosan beleintegrál a cselekménybe minden információt (ez olyasvalami, ami a Justice League-ben Johnsnak nagyon látványosan nem sikerült). És persze az egész egy roppant erős, sőt, merész cliffhangerhez vezet, ami, bár késélen táncol a pofátlan öncélúság és hatásvadászat határán, egész biztosan ráveszi az olvasókat, hogy szerezzék be a második részt is. És azt hiszem, ott fog igazán eldőlni, hogy mennyire lesz jó Daniel kezei alatt ez a sorozat: ott fog eldőlni, hogy tényleg van a tarsolyában valami ütős koncepció, mint ahogy azt itt szeretné elhitetni velünk, vagy csak nagyzoló ötleteket puffogtat a levegőbe. De addig is: ez egy fasza nyitány.


Green Arrow


Ehhez képest még a Batwing is kiváló, ami annál inkább szégyen-gyalázat, hogy az egy zéró karaktert mozgat, ez viszont a DC egyik régi, jól bejáratott nagyágyúját. És J. T. Krul (Teen Titans) még csak nem is próbálkozik: a főhős Párizsban lever három hőzöngő szupergonoszt, akiket a végén más szupergonoszok kiszabadítanak, hogy aztán majd együtt nyírják ki a főhőst, aki nyilván megint jól leveri majd mindnyájukat. A lapos sztori egy dolog – nagyobb baj, hogy az egész képregény dialógusostul csapnivalóan van írva. A karakterek megállás nélkül pofáznak, de nem mondanak semmi érdekeset, tartalmasat vagy vicceset (a főhős bunyók alatti, laza szövegelései kínosak), egyszerűen csak kommentálják az eseményeket, és magyarázzák saját képességeiket, meg a harcot, amiben éppen részt vesznek. Ehhez képest ráadásul senkiről nem tudunk meg semmi érdemlegeset, legkevésbé magáról a főszereplőről, aki bármilyen tucathőssel felcserélhető lenne – nincs semmi személyisége. Krul emellett úgy használja a sztoriban a modern technológiát, mintha az elmúlt 20 évben kómában feküdt volna, és most azt hinné, hogy az információs társdalom mivoltára éppúgy rácsodálkozik majd mindenki más, ahogyan ő. Hogy a kép teljes legyen: az egyébként veterán Dan Jurgens képeinek semmi dinamikája – mintha csak merev, beállított bábukat rajzolt volna le. Kínosan ötlettelen és unalmas vacak. A régi olvasók csak ásítozni fognak tőle, az újak meg nem fogják érteni, miért olyan nagy szám ez a karakter. Kuka.


Justice League International


Úgy látszik, Dan Jurgens mostanában íróként sincs jobb formában, mint rajzolóként. A JLI-ben az ENSZ igyekszik összeállítani a saját, nemzetközi szuperhőscsapatát, ami az ő felkérésükre reagálhat a világ bármely pontján felmerülő fenyegetésekre – minthogy politikusokról van szó, a képlet egyszerű, ha a dolog sikeres, akkor learatják a babérokat, ha nem, akkor magát a csapatot hibáztatják. A világ minden tájáról szalajtott hősök vezetőjének Booster Goldot teszik meg, de beszivárog közéjük – az ENSZ tudta nélkül – Batman is, hogy rajta tartsa a szemét a dolgokon, mert… mert csak. Itt semmi sem működik: a világ vezetői kisgyerekeknek tűnnek, akik nem egy globális rendfenntartó alakulat létrehozásáról tárgyalnak, hanem a közös homokozó használatáról vitatkoznak, Batman valami elképesztően otrombán kilóg a csapatból minden létező értelemben (Jurgensnek fogalma sincs, mit kezdjen vele, nyilván csak azért került a képregénybe, hogy legyen benne egy nagy név), az aktivisták mellékszála teljesen érdektelen és lapos, ráadásul az sem világos, mi köze van bármi máshoz, csapatdinamika pedig, mint olyan, nem létezik. A rajzok sem tudnak javítani az összképen: jobb esetben teljesen átlagosak, rosszabb esetben irritálóan rajzfilmszerűek. Kisebb csodának kell történnie ahhoz, hogy ebből egy élvezetes sorozat legyen, pedig egyébként volna fantázia egy B-, és C-listás hősöket csatasorba állító képregényben. Kukagyanús.


Men of War

Az 52 új sorozatot alapvetően 7 nagy csoportba lehet sorolni: a Batman, Superman, Justice League, Zöld Lámpás és Young Justice családok mellett van két kevésbé mainstream csoport. Az egyikben sötétebb, horrorba hajló comicok kapnak helyet (mint a cikk elején már tárgyalt Animal Man, illetve a Swamp Thing), a másikban pedig egyéb háborús, sci-fis, westernes történetek, nameg a Wildstormból átvett címek, mint a Stormwatch. Ebbe a brancsba tartozik a Men of War, aminek főszereplője a DC klasszikus második világháborús hősének, Rock őrmesternek a leszármazottja. Ez a Rock egy közlegény, aki egy ideje már a Közel-Keleten szolgál, de alkalmankénti parancsmegtagadásai (amikkel persze életeket ment) mindig megakadályozzák a ranglétramászásban. Egy tiszt azonban meglátja benne a potenciált, és egy új fronton veti be, ahol történetesen szuperképességűek is harcolnak. Az alapkoncepció a szenzációs Gotham Central egyfajta háborús környezetbe helyezése akar lenni, és ez kiváló ötlet: a kérdésben, hogy mire jó egy átlag katona egy olyan csatamezőn, ahol emberfeletti erejű, repülni képes vagy éppen sebezhetetlen harcosokat vetnek be, igen sok a potenciál. Az első rész persze még csak az alaphelyzetet vázolja fel, így a kérdés, hogy Ivan Brandon tud-e valami érdemlegeset kezdeni az ígéretes koncepcióval, egyelőre válasz nélkül marad, és meg kell hagyni, ezen a kérdésfelvetésen túl a Men of War első száma nem sokat kínál az olvasónak – csak egy korrektül megrajzolt, átlagosan szórakoztató képregény. De mindenképpen kivárom, hogy mi lesz belőle.


Stormwatch

A DC 2010 végén véglegesen lelőtte az egész Wildstormot, és bejelentette, hogy annak sorozatai, hősei beintegrálódnak majd a mainstream DC világba. Ennek véghezvitelére persze a reboot volt a legkézenfekvőbb időpont, úgyhogy a Stormwatch-csal most itt az első DC-be olvasztott Wildstorm címünk. Ez a sorozat akkor vált igazán érdekessé, amikor 1996-ban átvette Warren Ellis, és akkor vált az amerikai képregény mérföldkövévé, amikor szintén Ellis irányítása alatt átkeresztelődött Authorityvá, és így megszületett az első hardcore, „széleszvásznű” szuperhőscomic. Paul Cornellnek tehát nagy előd nyomában kell megmutatnia, hogy mit tud – minthogy korábbi sorozatai (Captain Britain a Marvelnél, Action Comics a DC-nél) igen jók voltak, úgy tűnt, nincs ok az aggodalomra. Annál nagyobb csalódás, hogy a végeredmény nyögvenyelős, ötlettelen és unalmas. A történet szerint a Stormwatch tagjai (köztük a Martian Manhunter) a Superman-kaliberű Apollót igyekeznek meggyőzni az ügyüknek, de ő inkább le se szarná őket – pedig közben már éppen felüti a fejét egy globális fenyegetés, ami alig várja, hogy pofánverjék. A koncepció alapján a Stormwatch még működhetne is, de Cornell baromi trehányan ír. Nem képes megfelelően felvezetni, bemutatni a karaktereket, nem tudja felruházni a történetet sem az ahhoz szükséges „hardcore” sem a „grandiózus” jelleggel, és már az első felében szétesik az egész. Mindemellett a rajzok sem túl meggyőzők, az meg egyáltalán nem világos, hogy fog illeszkedni ez a csapat a DC univerzumba a maga „no bullshit” attitűdjével – meg úgy egyáltalán. Sajnos kukagyanús, de azért még reménykedem.


Swamp Thing


Swamp Thing a DC egyik kevésbé sikeres karaktere, akit többször próbáltak feljebb rugdosni a ranglétrán, de hiába, egyik sorozata a másik után bukott be – a mai napig csak azért emlékeznek rá, mert a ’80-as években néhány évig Alan Moore írta, és amit Alan Moore ír, az hajlamos beragadni az olvasók kollektív emlékezetébe (nem mellesleg, Swamp Thing mellett bukkant fel először Constantine figurája is). A DC most Scott Snydert állította rá a címre, és mivel ő minősül a legújabb sztárírójuknak, úgy látszik, megint komolyan gondolják, hogy kezdenek valamit a figurával. A főszereplő nála újra ember (Alec Holland), aki szörnyéveinek emlékeitől gyötörve bujkál a világ elől – ez már önmagában egy hatásos felütés. Apropó, felütés: a képregény Holland monológjával kezdődik, miközben zavarbaejtő képeket látunk a nagyvilágból, szuperhősök szemein keresztül. Madarak, denevérek, halak pusztulnak tömegével mindenfelé. Miközben Superman felkeresi Hollandot, hogy választ kapjon, hátborzongató, zombiszerű rémségek bukkannak fel – később pedig Hollandot rémálmok gyötrik. Lehet, hogy már nem Swamp Thing többé (?), de ez még nem jelenti azt, hogy a múltja elengedte. Snyder hangulatteremtési érzéke fantasztikus (tessék csak elolvasni, hogyan beszél Holland a növényekről – hátborzongató), de ez nem újdonság. Minden szó, minden panel a helyén van, a rettegés, a misztikum, az eposzi lépték egy tökéletes elegyét kapjuk, Yanick Paquette nagyszerű rajzaival. Eddig remek – ráadásul úgy mutat újdonságot a régi olvasók számára, hogy az újak is bátran nekiállhatnak. Ritka dolog.


Hawk & Dove: Egy másik sorozat, ami örülhet, ha húzza egy évig. Relatíve ismeretlen, „kit érdekel” karakterek, unalmas sablonsztori, ostoba ötletek, nevetséges szituációk, fantáziátlan gonoszok, papírízű dialógok. Ahhoz képest, hogy a két főhős kapcsolata egy markáns ellentétre épül (egyikük a Háború, másikuk a Béke avatárja), meglepően sótlan és érdektelen a köztük lévő dinamika. A rajzokat ráadásul Rob Liefeld követte el, úgyhogy mindenki minden második képen a fogait összeszorítva vicsorog, akár üvöltözik, akár csak simán beszél. Istenem, és azok az arcok… azt hittem, a ’90-es évek képregényrémálmait már magunk mögött hagytuk… Messze a legrosszabb eddig az új 52-ből. Kuka. De azonnal.

O.M.A.C.: Keith Giffen és Dan Didio oldschool képregénye kívülről-belülről Jack Kirby stílusára hajaz (ő teremtette a karaktert még a ’70-es években), és ez jó, de itt véget érnek a pozitívumok. OMAC egy robot Hulkra emlékeztet, aki irányítója megbízásából beront a Cadmusba, és addig tör-zúz, amíg meg nem találja, amit keresett. És ennyi. Nem nagyon ismerem a karaktert, a sorozat hátterét, és ez a füzet nem tett semmit, hogy segítsen ráéreznem az ízére – márpedig egy új olvasókat is célzó első szám esetében ez nagy baj. Történet nincs, karakterek nincsenek, van egy pici rejtély, meg sok zúzás, de egy idő után arra is ráun az ember, főleg, ha nem érzi a tétet. Totál érdektelen. Kuka.

Static Shock: Static karakterét afféle Pókember-pótléknak szánták, és túlságosan nyilvánvalóan az is. Egy (fekete) tinédzser, aki New Yorkban harcol a bűnözés ellen, poénkodik a harcok alatt, meg úgy általában is, és közben elégedetlenkedik az őt hajkurászó rendőrök és a hálátlan civilek miatt. Ettől függetlenül nincs különösebb gond a képregénnyel, ugyan némileg túlért (sok felesleges duma és narráció), és egyszerű, mint egy faék (jófiú megakadályozza a rosszfiúk tervék, akik cserébe a fejét akarják), de megvan a maga lendülete, szimpatikus a főhőse és a családja, akad néhány jó pillanata, és úgy hellyel-közzel leköti az olvasót. De soha, egy pillanatra nem emelkedik a középszer fölé, és nem látni benne rá a potenciált sem. Szóval nem rossz, de ezzel együtt sincs szükségem a folytatásra (és azt hiszem, ez a sorozat sem fogja sokáig húzni).

34 komment · 1 trackback

Címkék: horror akció fantasy háborús szuperhős képregénykritika geexcomix

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr83222577

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Bevezető 2012.02.01. 19:13:57

Idén (2011) szeptemberében a DC Comics egy hatalmas reboot (bár hivatalosan valahogy máshogy hívják) keretében az összes eddig futó sorozatát törölte, és 52 új sorozatot indított útjára (természetesen sok sorozat újraindult a régi töröltek kö...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.09.13. 10:56:23

Hogy csak Bruce a Batman az tetszik, hogy Barbara jár az nem. Ezzel csak belerúgtak gyilkos tréfába, nem??

Egyébként lehet tenni a téteket, az oddsok később jönnek, hogy vajh mikor térnek vissza a régi számaik is a gerincre, majd hagyják el az új számozást, ahogy a marvelnél is csinálták.

Egyébként köszi a cikksorozatot, de azért sajnálom a geekcomixot. :(
ha csak egy hónap akkor is.

Balakin · http://balakin.blog.hu/ 2011.09.13. 11:09:41

örülök ennek a sorozatnak mert így gyakrabban lesz képregényes írás. Amilyen gyakran jelentkezett egy ideje a geexkomix ez igazából teljesen pozitivum.
Nagyrészt egyetértek, kivéve, hogy se a Swamp thing se a detective nem győzött meg. Batwingben meg nem tudom hol volt egzotikus környezet, mivel a rajzoló egyszerüen nem rajzol háttereket :D
JLI-t meg hagyni kellett volna Winnickre mert a generation lost szerintem elég jó volt(talán az egyetlen jó képregénye az utóbbi években).

Ganthet 2011.09.13. 11:34:42

Jó kis cikk, amiket olvastam eddig, azokkal nagyjából egyetértek. Swamp Thing és Animal Man a kedvenceim eddig, nagyon bírom Lemire-t. (A Sweet Tooth első történetei szerintem kimondottan jók.)

Nathaniel Arthur Parrott 2011.09.13. 18:24:23

Egy kérdés. Valamék jártam egy könyvesboltban, gondoltm vennék képregényeket, de ugye teljes sorozatokat nem tudnék követni(no mani), szóval, ami önálló történetekként is megállják a helyüket, azokból mit érdemes megvenni(a Watchmen megvan, a The Walking Dead-ben a következő magyar kötetre várok), ezen kívül mit érdemes olvasni. Amint látom, ezt Gyilkos tréfa dolgot nagyon dícséritek. Ezen kívül mit lenne érdemes, ami magyarul is kapható(nem akarok ebayezni, a torrent meg képregény terén, hát "meh")

_Nagy Krisztián_ 2011.09.13. 19:48:57

Gondolom itt most amerikai sorozatokra gondolsz, szóval első körben én ezeket ajánlanám (kiadó, kötetcím):

Képes Kiadó - Fabulák (számomra érthetetlen módon megbukott, tehát nem lesz második kötet magyarul, ellenben éppen ezért meglehetősen olcsón tudsz így most hozzájutni), minden, ami Rejtő-Korcsmáros

Fumax Kiadó - A Különítmény, Rozsomák: Snikt!, Új X-Men: E, mint eltörölni, minden, ami Sin City

Kingpin Kiadó - Pókember: Holtak között, Az Új Bosszú Angyalai, Vertigo-válogatások, Mutánsvilág: Magnus-ház

_Nagy Krisztián_ 2011.09.13. 20:08:59

A Justice League #1 valami csapnivalóan középszerű volt, de az Animal Man #1 történetmesélése nagyon erős (pedig én egyáltalán nem szeretem Lemire Sweet Tooth sorozatát), Foreman stílusához csak szoktatni kell a szemet, engem annál az oldalnál győzött meg végleg, amikor rémálmában a főhős puszta érrendszerére lecsupaszítva néz szembe a rothadó szörnyetegekkel...

Rusznyák Csaba 2011.09.13. 20:49:19

@_Nagy Krisztián_: Az az oldal a koncepció miatt jó - amit ténylegesen NEHÉZ elrontani - nem a konkrét rajz miatt. (Plusz ugye ott nem kellett arcokkal, mimikával, arányokkal stb. törődnie)

Rusznyák Csaba 2011.09.13. 20:50:31

@Nathaniel Arthur Parrott: A felsoroltakhoz még mindenképpen: Usagi Yojimbo.

(Az E mint eltörölnivel ellenben óvatosan, mert az nem nagyon van befejezve, és nem is lesz)

_Nagy Krisztián_ 2011.09.13. 20:56:03

@Rusznyák Csaba:
Ezzel most tudnék vitatkozni, de nem foglak jobb érzéseid ellenére, tüzes vassal Animal Man olvasásra kényszeríteni :)

Rusznyák Csaba 2011.09.13. 20:58:35

@_Nagy Krisztián_: Semmivel nem kell kényszeríteni, mert továbbra is lelkesen olvasni fogom, más kérdés, hogy minden második oldalon fel fogok sóhajtani, hogy "bárcsak másvalaki rajzolná":)

Maya-- 2011.09.13. 21:25:25

@Rusznyák Csaba: most komolyan kérdezem: mi lenne, ha semmivel sem kellene téged kényszeríteni, hanem lelkesen írnád tovább a geekzajt, s az más kérdés lenne, hogy minden második szónál fölsóhajtanál, "bárcsak másvalaki írná", hm?

Nathaniel Arthur Parrott 2011.09.13. 21:48:34

Köszi, és az ilyen Batmanes cuccok, mint Frank Milleres Dark Knight, vagy az Arkham Asylum kaphatók magyarul. Ha igen hol? Ha nem, esetleg valami pletykadátum van-é?

Geekblog 2011.09.13. 22:25:27

@Maya--: köss ki egy nicknévnél

_Nagy Krisztián_ 2011.09.13. 22:44:22

@Nathaniel Arthur Parrott:
hoppá, véletlenül kimaradt (mea maxima culpa), az Arkham Elmegyógyintézetet idehaza a Képes Kiadó követte el:

geekz.blog.hu/2008/08/06/batman_arkham_elmegyogyintezet

Maya-- 2011.09.13. 22:47:31

@Geekblog: persze, ez marad, de miért?

Maya-- 2011.09.13. 22:49:40

így vagyok belépve, a másikot nem használom rég, azt hittem érthető, hogy miért..de semmi komoly, csak vicc volt, de ez marad.

Rusznyák Csaba 2011.09.14. 08:33:48

@Maya--: Írom én rendesen - a magam tempójában:) Nyugi.

Rusznyák Csaba 2011.09.14. 08:34:54

@Nathaniel Arthur Parrott: Millertől az Első év jelent meg, ami Batman, de még 6 éve, nem tudom, lehet-e még egyáltalán kapni valahol (és finoman szólva szar minőségű kiadvány volt).

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.09.14. 08:57:56

@Rusznyák Csaba: hát igen, a leggyengébb minőségű különszám volt sajnos...

knutom 2011.09.14. 10:23:28

szerintem:
a DC relaunch eddigi legjobb címe a Daredevil.
A kiadó legnagyobb problémája, hogy az előző mondat ebben a formában helytelen.

Balakin · http://balakin.blog.hu/ 2011.09.14. 11:47:15

@Nathaniel Arthur Parrott: Fabulákat(Fables) én is kifejezetten ajánlom, bár nem szuperhős vonal de nagyon jó! Ha viszont kifogysz a kézzel fogható kötetekből és online illegalitásra szorulnál valaki biztos tud segíteni majd(khm...).
Batmanből a nemrég megjelent Heart of Hush elég jó, kb a legjobb Hushos Batman de emlékeim szerint elmesélik benne az előzményeket szóval nem kell megvenned az előző X számű kötetet.

lonesloane 2011.09.14. 16:03:29

@Nathaniel Arthur Parrott: Én még ajánlanám a Fumax-tól a Rozsomák: Adósság és... c. jó kis oldschool cuccot, A Képestől a Batmangát (Halotti maszk a címe), mert korrekt és olcsó és a Supi/Batman: Abszolút hatalom köteteket, illetve a Cartaphilustól mindhárom Hellboy kötetet, amelyek önmagukban is élvezhetőek. Amint látod, van mit olvasni a piacról, legalábbis egyelőre.

_Nagy Krisztián_ 2011.09.14. 22:59:58

@lonesloane:
Dzsézaszkrájszt! Kihagytam a Hellboy-t a felsorolásból :O
Most azonnal megyek bevenni a Cavingtonomat, aztán főbelövöm magam a Szamaritánussal...

Nathaniel Arthur Parrott 2011.09.14. 23:42:17

Köszönöm szépen mindenkinek, akkor majd meglátjuk, szerintem a Hellboyra teszem a voksom. A film jó volt(nem tudok a képregényhez viszonyítani)

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.09.15. 08:17:31

@Nathaniel Arthur Parrott: Miután elolvasod, majd kiderül számodra is, hogy a film meg se közelíti az eredetit.
A képregény soooooooooooookkkkkkkal jobb, mint a filmek.
Szóval olvasd csak.

TheBerzerker 2011.09.15. 09:15:06

elolvastam a Detective Comics-ot. Tényleg jó lett. nagyon hatásos cucc. Kíváncsi leszek a Swampthing-re.

knutom 2011.09.15. 14:39:02

"I’m trying to figure out what the Joker was doing naked… does he always remove his clothes first?" (Batman - Detective Comics)

Nathaniel Arthur Parrott 2011.09.15. 18:42:49

@doggfather: A Watchmennel is így jártam, ú milyen ká jó a film, olvassuk el képregényt, biztos jó. Elolvasom a köteteket. A film SZAR. Bár tény, hogy sokkal rosszabban is meg lehetett volna csinálni.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2011.09.15. 21:37:31

@Nathaniel Arthur Parrott: szerintem meg jobban nem lehetett volna megcsinálni.

Tényleg sz.r a film a képregényhez képest, de a watchmen annyira monumentális, hogy egyszerűen nem lehet filmre vinni.

Rusznyák Csaba 2011.09.15. 23:14:59

@doggfather:
"szerintem meg jobban nem lehetett volna megcsinálni"

Dehogynem! Kezdetnek az is megtette volna, ha elhagyják a sok hülye trendi lassítást meg cool beállítást és menőzést, ami mind PONT ELLENTÉTES a képregény hangvételével.

Maya-- 2011.09.16. 14:13:35

@Rusznyák Csaba: általában nyugodt vagyok mint egy barlangi tó..csak egy kis kaviccsal megzavarták a nyugalmam:), de most megint nagyon nyugodt vagyok...