Utolsó kommentek

  • doggfather: Ha van a Pengének "előzménye", olyan film ami ihlette akkor ez az. Hogy ezután Joel Schumacher Bat... (2024.07.10. 07:02) Az elveszett fiúk (The Lost Boys)
  • Kerma: Nagyon jó film volt! Kössz a cikket! Üdv, Kerma (2023.06.12. 10:31) Párbaj
  • doggfather: Nagyon európai animációs stílusú és történetű messze nem gyerekmese. Fantasy minimális varázslatta... (2023.02.16. 11:22) Az utolsó egyszarvú
  • doggfather: A zsaruk becsülete, Kiképzés (light), A bűn mélyén. Három film amiből erősen merített ez az alkotá... (2022.04.05. 15:52) Brooklyn mélyén
  • josé73: @travis: Bizony, amikor Hemingway a háború alatt Eisenhower táborában tartózkodott, és üres borosü... (2021.09.16. 15:12) Filmkritika: 1408 (USA, 2007) ***
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Equus

2011.08.05. 08:06 Parraghramma.

Nehezen képzelhető el frappánsabb metafora a pszichológiára annál, mint amit a Peter Shaffer színdarabjából készült film mutat. Szemérmetlenül ironikus: színe a fonákja, és nem lehet figyelmen kívül hagyni, ragasztja magára a tekintetet – mint a fügefalevél. Minő kár, hogy a szintén Shaffer által jegyzett szövegkönyvnek hála mindez olyan részletezett közelségbe kerül, úgy tolul a néző arcába, hogy azt könnyedén elfoghatja az undor. Az Equus annyira túlmagyarázott, hogy kritikát írni róla teljesen felesleges.   


Az idén áprilisban elhunyt Sidney Lumet nem csekély életművet hagyott ránk, melynek nagyságát talán az is hűen érzékelteti, hogy nehéz volna egyértelmű csúcspontot kijelölni benne, ráadásul a rendező az Equus-t közvetlenül megelőző időszakban fordi lendülettel termelte a klasszikusokat. A féltucat lovat megvakító legény esete azonban – sajnos – a Serpico, A kánikulai délután és a Hálózat árnyékai nélkül, saját jogon is számot tart a nagyközönség feledékenységére. Hiába mond legalább olyan fontosat rólunk, mint a Hálózat.

Nyilván szélesebb tömegek érdeklődését kelti fel a televízió, a média optimistán szatírának is vélhető látlelete, mint egy ósdi mitológiákba révülő elmebaj vontatott, redundáns diagnózisa. Pedig nem is állhatna közelebb egymáshoz a két darab: mindkettő a vallásról szól, az áhítatról és a kultuszról – a változatlan esszenciáról és az adaptív kulisszákról. A Hálózat mindezt árnyaltabban, kevésbé didaktikus módon valósítja meg, jobban mondva esetében a didaxis ténye, a didaxis – cselekménybeli – elsajátítása is a példázat része, mert hát ezek volnának a média rítusai. Lumet kiváló stílusérzékének köszönhetően a tévé „dühös prófétájának” szavait ablakokból skandáló statiszták látványa egyidejűleg sarkall nyerítve vihogásra és valamiféle keserédes önvizsgálatra.

Mielőtt még valaki: nem ez tette merésszé, profetikussá a Hálózatot. Arra ott van Ned Beatty nagymonológja a százalékokról, a Tőkéről, mely a legromantikusabb, legelvetemültebb eretneket is korrumpálni igyekszik, beolvasztandó azt a média klérusába, hogy füleinek kedves evangéliumot hirdessen. A messzi-messzi hitelcsomagok és adósságplafonok szorongatóan paranoid atmoszférájában érdemes újrahallgatni a márkák és multik, a „Természet” (!) nemzetgazdaságokat körberöhögő „új rendjét”, melyet az előrelátó cyberpunk is csak évekkel később lakott be és rendezett át a tudományos-fantasztikum díszleteivel.

A Hálózat kattant hírbemondójához hasonlatosan a Richard Burton által megformált pszichiáter, Martin Dysart is a zeniten túli, megcsömörlött, kiégett, meghasonlott karakter, aki „lerántja a leplet korunk képmutatásáról”, de míg előbbinek megadatik a hősi mártíromság – és roppant vicces –, Dysart doktor szenvelgéssel határos tépelődésre van kárhoztatva: jó diagnosztaként rekonstruál, egy visszatérő lázálma azonban megbénítja, hivatását-hitvallását átértékelve, életére visszapillantva megdermed. Ahogy Lót neje. 



Antropológiai ambícióihoz igazodva az Equus hajlamos a sűrítésre, az általánosításra: sztereotípiába hajló szereplők asszisztálnak a lovakat megsebző Alan Strang (Peter Firth) kissé szinkretista rítusmixtúrájához. Anyjának hite bruttóregisztertonnában mérhető, apja bigottan ateista, neveltetését prüdéria és érzéketlenség övezi; az így adódó érzelmi vákuum magába szívja az összes hozzáférhető hagyományt, jelképet és gesztust, amiben a spirituális élmény lehetősége lappang. Dysart terápiája fokozatosan fedi fel Alan (a törzsi totemizmuson, Dionüszosz kentaurjain át az úrvacsoráig számtalan liturgiát megidéző) kultikus viszonyát a lovakkal, melyet egy egyre jobban elfeledett igény, a szakrális aktusok eksztázisa hevít. Annak a pontnak az áhítása, ahol – Eliade szavaival – a profán tér formátlan tágassága megszűnik. Nyihaha rétjén, telihold alatt, míg a lovarda tulaja a naivak álmát alussza, meztelen és bonthatatlan egységet alkot ló és lovas, a nappal felszerszámozva engedelmeskedő haszonállat és a saját lábain esetlenül csoszogó Alan.

Az Equus központi dilemmája nem az, hogy egy, a lovakkal valószerűtlenül meghitt kapcsolatba kerülő ember hogy képes azokat ilyen brutális módon megcsonkítani, hanem hogy szüksége van-e orvosi segítségre? Joga van-e bárkinek meggyógyítani őt? Beteg-e Alan egyáltalán? Sőt: Alan a beteg? Létezik-e a lelki szükségletek kívánatos és abszolút kategóriája – vagy Durkheim tudja jól, és a deviancia a társadalom, kultúrák és korok függvénye, a normát a megbélyegzés szertartásaival erősítő paraméter?

Dysart végtelenségig citált álma találóan rántja ki a szekularizált ember alól felvilágosodott meggyőződését: a pszichiáter papi álarcban, felszentelt tőrrel, rutinszerű mozdulatokkal boncolja az oltárra szegezett áldozatokat, százszámra. Hogy mi ebben a találó? Hogy nem álom. Dysart pap. Istene a ráció, a mentális egészség, a Normalitás. Az embernek mindig van istene – aki mindig féltékeny a többi, pogány istenre.

Dysart ujjai Alan torkán, pengéje még a bordákon innen. Az álarc mintha lassan lecsúszna.

Színpadias kiállásaival Lumet, vagy inkább Shaffer filmje túlságosan transzparenssé teszi magát – még akkor is, ha egyrészt ez a fajta forráshűség írói koncepció, másrészt Alan rítusaival szemben az álombéli oltárjelenet csak verbális megjelenítést kap –, akadnak elnagyolt mozzanatok a történetben (mint amilyen a tapasztalt pszichiáter sebezhetősége, vagy akár a befejezés), ami elgémberedik a sok bölcselkedéstől, mégsem sikerül teljesen elcsépelnie a kérdést: „árthat az ember többet valakinek annál, hogy elveszi a hitét?”

6 komment

Címkék: dráma filmkritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr103120995

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

entro 2011.08.07. 08:40:59

Zseniális kritika! Grat! Mindig érdemes ide benézni.

Rorschach · http://lowfast.blog.hu 2011.08.07. 17:56:46

A kritika megint élvezetesebb, mint a film. Megnéztem ezt a trailert, úgy elfáradtam tőle,mint egy félmaratontól...

DoRiS20 2011.08.07. 21:37:07

"hanem hogy szüksége van-e orvosi segítségre? Joga van-e bárkinek meggyógyítani őt? Beteg-e Alan egyáltalán?"

- felnőve nem volt (?) alternatív választása, és ilyen lett. Vegetál önmagában. Képtelen továbblépni, felnőni - amihez egy nővel való egészséges kapcsolat is kell. Attól teljesedne - teljesedünk ki.

"Megnéztem ezt a trailert, úgy elfáradtam tőle,mint egy félmaratontól..." - a filmet nézd meg, van magyar felirata a neten. Ha nem érint meg, örülj, hogy nem találkozol semmilyen formában ezzel a problémával.

Ez a film az egyik legkegyetlenebb -itt valódi szenvedés van, nem holmi zombimetaforák.

Sok szülőnek - egyedülállóan fiúgyermekt nevelő anyukáknak főleg - kellene ezt kötelezően levetíteni: ilyen torzulást okoz az "anyai szeretet"....

mesko 2011.08.08. 05:42:45

az őrült zseniket nem SZABADNA meggyógyítani..mert ezért kreatívak, az őrültségükben rejlik minden stikájuk:)
ha valakinek EL KELL érnie valamit ebben a kurva életben, azok a zsenik, ha egy átlag ember azt hiszi, hogy ő KELL valamit elérjen, az paranoiás..bocs, de így van.

visszatérek majd szólni egy-két szót a filmről, csak most álmos vagyok..pedig, ha zseni lennék..csak amúgy írnék fáradtan is:p

mesko 2011.08.08. 18:29:32

a színdarabot ismerve, meg tudva, hogy miről is szól a film, hogy hol, ki, hogyan van "megcsúszva"..ezért nem fogott el semilyen undor, sőt kaptam a filmben roppant szórakoztató, röhejes dolgokat is. pl. az elején ahogy tanítja bokszolni az egyik pácienst a doki, az a jelenet egy kicsit röhejes, nem:)?..még van egy pár, de nem ez a lényeg..
én nagyon bírom Burton-nek a hangját, muszáj volt ezért megnézni(na, így véleményezik az az ember, aki nem ért egy kukkot a filmekhez)..meg nem is tudtam, hogy van egy ilyen film, tényleg annyira feledésbe merült, mert pl. a Network, az a mai napig, egy híres film, még én is tudtam róla, mig erről semmit:/.
tetszett a cikk, egy kicsit mintha mégiscsak ezt a stílust szeretném..jók voltak az eddigi cikkek is, de valahogy ezt szerettem eddig a legjobban..igaz, olyan dolgokat tartalmaz mint a Network, Serpico, etc..Eliaderől nem is beszélve, a humor csak ott van, a mondatok is..de mégis más, olyan abszolút nekem valóra sikeredett:)

rettentó 2011.12.13. 12:38:35

Én még csak a darabot olvastam. Nagyon egyensúlyoznia kellett Shaffernek, hogy ne egy vulgárfreudista/vulgárnietzscheánus didaktikus művet írjon, és sikerült. Félek, hogy Lumet-nek már nem. A téma nem új, ti. a dionüszoszi és az apollóni ellentéte, viszont a megközelítés, a normalitás mibenlétére való rákérdezés igen. Nyilván nem mindenki juthat el oda, ahova Alan, nem is fog, talán nem is kell. A darab kérdez, a választ nekünk kell megadni, hogy mi hogy is állunk ezzel.
Szerintem hiba volt igazi lovakkal forgatni, nem állatvédelmi szempontból mondom. Schaffernél nem véletlen, hogy emberek játsszák a lovakat, hiszen Equus Alan szemében isten is, nem csak állat.
süti beállítások módosítása