Utolsó kommentek

  • ipartelep: @Gábor Miski: Igen, így van, Rusznyák csaba nagyon melléfogott a "megfejtésével". A The Endlessből... (2019.01.03. 23:55) Resolution
  • Gábor Miski: @Rusznyák Csaba: Logikusnak tűnt ez a magyarázat, amíg meg nem néztem a rendező duó The Endless c.... (2018.08.23. 23:00) Resolution
  • Reactor: Megjelent a 2017-es TV-sorozat-adaptáció. Na azt nyugodtan elhordhatjátok mindennek, mert egy nagy... (2018.05.06. 00:52) Filmkritika: A KÖD (The Mist, USA, 2007) ***
  • takacsveca93: Tetszett a bejegyzés, bár nem értem , hogy miért jobb a 444.hu -s domain, mint a blog.hu -s :) De ... (2018.02.17. 22:27) Az Első Nagy Geekvándorlás
  • Desrix: @avsk: Szívesen! :) Igen, vannak, de nem hagyományos kiegek. boardgamegeek.com/boardgame/103343/g... (2018.01.23. 22:45) Sok taktika, semmi cici - a Trónok harca-társasjáték kritikája
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

24: Rohadt hosszú napok

2010.03.30. 08:00 Rusznyák Csaba

Jack Bauer éppen nyolcadik ölő-kínzó-hazaszolgáló hadjáratának kellős közepén jár, úgyhogy ennek örömére átgázolunk a maga után hagyott törmelékdarabokon és hullahegyeken, hogy visszatekintsünk a popkulturális ikonná vált karakter elmúlt hét évére. Minden úgy kezdődött, hogy elrabolták a lányát és a feleségét. Nem örült neki. Ezt úgy adta egyik ellensége tudtára, hogy megfenyegette, ha nem árulja el, hol tartják fogva a családját, akkor kihúzza a beleit. A száján keresztül. Biztos hallottad már a „költői túlzás” kifejezést. Na, ez nem arra volt példa. Jack minden szót komolyan gondolt, és ezt maratonfutóként izzadó, kanáriként éneklő áldozata is tudta. Jack nem az a fickó, akivel szarakodni akarsz. Ez már akkor nyilvánvaló volt, pedig mint azóta kiderült, mindaz, amit az első évadban művelt, még csak bemelegítés volt.

A Fox 2001-ben indította újtára valós időben játszódó sorozatát, ami évadonként egy nap eseményeit meséli el 24 (reklámblokkokkal együtt) egyórás epizódban, a fiktív, CTU nevű kormányszervezetnek dolgozó Jack Bauer terrorelhárító ügynökkel a középpontban. Hatásait nehéz túlbecsülni: a 24 stílust teremtett, divatot indított, a popkultúra részévé vált, és szinte az egész amerikai sorozatipart megreformálta. Erősen kétséges ugyanis, hogy sikere híján születhettek volna olyan szériák, mint pl. a hasonló népszerűségre szert tett, 2004-ben elstartolt Lost.

A real-time cselekmény, az osztott képmezők gyakori és kreatív használata, a szimpatikusan-félelmetesen bad motherfucker Kiefer Sutherland, a nézőket folyton felrázó fordulatok folyamatos bevetése, a terrorizmus kényelmetlenül realisztikus ábrázolása, a főszereplők halálozási aránya (a producerek kedvenc szavajárása: egyik karakter sincs biztonságban) és a „cél szentesíti az eszközt” elvének rajongói körökben is sokat vitatott alkalmazása mind a 24 védjegyévé és sikerének egy-egy alapkövévé vált. Bár a szufla az első két-három évad után érezhetően fogyogatni kezdett, Joel Surnow show-ja még ma is piszkosul élvezetes. Lássuk, miért is.

Első évad (2001-2002)

A mítoszteremtő, a hivatkozási alap. Jack itt még boldog családapa (mintha 100 éve történt volna), akinek az első fekete elnökjelölt, David Palmer szenátor elleni merényletet kell megakadályoznia. Helyzetét némileg nehezíti, hogy a terroristák elrabolt lányával és feleségével zsarolva, pont őt akarják rávenni a szóban forgó merényletre. Hajsza az idővel, menekülés a törvény és a terroristák elől, áruló saját társai között. Az első évad elképesztően feszes, fordulatot fordulatra halmozó, roppant intelligensen felépített cselekményében a főhős figyelmére áhítozó problémák mesterien épülnek egymásra: ha
egy veszélyes szituáció megoldódik, rögtön két másik nő ki belőle, és a nézőnek levegőt venni sincs ideje. A show-t ezeken túl Jack karaktere adja el: patetikus nagymonológok és hősi szólamok nélküli, végletekig elszánt és (naná) kőkemény hazafi, aki egyszerűen csak teszi a dolgát, minden körülmények közt, bármi történjék is, és egyáltalán nem csinál nagy ügyet az egészből. A mellékszereplők is kiválóak: a politikai-családi botrányba keveredő, valószerűtlenül becsületes politikus, Palmer, a hű társból, exbarátnőből és barátból aljas, gonosz ribanccá vedlő Nina, és az árulónak beállított, tisztességes kolléga, Tony – és ez még mindig csak a jéghegy csúcsa (ne felejtsük el mindenki kedvenc leszbikus bérgyilkosát, Mandyt). A szezonon egyértelműen látszik, hogy a Fox eredetileg csak 13 részt rendelt: Jack félúton megmenti családját, megakadályozza a szenátor meggyilkolását, a cselekmény megtörik, és szinte a semmiből bukkan fel egy újabb fenyegetés. Az alkotók a bosszút ráncigálják az események hátterébe (Dennis Hopper kiváló szemétláda), és elindítják a főhőst egy még személyesebb, vagyis ellenségeire nézve még veszélyesebb úton – ahogy a végén brutális hatékonysággal rendet rak a kikötőben, azt a terminátor is megirigyelhetné. És itt Jack még 100%-ig hihető és emberi, ahogy a sorozat is mindkét lábával a valóság talján áll. Egyszerűen nincs mibe belekötni (na jó, az az amnéziás hülyeség nem kellett volna, de a tragikus, megrendítő záróképek jótékonyan feledtetik a Terryvel kapcsolatos ballépéseket). Nem lesz ez mindig így.



Második évad (2002-2003)


Csak hogy tudjuk, hányadán állunk: Jack már az első részben agyonlő egy védtelen, megbilincselt foglyot, és aztán levágja a fejét. Amerika, a demokrácia és a szabadság nevében, természetesen. A tétek ugyanis emelkedtek: hősünknek egy mindössze néhány embert célzó bosszúhadjárat után most egy sokmillió amerikait veszélyeztető atombombarobbantást kell megakadályoznia, úgyhogy nincs idő a szarakodásra. Ez a szezon talán a legegységesebb (és a legjobb) az összes közül – ezúttal nincs törés a cselekményben félúton, az írók következetesen viszik végig a történet szálait, részletesen foglalkozva a terroristatámadással, majd pedig annak következményeivel, kitérve a politikai aspektusokra is, aktuálisabb és ijesztőbb témákat vetve fel közben, mint amikre az első évad revansszcenáriója lehetőséget adott. Az atombombát ugyanis nagyhatalmú amerikai és európai üzletemberek egy csoportja kísérli felrobbantani Los Angelesben, hogy aztán az egészet egy közel-keleti országra kenje, így igazolva egy busás profittal kecsegtető, olajáremelkedést produkáló háborút a térségben. A feleségét gyászoló Jack itt még inkább bulldózerként gázol át mindenkin, aki útjában áll, hezitálás nélkül öl, és kínoz (viszont akasztják majd a hóhért is), de a helyzet komolyságát az erkölcsösség szobraként ábrázolt elnök, David Palmer kompromisszumokra kényszerülése is jelzi. Mert ha már ő is kínzáshoz folyamodik, akkor valami nagyon csúnyán el van baszva ebben a gyönyörű, csillagos-sávos országban (köztünk szólva: ráfért a patyolattiszta politikuskarakterre némi árnyalás). A második évad számos emlékezetes jelenettel szolgált, úgy, mint a CTU elleni merénylet, Nina alkuja, az atombomba felrobbanása (és a seggfej George Mason önfeláldozása), Jack megkínzása, és persze Yusuf Auda halála: a szerencsétlen arab ügynököt, akit országa azért küldött Amerikába, hogy bebizonyítsa, nem hazája áll a nukleáris terrorizmus mögött, rasszista csőcselék lincseli meg a nyílt utcán. A 24 második évadja minden idők legjobb drámai sorozata lenne (így „csak” az egyik legjobb), ha az alkotók nem lőttek volna hatalmas bakot Jack lánya, Kim, karakterével: bármily szemet kényeztető látvány is Elisha Cuthbert, a fő cselekményszáltól teljesen független, értelmetlen bolyongásai Los Angeles környékén kínosan kilógnak a szezon amúgy vérprofi dramaturgiájából. Emlékeztek a pumás jelenetre? Na, abból majdnem „cápaugrás” lett… (A sztori elvarratlan szálait a 24: The Game című PS2 játékban fonták tovább.)



Harmadik évad (2003-2004)


A puhapöcsű, bürokrata CTU-igazgató, Ryan Chapelle, sosem volt senkinek a kedvence, de azt a szituációt, amibe a harmadik évadban került, még mindig elképedve suttogják maguk közt a rajongók. Ismered az érzést: nézel egy filmet, és elvileg tudod, hogy mi következik, de nem akarod elhinni. Á, kizárt, hogy ezt meg merjék lépni. Ez túl durva, ilyen nincs. És aztán meglépik. Azaz, Jack kivégzi Chapelle-t, eleget téve a terroristák követeléseinek, akik egy halálos vírus elszabadításával fenyegetőznek Los Angelesben. És persze ott van az a bűnös elégedettség, amire a néző az első évad befejezése óta várt: Jack végre revansot vesz Ninán a felesége haláláért (az áruló ribancot még épp időben írták ki a sztoriból: túl sok lett volna, ha még egy következő évadban is visszahozzák). Ezek azok a pillanatok, amik évről évre odaszögezik a nézőket a 24 elé. A harmadik szezonra sok minden változott. Az elsőben még árulógyanúsnak bélyegzett Tony immár a CTU vezetője (ráadásul majdnem olyan kemény, mint Jack: egy órával azután, hogy nyakon lövik, máris fegyverrel a kezében rohangál a rosszfiúk után), Kim maga is az ügynökségnél dolgozik adatelemzőként (ez csak egy fokkal jobb megoldás a második évados téblábolásánál), megismerjük az itt még baromi idegesítő Chloe-ét, Jack pedig új partnert kap a háta mögött a lányával kavaró Chase személyében. Visszatért viszont az első évad „darabossága”: 12 rész után az alkotók elvarrják a sztori legtöbb szálát, és egészen újakat kezdenek fonni. Itt érezhető először a sorozaton, hogy az írók erőlködnek, de itt érezhető először az is, hogy kezdenek tragikus karaktert faragni a főhősből. Jack drogfüggősége (egy beépített ügynöki meló kellemetlen következménye), és az utolsó jelenetben látott kvázi-összeomlása főleg utóbbira, az a hajmeresztő, és hitelességét tekintve erősen vitatható fordulat pedig, amit mindössze pár rész után lépnek meg, előbbire példa. Innentől lesz mindinkább zavaró az alkotók vállát nyomó „nagyobbat, meglepőbbet, gyorsabbat” kényszer.



Negyedik évad (2005)


Megint egy megmenekülés az utolsó utáni pillanatban. Megint egy áruló a CTU sorai közt. Megint egy terrorista fenyegetés, ami mögött egy még nagyobb terrorista fenyegetés húzódik meg. A negyedik évadra kellemetlenül összekarambolozott az írók rutinba fulladt kreativitása és a nézők jócskán megemelkedett ingerküszöbe a sorozat tipikus fordulataival kapcsolatban. Vagyis az alkotók jóval kevesebb meglepetést tudtak okozni, mint korábban, és az évadot csúnyán beárnyékolta még a főgonosz, Habib Marwan (Arnold Vosloo) karaktere is. Őt eredetileg csak az első pár részbe akarták belerakni, de olyan meggyőzőnek találtatott, hogy végül teljes 24 részre szavatos mumus lett belőle. És az ugyan pozitívum, hogy nincs törés a sztoriban, hogy minden szálat egyvalaki tart kézben, az viszont már kevésbé, hogy egyetlen főgonosz lévén, az alkotók csak úgy tudták fenntartani a feszültséget, hogy Marwant (aki tucatnyi közel-keleti terrorista sejtet irányítva szabadítja el a káoszt Amerikában) folyamatos konfrontációba kényszerítették Jackkel és a CTU-val. Így aztán emberünket a jófiúk két-három részenként körülzárták, rosszabb esetben el is fogták, csak hogy aztán megint megszökjön a karmaik közül. Marwan sokadig megmenekülése nem csak kínosan redundássá alacsonyította a cselekményt, de ráadásul hülyét csinált az egész CTU-ból is, aminek ágyútöltelékként használt, teljesen haszontalan ügynökei az ilyen összecsapásokban sűrűbben hullottak, mint ősszel a falevelek. És mégis… mindezek ellenére a negyedik évad tele van fantasztikus pillanatokkal, és remek karakterekkel (a balfék elnök, és az immár szimpatikus Chloe, akinek géppuskás akciója a szezon egyik csúcspontja). Az első pár rész lenyűgöző (különösen az, amikor Jack rablást színlel, hogy egy boltban tartsa a terroristák egyikét, míg Chloe a központból beméri a műholdas követés érdekében), az EMI-robbanás következtében szinte háborús övezetté váló Los Angeles-i utcákon vívott csata, és az egy epizód erejéig az események középpontjába kerülő ártatlan, kempingező párocska története pedig egyértelmű bravúr. Tanítani kellene azt is, ahogy a terroristás sztoriból a végére kinő az a bizonyos kínai szál, ami az egész sorozat talán legnagyszerűbb befejezéséhez vezet (egyébként ez az egész 24-nek egy tökéletes finálé lett volna) – de a fő pozitívum mégis (még mindig) Jack karaktere. Több erősen megkérdőjelezhető döntést hoz, mint valaha (nem egy ártatlan hal meg miatta), és ezek a tettek végül megbosszulják magukat: mind szakmai, mind magánélete rámegy a dologra, és van abban valami mélyen tragikus, ahogy a záróképeken, hajnalhasadtakor elsétál a semmibe, maga mögött hagyva mindent, ami valaha fontos volt neki.



Ötödik évad (2006)


Az alkotók a legelső részben olyan tarolást visznek végbe a korábbi évadokban főszerepeket betöltött karakterek közt, hogy a néző nem hisz a szemének. Persze egész véletlenül Jack azon barátaival játszanak 10 kicsi indiánt, akik tudják, hogy még életben van. Hősünknek sem kell több, visszatér, hogy rászabadítsa a gazokra Isten haragját. Eh, méghogy Istenét, az semmi… a sajátját! Az ötödik évad sok (de korántsem minden) szempontból a sorozat csúcspontjának számít. A megnövelt büdzsének köszönhetően az akciók grandiózusabbak és látványosabbak, mint valaha, a sztori pedig példásan megírt, és átgondolt, sokkal következetesebb és egyenletesebb, mint az előző két szezonban. Az újabb terrorista fenyegetés és a mindennek a középpontjában álló amerikai-orosz antiterrorista megállapodás köré csaknem féltucatnyi érdekcsoport különböző konfliktusait fűzik fel, egy meglepően komplex fenyegetést tálalva, ami mögött persze (kevésbé eredeti, de hatásos módon) egy kormányszintekig érő összeesküvés áll. Nesze nektek, Jack eddigi legnagyobb ellenfele: maga az Egyesült Államok elnöke. Legalábbis részben: az ötödik évadban ugyanis a politikai (látszat)hatalmasságokat a magánszektorból dróton rángató árnyékemberek kavarják a legnagyobb szart. Érdemes megjegyezni, hogy a főhőst leszámítva, az első évad stábjából ekkorra már csak a függönyhúzó maradt életben (nameg Jack lánya, Kim, akit, hála az égnek, teljesen kihagytak az előző évadból, és itt is csak pár jelenet erejéig bukkan fel). Viszont beértek az új karakterek: az irritáló, pofoznivaló Chloéból a sorozat egyik legszimpatikusabb alappillére lett (máig is az), Logan elnök egy gyáva és inkompetens balfékből szépen vált ugyanolyan gyáva, de ügyesen lavírozó, aljas féreggé, Bill Buchanan személyében végre lett egy olyan CTU-igazgató, aki nem akarta állandóan útját állni Jacknek, Peter Weller és Sean Astin felbukkanásának pedig nem lehetett nem örülni. Ami meg hősünket illeti, őt tovább kísértik saját korábbi döntései: bár lelki vesszőfutása még mindig nem olyan hangsúlyos, mint a hetedik évadban lesz, de a tény, hogy lánya már látni sem akarja, és főleg, a tény, hogy a kínaiak viszont, köszönhetően az előző szezonos incidensnek, nagyon is akarják látni, a sorozat addigi legszemetebb befejezéséhez vezet. A kissé csalódást okozott negyedik etap, és az eddigi legnagyobb mélyrepülés előtt a 24 ismét teljes fényében tündökölt.



Hatodik évad (2007)


Ó, egek… Ki hitte volna pár évvel korábban, hogy eljön majd az idő, amikor a 24 egy erőteljes, drámai akciósorozatból lövöldözésekkel és robbanásokkal tűzdelt, zagyva családi szappanoperává válik? Az írók ekkorra láthatóan vészesen kifogytak az új ötletekből, és a régi formulákat erőltették újra és újra, de a nézők ezeket már réges-rég kiismerték, és a sorozat lassan kezdte kihullatni méregfogait. Pedig az első néhány rész még kifejezetten izgalmas volt, annak ellenére is, hogy a kínai rabságából félholtként visszatérő Jack röpke fél óra leforgása alatt máris régi, makkegészséges önmagaként aprította a gazokat – de ezen már nem lepődünk meg egy olyan karakter esetében, aki túl van kínzásokon, szívleállásokon, drogfüggőségen, nameg számtalan testi és lelki sérülésen. Az írók mindenesetre kétségbeesetten igyekeztek emelni a tétet, így aztán a negyedik rész végén megtörtént egy újabb „lehetetlen”: a terroristák atombombát robbantottak Los Angeles egyik külső kerületében. A szinte apokaliptikus szcenáriót a nézők csak addig élvezhették, amíg ki nem derült, ki áll az események hátterében: Jack gonosz apja és gonosz testvére. Úristen, az alkotók előzúzták a kalapból a „gonosz testvér” (még jó, hogy nem iker) koncepciót? Tényleg? Itt indult el a lejtőn az egész, de valami félelmetesen gyorsan (megjegyzem, az sem segített, hogy az új elnök Wayne Palmer, a korábbi elnök öccse lett). A banális, izzadságszagú családi perpatvar, és az immár unalmas fordulathalmozások párosítása a sorozat halálával fenyegetett, ráadásul a fináléban mindezt egy olcsó B-akciófilmbe illő olajkutas leszámolással tetőzték. Az egyetlen, ami mentette a menthetőt, Jack karaktere volt (még mindig). Ugyan hat év alatt egy hihető akcióhősből megállíthatatlan, megölhetetlen úthengerré változott, de a lehetetlenséggel határos fizikai ellenállóságát az alkotók nagyszerűen kompenzálták lelki sérülékenységével. A hatodik évad fináléját teljes egészében ennek szentelték (azaz a drámának, nem az akciónak és egy újabb fordulatnak), mondván, ölheted és kínozhatod az embereket a hazád szolgálatában, és igazolhatod tetteid a „greater good” szavakat lobogtatva, de döntéseid, módszereid egy idő után utolérnek, és akkor nincs menekvés önmagad elől. Sajnos ezek a roppant erőteljes pillanatok, bármily hatásosnak bizonyultak is, későn jöttek, hogy megmentsék a szezont.



24: Redemption (2008)


A hatodik évadot ért támadások után a lehető legrosszabbkor jött az írósztrájk, az alkotóknak ugyanis nem volt rá lehetőségük, hogy mielőbb korrigálják a sorozat hírnevén esett csorbát. Végül úgy döntöttek, hogy ha már a hetedik szezonnak csúsznia kell egy évet, addig is csinálnak valami mást. Az eredeti ötletek (webes illetve mobiltelefonos epizódok) helyett végülis egy tévéfilm elkészítése mellett döntöttek, amivel hidat képeztek a hatodik és a hetedik évad között. A Redemptionben Jack afféle önkéntes száműzetésben van Afrikában: önmagát keresi, de persze a bajt találja meg, merthogy az amerikai forrásokból pénzelt Juma tábornok puccsra készül az országban, és nem riad vissza semmitől. A két óra alatt, valós időben játszódó sztoriban Jacknek egy iskolányi gyereket kell megmenekítenie a lázadók serege elől, végül feláldozva saját szabadságát, és visszatérve hazájába, ahol felelnie kell túlkapásaiért. A sztori a ruandai népirtásra, és az Egyesült Államok abban betöltött szerepére reagált, és az ügyesen levezényelt, gyors sodrású akciódráma sikeresen rehabilitálta a sorozatot a következő évad kezdetéig. Üdítőleg hatott az új helyszín, (újra) realisztikus volt a felvázolt konfliktus, és az írók szépen játszottak rá Jack lágyabb, humánusabb oldalára is – a nézők pedig máris nagyobb várakozásokkal tekintettek az új szezon elé.



Hetedik évad (2009)


A hetedik évad kis (na jó, lehet, hogy nagy) túlzással karaktertanulmánynak is felfogható. A késztők már évek óta nem tudtak semmi újat mondani Jackről (más kérdés, hogy ügyesen fokozták és variálták a korábban elmondottakat), most viszont találtak egy új megközelítést. Az idealista FBI ügynöknő, Renee Walker szemein keresztül láttatták őt, sőt, ami azt illeti, az egész évad személyes és morális konfliktusrendszere a kettejük közt feszülő ellentétekre épült – illetve arra, hogyan csökkennek ezek az ellentétek, ahogy a körülmények hatására, minden meggyőződése ellenére, Renee is egyre inkább kénytelen Jack általa mélyen elítélt módszereihez folyamodni. Kapcsolatukat szépen, következetesen vitték végig, és az egész sorozat szíve és lelke lett – Jack pedig olyan sebezhető, pontosabban sebzett karakter volt, mint azelőtt még soha. Ez persze nem jelenti azt, hogy elpuhult volna: szenvedése befelé irányult, kifelé továbbra is ugyanaz a kíméletlen, terroristaölő- és kínzó úthenger volt, mint korábban. Az évadot ért legnagyobb kritika az előző szezonban (elvileg) meghalt Tony visszahozására vonatkozott, és ez egy kicsit el is vette az élét az alkotók ígéreteinek, mik szerint komoly változásokra lehet számítani (kezdetnek: ez az évad már nem Los Angelesben játszódott, hanem Washingtonban, ahol a történet elején Jacknek egy szenátusi meghallgatáson kellett felelnie túlságosan vehemens munkamódszereiért). Végül mégis egészen jól sült el az egész: az írók magukra találtak, hosszú idő óta először nem lehetett érezni a sztorin az izzadságszagot, mivel láthatóan ismét fontosabb volt számukra a cselekmény következetes és intelligens vezetése, mint a fordulatok halmozása és az epizódvégi cliffhangerek robbanékonysága. Még azt is megbocsátottuk, hogy Allison Taylor elnöknőt sikerült meglehetősen szárazra és érdektelenre írni. Aztán amikor Jack halálos dózist kapott egy vegyi fegyvertől, felcsillant a remény, hogy sorozattörténelemi eseménynek leszünk szemtanúi: csak nem valóra váltják az alkotók sokéves burkolt fenyegetésüket, és kinyírják a főhőst? A terep készen állt: akár Renee, akár Tony karaktere tökéletesen alkalmas lett volna arra, hogy átvegye a szerepét az esetleges folytatásokban, a sztori egyértelműen ebbe az irányba tartott. És ha hozzávesszük, hogy a 18. rész után két hétre leálltak a forgatással, hogy átírják az utolsó hat részt, akkor nyilvánvalónak tűnik: tényleg az volt a terv, hogy megölik Jacket, de aztán a golyóik visszaszálltak a hasukba, és odakanyarintottak egy gyáva befejezést, amivel ráadásul elkúrták Tony figuráját is. Kár érte – de ez az évad összességében még így is remekül sikerült.

11 komment

Címkék: sorozat akció tévékritika

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr531876781

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TheBerzerker 2010.03.30. 09:11:30

Pont nemrég kezdtem el ledarálni a sorozatot, mert én anno csak az első 2 évadot láttam. Megnéztem most a 6dik évadig aztán kicsit meguntam. Kezdett idegesítővé válni, hogy Jack Bauer kenényebb, mint Superman, Captain America és Hulk egyszemélyben.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.30. 09:17:14

@TheBerzerker: Pedig Jack keményebb mindenkinél, csak Norris keményebb nála, de lehet, hogy ő sem...

Szvsz egybe azért nem optimális ledarálni a 24-összest, mert ahhoz Jack tényleg sok. Egyszerre egy évad, és majd szól a következő, mikor akar jönni...

TheBerzerker 2010.03.30. 09:21:16

@efes: Én hetente küldtem le egy évadot. Csak amíg pl a Shield-nek minden pillanatát imádtam addig a 24 esetében erősen besokaltam a dologtól.

taxilovearsenal (törölt) 2010.03.30. 09:51:32

Nagyon korrekt és jó összefoglaló, grat! Egyetemista koromban a Losttal és a 24-gyel kezdődött egy olyan sorozatnéző hullám az életemben, ami az utolsó 5 évben elég jelentős volt, sikerült az összes alap ( The Wire, The Sopranos, OZ, Shield, Twin Peaks) sorozatot megnéznem, persze emelett még vagy 20 másikat is (Friday Night Lights, Californication, The O.C, stb.)amikre talán már időpocsékolásként tekintek, de ez van.
A 24 egyfajta sorozatkatalizátorként működött nálam. A 3-4. sori lehetett, amit néztem, és nagyon beszippantott, 1.5 év alatt az első 4-et háromszor, az 5-6. pedig kérszer néztem végig, s alig vártam a redemption-t meg a 7. évadot. Így visszatekintve, nálam csak egy 5 csillagos évad van, az pedig a 2. Zseniális az elejétől a végéig a politikai és a nyomozós szál, Az amikor Palmert leváltja a kabinete, nagyon megmaradt bennem. De amiket te is kiemeltél, azok is zseniálisak, George Mason óriási karakter volt, és Yussuf Auda sztorija is nagy fricska volt amerikának (megjegyezném, hogy véleményem szerint Clint Eastwood filmjei mellett a 24 volt az, ami az amerikai "magas" popkultúrában határozottan kiállt a republikánus értékek mellett).
Az első évad sem rossz, de kicsit olyan, mint a legtöbb sorozat első évada- a folytatásai grandiózusabbak, minden szempontból egy magasabb szintet képviselnek. a harmadik-negyedik-ötödik évad többnyire magas szintet hoz, egyetértek az általad leírtakkal, talán az ötödik nálam nem akkora, de mindeképpen e három közül a legjobb. A hatodik már gyenge, Philip Bauer karaktere egy vicc, átgondolatlan és kidolgozatlan a készítők részéről. Viszont az évad utolsó részénék utolsó 5 perce mindent visz- Jack, ahogy rádöbben arra, hogy semmilye nem maradt, letekint a hajnali fények mellett a szikláról a vízbe, s közben jön a silent clock...az valami zseniális.
A Redemption ok, de a 7. évad nagyon rossz. Ez volt az első, amit hétről-hétre követtem, és egy nagyszerű karakteren (Jonas Hodges) kívül az egész évad egy merő önismétlés, Tony sztorija úgy szar, ahogy van. Emiatt a 8. is darálva tekintem meg a nyáron, mert egy ilyen hétről-hétre tartó szenvedést nehezen bírnék újra ki. A véleményem, hogy ha 5 évadban ezt a 8.5 sztorit belesűrítik, Top 3 sorozat ever lehetett volna. Elhúzták, és így gyenge darabok is bekerültek a kollekcióba.

Ghostwood 2010.03.30. 10:15:26

Nagyon jó, alapos cikk!

Rusznyák Csaba 2010.03.30. 12:06:10

@taxilovearsenal: De most már legalább nem húzzák tovább... egyrészt sajnálom, hogy vége, másrészt, objektíve tekintve az egészre, jó, hogy a 8. évaddal lezárják. Amúgy én követem az aktuális szezont, a 12. részig tökjó volt, de a múlt hetiben nagyon felrúgták a bilit az alkotók egy baromi szar fordulattal. Meglátjuk - jó lenne, ha Jack szép története szép befejezést kapna.
Aztán meg jöhet majd a mozifilm, amivel kapcsolatban azért elég szkeptikus vagyok...

Lehota Árpád 2010.03.30. 13:53:10

Jó cikk, jó összefoglaló, nagyjából egyet is értek a megállapításaival. Az első évad nekem is kicsit "Twin Peaks" szindrómás, vagyis amikor megoldódik az első konfliktus, eléggé leül. :( Ha jól emlékszem, akkor Stephen Hopkins is nyüzsgött a sorozat körül, a lányok menekülése a lepattant külvárosi helyszíneken a la Judgment Night talán az ő hatása. A hetedik évadot kedveltem, tényleg full kiszámítható panelekből építkezik (mindig van egy tégla, mindig van egy elnöki kegyelem, minden főgonosz mögött van egy még nagyobb, mindenki legalább kétszer-háromszor oldalt vált) de nem akart már ennél görcsösen többnek látszani, és emiatt nagyon szórakoztatott. És a végén a moralizálás SPOILER az imámmal, Renee a kihallgatószobában stb. SPOILER VÉGE nagyon működik. Kár a cancel-ért, vszeg egészséges cancel, csak lejtmenet lett volna tovább. A mozifilmekben azért látok potenciált, Greengrass nem akarja megrendezni esetleg? :)

Rusznyák Csaba 2010.03.30. 13:57:43

@Lehota Árpád:
Greengrass... ó, az gyönyörű lenne:) Maximálisan illene hozzá.

taxilovearsenal (törölt) 2010.03.30. 15:06:16

Grenngrasstól csak a United 93-at láttam,attól nem dobtam hátast. Elvileg a Bourne sorozatot csinálta ő, ugye? Nyáron majd azt is pótlom...

Halesz 2010.03.30. 16:22:39

zseniális összefoglaló. Tonyról kicsit írhattatok volna többet, az egyik legjobb karakter volt.

scorsesefan 2010.04.08. 20:06:34

Remek. Egy ugyanilyet a Drótról?