Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Filmszemle - 1. nap

2010.02.03. 12:20 Forgács W. András

Megnyílt a Magyar Filmszemle - mi pedig folytatjuk a dokumentumfilmeket. Videó és szöveg a tovább után.

/wurlitzer/ A Geekz kollektíva ismét az Uránia emeleti kávézójában gyülekezett. A filmszemlének helyet adó épületben továbbra is a novemberi Balaton-partot megidéző nyugalom honolt, csupán a Rákóczi út forgalmi zaja szűrődött be tompán és néha csörrent egy kanál vagy mobiltelefon. Ez a meditatív légkör ránk is hatással volt: ráérős tempóban végeztük el az immáron napi rutinná váló kávé-twitter-videó feladatsort és közben arra is szakítottunk időt, hogy megemlékezzünk a Linda sorozatról. Végül csak felkerekedtünk, és ezzel a lendülettel elmentünk ebédelni - mégsem illik gyomrunk korgásávál megzavarni a filmvetítéseket.

A Palimpszeszt tipikusan az a dokumentumfilm, amelyik megjegyezhetetlen címével, komor színeivel, választott témájával a nézők túlnyomó részét elriasztja. Kopottas, felfeslő tapéta előtt, hosszú perceken át beszél egy öregasszony, a falon logó családi fotók körbezárják görnyedt felsőtestét. Ez az a beállítás, amelyiket ha meglát az ember, reflexszerűen kapcsol tovább a Duna Tv-ről. A film témája sem segít – Gusztav Spet filozófus életét próbálja rekonstruálni a felvételek idején már 91 éves lánya visszaemlékezései alapján. Gusztav Spet egyike volt a sztálini terror áldozatainak. Engem, személyes okokból, mégis mindvégig lekötött a film, ugyanis a főszereplő nő a nagymamámra emlékeztetett. Spet lánya, a családját ért sorozatos tragédiák és öreg kora ellenére tele van életerővel; amikor gyerekkora moszkvai helyszíneit keresik fel, szinte vonszolja magával a kétfős forgatócsoportot. Ő az, aki elmagyarázza megszeppent kísérőinek, hogy hogyan kell átkelni Moszkvában a zebrán, nevetve próbálja átdugni a fejét a kerítés rácsai között, mondván az egyik rés szélesebb, mint a többi, azon bújt át, amikor gyerek volt, csúszós lépcsőkön megy fel a egykori otthonának a tetőteraszára, hiába mondja a kísérője, hogy inkább ne. Nem tudom, hogy ez mennyire volt a készítők eredeti célja, de annyira erős személyiség az öreg hölgy, hogy a figyelem fókusza állandóan áttevődik rá, és emiatt a film legalább annyira szól az idős hölgy élni akarásról, mint az apja értelmetlen haláláról.

Néhány évvel a Hazatérés - Egy Szabadságharcos története után, Pigniczky Réka ismét a saját gyökereit, valamint a több helyből táplálkozó identitását térképezi fel. Új dokumentumfilmjében, az Inkubátorban, azt a kérdést teszi fel magának, hogy ki vagyok én. A válasz az ő esetében halmozottan bonyolult, ugyanis szülei ’56-ban emigráltak az Egyesült Államokba és ő már ott született. Két kultúra határán nevelkedett, ez a két kultúra elegyedett egymással és alakult ki az a közösség, amire ma úgy hivatkoznak a tagjai, hogy amerikai magyar. A cserkészet volt az egyik fő eszközük az asszimiláció ellen, oda járatták gyerekeiket iskolaidőn kívül. A ’84-ben, a Yosemite Nemzeti Parkban megrendezett táborban előadták az István, a királyt, 25 év múlva, az akkori résztvevők elhatározták, hogy ismét előadják a produkciót. Ennek az előadásnak az előkészületei adják a díszletet Pigniczky személyes indíttatású kutatásához. Gyerekkori cserkésztársai és egyben barátai segítségével próbálja kideríteni, hogy mit is jelent valójában amerikai magyarnak lenni.

A cserkészet, hasonlóan a szubkultúrák többségéhez, belülről nézve izgalmas és megadja egy közösséghez való tartozás megnyugtató érzését, kívülről szemlélve viszont ciki a szabályrendszer és a külsőségek miatt. Ez az elkülönülés biztosította, hogy a gyerekek döntően magyar környezetben nevelkedjenek. Két, párhuzamosan futó, egymástól javarészt független gyerekkoruk volt: egy amerikai és egy magyar. A részvevők vallomásaiból fokozatosan kiderül, hogy hogyan élték meg mindezt. Legtöbbükben – felnőttkorukra legalábbis - kialakult egy kényes egyensúlyi állapot, amelyben amerikaiságuk és magyarságuk egyenlő mértékben van jelen. Van azért olyan is, aki görcsösen kapaszkodik a múltba és olyan is, aki már az asszimilációs folyamat végén tart, angolul ad interjút, amelyben nosztalgiával vegyes nehezteléssel tekint vissza a hétvégi iskolára. A rockopera Koppányához és Szent Istvánához hasonlóan, egyikük a múltban rekedt és képtelen a változtatásra, másikuk pedig hajlandó a nagy áldozatokkal járó átalakulásra. Felnőttek és maguk döntötték el, hogy mennyit tartanak meg a szülői örökségből és mennyit adnak át gyerekeiknek. Nagy kérdés, hogy vajon az ő leszármazottaik, miképp fogják saját magukat meghatározni. Egy biztos, a gyerekkorukban ért élményeik máig meghatározóak Pigniczky Réka és cserkésztársai számára, emiatt gyűltek ismét össze. Az ő sokszínű, szerethető és vidám közösségüket ismerhetjük meg a filmen keresztül. (A szerző cserkész volt, ezért elfogult.)

A Hunky Blues – Az Amerika Álom vetítése technikai okok miatt elmaradt. Pedig állítólag jó film, arról a sok százezer magyarról szól akik a 19. és a 20. század fordulója környékén az Egyesült Államokba vándoroltak ki. Valamelyik közszolgálati adón majd minden bizonnyal levetítik a közeljövőben és akkor pótolom.

Most egy nap szünet - addig mindenki nézzen meg legalább egy magyar filmet - pénteken a MOM Parkból fogunk jelentkezni.

19 komment

Címkék: videó fesztivál tudósítás dokumentumfilm filmfesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr411724680

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

~zoli79 2010.02.03. 13:18:08

Kösz szépen az első napi beszámolót, és rögtön teljesült is az inkubátoros kívánságom! :) Remélem lesz alkalmam megnézni.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2010.02.03. 13:20:05

Néha én is ott vagyok a háttérben, jee! :)
Tegnapi megnyitóünnepségről/film.hu buliról is lesz amúgy videó?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.03. 15:59:01

A Palimpszesztben (tök egyszerű cím, ráadásul jól meg is van magyarázva..:) szeretem a nénit, gyönyörű kezei voltak, amellett tényleg magával ragadó vitalitással bírt. A film szerintem szép volt, és egyszerre szólt sok dologról, részben a néniről, részben Setről, részben a XX.század első felének Orosz- majd Szovjet-Oroszországáról, és a mai Oroszországról is. Igazi gesamtkunstwerk volt.

A cserkészdologban igaza lehet Wurlitzer barátunknak, én kívülről látom, cikinek. Mint ahogy ezt az egész bagázst is, vinnyogva kellett kiröhögnöm őket. Szorri. A film viszont tetszett a finoman fanyar humorú narráció miatt, amiben viszont nem vagyok biztos, hogy tudatos volt.

Jók voltak az esküvős-filmek, láttam, ti is ordítva röhögtetek...

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2010.02.03. 17:59:19

@efes: legközelebb gyere oda bemutatkozni! az úgy nem ér hogy te tudod kik vagyunk, mi meg nem hogy te kicsoda... :)

@Hamlet: Megnyitóról csak külön engedéllyel lehetett.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.03. 18:08:13

@Wostry Ferenc: Ti raktatok ki magatokról vidijót, nem én. :)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.03. 18:13:00

@Wostry Ferenc: Sőt nem én voltam bika vitéz Miki bácsi seregében...:P

~zoli79 2010.02.03. 19:53:21

A cserkészet valóban ciki. De szerintem épp ez az egyik lényege ennek az oldalnak, hogy felvállal olyan szubkultúrákat, melyek a hivatalos, ill. menő média szerint vérciki. Én is cserkész voltam, sőt, éppen abban a csapatban, amiről a film szól. Hülye nem vagyok, pontosan tudom, mitől ciki ez az egész, de azt nem tagadhatom, hogy legszebb gyerekkori emlékeim származnak onnan.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.02.03. 20:30:08

@~zoli79: Persze. Én úttörő voltam, ám a dolog sajátosságából fakadóan, én cikinek tartom azt is. Viszont vízi flottilás is voltam, amire viszont büszke vagyok. nekem az volt a kaland, amikor lecsorogtunk a Tiszán az orosz (ma ukrán) határtól Szegedig, és közben a varsákat fosztogatva szereztük be a vacsorára való halat. Mindenkinek meg van a maga cserkészete és szegény az, akinek nincs ilyen. Rajtunk is röhögtek pl. a szegedi SZEOL nagyarcú kajakosai, kenusai, amikor kikötés előtt felemelt evezőkkel tisztelegtünk. (Akkor olvadt csak le az arcuk, amikor válogatott kajak négyesüket 50 méterrel vertük 500 méteren...)

Sergő Z. András 2010.02.03. 21:51:11

Nem tetszik a szerző cinikus hangvétele Pigniczky Réka filmjéről. Ennél szerintem jobb volt, igenis ilyen dokuk kellenek.

Varga Denes 2010.02.04. 00:07:29

@ryzsyblog: Még egyszer átolvastam az irásom Inkubátorról szóló részét és semmiféle cinizmust nem fedeztem fel benne. Abban egyetértünk, hogy kellenek ilyen dokuk.

@zoli79: Nekem is sok kedves emlékem származik a cserkészkedésből. Örülök, hogy érted ezt a "ciki" dolgot, azt hiszem hasonlóképpen viszonyulunk a cserkészethez.

Varga Denes 2010.02.04. 00:10:27

@efes: "Mindenkinek meg van a maga cserkészete és szegény az, akinek nincs ilyen." - Ez szép. Felírtam magamnak :)

RoFä 2010.02.04. 03:47:37

@wurlitzer: Akkor ezt beszoptam, cserkész nem voltam, az úttörőt pont kirántották alólam.

Utolsó cserkész ér?

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2010.02.04. 07:31:21

@ryzsyblog: Nem látok semmiféle cinizmust a kritikában.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2010.02.04. 11:49:02

ezt a Zsuzsás Mubarak-os mozit, ezt meg lehet lesni valahol a neten???