Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Halálkeringő

2010.01.14. 08:30 VilosCohaagen

A magyar thrillernek jóformán csak gyökerei vannak. Pszichológiai motivációval rendelkező magányos tettes jelenik meg Fazekas Lajos hetvenhetes Defektjében, majd a nyolcvanasok végén Tímár Péter próbálkozott a denevér röptének rövidre szabásával. A rendszerváltás megrázkódtatásai után a rendezők inkább a társadalmi változásokat igyekeztek ércnél maradandóbb celluloidba foglalni, semmint hogy holmi tettesre/ nyomozásra irányuló pszichológiai igényű bűnügyi történetekkel szarakodjanak. A kétezresek sem hoztak túl sok változás (kivétel a Hukkle és a Kontroll – bár sima krimiknek nem tekinthetjük őket, ahhoz túl sok szerzői vonás volt bennük), ám a tízes évek első próbálkozása már ebben a zsánerben fogant. De minek?

Bár személy szerint a Béla bácsi 38 perces tangólépéseitől övsömört kapok, erre a keringőre még vasalt Derby-típusú cipősarkam felemelését is sokalltam. Adott egy politoxikomán rendőrnő - nem elég, hogy terhességét és ezzel kapcsolatos magánéleti válságát kell rendeznie, de a legrosszabb pillanatban feltűnik rég nem látott apja is, aki minden áron bele akar furakodni az életébe.

A főcím ötletes - a vízben feloldódó vércseppek látványa ügyesen sejtet - de roppant hosszúra sikerült. Hősnőnk, Elza kokaint szív üvegasztalról ötezressel, Red Johnnyt vedel üvegszám, Dunhillt szív láncban: öngyűlölete egyértelműbb lehetne tán? Mikor apja, a neves nyomozó betoppan, a csaj megpróbálja összerántani a kérót - hiába, hiszen Rusty(!) öreg róka, átlát a szitán.

A főhősnő karakterét komplexre tervezték- a gyermekkor életreszóló kihatása, az érzelmi labilitás ábrázolásának igénye ott munkál benne - DE: egyik sem sikerül. A forgatókönyv nem tud összhangot teremteni két fő karaktere között, végig két idegen van egy térben - semmilyen közvetlen konfliktus nincs köztük. Az egymás ellen nyomozás érdekes lehetne - de csak a film felénél indul be és köbö 15 percig tart. A dialógokon érződik, hogy melyik született a forgatókönyv első változatából (kb 80%-a) - mindenki elmeséli az élettörténetét, a motivációit, a célját. (Ha már érzelmi labilitás és annak kivetülése: Joe Pesci is folyton káromkodott, mint a ballábbal kelt, feldühített kocsis fizetésnapkor - viszont sosem mondta ki, mitől ilyen.) Üresjáratok, felesleges dumálás vég nélkül.


Köves Krisztián Károly ugyan tud bánni a színészekkel, de a film képi világát láthatólag a Fűrész 3 alapján tervezte meg: fakó színvilág, végtelen körfahrtok - Michael Ballhaus atmoszférája, és John Schwartzmann pátosza nélkül. Az erős, motiválatlan hanghatások is egyfajta zsánerfilmmé válásra vágyásról vonyítanak, de ez nem műfaji film, ez egy pszichodráma üresjáratokkal, amely nem tudja elhitetni a nézővel, hogy szereplői azok, akik.

A film második felébe csöppenve olyan zavarodottan nézek, mint Geronazzo Mária kilenc fasz között. Mi van??? A film úgy veszti el méltóságát, a sejtelmes somolygással legépelt „hitelességét”, mint Kelemen Anna a neglizséjét egy ötszázeurós láttán. A kezdettől fogva lassú tempót a rendező még jobban visszafogja. A karakterek vezértulajdonságai kibontása helyett az első percektől sejthető rejtély  körül pepecsel.

És hát az olvasót feszítő kérdésre is megadom a választ: Dobó Kata igenis képes szinészi alakításra! Tény, hogy néhol mesterkéltnek tűnik, túlartikulál (bazmegelni olyan laza könnyedséggel kell, ahogy egy kofa dobja a mérlegre a vérnarancsait), de mikor kétségbeesetten az ablaknak dől és be mer kúszni a karakter alá, meglepően őszintén adja a magányos, védtelen nőt.

Kernben alaphangon munkál a karakter - egyszerre érezhető nála egy second hand Columbo csökönyössége és Porfirij rábeszélőkészsége. Mészáros Béla és Lengyel Tamás próbálkoznak, de alig van idejük jobban kibontakozni.

Egy rossz vígjátékot könnyebben visel el az ember, mint egy rossz thrillert. Egyrészt a vígjátéktól csak pár vidám pillanatot várunk - magyar mezőnyben köbö a poénok fele csattan - és már nem basszuk le „Mindentvissza!”–üvöltéssel a jegyet a minimálbérért szívó plázaketreces elé. Thrillernél végig éreznünk kell a hős fenyegetettségét, a folyamatosan kitartott feszültséget, oldva némi humorral, hogy a végén annál vérfagyasztóbb legyen a rettenet lezárása. Na, erről itt szó sincs, csak az elkúrt gyerekkor, meg a bazmegelés.

Hozzáállásában, kiforrottságában, megvalósításában hasonlít a Pinprickre. De miért kell viszonylag alacsony költségvetéssel külföldi (elsősorban tévés) piacra gyérséget gyártani? A hatáskeltés és a hatásvadászat más pályán játszanak. Esetünkben egy tízperces kisjátékfilmet sikerült másfélórásra nagyítani - kiszámítható végeredménnyel. Ezt akarták?



Halálkeringő. 2010. Magyarország. Rendező: Köves Krisztián Károly. Forgatókönyvíró: Szabó István. Operatőr: Dobóczi Balázs. Zene: Kovács Áron Ádám és Rakonczai Viktor. Producer: Deák Péter, Kovács Gábor, Pataki Ági. Szereplők: Dobó Kata, Kern András, Mészáros Béla, Lengyel Tamás, Újlaky Dénes.

41 komment

Címkék: magyar thriller filmkritika 2csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr631671108

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

papugaja 2010.01.14. 08:53:28

Még csak a trailert láttam, de nekem egyből az ugrott be, hogy "Ez egy bűnös hely. Ez egy bűnös város."

agyvihar · http://agyvihar.blog.hu/ 2010.01.14. 08:53:47

A trailer alapján érdekesnek tűnik, bár a színészek szövege kopogós egy-két helyen, de úgy néz ki, mint ami akár jó is lehet.

Azért adok majd neki egy esélyt. Persze nem moziban, hanem... Tv-ben. :)

Burma · http://www.ejatekok.com/ 2010.01.14. 09:18:09

Bár a büdös város város jobb név volna :D

óðinn 2010.01.14. 09:19:18

Kicsit talán off leszek, de az elején lévő felsorolásban megemlítettem volna a Dögkeselyűt is.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.14. 09:27:29

Sok újdonság valóban nincs a filmben, egy gyakorlatilag kétszereplős, klausztrofób kamaradráma is helyenként üresjáratokban kattog, másfelől nézve azonban éppen ez a klausztrofóbia és kattogás az igazán érdekes a filmben, egyrészt. Másrészt, Magyarországon soha nem készült ilyen alaposan végiggondolt és kivitelezett látvány- és hangkoncepciójú zsáner. Első filmként abszolút reménykeltő próbálkozás ez, csak a forgatókönyvírót bökhetné homlokon valaki, hogy ha már Szabó, akkor biggyesszen még oda egy 13-at, vagy legyen mittudomén, János, bazmeg.

AvgDvl 2010.01.14. 09:44:25

Tegnap olyan vehemenciával szopták egymás faszát az alkotók RádióCafén, hogy elhittem, hogy ez egy jó film.

Mindenesetre Dobó Katában bízok, mindig láttam, hogy sokkal több van benne, mint amibe skatulyázták, de sajnos a Kernt olyan szinten zsigerből utálom, hogy nem vagyok képes megnézni ezt a filmet.

shitgun 2010.01.14. 09:49:11

Gratulálok! Gyakran olvasok filmes blogokat, magam is némileg érintett vagyok a témában, és ez eslő olyan írás/kritika, aminek van karaktere, stílusa, tart A-ból B-be, jó szösszenet. A filmet majd maximum tévében nézem meg, ha épp elkapom, a várható buktára való tekintettel ez már ősz környékén be fog következni.

lepattanó korong 2010.01.14. 10:01:05

Sátántangó, Halálkeringő... mi jöhet még? Dögcsárdás?

szanhedrin 2010.01.14. 10:02:39

Előre bocsájtom, csak a trailer-t láttam, de nekem ennyi is elég volt.

Miért nem tudnak már elszakadni a magyar filmekben a "telitáska herion", a fegyver lóbálás és folyamatos maffiázástól.

Ha a trailer-ben Kern és Dobó "legjobb" snitt-ét kívánták megmutatni, akkor már szomorú vagyok, hogy milyen vacak az egész film.

Kezd néha olyan érzésem lenni, hogy csak azért készülnek magyar filmek, hogy a színészeink fizetést kapjanak, maga a film teljesen lényegtelen!

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.01.14. 10:10:26

Olvasmányos kritika, kivált az ékesszóló hasonlatokhoz gratulálok.

Némi adalék a film címválasztásához a forgatókönyvíró (A Másik Szabó István) blogjából: "még ifjú táncos koromban körülbelül öt éven át voltam állandó vendégművésze a Szegedi Kortárs Balett társulatának".
szaboistvan.blog.hu/

Esti Kornél, a Denevér szálló lakosa · http://sslazio.blog.nepsport.hu/ 2010.01.14. 10:20:19

Kár pedig, trailer alapján ettől sokkal többet vártam.

Samott 2010.01.14. 10:58:14

En csak a radioban hallottam a reklamjat, annyi eleg is volt belole. Elcseszett kozhelyek, es egy bena sikoly... tenyleg azt hiszik, hogy ezzel motivalni tudnak?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.01.14. 11:38:54

@Blackrock: Nem szar, főleg azokhoz a gyakran valóban szarokhoz képest, amit itt szoktak tolni. Magyar viszonylatban kifejezetten fény az alagút végén.

clive. 2010.01.14. 12:57:00

Szerintem Tímár filmje a Mielőtt befejezi a röptét a denevér baromi jó thriller lett volna, ha mert volna felvállalni pár keményebb (magyar filmekre abszolút nem jellemző)jelenetet.

VilosCohaagen · http://geekz.blog.hu 2010.01.14. 12:59:12

@odinn:

A Dögkeselyű nekem inkább krimi- a nyomozáson van a lényeg. Simon pszichéjében nem megyünk mélyre, csak a pénzét akarja visszakapni.

@efes:

Valóban zsánerrel próbálkozik, ami pozitív. Viszont ha ezt választották, elvárom a feszültséget, két ember játszmáit egymás és a világ ellen, vagy bármi mást a "- Fasz voltál.- De a lányom vagy!" - mantra helyett. Ha ez a fény az alagút végén, inkább lefekszek egy Desiro elé.

@shitgun: @Pikszi:
Köszönöm. A dolgozó kommentelőket szolgálom.

@lepattanó korong:

Höhö! Jó ötlet!

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2010.01.14. 16:22:12

@VilosCohaagen: "A Dögkeselyű nekem inkább krimi- a nyomozáson van a lényeg. Simon pszichéjében nem megyünk mélyre, csak a pénzét akarja visszakapni."

Akkor asszem én egy másik Dögkeselyűt láttam. :)

DecKarD 2010.01.14. 16:31:05

Azért tavalyelőtt volt egy kiváló magyar krimi: A nyomozó.

martinriggs 2010.01.14. 19:19:39

Volt anno 68'környékén egy giallo-specifikus ...na, jó oké, nem is az volt mert "csak"egy idős nénikét döftek le benne ollóval nem pedig állentelektüel balerínákat meg egyetemista husikat, a címe ha jól emlékszem A HAMIS IZABELLA volt és kamarathrillerként valamint pszicho parafrázisként éppolyan jól működöött, hatást gyakorolt reám az film, Ruttkai Évával meg Iglódi Istvánnal a főszerepekben...valószínű hogy Dobó/Kern produkció nem fogja kiütni a biztositékot nálam...

martinriggs 2010.01.14. 19:21:09

Akarom mondani PSZICHO parafrázisként(bocsi Hitch...:-))

martinriggs 2010.01.14. 19:22:33

Amúgy a Halálkeringő olyan Jávor/Karády-s címválasztás, nem?De lehet, hogy nem...:-)

martinriggs 2010.01.14. 21:12:57

tudom má'mire hasonlít ez a cím, hát a feLugossy-s Banánkeringőre...:-)

Blowzy 2010.01.15. 00:19:49

@VilosCohaagen: A krimi alapkérdése a "whodunnit" mivel a Dögkeselyűben teljesen nyilvánvaló, hogy ki a bűnös, az nem krimi.

Blowzy 2010.01.15. 00:20:23

már az elején nyilvánvaló, bocs

Edgar 2010.01.15. 00:57:54

Ne feledkezzünk meg A nyomozó c. filmről (szóval még ne vágjuk fel a hasunkat egy bozótnyesővel, hogy nincs jó magyar krimi), és szerintem várjuk izgatottan Kondor Vilmos regényeinek megfilmesítését.

martinriggs 2010.01.15. 01:24:55

a Nyomozó esetében az is ütőkártya volt Gigor Attila kezében hogy nem túl ismert arcokkal dolgozott, ugyan nem láttam még a Kern/Dobó kamaradarabot, de sajna a Kern által alakított "sztárnyomozó"karakternek megvan a kockázata hogy a nagyérdemű publikum a filmnoir-os sötét tónusokkal játszadozó füstfüggönyben ücsörgő művészt beazonosítja egy a művész úr által már eljátszott másik figurával a Privát Kopó Simon nevezetű Philip Marlow klónjával, utánérzésével....és az eléggé rosszemlékű hasonlat.Kern szerintem sohasem volt hiteles a melankólikus, ámbár belevaló zsaru szerepkörben, Kardos doktorként viszont önirónikus grimaszt vágott anno, az már testhezálló szerep volt.Dobó Kata meg ezzel a kamarajátékbeli alakításával az Éretlenek című megagáz tévéjátéksorozatot juttathatja eszünkbe...mégha ott nem is drogos -várandós kismama-zsarunőt alakított.De ettől még a film lehet persze élvezhető, azért kiváncsi vagyok rá...

Edgar 2010.01.15. 01:53:14

@martinriggs: Egy olyan sorozat esetében, mint a 24, tényleg ott a veszély, hogy Kiefer Sutherland ezután akkor is Jack Bauer lesz, ha pl. a felnőtt Harry Pottert kell eljátszania. De a Privát kopó... én mondjuk csak a Xantus Barbarás részre (khm, jelenetre) emlékszem belőle. Szóval nem hiszem, hogy ez probléma lenne. Meg aztán Kern igen jó színész (színházban mindenképpen). Ha hiteltelen lesz, az szerintem a rendező hibája.

Beyonder 2010.01.15. 13:19:26

@martinriggs: Kern és Dobóról szerintem a többségnek egy másik film ugrik be.

kholiq 2010.01.15. 18:35:59

"Ha ez a fény az alagút végén, inkább lefekszek egy Desiro elé."

Hahaha

martinriggs 2010.01.17. 06:45:54

@Beyonder: jó, csaak valahogy az általam emlitett "detektív-sorozat közelebb áll szerintem a csevegésünk tárgyával mint a Miniszter félrelép, független attól hogy Dobó és Kern szerepelt benne.

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.02.11. 20:40:15

"A magyar blogélet tornateremszagú, egy macsetés gyilkos jóindulatával tevékenykedő szereplője, a geekblog" - ezt vajon tőletek idézték? :)
www.magyar.film.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=55798:a-halalkering-kritikai-fogadtatasa&catid=3:magazin&Itemid=6

VilosCohaagen · http://geekz.blog.hu 2010.02.12. 01:37:52

Vállalható metafora, bár a "tornateremszag" még elemzésre vár. Brezsnyev halálakor kitisztított, vaskos matracokból kipárolgó izzadság, keveredve a tanerő indigókék MÉTA- mackófelsőjéből szivárgó cigifüsttel?

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2010.02.12. 03:41:26

@Pikszi: Nem, de egy kis lenéző atyáskodás belefér, főleg hogy most felajánlották, hogy legyen náluk heti rovatom ;)

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2010.02.12. 09:27:10

@VilosCohaagen: Ilyesmi lehet, bár némi PVC-szagárnyalat mintha még hiányozna az egyvelegből.

@Wostry Ferenc: Egyrészt hurrá-hurrá, másrészt micsoda langyos marketing ez. Miféle témával fohászkodtak hozzád?, egyenszürke zsurnalisztika vagy a megszokott lángpallosos stíl?, stb., stb.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2010.02.12. 10:45:33

@Pikszi: Lángpallosos. "Szeretem, ahogy írsz" by főszerkesztőnő.