Utolsó kommentek

  • Androsz: @pragmaP: Ismerem, amiről beszélsz, de ennek a könyvnek a fordítása teljesen rendben van, nem emlé... (2019.09.13. 17:59) FlashForward - A jövő emlékei
  • Carada: @Carada: Módosítanom kell a fenti kommentemet: nincs kétségem a plágiumot illreően. Érdemes összeh... (2019.04.07. 00:34) Üzenet az űrből
  • Carada: Kölyökkorom egyik meghatározó filmje volt az Üzenet az Űrből. A liabe diók, a keresztvitorlázatú h... (2019.04.07. 00:07) Üzenet az űrből
  • ipartelep: @Gábor Miski: Igen, így van, Rusznyák csaba nagyon melléfogott a "megfejtésével". A The Endlessből... (2019.01.03. 23:55) Resolution
  • Gábor Miski: @Rusznyák Csaba: Logikusnak tűnt ez a magyarázat, amíg meg nem néztem a rendező duó The Endless c.... (2018.08.23. 23:00) Resolution
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Il Divo - A megfoghatatlan

2009.08.28. 08:15 VilosCohaagen

A politikai erkölcs hazájaként Olaszországot felhozni annyira helyénvaló, mint randihelyszínként a disznópestises vágóhidat. De mi vezetett idáig? Milyen politikai machinációk? Lehet ennek a vizsgálatnak tökéletesebb alanya, mint a kilencven éves Giulio Andreotti, aki hatvan éve jelen van az olasz politikában, hétszeres miniszterelnök és 32 kormányt látott megbukni? A kereszténydemokrata politikus kötéltáncot járt ott, két irányból rángatta a maffia és a Vörös Brigádok, néha pedig kötél sem volt. Ehhez képest Berlusconi „harca” az EU-val egy pozőr reklámblöffje.

Ha maffiairányból közelítünk a klasszikus Damiani–művek  ugranak be: Mint a bagoly nappal (’68), Egy rendőrfelügyelő vallomása az államügyésznek (’71), vagy a Polip-sorozat. Az életrajzi irányból felsejlik  Oliver Stone W-je a maga  koncepciótlanságával és kritikátlanságával, Nanni Moretti A kajmán-ja a vércinikus Berlusconival és neurotikus értelmiségi vitáival. Ezekkel a filmekkel az a baj, hogy a különböző okokból sértett rendezőik adott nézőpontra helyezkednek, általában a tárgyiasított alannyal szemben. Itt viszont maguk az események érdekesek, nem a személyről kialakított vélemény. A film nem foglal állást se pro, se kontra, nem ítélkezik, csak bemutat  (a véleménynyilvánítás szofisztikáltságára a filmzenénél még visszatérek). Nem történelemóra, nem egy vélemény sulykolása, csak egy film.

Ezért már az elején belecsap a lecsóba a gyilkosságokkal, amik később nyerik el helyüket az események sodrásában. A történetben egy esemény kap központi helyet: Andreotti gyűlölt párttársának, Aldo Morónak a kivégzése és a lelkiismeretfurdalás, hogy talán megmenthette volna (ez a felállás ismerős lehet pl. a Kádár-Nagy Imre viszonyból.) Nem a hagyományos életrajzi filmek kronologikus sorrendje szerint mesél, hanem egy királydrámából villant fel részleteket, ami összességében tragikus lenne, ha nem lenne sajátja az ironikus, sötét humor és a szinte musical-szerű megvalósítás.

Ilyennek kellett volna lennie a Keresztapa 3-nak. Mindent elkövet a rendező, hogy ne unatkozzunk: a stílusos feliratozástól a Tarantino/ Ritchie-féle gyors kocsizásokon át, a szokatlan kameraszögekig rengeteg vizuális trükköt bevet. A magánéleti részeknél befékez és ráérősen, érzelmesen mesél.

A színészi játék kivételes. Andreottinál, mint karakternél kevés passzívabb, kifejezéstelenebb, színtelenebb van a mozitörténetben. Toni Servillo játéka láttán mégis érezni lehet, hogy ez a cinikus, pókerarcú alak a központi figura. Kifejezéstelen arcában benne van Kinski Nosferatuja, Lugosi Drakulája - persze a sármot nélkülözi.

A soundtrack bravúros. Hibátlanul húz alá jeleneteket vagy ellenpontoz. Faurétól a Gossipon át a Cassiusig minden a helyén van. Érdekes, hogy ha rendelkezik is a rendező véleménnyel hőséről, azt maximum a dalok szövegein keresztül közli („Your Mangled Heart”, „Am I on the right train headed in the wrong direction?”). Meglehetősen szofisztikált módja ez a filmzene használatának, túlmutat Scorsese epikusságán és Tarantino stílusdömpingjén. És külön köszönet, hogy ki meri játszani az adut a végefőcímnél.

Az idei év egyik legjobb filmje. A Gomorra is biztató volt - talán az olasz filmmel is megtörténik a német csoda: a ’80-as évek gagyitévéitől két évtizedes kihagyás után visszajutnak a jó mozihoz. (Hogy hogy tette tönkre a jelenlegi miniszterelnök alá tartozó Mediaset az olasz filmgyártást a nyolcvanas évek végétől, külön monográfia tárgyát képezhetné.)

A cannes-i zsűri díja is jelzi, hogy egy aktuális tartalmú, jól kivitelezett politikai filmre igény van, amit a bevételek is bizonyítanak. (A költségvetés négy millió euró volt. A Dolinának is kábé ennyi (az egy magyar film - W. F.) - a két alkotás közti minőségi különbséget zongorázhatnám, ha Rahmanyinov lennék.)

Magánjellegű közlemény: négy csillagot akartam rá adni, de egyrészt az idei mezőny rém harmatos, másrészt azon kaptam magam, hogy még másnap is agyaltam, hogy hogyan tud ez a púpos, elálló fülű, alacsony ember  egy egész országot manipulálni évtizedeken keresztül és hogyan lehet ennyire eszköztelenül eljátszani. Szóval a film az ember bőre alá fúrja magát, megérdemli a maximumot.



Il Divo. Olaszország. 2008. Írta és rendezte: Paolo Sorrentino. Producer: Nicola Giuliano, Francesca Cima, Andrea Occhipinti. Fényképezte: Luca Bigazzi. Zene: Teho Teardo Szereplők: Toni Servillo, Anna Bonaiuto, Piera Degli Esposti, Giulio Bosetti, Flavio Bucci, és még sokan mások.

9 komment

Címkék: dráma filmkritika 5csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr91341399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2009.08.28. 10:10:02

0. A nyitóhasonlat bravúros, hálás vagyok, hogy olvashattam.
1. Faurénak melyik számát húzzák benne, a Requiemet? Ugyanabban a filmben, mint a, ööö... "végefőcím-adut"? Erősen eklektikus elgondolás...
2. Honi környezetbe beszivárgott egyáltalán valahogy a "W", és esetleg írtatok is róla? (Vagy tán a wezérgeek megtiltotta, a félreértések elkerülése okán?)

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2009.08.28. 10:36:01

Úgy érted egy egomániás életrajza okán adódhatnak félreértések? Ugggyaaaan..........

VilosCohaagen · http://geekz.blog.hu 2009.08.28. 14:19:55

@Pikszi:
Köszönöm.
A "Pavane" szól benne:
www.youtube.com/watch?v=mpgyTl8yqbw

A klasszikusok közül még Sibeliust tudtam kivenni meg Vivaldit.

A W. pedig annyira koncepciózus és tévéízű, hogya kedvem is elment tőle.

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2009.08.28. 14:50:17

@VilosCohaagen: Zenei érzékenységű posztod hatására azon kezdtem gondolkodni, vajon milyen lenne egy jó Kádár-biográfia soundtrackje. Egyelőre csak a Pet Shop Boys-féle It's a Sin szerepel a listán.

VilosCohaagen · http://geekz.blog.hu 2009.08.28. 14:59:16

@Pikszi:
Ó van választék bőven-

Miko Mission: The world is you
Rocket from the crypt: Bring us bullets
Katona Klári: Savanyú a csokoládé
Tankcsapda: Tudok egy munkát

Pikszi · http://afeketezongora.blogspot.com/ 2009.08.28. 17:08:31

@VilosCohaagen: Kezd tetszeni ez a film (a jogdíjak beleférnek a 4 millió euróba?), bár úgy látom, hogy ami az életrajz magánéleti vetületeit illeti, még kissé hiányos ez a lista...

hakaba 2009.08.28. 17:26:31

"régóta" meg akarom nézni, ez után a csodás írás után pláne, kösz. :)

bèla 2009.09.02. 21:39:02

a korabbi sorrentino-filmek is erosek a zenei vonalon (is), szoval azokat is lehet ajanlani, ha valakinek ez bejon. pl teardo csinalta a family friend soundtrackjet is, amit ha valaki megtalal a neten, az szoljon; tovabba volt kozos projektje a nurse with wound-dal meg 90 korul, ugyhogy tenyleg remek srac

VilosCohaagen · http://geekz.blog.hu 2009.09.03. 04:33:23

@Pikszi:
Igaz, bár Kádár magánéletét a krumplilevesen kívül kevéssé tudnám találóan jellemezni.

@bèla:
Hihetetelenül találja meg a jelenetek színét- vagy épp fonákját. Meg az se véletlen, hogy most a stáb Sean Pennt instruálja, mint exnáci rockert.