Utolsó kommentek

  • ekszvájzed: @Pbo: Tévedsz, mivel az ÖSSZES MA LÉTEZŐ VALLÁSBAN MEGENGEDHETETLEN a pornográf cselekményben val... (2019.04.25. 13:42) Filmkritika: KIS VUK (magyar, 2008) * (bár legszívesebben valami mínuszt adnánk)
  • Carada: @Carada: Módosítanom kell a fenti kommentemet: nincs kétségem a plágiumot illreően. Érdemes összeh... (2019.04.07. 00:34) Üzenet az űrből
  • Carada: Kölyökkorom egyik meghatározó filmje volt az Üzenet az Űrből. A liabe diók, a keresztvitorlázatú h... (2019.04.07. 00:07) Üzenet az űrből
  • ipartelep: @Gábor Miski: Igen, így van, Rusznyák csaba nagyon melléfogott a "megfejtésével". A The Endlessből... (2019.01.03. 23:55) Resolution
  • Gábor Miski: @Rusznyák Csaba: Logikusnak tűnt ez a magyarázat, amíg meg nem néztem a rendező duó The Endless c.... (2018.08.23. 23:00) Resolution
  • Utolsó 20

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Stephen King: Lisey története

2008.08.04. 18:06 Bajtai András

Stephen King megöregedett, és sajnos úrrá lett rajta a süppedős melankólia és a keserédes nosztalgia. Stephen King érzelmileg egyre sebezhetőbb, és kiszolgáltatottabb lehet, más magyarázatot ugyanis nem nagyon találok a Lisey történetére. A szerkesztőt pedig nem merem hibáztatni, King ugyanis beszólt az utószóban. Hallgassátok csak!

"A regényt Nan Graham szerkesztette. A regényekről megjelenő kritikákban - főleg ha olyan szerzőkről van szó, akiknek a regényei nagy példányszámban kelnek el - sokszor írnak olyasmiket, hogy »Nem ártott volna, ha XY könyvét valaki megszerkeszti, mielőtt megjelenik.« Azoknak, akik valami ilyesmit akarnak írni a Lisey történetéről, szívesen megmutatom a kézirat első változatának néhány oldalát, Nan javításaival. Elsőben írtam olyan esszéket, amikben kevesebb javítást találtam, mikor kiosztották őket. Nan csodálatos munkát végzett, és ezúton szeretném megköszönni neki, hogy betűrte az ingemet, és megfésülte a hajamat, mielőtt megengedte, hogy a nagyközönség elé lépjek. Arról a néhány esetről, amikor a szerző mégis megvétózta Nan javításait, csak annyit mondhatok: »Ralph a valóság.«

Írja kedvesen az utószóban Stephen King, és habár saját szavai alapján egy szerény és a szerkesztője kritikájában őszintén bízó író képe rémlik fel előttem, én semmit sem veszek be ebből a simogató maszlagból.

King legújabb magyarul megjelent regénye majdnem 700 oldalas, és ezzel önmagában persze semmi baj sincsen, hiszen tett már le hasonló – vagy akár kétszer ekkora terjedelmű remek munkákat is az asztalra -, de mindezek ellenére már az első száz oldal környékén érezni kezdtem azt az idegesítő érzést, ami például a Tóparti kísértétek olvasása közben is rám tört, hogy itt már megint egy baromira ütős novella – esetleg kisregény – ráérős felduzzasztásáról van szó. Amin egy tökös szerkesztő még idejében segíthetett volna.

King tarsolyában ugyanis ott bújik egy egészen komoly történet: a regény főhőséül választott szokásos író-alteregó, Scott Landon nyomasztó gyermekkora, testvéréhez fűződő viszonya, illetve apja (képzelt?) elmebetegsége, és az ebből származó iszonyatos megpróbáltatások. Különösen üdítő a narratív bizonytalanság, mert a pszichológiai rémálomról nem lehet eldönteni, hogy tulajdonképpen Scott apjának volt-e igaza, vagy nem, persze a szerző azért a maga módján sugallja az egyik választ. A regény legjobb, legintenzívebb fejezetei ezek, amelyek olvasása közben mindvégig érezni, hogy King végre megint a régi fényében ragyog, mondatai gyomron vágnak, és egy pillanatra sem eresztenek.

Persze az előző bekezdés első mondatán javítanom kellene, hiszen a valódi főszereplő az író felesége, Lisey Debusher, akinek férje az elbeszélés jelenében már halott, és habár már a könyv címe is Lisey-t erőlteti a képünkbe, én mégis mindvégig a férfit éreztem igazi központi szereplőnek - King jellemző nárcizmusának megfelelően. A Landon-testvérek eszelős történetéből egy baromi jó novellát írhatott volna, King azonban felhígitotta történetét egy regénnyé, és a bajok itt kezdődnek.

Hömpölygő stílusa, és már-már megszállottan aprólékos jellemrajzai egész egyszerűen langyosak, Landon özvegyének érzelmi megpróbáltatásai, kettejük párkapcsolatának, kibontakozó szerelmének története pedig fárasztóan érzelgőssé, és méltatlanul szirupossá sikeredett. A romantikus szál hatásosságát nem vitatom, és el tudom képzelni, hogy sokakat rabul ejt majd, én mégsem voltam rá kíváncsi.

King azonban a múltbeli események mellett – melyek kapcsolatukat, illetve Scott Landon gyermekkorát mutatják be - egy másik szálat is gömbölyít, ez a regény jelen ideje, ahol a gyász és a hagyaték feltárása zajlik, majd legvégül Lisey felfedezése. A regény ezen területe sajnos csak egyetlen igazán szuggesztív pillanatot tartogat, az pedig nem más, mint Jim Dooley figurája és mellkaszabolós jelenete, melyben szintén egyértelműen kristályosodik ki az, amiért Kinget valaha szerettük, ám sajnos az ehhez hasonló pillanatokból nem sokat tartogat számunkra.

A műfajkeveredés sem tett túl jót a regénynek, a harmadik harmad ugyanis egy az egyben átvált fantasy-be, ami inkább valami nevetséges esti mese-féleségre emlékeztet, és amelynek ordító közhelyességét sosem fogom Kingnek megbocsátani: a szavak tava, amelynek vizéből mindannyian merítünk - na ne már. Mindenesetre ekkor válik világossá a sejtelmes borítókép is, de a nagy csápok alapján senki se számítson valami Ködös monszter-invázióra, a Lisey története ugyanis teljesen más tészta. A rosszabbik fajtából.

34 komment

Címkék: horror fantasy könyvkritika 2csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr77598032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bldo 2008.08.04. 19:17:37

Furcsa egy könyv ez. Én az első 80-100 oldalon alig bírtam átrágni magam, annyira össze-vissza van megírva. Nem tudtam, hogy melyik szereplő kicsoda, nem lehetett követni, hogy hol, kivel és mi történt, nem is beszélve a múlt és jelen, valamint a különféle történetszálak követhetetlen keverésére, nem is beszélve olyan, King által kreált szavakról ("dincs", "gonoszotty"), amik már a regény elején felbukkannak, de az olvasónak halvány lila gőze nincsen nagyjából a regény feléig, hogy ezek egyáltalán mit jelentenek.
A korábbi regényekre jellemző, olajozottan haladó történetvezetés - amikor szinte kényszerűen forgatod az oldalakat, és azt veszed észre, hogy hajnal van, te pedig befejezted a könyvet - megbicsaklik, mintha az olaj megsűrösödött volna, ne adj' Isten homok került belé.
Aztán a 100. oldal környékén magára talált a Mester, és onnantól kezdett érdekes lenni a könyv. Picit túl hosszúra van nyújtva, és én is szívesen láttam volna a testvérpár kapcsolatát, történetét bővebben kibontva, de a regény nem rossz. "A rémautó"-nál és "A Mobil"-nál kifejezetten jobb, de a '80-as évek klasszikus King-regényeit meg sem közelíti. Bár ez várható volt.

mesemondó · http://mesek.blog.hu/ 2008.08.04. 19:37:39

A duzzasztásról eszembe jut a The Stand (nem tudom a magyar címét) 800-oldalas változata, ami annyira terjengős, és részletező volt, hogy nem is voltam képes végigolvasni.

Sajnos a bővített változat került a kezembe, pedig az alapsztori érdekes volt.

Ha nagyon küzdök ilyenekkel, akkor azt szoktam csinálni, hogy átugrom azokat a részeket, ahol a szereplő gyerekkoráról, vagy múltjáról beszél, és többnyire így sem veszítek lényeges információt, csak "karakterrajzot".

iguana 2008.08.04. 20:15:58

Szeretem Kinget (amennyire tudom, minden hazankban megjelent konyvebol van itthon legalabb egy peldany), de az most nem volt jo. Az elso 200 oldal utan csak azert nem tettem le vegleg, mert King.

Before · http://azbeszt.blog.hu 2008.08.04. 20:16:14

Voltak ennél rosszabb King könyvek is, de ez volt az első, amit egyszerűen abbahagytam. Unalmas volt, érdektelen, minden részlete visszaköszönni látszott valahonnan, valamelyik régebbi írásából. Egyszerűen nem láttam rá okot, hogy tovább olvassam, bár lehet, hogy ha eljutok odáig, amit blackdogone említ, akkor nekem is megfelelt volna... (Megjegyzem, nekem a Rémautó kifejezetten tetszett, a Mobillal pedig jól elvoltam, tehát nem arról van szó, hogy jajj, de unnám a Mestert!)

homár molla 2008.08.04. 20:17:48

a The Stand magyarul Végítélet néven fut. nekem is a bővített kiadás van meg, de nekem az egyik kedvencem úgy ahogy van.

Cartman 2008.08.04. 20:46:25

Örülök, hogy rátaláltam erre a kritikára. Már majdnem azt hittem, velem van a baj! :) Ezt a könyvet én is letettem, kb. a 60-80. oldal körül. Pedig pl. a Végítéletből a bővített változatot olvastam, és úgy is tetszett. Eddig minden Stephen Kinggel úgy voltam én is, ahogy Blackdogone megfogalmazta: "szinte kényszerűen forgatod az oldalakat, és azt veszed észre, hogy hajnal van, te pedig befejezted a könyvet". De ez a könyv... Huhhh...

bldo 2008.08.04. 21:02:00

Én nagyon szeretem King könyveiben, történeteiben az aprólékos, hosszú leírásokat, karakterrajzokat. Valamilyen csoda folytán ettől lesz plasztikussá, élővé a műve, anélkül, hogy unalmasnak érezné az ember; ettől látja az ember olyan élesen maga előtt a könyv helyszíneit és szereplőit, hogy a megfilmesítések általában kudarcra vannak ítélve - mivel egyáltalán nem vágnak egybe az olvasó által elképzeltekkel.
Ez a fajta tehetség(?), mágia(???) azonban kezd kopni az újabb regényekben. Ebben a könyvben sokszor (főleg az elején) én is azt éreztem, mit a többi kommentelő: a leírások csak felesleges időhúzások, és bizony erőlködnöm kellett, hogy megjelenjen lelki szemeim előtt Lisey, Scott vagy Mandanyuszi. A helyszínek sem éltek.
Valójában én is leraktam a könyvet néha napokra, aztán amikor ismét a kezembe akadt, akkor újra bele-beleolvastam, így rágtam magam keresztül az első 100 oldalon hetek alatt. A többire elég volt két nap.
Sajnálom a dolgot, mert szeretem King munkáit, szinte mindet újraolvasom évente, de ezt szinte biztos, hogy nem fogom.

tz 2008.08.04. 21:21:12

Engem pont a sokat kifogásolt aprólékosságával, terjengősségével "lassít ki" úgymond a hektikus hétköznapokból. Ez az egyik legegyszerűbb magyarázatom arra, hogy miért szeretem az összes írását: nyugtat. :)
Hozzá kell tenni persze, hogy elvarázsol, ahogy lefesti Amerikát. Nagyon szeretem, ahogy mesél.
A poszt témáját még nem olvastam, de az egyik legnagyobb King-fanatikus barátom szintén negatív érzésekkel - vagy legalábbis értetlenül - hagyta félbe.
Nem aggódom azért túlságosan: a Rémkoppantók 954 oldal. Ebből Gard jellemrajza a 82.-től a 211.-ig tart. Ha negyvenszer nem olvastam még el, akkor egyszer sem.
Felőlem aztán terjenghet... még jópár évtizedig, ha kérhetném. :)

bldo 2008.08.04. 21:29:41

tz: nem a terjengés a baj, hanem az, hogy a könyv eleje (szerintem legalábbis) totálisan követhetetlen, nem szippant be, nem varázsol el, kínszenvedés minden egyes oldal. Aztán ha az ember képes volt átrágni magát az első százegynéhány oldalon, onnantól kezd alakulni a dolog. A baj csupán annyi, hogy "régen" ez az első oldalnál kezdődött.

tz 2008.08.04. 21:41:39

blackdogone: igazából nem tudok ugye a konkrét oldalakról véleményt mondani.
majd igyekszem elolvasni.

jancika 2008.08.04. 22:26:42

Nemtom, régebben én is nagy King fanatikus voltam, de van egy olyan érzésem, hogy kb. 15 éve ő abbahagyta a regényírást.
Tán tehetséges diákjai próbálkoznak, nem tudom, de az uccsó 5 könyvét nem az az ember írta mint aki a Ragyogást az biztos.

jancika 2008.08.04. 22:31:14

S az igazi Stephen King pedig egy kicsit sértődötten várja, hogy valaki végre észrevegye és ordítson, hogy "Emberek nem láttok, ez nem Ő!"..:)))

spinneli 2008.08.04. 23:01:18

Szerintem az egyik legjobb regénye, a közepe valóban leül egy kicsit, de King szinte össze hosszabb regénxénél éreztem ezt.
Szerintem a szerelmi szál legalább annyira "ütős" mint a Landon család megpróbáltatásai, összeségében egy érzékenyebb könyv, mint általában a King regények.
Nekem tetszett.

Tommy 2008.08.05. 01:29:51

Sajnos ez a terjengősség jogos kritika! És nem ez az első eset: már a multkori művénél, a 750 oldalas "Álomcsapda" címűnél is arra gondoltam, hogy ez qrva jó könyv lenne úgy 400, maximum 500 oldalon. De így túl sok a mellékszál, a történet szempontjából érdektelen hangulati elem, stb. És pont ez mutatja meg, hogy sajnos King valóban öregszik: a régi nagy műveinél ( Tortúra, Cujo, stb. ) egy kötőszót vagy névelőt sem érzett az ember feleslegesnek... :-((

tehenke 2008.08.05. 07:38:52

Szerintem is a korábbi művei kicsit ütősebbek voltak. De aki elolvassa az életrajzát, rájön miért.

rennie 2008.08.05. 07:41:21

Érdekes, én az elején teljesen jól vettem az akadályokat, a vége volt az ami számomra megdöbbentően rosszra sikeredett. Értem ezalatt, hogy teljesen összekuszálódott minden, valahogy olyan érzésem volt, hogy King maga sem tudja mi is legyen a könyv vége.
Sajnálom, hogy ilyen színvonalú könyveket ad ki manapság, a Mobil csapnivaló volt, soha többet nem olvasom el, a Rémautót be se fejeztem. Az összes többi könyve nagyon is rendben van, a legtöbbet egynél többször olvastam, de jó lenne végre megint valami ütőset olvasni tőle.

öreg király 2008.08.05. 07:48:59

Szegény King kiírta magát (a Hasznos holmik volt az első, amit már kár volt megírni), a csúcs a Tortúra volt. Az esélyes, hogy bevonul az irodalomtörténetbe is, de a többi aligha. Persze ettől még szeretem a Ragyogást és az Álattemetőt.

A modorosságok egy idő után fárasztóak. Ott van például Leslie L. Lawrence (nem mintha bármelyik könyve is összemérhető lenne King legjobbjaival), 15 éve nem írt jó könyvet, csak ugyanazokat a kliséket ismételgeti. Szerintem már úgy írja a könyveket, hogy a szövegszerkesztőben kicseréli a karakterek neveit + a földrajzi neveket és gyorsan kiadja újra. Sajnos Kingnél is gyakran érzek ilyet. Meg amilyen filmeket csináltak a könyveiből...

mongyő (törölt) 2008.08.05. 09:01:09

A 40. oldalon járok már 3 hete, azóta még nem volt erőm visszatérni...de majd ma, a buszon...
Ha szavazhatnék, akkor az Állj ki mellettem a csúcs

zsenci 2008.08.05. 09:25:33

Szerintem elmegy a Lisey története - egyszer.
Ha lehet én egy másik King regényfolyamot hoznék fel, hogy mi a véleménye a blogszerkesztőnek ill. a kommentelőknek róla: a Setét torony sorozatot.
Ami engem érdekel az az, hogy 1) él bárki a világon, aki rajtam kívül még végigolvasta? és 2) létezik valaki, aki elolvasta mind a 7. kötetet és meri állítani, hogy olvasmányos és neki tetszett.
Merthogy én most a 7. kötetet nyűvöm és kizárólag azért fogom végigolvasni, mert olvastam az előzményeket és persze azért, mert King az King.
De nagyon unom, ahogy untam már az előző kettőt is...

monique 2008.08.05. 09:26:08

Nem is tudom, úgy érzem, igazságtalanok vagytok. Lehet, hogy ez valóban nem olyan érdekfeszítő vagy izgalmas, mint a Ragyogás például, mégis: ez is ő! El kell fogadnunk, hogy ő is változik, mint mindannyian. Talán mostmár az emberi kapcsolatok ábrázolása, megjelenítése fontosabb számára, nem gondoljátok? Vagy az, hogy írjon végre egy regényt annak a nőnek is, aki hosszú évtizedeken keresztül a társa volt, és kitartott mellette szegénységben és gazdagságban is.
Szóval én inkább tisztelem, amiért fel mert vállalni egy ilyen talán szentimentálisnak nevezhető témavezetést is.

pazola 2008.08.05. 09:34:32

Nekem az abszolut kedvenc ( na jo, az elso harom egyike ) King, az osszes konyve megvan.. vagyis megvolt. A mobilig. Onnantol nem merek olvasni tole..

zsenci: az elso reszet 1997(!)-ben kaptam meg, az utolsot pedig iden olvastam el, ugy, hogy ujrakezdtem az egeszet, hogy egyben meglegyen. Es ujra csak nem tudtam letenni, hajnalig. Csak meg ezt a fejezetet, csak meg ezt.. nem tudom elhinni, hogy barki unja magat rajta. Remelem, a hetedik kotet vege karpotolni fog ;)

zsenci 2008.08.05. 10:06:52

Hát, pazola, lehet, hogy tényleg az a baj, hogy az egészet egyben kellene elolvasni - de sajna erre se időm, se energiám.
A 7. kötetről akkor még nincs kommentem, mert még hátravan úgy uszkve 800 oldal... :)

Venom 2008.08.05. 13:13:52

Csatlakozom pazolahoz: King nalam is a top 3-ban van. Affele korunk Jokaija, csak persze nem a romantikaban :) Nagyszeru sztorik, pazar, egyedi stilusban.
Mindemellett Lisey valoban egy gyengebb darabb bar de aki szereti King stilusat igy is vegig olvassa. Kiemelnem azt a reszt amikor az iro batyja "megorul". Rendkivul felelmetes, csak ugy sut belole a gonoszsag.
A setet torony sorozat meg szimplan nagyszeru - nalam csak az Az veri kenderbe

Ingrid 2008.08.05. 16:01:58

az eddigi legjobb King könyv

Ingrid 2008.08.05. 16:02:36

Úgyhogy mindenképpen el fogom olvasni

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2008.08.05. 17:00:27

Tehát a legjobb könyv, csak nem olvastad... Okos...

hmikey 2008.08.05. 18:01:05

A setét torony vége nem tetszett, valami katartikusabbat, nagyobb volumenűt vártam. Ezt is lenyomom előbb vagy utóbb, de előtte elfogyasztom a Steven Erikson féle The Bonehunters-t meg a Reaper's Gale-t :)

clive 2008.08.05. 19:46:01

Igen a Setét Torony tipikusan egy elbaszott végű King mű. Sőt az ötödik résszel ( főleg a végével) együtt olyan mértékű leépülés kezdődik, hogy ilyet ritkán látni. Spoiler (!) hegyek: A negyedik részig egy csúcsszuper sorozatnak tartottam, a négyes volt a kedvencem. Valahogy ott úgy írt és olyan történetet talált ki, hogy rendkívűl lenyűgöző. Az ötödik rész tipikus újkeletű King könyv, hogy 700 oldalon készít elő egy kb 30 oldalas eseményt. Szoval aze gészet leirhatta volna 50 oldalban csak egyes szereplők baromi unalmas élettörténetei tartanak 90 oldalig. A végére beleirta saját magát, ami nemkicsit sokkolt. A 6-7 ritka rossz lett főleg azért, mert az a két könyv leginkább arról, szól, hogy a regénybeli főhősnek meg kell mentenie Stephen Kinget, az írót, különben vége a világnak, Mondhatom ritka gagyi. Az Utolsó akcióhős regényváltozatává vált a sorozat, komoly jellegét végképp elvesztve azáltal, hogy kiemelte saját világukbol ezeket és beemelte a miénkbe tudatosítva, hogy egy percig ne érezze az olvasó azt hogy ez egy külön világ amibe bele tudja élni magát. Egy posztapokaliptikus fantasy westernek induló sorozat átcsapott gagyi 1000 oldalas, mentsük meg a teremtőnket (könyvűnk íróját)történetbe. Ha tudom az elején, hogy ide lyukad ki nemfogom elolvasni. Egyszerűen teljesen hazavágta az egészet. A vége az valami botrány. Az első négy rész főgonosza akit üldöz a kimerülésig a gonosz varázsló (nem ugrik be a neve)szóval őt a negyedik rész végével telejsen elfelejti pedig eme négy rész bőven szólt róla mennyire gonosz és sötét fickó aki világokat is pusztított el, majd behoz új ellenségeket aztán a hetedik részben rájön, hogy volt ilyen szereplője is évekkel ezelőtt, aztán gyorsan kinyirja. Kingnek nagyon rosszat tettek az évek látszik, hogy mikor elkezdte nem volt tiszta hova fog érkezni a sorozat így aztán érződik az első négy részen, hogy azok néha évekig érlelődtek benne az utolsó hármat valszeg a balasete miatt lezavarta mielőbb. Ez a balesetes dolog is eléggé az agyára ment. Kiderül a könyvből. A történet vége, meg irtó csapnivaló, nem csodálnám, ha levelek százait kapná, hoyg tudta így elkúrni. Egyszerűen fogja és visszalöki a hősét a történet elejére. szánalmas. Olyan mint azokban a rossz b sorozatokban amikben egy egészt részt szentelnek annak, hogy a főhős mindig uyganaznap ébred és nemtudja miért. Az olvasó totál átverve érzi magát, hogy többezer oldalt elolvasott, aki pedig amerikai és megjelenésenként olvasta az hosszú évekig várt a folytatásokra és idetol elénk lezárásnak 3 irto vaskos kötetet ami egyenlő a nullával és ugy érzi az ember kár volt Kingnek megírnia. Szóval én imádtam az első 4 részig ezt a sorozatot, mondhatni egyik kedvencem volt és aztán bebizonyosodott, hogy Kingnek a korai regéynek kivételével nincs érzéke a lezáráshoz. Mint anno az Az-nál. Ahogy beveszi azt a teknős dolgot meg pókszörnyet totál elveszik a démoni bohóc varázsa. Meg hoyg a gyerekek sorra közösülnek a kis abrátnőjükkel 6-an egymás után azis valahoyg full nem illik ide.Elég nevetséges, hogy ennek segítségével rájön a helyes útra. Az ember meg fogja a fejét, hogy ennek nulla értelme max ha belemagyarázunk. PEdig az Az ritka jól mutatja be a fiatal kamaszgyerekek problémáit. Iylen szempontból remekmű, csak hát vannak ezek az apróságok amik miatt messze nem tökéletes mű.Ha nem olvastam volna a Ragyogást, Tortúrát, Hotlsávot, Carriet meg ezeket a klasszikusokat azt mondanám ez az ember a lendületből él, aztán a végére kifullad és egy orbitális baromsággal zárja le az amugy bitang jól indult könyveit.

jamhenr 2008.08.05. 23:08:36

Üdv!

Én végigolvastam a Setét torony minden egyes kötetét. Nagyrészt egyet is értek clive véleményével. Csak annyit tennék ehhez hozzá, hogy én úgy éreztem a befejezésnél, hogy a hős lehetőséget kap arra, hogy tökéletesebbé váljon, a hibáit talán nem követi el újra. Amolyan lélekvándorlás, és a torony az ő életének ismétléseivel egyre magasabb és magasabb...Egyre nehezebb megmásznia. Nekem is jobban esett volna egy : -Na igen,ez most kielégített!- És utána nagyot sóhajtok, és nem keresek több választ rá, hogy mit is mondott, mert egyértelmű a befejezés. Így viszont még mindig foglalkoztat az egész, pedig már lassan fél éve befejeztem a történetet. Amit igazán hiányoltam belőle, az a Mordreddel való igazi harca. Az tényleg nagyon lapos(?) (nem a legjobb szó) Azt akarom ezzel mondani, hogy egy ilyen szörny azért bizonyára többre lett volna képes, a regényben pedig egyszerűen csak kivégezte Roland.

A szóban forgó történetét,Lisey-ét még nem volt alkalmam olvasni, ezért erről nem is kívánok beszélni. De el akarom olvasni.

Szeretném még azt is elmondani, mert volt aki itt azt írta az első oldalaktól kezdve lenyűgözik a regények. Hát engem nem. Én az első oldalakat mindig nehezen vettem. De hozzátenném, ez talán az én hibám, ugyanis szeretek azonosulni a szereplőkkel, akár pozitív, akár negatív. És ugye a negatívakkal nehezebb. Van olyan könyv, amit több hónapon át olvastam,és nem azért, mert nem voltam képes átrágni magam rajta, hanem azért, mert visszalapoztam, újra elolvastam a korábbi oldalakat.

Szeretem a novelláit is. Regényei közül több kedvencem is van,és nekem nem okozott még csalódást egyik sem. Talán azért nem, mert nem állítok fel magamban semmilyen szintet,amit meg kell ugornia. :) Azért meg még soha nem olvastam el könyvet, mert a kedvenc íróm írta. Szóval le lehet tenni, ha nem tetszik, de azért valljuk be: a kritikusok sem mindig úgy látnak ,mint az olvasók, plusz: Nem vagyunk egyformák....szerencsére!

Hosszú napokat és kellemes éjszakákat!

ziggy stardust · http://fagyis.blog.hu 2008.08.07. 09:29:30

hehe öreg király, l.l. lawrence-ről szinte szóról szóra ugyanezt mondtam a fiamnak... sajnos a szóban forgó művet egyelőre nem olvastam, de a tendenciát én is látom, a régiek valahogy jobban belopták magukat a nem is tudom hova, de zsigeri volt, amit okoztak. de az is lehet simán, hogy öregszem, és több kell a cinikus lelkemnek ahhoz, hogy elvarázsoljon

Wallasz 2008.09.05. 20:26:41

A Lisey történetével én is megküzdöttem... visszagondolva fogalmam sincs miről szólt. de a nyelv... a nyelvnek immár profija, és szerintem james Joyce nyomdokába lép. Az Ulysses dögunalmas 900 oldal úgy egészében, de egyes lapjain érdemes legelészni. King révbe ért. talán most kísérletezik. Azért én is örülnék már egy Holtsávnak, de nem nagyon számítok már ilyesmire tőle. Az íróknak van egy pályaívük, ez van. Bizonyos értelemben King sokkal jobbakat ír most, mint harminc év múlva. Lehet hogy 50 év múlva ezeket fogják bogarászni irodalmi szemináriumokon.

balra 2008.09.17. 15:03:19

A setét torony utolsó kötete nálam is a polcon rohad fél éve, pedig eddig mindegyiket legyűrtem, és általában tetszettek. Még a Rémautó is. De ez az utolsó rész elég dögletes, lehet, újra kell olvasnom az előző hatot. Á, de inkább nem is kommentelek.

fonthana 2009.11.04. 23:32:44

Üdv,

Örülök ennek a fórumnak, mert nálam is itt hever már hónapok óta a Lisey története, és azt kell mondjam, hogy még nem jutottam túl az ötvenedik oldalon..valahogy nekem nem jön be, King ilyen jellegű regénye, bár hangsúlyozom, hogy lehet "beindul" a könyv, de addig is el kell jutni..
Nekem King mester könyvei közül hasonlóan olvashatatlanok voltak, a Mobil (70%-át elolvastam, tovább nem kötött le), az Álmatlanság( ebből asszem 100 oldal maradt hátra, de valahogy az öregember hallucinációi az ufókról,meg az abortuszellenes tüntetők, már nagyon lagymatagok voltak), A Bilincsben (itt megfordult a fejemben kb. a 100. oldalon, hogy: "Uramisten!Most végig arról lesz szó, hogy kikötve marad a főhős és jön egy képzeletbeli csontváz, és attól kell megijedni?na, ez a regény az, amit nem is akarnék befejezni!) akkor a Tóparti kísértetek(könyörgöm!hanyadik bőrt húzzuk már le arról, hogy a főszereplő mitad isten , egy író New Englandben?) ,Atlantisz gyermekei (itt meg a politikai-háborús felhang tette mérhetetlenül unalmassá számomra).

Ennyit Stevie "fikázásáról" :)
A legjobb művei, kétségtelen, : A Hasznos Holmik, Rémálom a sivatagban , Rendcsinálók, A Végítélet, a rémkoppantók, és természetesen a Remény rabjai.

Ezek igazi, KING-ek, ezek a legfrankóbbak!!!Ezek az írás gyöngyszemei!
oké, szeretem én a Carrie-t, a Cujo-t, meg az Állattemetőt is, de ezek olyan "ponyvaszerűek", mégha oly nagyszerűek is, de nem vetekedhetnek egy Végitélet-féle összetettséggel, remek jellemábrázolással, stb...Az Állj ki mellettm, valóban jó, s megható, nagy kedvencem az is, a Rémület a sivatagban meg szerintem a legizgalmasabb,(TAK!) mind közül..ahogy lefesti a környezetet, ott tényleg összeszorul az ember gyomra..pozitíve, persze ;)

És persze a Blaze is jó, de nem tudtam meghatódni, bármennyire is írta az előszóban King, hogy morzsolgatni fogom a könnycseppeket.. :)

És végül megemlíteném a Ragyogást, meg az AZ-t. A Ragyogás-t láttam filmen, Jack Nicholsonnal, és mikor elkezdtem olvasni, egyből ő ugrott be, meg túl soknak találtam a gyerek magánbeszélgetéseit a fejében, szóval nem tartottam izgalmasnak egyáltalán, kövezzen meg, aki akar, nekem nem jön be, és az AZ meg iszonyat hosszú, az első kötetet elolvastam, a másodiknak még neki kell gyűrkőznöm, de sajna nemtom lesz e hozzá kedvem...
A Talizmán viszont KIVÁLÓ! (Itt és Most!)

A fekete ház meg csak arra vár, hogy nekiveselkedjek!

Bocs a kuszaságért, és üdvözlök minden King rajongót!!!

:)