Hazai bemutató: 2008. február 14.

Az emo szubkultúra rohamos térnyerése volt az utolsó figyelmeztetés: az elfajzó nyugati társadalmak tizenévesei a bigott kereszténység prüdériájának újkori ellenforradalmát vívják. Az óvodás kis macskakölykök, nagycsoportos koruktól érzéki cukiságoknak szocializálódnak, hogy pár év múlva az általános iskolából és ujjnyi vastag szemfestékrétegük alól kikacsingatva szopogassák – jobb esetben – a vodka-narancsukhoz tartozó szívószálat, persze jóval az esti mese után.

Hát így van ez. Senki nem kíváncsi a lúzer Hamupipőkékre, Csipkerózsikákra és hasonszőrű házimunkálkodós frigid társaikra, a mese pedig követi az igényeket. Már Fiona sem volt egyszerű esett, de a címszereplő pubertás fáraó lánya, még inkább nem az. Vad és rebellis természete tiltakozik apja akarata, a házasság ellen, a férjnek kiszemelt éretlen herceg nem közömbös számára, de koruknál fogva a fiatalok inkább még pajkosan oltogatnák egymást, a frigy helyett. A történéseket a hercegnő lázadása indítja be, dacból megszökik, és magával ráncigálja vőlegényét is, aki nem szívesen, de végül mégis elkíséri szép barátnőjét. A kalandos úton belefolynak egy politikai összesküvésbe, a számos viszontagság közben pedig mondanom sem kell, jól összemelegednek.

A szenvedélyes fáraólány és a kissé fejletlen szerelmese, legalább olyan jól eltalált karakterek, mint Arnold és Helga, a Hé Arnold című pisiseket parodizáló mesesorozatból (imádom!) és legalább ilyen jó is lenne, ha, mint mese nem akarna ennél többet mondani. Nem értem miért kell szegény kislányokat vagy kisfiúkat egyiptomi vallási szokásokkal, öngyilkossággal, trónbitorló főpapokkal terhelni, hiszen nyilván azért viszik el a szülei moziba, mert a gyereknek már a fülén jön ki a sok iskolában hallott okosság. Ezeket a spirituális kitérőket leszámítva a történet szintén nem rossz, de mintha ismerős lenne, sőt, mintha egy az egyben az Oroszlánkirály dramaturgiáját és történetét oltották volna óegyiptomi környezetbe az alkotók. Ez persze érthető elgondolás. A felnőtté válást izgalmasan kódoló Oroszlánkirály sztori bárhol megállja a helyét, a francia és belga nyelvterületen élő jelentős észak-afrikai kisebbség, pedig reméljük nyitottabb lesz a gyerekszereplők szájából elhangzó „Minek kell erőltetni az egyistenhitet!?” -re és hasonló mondatokra.

A Napkirálynő előnyére válhatna még esetleg az is, hogy a gyerekeket absztrakt gondolkodásra készteti a jelzésszerűvé stilizált látvány, ami az egyszínű hátterek előtt mozgó 2D-s alakokra minimalizálódik, a kihaltnak ábrázolt Egyiptom és a panellakások fényűzését el nem érő palotabelsők, pedig legalább nem keltenek hamis illúziókat a kölykökben… Talán a honfitársak munkáját dicsérő búbánatos képi világ és a hátterek mérsékeltsége, hazánk és a magyar nép lelkialkatára utal? Nem tudom, valószínűleg csak a költségvetésből erre fordított összeg volt kevés. Másrészt nem könnyű egészestés rajzfilmet készíteni az amerikai stúdiók kasszasikereinek árnyékában. Én abban reménykedem, a Napkirálynő csak a kezdet és készülnek még majd nagyobb költségvetéssel és több kreativitással is hasonló populáris igényeket célzó európai mesék, ami most összejött egy erősen felejthető alkotás, tűrhető névnapi ajándék a 8-10 év körüli unokahúgoknak.