Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Képregénykritika: PSZICHONAUTA - LÁTOMÁSOK A BALKÁNRÓL ****

2007.10.06. 15:40 Parraghramma.

A Tini Nindzsa Teknőcök és Batman szövegbuborékokkal könnyített kalandjainak játszi elsajátíthatósága és a kilencedik művészetként aposztrofált izé (ez lenne a képregény) relatív – gazdasági értelembe vett – olcsósága fellelkesített számos, történelmi tragédiáktól elszontyolodott gondolkodót, hogy fájdalmukat a gyermekek dorgálhatatlan lelkesedésével rajzolják ki magukból. Az ilyen kezdeményezéseket tán még azok a tespedten bornírt, megélhetési bölcsek is felnőttnek, igényesnek, érdemesnek, urambocsá: intellektuálisnak tévedhetnék – nyomatékosan Zupáhiróék rovására –, kiknek vonatkozó véleménye amúgy az épp üríteni igyekvő macskához hasonlatosan baszandó az ablakon kifele. Pedig a fecsegő álnévű, szerbiai Alexander Zograf (hozzávetőlegesen Képíró Sándor) ha nem is kutyagumival, de vígan gurigázik: képkockában, szövegmezőben, sőt, nyilatkozataiban egyaránt arról vall, hogy akár a militarizált övezetek repeszt rettegő közössége is bátran hasznosíthatja a zsibbasztó naivitást és a „szélsőséges komolytalanságot” hiteles hangnemként.

A politikai önkény háborús és békebeli bűneit korábban is pingálták már panelekbe. A Harvey Kurtzman által – egy hülye százat csinál alapon – összekurjantott The Usual Gangs of Idiots (a Mad szerkesztői gárdistái) a McCarthy korszak szatirikus abszurddal történő, konok fricskázásával folytatta nyomtatott gerillaharcát, míg az Államokba menekült, lengyel Art Spiegelman groteszk állatmesében számolt be szüleinek Auschwitzi vendégeskedéséről, a nácikat macskaként, a zsidókat egérként (a lengyeleket disznóként, a franciákat békaként, etc…) megjelenítve (MAUS). Földrajzilag tovább tendálva tesztelendő alanyunkhoz a szarajevói születésű, amúgy körülbelül világhíres Enki Bilal Szörny tetralógiája elevenítendő fel (a nyitórész, A szörny ébredése honi kiadásnak örvend). A túlfutó, zilált vonalakból hitevesztetten hímződő disztópia a titói paternalizmus ölén cseperedett szerző komor világlátását tette közkinccsé.

Igen ám, de míg Spiegelman, vagy Bilal hangos szürcsölések közepette kanalaz oly instant traumákból, melyeket az intim oral history, vagy a média tartósított, Zograf egyszerűen fogja a tegnapelőttről megmaradt kőlevest, és a képünkbe löttyinti, hol sztoikusan, hol idétlenül somolyogva mondván: Sándor vagyok, pancsevói lakos…

A Pszichonauta talán legfőbb ciklusa, az Üdvözletek Szerbiából szikár képes napló, mely eredetileg és apránként a belgrádi, – a rezsim alatt ellenzéki sajtóorgánumként jogosan hőbörgő – Vreme hetilap hasábjait maszatolta be brutális profanitású helyzetjelentésekkel. A kötetbe válogatott emlékezések keserű trubadúréneke a NATO bombák első esőjétől Slobodan Milosevic rusnya hasalásáig ível. Egy helybeli szemével láthatjuk a helybelieket, akiket a valahára fellangyosodott radiátorok perdítenek ősi táncra, és akik Szegedről a hátukon viszik a lokálisan hiánycikk WC-papírt zsákszám. A kezdeti sokkon magát túltéve a népesség – mi mást tehetne? – egyszerűen belakja a kölcsönösen nagyvonalú, albán-szerb népirtásoktól táguló (ill. szűkülő), légiriadóktól vészterhes életterét. Itt (ott) senki nem igyekszik vaskos falú atombunkert telepíteni a kertbe, a lakosság energiáit munkanapokon a kimaradó buszok útvonalának sietős felszántása, ünnepi tüntetéseken a pragmatikus utcai harcművészetek gyakorlása köti le.

Zograf hangsúlyosan vonzódik az álmokhoz. Van, hogy éjjeli metaélményeit egy az egybe festegeti meg (a kötet ilyesféle, bizarr-játékos asszociációs szemelvények sorával kezdődik), alkalomadtán képei, metaforái is váratlanok, ám nyelvezete egységesen direkt, közérthető. A perspektivikus és anatómiai szabályszerűségeket hírből sem ismerő tusrajzok (amik lehet, hogy szénképek, de akármennyit dörzsöltem, nem kenődtek el) cselekménye gyakorta enged a csapodár szürrealizmus hívó szavának, inkább azonban a megjelenítés – az expresszionistákat idéző, neurotikus ecsetvonások és a sokkal inkább fekete, mint fehér felületek lidérces hangulata – az, ami a lapozható médium szuggesztivitását adja.

A Nyitott Könyvműhely gondozásában kiadott, infantilis dactól fűtött, bájos közvetlenségű képregény talán a leghitelesebb lenyomata a terror és a fásultság ama egyvelegének, aminek álrealista képeivel anno annyi éven keresztül tapétáztuk ki a belpolitikai hírek és az időjárás jelentés közti, csámcsogástól és vacsorai civódástól hangos műsoridőket.

5 komment

Címkék: képregénykritika 4csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr71188200

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Chavez 2007.10.07. 02:13:38

Jó kis írás! A komikhoz ugyan még ettől sem jött meg az étvágyam, de a recenzió klassz!

Beyonder 2007.10.07. 10:06:49

El fogjuk olvasni, miután kölcsön fogjuk kapni. :)

vittorio 2007.10.08. 09:26:09

Hú, legalább 1,5 Nescafé Strongra van szükségem, hogy végig bírjam olvasni. Ami igaz igaz, van egy semmivel össze nem téveszthető stílusod. És üdvözlet az Acélvárosból.

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2007.10.08. 13:56:04

Sajnálom, mármint: ezt is. Mégeccer köszi a fuvart, és üdv a - kibaszott finoman szólva is - lehangolóan szürke fővárosból.

vittorio 2007.10.08. 14:10:56

Nincs mit sajnálni. Kicsit túloztam. Igazából csak egy nagy levegőt kell venni előtte.