Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Menekülés New Yorkból + Menekülés Los Angelesből

2007.09.05. 10:59 Wostry Ferenc

MikeDavis építészeti tanulmányában olvasom a minap, hogy a XXI. század Amerikájában a börtönszerű építkezés a divat. Az még csak hagyján, hogy az egyszerű polgárok kamerával, riasztóval, pitbullal szerelik fel külvárosi egyenházaikat, de egyes negyedek már védőfalakat meg high-tech ellenőrzőkapukat követelnek maguknak, hogy csak az arra jogosultak léphessenek be a kerületbe (azaz távol tartsák a nemkívánatos - többnyire persze latin, afro-amerikai és egyéb hátrányos helyzetű - elemeket). Az Államok nyugati partja kezd úgy kinézni, mint Stephen King legsötétebb rémálmának metropolisza (Menekülő ember): egyes kerületekbe csak „igazoltan törvényes céllal” lehet belépni, a várost elözönlő hajléktalanok ellen néha szabályos hajtóvadászatot folytat a hírhedt LAPD (Los Angelesi rendőrség) - a zsaruk kiképzőprogramja „helikopteres tömegoszlatást” is tartalmaz. Szintén ismerős a Menekülő emberből, ugye? Építészek szerint a Los angelesi Goldwyn Branch könyvtár épülete úgy néz ki, mint „egy lovassági erőd és egy partra vontatott csatahajó bizarr keveréke”. Az irodaépítési láz csökkenésével az üzlet immáron a büntetés-végrehajtás intézetek tervezésében van - a republikánusok ‘80-as években meghirdetett szigorú büntetőpolitikájának köszönhetően a börtönökben egyelőre nincs üresedés.

Úgyhogy bárki bármit mond, John Carpenter jócskán megelőzte korát: 1981-es, Menekülés New Yorkból c. filmjében mindjárt egy egész városrészt börtönné változtatott, ötvözve a Mad Max történetek utópisztikus világát és a klasszikus börtönfilmek elemeit. Jól kezdődik az évtized - a Menekülés New Yorkból korszakalkotó mozi, követője akadt rengeteg, felülmúlni eddig nem sikerült. A többnyire lapos, egysíkú utánzatok (pl. Fortress, Menekülés Absolomból) alkotói ugyanis képtelenek voltak összehozni azt a „klasszikus négyest”, amelyek Carpenter minden filmjét jellemzik: rendezés, történet, színészek, zene. E négy dolog tökéletes összhangjából született egy olyan film, amelyet képtelenség a közönségfilmek hagyományos kategóriáiba beskatulyázni. A Menekülés New Yorkból volt már minden: hidegháborús nagyvárosi western, vacak kis B-kategóriás sci-fi, kőkemény Kurt Russell akció, legutóbb pedig azt olvastam, erőteljesen felfedezhetőek benne vígjátéki elemek. Ez utóbbi elég merész megközelítés - amikor mindjárt az első percekben a megszokott, fényképezgető japán turisták helyett egy fekete ruhás, géppisztolyos katona (pont olyan, mint a Gellért-hegyi emlékmű mellett posztoló szovjet katona szobra volt) tűnik fel a Szabadságszobor tövében, valahogy lefagy a mosoly…

Azt, hogy a birodalmi rohamosztagosra hajazó őrszem hogy került Miss Liberty szigetére, érzelemmentes, hideg női hang (Jamie Lee Curtis!) meséli el - a sci-fikben szokták ilyen közönyösen a felrobbanó űrhajó utolsó perceit visszaszámolni. Az egykoron virágzó Manhattanből, vagy ahogy Al Pacino nevezte az Egy asszony illatában, „a civilizáció Mekkájából” 1998-ra szigorúan őrzött börtön lett. A szabályok egyszerűek: ha valaki bekerül, többé nem jön ki. Turistatérkép helyett vázlatos komputergrafikát látunk, bejelölve rajta a szigetet körülvevő természetes határokat: a Hudson folyót és az aláaknázott hidakat. Az Egyesült Államokból fasisztoid, militarista nagyhatalom lett, egyenruhás katonák járőröznek mindenfele, mintha háborús helyzet lenne, akkora a nyüzsgés Ellis Islanden. Annak idején itt szálltak partra a bevándorlók, mára a börtönszigetet felügyelő katonai bázis otthona. Csak egy - bilincsbe vert - legény tűnik ki a sötét tónusú (operatőr Dean Cundey…) környezetből: bakancs, farmer, bőrdzseki, hajszobrászt és borotvát régen látott fej, fekete szemfedőben. Snake Plisskin, a legenda (a tehetségét addig csak Disney gyerekfilmekben és a Tragacsparádé c. Robert Zemeckis zsengében pazarló Kurt Russel, életének legjobb szerepében) köztünk van. Keveset beszél, de érti a dolgát (behatolás szigorúan őrzött városokba, tetszőleges számú mellékszereplő likvidálásával).

Üdvözlésére az őszülő parancsnok, Hauk siet, aki szintén nem mozog otthonosan az uniformizált környezetben. Nem véletlenül választhatta Carpenter Lee Van Cleef-t, az öregedő westernhőst a szerepre- a filmben, akárcsak Snake, Hauk is az öregedő világ képviselője. A valamikori Angyalszem visszafogott, mégis erőteljes jutalomjátéka ez, Hauk jelenléte, szavai uralják az egész mozit. Az első perctől fogva egyenrangú félként kezeli Snake-t, talán fiatalkori önmagára emlékezteti, mindenesetre tiszteli az egykori katonát - beszélgetéseik során a parancsnok folyton-folyvást egykori akciókra, egy idők távolába vesző világháborúra utal. Kettejük párbeszéde egyébként minimális, többnyire rádióüzenetekre korlátozódik. Az eligazításon ugyan éles szópárbaj alakul ki köztük, de mintha elbeszélnének egymás mellett. Két különböző nemzedék, a múlt hőse (Lee Van Cleef) enged itt utat az új idők bálványának (Kurt Russell). Hátborzongató jelenet, mikor Hauk megemlíti Leningrád elfoglalását, de a Gonosz Birodalmának - ne feledjük, 1981-ben a hidegháború paranoid légköre uralta az Egyesült Államokat - szívében levő város ostroma tökéletesen illeszkedik Snake elképzelt múltjába. A film végére sem tudjuk meg, mi történt vele a Szovjetunióban, hogyan vesztette el fél szemét, és miért lett a kitüntetésekkel hazatérő veteránból köztörvényes bűnöző. Arra sem kapunk választ, miért retteg ez a keménykötésű katona a tűktől, de jobb bele sem gondolni. Pont olyan, mint a 13.-as rendőrőrsön fogva tartott Napoleon Wilson: csak várjuk, várjuk a katartikus csúcspontot, amikor fény derül múltjára…Hiába várjuk.

Snake azt a feladatot kapja, hogy - teljes büntetlenségért cserébe - kiszabadítsa az Egyesült Államok elnökét a börtönszigetről. Az elnök repülőgépét kommunista terroristák térítették el, miközben egy nagyon fontos - na ja, a nukleáris fegyverek leszereléséről szóló - konferenciára igyekezett, Mr. President azonban élete, és a nála levő, természetesen kulcsfontosságú hangszalag kockáztatásával mentőkabinba ül, ami - micsoda véletlen - éppen Manhattan szigetére zuhan. A bűnözők persze rögtön túszul ejtik, az elmebeteg Herceg (Isaac Hayes, aranytorkú fekete énekes, ugye mindenki ismeri a Southpark szakácsát…) vezetésével.

Az Elnök figurája rendkívül érdekes és ellentmondásos: vajon melyik is valódi énje - a nagypolitika bábja ő, felszínes pojáca (figyelitek a párhuzamot Ronald Reagannel?), vagy egyszerűen csak egy férfi, aki nem tud mit kezdeni a rá ruházott történelmi szereppel? Donald Pleasence jelenléte ismét - akárcsak a Halloweenben - csak néhány kulcsfontosságú jelenetre korlátozódik. Érdemes megfigyelni viselkedését a film során: amikor először találkozunk vele, önfeláldozóan bilincseli karjára aktatáskáját, és katapultál a bűnözők szigetére. Tette maradéktalanul megfelel a hagyományos államfői szerepnek - „az amerikai elnök feláldozza magát népéért és a világért”. Fél órával később megkötözve látjuk viszont egy koszos vasúti kocsiban, balsikerű szökése után pedig céltáblának használja a Herceg. A gettólakó bűnöző a végletekig megalázza és hatalmában tartja a társadalmi hierarchia legfelső fokán álló államfőt - mi ez, ha nem maga a megvalósult kommunista utópia? Az elnöki különgépet eltérítő, az imperializmust büntetni akaró terroristanő szándéka rajta kívülálló okokból, de beteljesedett. A szabadság hazájának vezetője parókában, összefestékezett arccal várja végzetét. Arab terroristák álmodhatnak erről hűvös sivatagi éjszakákon. De az Elnök ezáltal dicsőül meg, már-már krisztusi figura, ahogyan kereszt alakban kifeszítve tűrnie kell a Herceg kegyetlen játékát. A fináléban azonban övé az utolsó szó, biztonságos védelemben, géppisztollyal a kezében szitává lövi egykori fogva tartóját. Már egy öntudatra ébredt férfi cselekedete ez, aki tisztában van a Fegyver nyújtotta erővel, és megteszi, amit több évezredes ösztöne diktál: kíméletlenül elpusztítja ellenségét (Vajon mit üzent ezzel Carpenter a csillagháborús terveket szövögető, frissen megválasztott Ronald Reagannek?). És ehhez az önigazoláshoz még arra is képes, hogy kiszolgáltassa megmentőjét - miközben Mr. President üvöltve lövöldözik, Snake tehetetlenül lóg a betonfalon. A film utolsó előtti jelenetében az Elnök és megmentője visszatérnek hagyományos szerepükbe - mikor az Elnököt tévéinterjúra sminkelik, az egyszerű választópolgárrá visszavedlett Snake csak annyit kérdez tőle: milyen érzés, hogy sokan feláldozták az életüket a megmentéséért. Az Elnök az ilyenkor szokásos, politikai közhelyekkel válaszol, az utolsó szó azonban nem az övé…

De addig még sok idő telik el, és Carpenter közben tobzódik az amerikai film összes, felhasználásra érdemes stílusában, a horrortól a westernig. Mint az elején említettem, sokan nagyvárosi westernnek tartják a filmet, és nem véletlenül: hamisítatlan férfifilmet látunk, a nők egy-egy karaktert képviselnek, semmi többet. A szökésért a testét is árúba bocsátó Kurva (Season Hubley) és a menekülést önzetlenül segítő Feleség (Adrienne Barbeu, Carpenter első felesége) csak mellékszereplők, haláluk csak egy a sok közül. Nem így a férfiaké: a klasszikus kalandfilmek szabályainak tökéletesen megfelelő (a harc végső soron egy térképért folyik, amin nem elásott kincs van, hanem az egyik elaknásított híd tervrajza), tökéletesen kidolgozott és szerethető figurák segítik Snake küldetését. Brain (micsoda arc! - a zseniális Harry Dean Stanton, Lynch és Carpenter állandó szereplője), aki egyszer, még a kinti világban, már elárulta félszemű barátját - és most is ingadozik -, képviseli az Észt (övé a régi városi könyvtár, és a legjobban könyveit félti). Cabbie (Ernest Borgnine, szintén kultikus arc, háborús filmekből például), a taxis pedig a jópofa mellékszereplő tipikus példája. Kevésbé vicces a nagy Isaac Hayes a Herceg szerepében, teljesen őrült szociopata bűnöző, csillárokkal (!) feldíszített limuzinjával járja a várost éjszaka, gyakorlatilag élet és halál ura. A ‘80-as évek Amerikájának rémálma, a hatalomhoz jutott, nagyon dühös fekete ember. A késői, cinikus spagetti-westernek jellegzetes figurái ők, bármikor készek átverni a másikat, ha úgy hozza a forgatókönyv (a társszerző Az utolsó csillagharcossal, nomeg a Halloween ámokfutójaként elhíresült Nick Castle). Brain is, Snake is utálják, ha polgári nevükön szólítják őket, de itt senkinek nincs rendes neve - a Kígyó, a Sólyom, az Agy, (még az elnök is csak egyszerűen Elnök) mind-mind jelzik, társadalmon kívüli, névtelen hősökről van szó, akik, mint a filmből kiderül, legjobban egy éjszakai, gladiátorjáték-szerű verekedésen (szöges baseball-ütővel természetesen) szórakoznak, hol máshol, mint a Madison Square Gardenben - csak van aki nézőként, és van, aki résztvevőként.

A börtönszigetet lakó, megtébolyodott bűnözők közben arctalan zombikként, válogatás nélkül támadják meg az embereket, ész nélkül rombolnak (ennek Snake repülőgépe látja kárát), törzshelyük a Broadway… Az amerikai utópia valóra vált, a fáradtságos munkával felépített New York romokban van, senkiben sem lehet bízni, a hagyományos értékek elvesztek - csak a rock n’ roll örök, ez szól a Boradway lepusztult színházaiban és a fináléban is… Még a bosszú is értelmét veszti: miután az Elnök megmenekült, Hauk és Snake céltalanul, magányosan járkál a bázison. Snake - ígéretével ellentétben - nem öli meg az őt csúnyán átverő Hauk-t, igazából nem derül ki, miért. Talán a közös emlékekre való tekintettel? Sajnálatból? Gyávaságból? Hauk utolsó, gusztustalanul hízelgő ajánlatát egy közös munkára mindenesetre elutasítja.

Carpenter sem állt kötélnek sokáig, amikor egy lehetséges folytatásért piszkálták. Az évek azonban teltek-múltak, az egykoron ünnepelt rendező filmjei sorra buktak meg a mozipénztáraknál (a Sikoly-filmeket kitörő örömmel fogadó amerikai közönség már nem volt vevő Carpenter régimódi stílusára), a pálya szélére került rendező, hogy mentse, ami menthető, megragadta az utolsó szalmaszálat. Snake Plisskin visszatért. Mondanom sem kell, akkora sikert aratott, hogy nálunk nem is forgalmazták moziban.

A helyszín ezúttal Los Angeles, 2013. A felállás hasonló, mint 15 éve: a várost egy földrengés teljesen elvágta a szárazföldtől, az előző rész feketeruhásainál is fasisztoidabb kormány pedig csupa kultgyanús arccal telepítette tele (Steve Buscemi, Bruce Cambell, Pam Grier, Peter Fonda és társaik). A jó oldalon az Elnök lánya, Utopia (A.J. Langer - ő volt a kiscsaj a Wes Craven-féle People Under The Stairs-ben), aki ellopta apuci egyik szuperfegyverét (amivel tetszőleges számú elektromos szerkentyűt lehet hatástalanítani, műholdról - a vicc az, hogy az amerikai hadsereg tényleg kifejlesztett egy ilyen fegyvert, a New Scientist is megírta), és szívszerelmével, a nagyon Fidel Castro-szerű (megváltozott ellenségkép, ugye…) Cuervo Jones-szal (Georges Corraface) leléptek a börtönszigetre. Persze a papa sem lusta, Malloy (Stacy Keach, mindenki Mike Hammerje vette át az elhunyt Lee Van Cleef szerepét) parancsnoksága alatt utána küldi Snake Plisskent, szerezné már vissza a cuccost. Snake pedig csak felkapja régi katonaruháját, még jó rá, és már benn is van Los Angelesben, hogy aztán mindenféle kalandokba keverje magát (motoros üldözés, szörfözés szökőáron, repülés sárkányrepülővel).

Nagyon szórakoztató és vicces mozi ez, csak az agymosott amerikai közönség nem értékelte a kifinomult humort és a fapados speciális effekteket. Carpenter szemmel láthatólag élvezi, hogy a megszokottnál nagyobb költségvetésből garázdálkodhat (még a tőle megszokott minimál-szintetizátor zene is rockosabb, Shirley Walker közreműködésével): ami gyúlékony, kigyullad, ami robbanékony, felrobban, közben az elmúlt idők összes akciófilmje visszaköszön, a Terminator 2.-től (ez már a főcímnél…) az Emlékmásig. Még a Carpenter által köztudottan tisztelt westernek (mindig is szeretett volna rendezni egyet) is megkapják a magukét, egy Volt egyszer egy vadnyugat-szerű párbajjal végződő lovas hajsza formájában. Semmi sem az, aminek látszik, a bombanőről kiderül, hogy transzvesztita, az Elnök csak egy hologram, a nagyon cinikusan végződő finálé pedig kölcsönös átverések sorozata. A csúcspont, amikor - természetesen Snake ténykedésének köszönhetően - a legendás HOLLYWOOD felirat is lángba borul - Carpenter legalább még tudja, mit érdemes nevetségessé tenni és elpusztítani (csak megnyugtatásul: az Universal Stúdió hologram-cápája túléli a világvégét.) Az agyatlan kritikusok persze nem értették a tréfát, jól sárba döngölték a filmet, állandóan összehasonlítva az első résszel. Nem szabad. Míg a Menekülés New Yorkból egy nagyon komoly kérdéseket feszegető (árulás, hazaszeretet), nagyon sötét, filmtörténeti jelentőségű remekmű, a Menekülés Los Angelesből „csak” egy paródia. Annak viszont remek - nem érdemli meg, hogy a VHS/DVD gyűjtemény második sorába száműzzük. És csak elrettentésképpen mondom: Carpenter és Kurt Russel lelkesen tervezik a harmadik részt (Menekülés a Földről) és a filmeken alapuló tévésorozatot. Minden tiszteletem az említett úriembereké, ezért csak halkan jegyzem meg: azt a tévé-sorozatot annyira azért nem kéne erőltetni…

A cikk szerzője Lehota Árpád, akinek nem volt kedve regisztrálni a blog.hu-ra.

Escape from New York. USA, 1981. Rendezte: John Carpenter. Producerek: Larry J. Franco és Debra Hill. Írta: Nick Castle és John Carpenter. Zene: John Carpenter és Alan Howarth. Fényképezte: Dean Cundey. Szereplők: Kurt Russell, Lee Van Cleef, Ernest Borgnine, Donald Pleasence, Isaac Hayes, Adrienne Barbeau, Harry Dean Stanton és mások.

Escape from L. A. USA, 1996. Rendezte: John Carpenter. Producerek: John Carpenter és Debra Hill. Írta: John Carpenter, Debra Hill és Kurt Russell. Zene: John Carpenter. Fényképezte: Gary B. Kibbe. Szereplők: Kurt Russell, A. J. Langer, Steve Buscemi, Georges Corraface, Stacy Keach, Michelle Forbes, Pam Grier, Bruce Campbell és mások.

6 komment

Címkék: scifi akció filmkritika 5csillagos 3csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr8157803

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vittorio 2007.09.05. 11:48:22

Furcsáltam is, hogy nem találtam a cikkben a Feri humorát.
A bevezető építészeti-filmes elemzés óriási.
Minden fimelemzéshez ilyen jellegű bevezetőt szeretnék olvasni. Köszi. Jólesett.

Kavics 2007.09.07. 20:20:20

Mike Davis cikkét önmagámban érdemes elolvasnia mindenkinek aki bírja a cyberpunkot...
epa.oszk.hu/00000/00003/00021/027-050.html

Santito 2007.09.13. 16:22:31

Én ugyan nem hiányolom Snake bebörtönzésének előzményeit, de a film Special Edition-jéből kiderül, hogy azt is leforgatták, csak végül nem került bele a végleges verzióba:

"Included is the eleven-minute sequence involving Snake, a bank robbery, and subsequent capture that led him to be sentenced to the prison."

spearmint 2007.11.15. 12:16:31

En csak azt nem ertettem a masodik resznel, hogy miert kellett szinte mindennek ugyanugy tortennie mint a zelsoben? Igy nyilvan osszehasonlitom a kettot. Zsarolassal raveszik hogy vallalja be a melot. Kap visszaszamlalot. Ami egy bazinagy karora. Lesz regi amcsikocsis haverja. A vegen barom sprtot kell jatszania. Meghozza mennyire barmot mar???? Szoval sajna reszemrol a masodik resz meg mindig a moslek kategoriaba tartozik. Jobban tetszene ha mondjuk megteremtenek egy karaktert, es utanna minden reszben mas es mas problemat kellene megoldania, ugyanez a baj a die hard-al, de az legalabb ugyanolyan szar mindig, csak neha szarabb egy kicsit. Ertitek? Tehat ha Snake monnyuk mittudomen nem bortonbe menne be, hanem mashova. Es nem kellene hulye sportokkal farasztania a nezoket minden reszben, hanem valami massal.

elefes 2009.09.29. 15:26:12

Azért imádom annyira a Menekülés Los Angelesből-t, mert szinte jelenetről-jelenetre a New York paródiája. Sokkal groteszkebb, sokkal elborultabb - zseniális kifigurázása ez annak a zsánernek, amit a 80as években halálosan komolyan gondoltak és a végletekig karikírozott szereplőkkel (élükön a gyáva szar, bigott Elnökkel) pedig hidegrázósan félelmetes látlelet erről az álszent gané társadalomról, amiben élünk.
A Universal-cápa pedig a legjobb az egész filmben, különösen, mert annyira hitvány.

A vége pedig - zseniális. Én is American Spiritet akarok szívni!

Balakin · http://balakin.blog.hu/ 2010.02.03. 17:30:14

hihetetlen hogy csak msot találom meg ezt az írást pedig egyik kedvencem az L.A...elejétől a végéig zseniális Snake Plissken pedig a második legkeményebb karakter. (első valamelyik Clint Eastwood által játszott, vagy Dirty Harry, vagy William Munny). Akármikor megnézem könnybelábad a szemem a végén annyira odab..sz.