Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Jedi históriák: A Sithek aranykora

2007.07.24. 12:05 Chavez

Idén nyáron ismét Star Wars lázban ég a világ. A klasszikus trilógia első epizódja (amiről ugye már mindenki tudja, hogy az valójában a negyedik) bemutatásának 30. évfordulója alkalmából hatalmas rajongói találkozókat szerveztek a tengerentúlon és Európában egyaránt. Ezzel egyidőben a hazai rajongók egy kisebb csoportja, egy másik, ugyancsak nem jelentéktelen jubileumot is megünnepelt: pont 10 éve került ki ugyanis az újságos standokra a Semic Interprint (azóta Adoc Semic) gondozásában a Star Wars-képregénysorozat első füzete. A kéthavonta megjelenő, 52 oldalas kiadvány jelenleg pont a 60. számnál tart, ami ismerve az egykori hazai képregényes viszonyokat, nem kis teljesítmény. Emellett már nem lehet elmenni szó nélkül, ezért a kiadó a tizedik születésnapot úgy ünnepelte meg, hogy ajándékot adott a hűséges Star Wars- és képregény-geekeknek. Az ajándék pedig egy nem is akármilyen különszám!


Star Wars különszám már eddig is jelent meg, de azok mindössze csak az új trilógia filmjeinek képregényváltozatai voltak, újdonságot nem tartalmaztak. Ezúttal azonban a Semic merész vállalkozásba kezdett, és a világ legismertebb űreposzának egy olyan fejezetét választotta, ami mondhatni fényévekre áll a filmekben látott eseményektől. Aki egy kicsit is Star Wars rajongónak tartja magát, az jól tudja, hogy a történet nem ér véget ott, ahol a film, és nem is ott kezdődik, ahol a film. Lucas 6 részes űr-sagája csak egy rövid fejezete ennek a gigantikus időfolyamnak, melyet az úgynevezett Kiterjesztett Univerzum (Expanded Universe) foglal magába. A 7 részből álló Jedi Históriák (Tales Of The Jedi) minisorozat, ennek az időfolyamnak a legkorábbi korszakába kalauzolja el az olvasókat, vagyis 4-5000 évvel azelőttre, hogy Luke Skywalker a világra jött. Ebből a sorozatból, most A Sithek Aranykora címre keresztelt, időrendben első részt vehetjük kézbe.

Első benyomás, hogy jó minőségű a nyomás. Az idétlen szóviccet azért használtam, mert a reguláris sorozat sajnos nem igazán nevezhető minőségi munkának, az olcsó papíron a rettenetes nyomdai munka nemcsak a kiadó becsületén ejt foltot, de a szemközti oldalakon és gyakran az olvasók kezén is. Ezzel szemben most igazán kitett magáért a Semic, ugyanis a különszámot a debreceni Alföldi Nyomda közreműködésével, végre igényes kivitelben és fényes papíron kapjuk. Ha ehhez még hozzávesszük a barátságos árat is, akkor azt mondhatom: soha rosszabbat! Ha mindenáron fogást akarnék találni rajta, akkor talán a képregény borítójának és lapjainak vékonyságát és ezáltali sérülékenységét emelném ki. De nem teszem, mert már így is kisebb csodának számít, hogy hogyan lehetett ebből az árból ilyen sokat kihozni.

A Sithek Aranykora valójában csak az első fele a történetnek, amely az ősszel megjelenő, A Sith Birodalom Bukása című folytatással zárul csak le. Ebben a kötetben megismerhetjük a két testvért, Gav és Jori Daragont, akik szüleik halála után hiperűr útvonalak feltérképezéséből próbálnának megélni, de az egyik ilyen útjuk során űrhajójuk, a Starbreaker 12 megsérül. Aarrba, a Hutt megjavítja a hajót, de amíg a testvérek nem tudnak érte fizetni, addig nem hajlandó visszaadni nekik. Miután menekülniük kell a bolygóról, a fizetésképtelen Daragon testvérek végső elkeseredésükben ellopják a Starbreaker-t, és szökés közben, véletlenszerű koordinátákat írnak be a hajó navigációs komputerébe. A random adatok alapján, a távoli Korriban bolygó közelében lépnek ki a hipertérből. A bolygó, a Köztársaságból évszázadokkal ezelőtt elűzött sötét jedik temetkezési helye. Éppen az előző Sith vezető temetése, és a két utódjelölt hatalmi acsarkodása közepette száll le a Starbreaker 12. A testvérpárt azonnal elfogják, és mivel a Köztársaság kémeinek hiszik őket, halálos ítéletet mondanak ki rájuk. De az egyik trónkövetelő Sith nagyúr, Naga Sadow rájön hogyan használhatná fel a testvéreket ellenfele legyőzésére, és a Sith Birodalom újbóli felemelésére.

A neves amerikai sci-fi író, Kevin J. Anderson egyedi, eddig ismeretlen karaktereket és helyszíneket alkotott. A történet során új bolygókkal, idegen lényekkel, és rengeteg érdekes szereplővel megismerkedhetünk, többek közt az állandó tudásra szomjazó fiatal jedi-vel, Odan-Urr-al, a Koros rendszer bolygóit egyesítő Teta Császárnővel, és tanácsadójával, Memit Nadill jedi mesterrel, valamint Naga Sadow ellenlábasával, Ludo Kressh Sith nagyúrral. A történet külön érdekessége, hogy végre a Sithek titokzatos múltjába is betekintést kaphatunk. A remekül felépített történet végig érdekfeszítő és izgalmas, megfelelő adagokban kapunk akciót, politikai viszályokat, történelmi áttekintést. Nyelvezete egyszerű, de egyátalán nem infantilis, könnyen követhető és olvasmányos. A fordítás kiváló, a szövegben nagyítóval sem találni hibákat. (Annak külön örülök, hogy a Starbreaker 12-ből nem lett Csillagtörő 12.) Bár a történet így is közel fénysebességgel robog, az igazi katarzisra azonban várnunk kell az ősszel megjelenő folytatásig.

A manapság divatos ultrarealisztikus ábrázolásokhoz mérten az A Sithek Aranykora rajzai átlagosnak mondhatóak. A különszám első lapjain az eredetileg füzetekben megjelenő történet egy pároldalas, úgynevezett 0.-ik bevezető számát olvashatjuk, amelyet Chris Gossett vetett papírra. Kissé elnagyolt, szögletes rajzai sokkal inkább rajzfilmszerűnek hatnak. Ezzel szemben Dario Carrasco Jr., a további fejezetek rajzolója, már a legapróbb részleteket is igyekezett minél jobban kidolgozni. Ez a misztikus korszak egyedi látványvilágot igényel, amire Carrasco rajzai tökéletesen alkalmasak. Az ókor és a futurisztikus űrkorszak ötvözése egy sajátos világot tár elénk, ahol az űrhajókon vitorlák vannak, a fénykardok még vezetékekkel csatlakoznak az akkuhoz és a Sith harcosok még kristályból készült kardokkal vívnak meg egymással. Hiába is keresnénk ismerős elemeket a filmekből, aligha találnánk ilyesmit. A színezés korrekt, teljesen megfelel a 10 évvel ezelőtti elvárásoknak, de manapság is bőven elfogadható. A kissé szürke hátterek előtt élénk színekben pompázó szereplők, élettel töltik meg a rajzokat, melyek ezen a fényes papíron lényegesen jobban mutatnak.

A kötet extráiként, az utolsó oldalakon megtekinthetünk egy galériát a füzetek (Russell Walks munkái) és az eredeti gyűjteményes kötet (Duncan Fegredo alkotása) borítóival (melyek talán jobban néztek volna ki teljes méretükben a fejezetek között), valamint Carrasco néhány vázlatát is megcsodálhatjuk. A hazai kiadás borítóján egyébként Cristopher Moeller rajza látható, mely eredetileg a 0.-ik szám borítója volt.

Az Adoc Semic ezzel a kiadvánnyal bebizonyította, hogy tudnak ők, ha akarnak. Mind a történet kiválasztása, mind pedig a kivitel abszolút dícséretet érdemel, a vásárlóbarát árról nem is szólva. Az ősszel érkező folytatás után, remélhetőleg a teljes Jedi Históriák széria kiadásra kerülhet, hiszen a Star Wars univerzumának ezen korszaka, még rengeteg meglepetéssel tud szolgálni. És bízzunk abban is, hogy az idei két különszám sok új olvasót toboroz majd, így talán idővel a kéthavonta megjelenő sorozat minőségén is érdemes lesz javítani.

19 komment

Címkék: star wars

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr30124060

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

jenoe · http://jenoe.blogspot.com 2007.07.24. 12:58:12

Kedves Chavez, ezt most eladtad nekem, de ha nem lesz jó, visszajövök. ;-)

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2007.07.24. 13:23:06

Én is pont erre gondoltam, miközben szerkesztettem: nem gondoltam arra hogy megvegyem, de ezek után... :)

Chavez 2007.07.24. 15:23:00

Hát ha bejön nektek, akkor a Semic a keblére ölel. Ha nem, akkor meg nézhetek új blog után! :)
Megjegyzem, hogy ebben a szériában, az igazán jó történetek majd ezek után jönnek. Remélem megérjük, hogy kiadásra kerüljön pl. a Dark Lords Of The Sith és a Sith War, azok igazán jó kis sötét sztorik!

weapon x 2007.07.24. 17:33:49

Én már megvettem, de nekem is eladtad még egyszer. :D

PinkHell · http://geekz.blog.hu 2007.07.24. 22:40:03

Nekem igazán csak a Dark Empire I tetszett, ami SW comic... Fura, de el is raktároztam magamban, hogy egyszerűen valami általam nem ismert okból kifolyólag mind trágya, már elnézést. A Yoda-s oneshot pl botrány, a Zam Wessel origin dettó, Jango Open Seasons blöe. Chavez? :) Szted?

fdave 2007.07.24. 23:31:18

Chavez! Nagyon jól összefoglaltad, mit is kell tudni erről a különszámról, és hogy miért is nagy szám ez kis hazánkban. Irogatsz máshova is kritikákat, mert simán folytathatod szerintem, érdemes lenne.

Ami a színezést illeti, egy másik fórumon sokaknak baja volt vele, de én Chavezzel értek egyet. Tíz évvel ezelőtti képregényről van szó, de szerintem 10 emberből 8 nem mondaná meg, hoyg mikor is jelent meg eredetileg. Nekem kifejezettn tetszik, és ezen a fényes papíron még szebbnek hat.

És remélem sikerült ezzel a cikkel sok új vásárlót toborozni, és majd ide lehet linkelni lassan a petíciót is...:D

Chavez 2007.07.24. 23:40:01

A klónháborús történetek kimondottan bénák. A régi filmekhez kapcsolódó cuccok a legjobbak, például a Shadows Of The Empire.(ami egyébként egy külön projekt volt: könyv, 2 képregény, számítógépes játék, és még külön zenét is komponáltak neki.) De nekem a Tales Of The Jedi sorozat az abszolút favorit, ezért is bízom a többi kötet megjelenésében.
De azért vannak még gyöngyszemek, az Empire sorozat pl. egész jó, de a Dark Empire folytatásai és a Birodalom örökösei is a jobbak között vannak.

elodv 2007.07.25. 14:19:20

Tetszett a kritika, igazán felkorbácsoltad a kíváncsiságom, már nem is bírom tovább megyek megveszem...

Chavez 2007.07.25. 14:39:09

elodv: valahol ez is volt a cél. (A Semictől egy kanyit sem kaptam, de lassan igényelni fogom!)

PinkHell · http://geekz.blog.hu 2007.07.26. 15:58:31

Most jut eszembe, hogy a Star Wars Tales viszont elég jó. Főleg azért, mert változatos, egy részben több rajzoló és író is megmutatkozik. Sztem az ilyen shortstory-s dolgokat kellene az SW comicokban erőltetni. Meg még beugrott a Crimson Empire is, no, az rajzilag toppos volt, ha jól emlékszem, és sztoriban se volt rossz. Na, vannak azért jók mégis.

Viszont Dark Horse tpb-t kb 8 éve nem merek venni, mivel a Dark Empire I kötet két nap után szétesett, ami durva.

Chavez 2007.07.26. 17:12:49

A Tales elég változó, tényleg vannak benne eredeti ötletek, meg humor, de sokszor olyan értelmetlen baromságokat tudnak kitalálni, hogy az már fáj! A végefele volt a legjobb.
Amúgy a Sithek Aranykoráról mi a véleményed?

Simon_Templare 2007.08.01. 15:52:08

A kiadvány ÜberCOOL. A történet is, és (a magyar viszonyokhoz képest) a kiadás is. Az az egyetlen nem tetszik rajt,hogy totál franko kivitel -képgaléria a hátsó lapokon,-a következő különszám beharangozása,-az első lapok nagyon jók,-és még a hátlap is "könyvszerű" , erre az utolsó előtti oldalon ott csekkol a KRETÉN következő száma... De igaz: Semmi nem lehet tökéletes,meg amúgy kit érdekel.. Hisz' a budira is ezt viszem olvasni olyan király...
A legfrankóbb az az egészben,h a Sötét JEDI-ket száműzték,és hogy ők a SITH-ek népét vezették uralmuk alá! Háteztökjó. Plusz a "vezetékes" Laserkard a JEDIknél. Meg az Old's COOL hajók.. A SITH-k meg "mezei" kardokkal vívnak +ilyenek :) És nekik még a Laserstukker is zsír újnak számít (Naga Sadow,és lelkes csapata..:)

simon_Templare 2007.08.01. 16:03:31

Ya! és tök para,h a lány csak beüt egy számot címnek, és pont a Korriban-on kell kikötniük :)

Egyébként a későbbi történetek is tök jók szerintem,a JEDI-s történetek után játszódik a Régi Köztársaság Lovagjai eseménysor ugye..
Ott is vannak franko dolgok, remélem azokból is kiadnak magyarul is párat,különben vehetjük az Amcsi verzókat zsíros áron. Már aki még nem vette meg őket :P (énnem:) És a Kotor képregények (minusz 4000 év) és a JEDI vs. SITH (minusz 1000 év) közt Játszódik a KoToR játék. tök yo.
A JEDI vs. SITH történetre mondja Windu mester az EP1-ben: a SITH-ek már 1000 éve kihaltak. Kihaltak,mert Khan nagyúr és Darth Bane a Ruusan-on összecsapott a haditerv felett ,amit a JEDI-k ellen kellet volna bevetniük. Darth Bane-t ötödszörre sem Bírta lenyomni Khan,erre Bane Gondolat bombát vetett be,amibe mindenki belehalt a Ruusan-on. Darth Bane-t kivéve,aki ekkor találta ki,hogy már csak egy tanítvány fog ezután választani,és egyszerre csak két SITH létezhet :) És a JEDI-k ezt tudták azon az 1000 éven keresztül.. Mégsem kerülték el a SITH-ek bosszúját. Ez ám a tétova gondolkodás...

simon_Templare 2007.08.01. 16:24:54

'Szal összegezve nagyon szép munka, és még-még-még! :) Remélem kiadják a többi JEDI-históriát is. Az ára az amcsihoz képest tényleg korrekt,ám itthon még így is drága.. Ezekkel a viszonyokkal amik itt vannak úgy értem. De akit nem érdekel annyira,csak "ffúúú sztárvársz" , és alapbó ímmel-ámmal veszi az "alap képregényt", az úgy sem vette már meg ezt a mostanit sem; de aki kicsit is kiváncsi,kicsit is mániás (mint én:) az nagy ívbe [...],hogy mennyibe kerül :) Szerintem. Mert szerintem elég sokan vannak úgy mint én,elég sokan "vagyunk",akik nem is a képregényekért rajonganak,hanem magáért a törénetért,és hát ha csak képregényben jelenik meg,vagy van kiadva... Persze az tök mind1,a történet a lényeg,vannak elég franko könyvek is jó sok,sőt személy szerint,és még a Klónháborúk-animációs filmet is bírom. Ya abból most lesz egy új. Ó igen és Star Wars sorozat is lesz.. A'sszem elég mániákus vagyok ha ennyit írok róla nem? :) Tán' azért,mert a Star Wars a legösszetettebb sci-Fi történet. Mivel a filmek is királyak,de ugye az Expanded Universe-nek csak babszemnyi részei. És az egész a lényeg,nem a filmek. 'szal aki "tövirül-hegyire" vágja a filmeket,és azt hiszi ismeri a Star Wars-t az csöppnyit téved. Mivel hatalmas történet-egészről van szó. ya és még nem beszéltem a Star Wars játékoról,amik közül ugyan kikerül jobb-tréébb-nagyon tré-nagyon Síírály,de aegy a lényeg: a játékoknak is mind története van,amik így-vagy-úgy,néhol elég furán de akkor is belepasszolnak a Story-ba,a SAGA-ba :)

Chavez 2007.08.01. 16:33:08

:) Too much coffee?
Amúgy jól beszélsz!

simon_templare 2007.08.14. 01:49:14


De honnét tudtad,hogy előtte sok kávét ittam?
Te is használod az ERŐt? :)

simon_templare 2007.08.14. 01:52:03

Ha nem lenne it lent a fekete vonal,akkor irhatnám azt amit mindjárt fogok,és a fekete vonal alatti kiegészíti majd, mígnem valaki nem ír utánam kommentet

Hát Most

Chavez 2007.08.14. 02:15:41

:D Hát ez kész!
Csak hogy más is értse a poént:

Na ehhez