Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legújabb előzetesek

George R. R. Martin: Sárkányok tánca

2012.06.17. 18:00 Rusznyák Csaba

dancedragons.jpg(Aki az előző könyveket már olvasta, annak spoilermentes)

Közel hat évet kellett várni George R. R. Martin Tűz és Jég dala ciklusának ötödik kötetére, és ilyen várakozásoknak rohadt nehéz megfelelni – főleg, hogy időközben útjára indult egy adaptáció is egy HBO-sorozat formájában, és ez csak fokozta az egyébként is tekintélyes hype-ot. Pedig az írónak már csak azért is nagyot kellett villantania, mert az előző rész, a Varjak lakomája sokaknak csalódást okozott. Az egy dolog, hogy sok karakter teljes egészében kimaradt belőle (a tervezett negyedik könyv túl hosszú lett, ezért Martin kettébontotta, és a szálak egy részét a Varjak lakomájában vitte tovább, a másik részét pedig ebben), noha már az sem csak az olvasók triviális nyavalygása miatt jelentett problémát („900 oldal, és sehol nincs benne a kedvenc szereplőm!”), ugyanis megtörte a narratíva addig oly egyenletes, természetes folyását.

De nem, a fő – és jogos – panasz az volt, hogy az első három, szintén roppant masszív, hosszú, komplikált és eseménydús könyvhöz képest a negyedik cselekménye érezhetően felaprózódott, felhígult, és Martin olyan eseményeknek szentelt benne egész fejezeteket (sőt, point of view karaktereket), amiket korábban pár sorban elintézett. Ehhez képest a Sárkányok tánca sokkal összeszedettebb, szerkezetileg egységesebb, olvasmányosabb – és jobb, lényegesen jobb, bár az első három könyv színvonalát nem éri el.

Az egyetlen komoly szálka a szememben az ötödik kötettel kapcsolatban egy olyan új karakter behozása a történetbe, akiről korábban soha szó sem volt – pontosabban, mindenki rég halottnak hitte – és aki most hirtelen akár az egész sztori lényegét, menetét befolyásoló nagy játékossá válik. Martin sok erénye közül az egyik pont az volt, hogy fordulatainak, legyenek azok bármilyen hajmeresztők (mondjuk Catelyn Stark feltámadása) volt értelmük, felvezette, átgondolta, és nem csak a semmiből húzta elő őket. Most pedig pontosan ezt teszi, amivel árt a regényfolyam integritásának – ezután számíthatunk rá, hogy bármikor bedob egy deus ex machinát, ha épp szüksége van rá?

Kisebb, de azért kényelmetlen szálka Tyrion karakterének elbagatellizálása. A törpét azóta nem láttuk, hogy a Kardok vihara végén egy nyílvesszővel az ágyékában otthagyta apját Királyvár egyik árnyékszékén, megjegyezve, hogy "mégsem aranyat szarik". Az út, amit a Sárkányok táncában kijelöl neki az író, ígéretesebb, mint valaha: elindul a Keskeny tengeren túlra, hogy megkeresse Daeneryst és sárkányait (most komolyan: el lehet képzelni a Daenerys-Tyrion duónál izgalmasabbat, érdekesebbet – és bizarrabbat?). Utazása során különféle emberekkel találkozik, titkokra derít fényt, számtalan veszélybe kerül, barátokat, ellenségeket szerez, harcol, fogságba esik – úgy hangzik, mint egy klasszikus kaland?

Az is, és pont ez a probléma: a legkevésbé sem illik Tyrion karakteréhez, és bár általában véve nagy lehetőségek vannak abban, ha egy figurát kiragadnak megszokott közegéből, és teljesen új kihívások elé állítják (ami azt illeti, a klasszikus kalandtörténeteknek pont ez a kiindulási pontjuk), ez ebben az esetben visszafelé sül el. Tyrion attól érdekes, ahogy kiismeri magát a hatalmasságok udvari játszmájában, ahogy tervez, intrikál, átver, ahogy gúnyolt, megvetett, alsóbbrendűnek tartott „kisemberként” játszi könnyedséggel gázol át a nála „nagyobbakon” a céljai elérése érdekében – és családjával való ambivalens viszonyát még nem is említettük. A Sárkányok táncában mindennek búcsút mondhatunk. Hiába történik sokminden a törpével, maga a karakter egy helyben topog, és a szál emiatt többször unalomba fullad.

Ellenben a könyv többi része kifogástalan. Martin prózája, ahogy azt már megszokhattuk, rendkívül precíz és erőteljes, ez pedig a kevésbé érdekes momentumokon is átsegíti az olvasót (ez mentette meg a Varjak lakomáját is – képzeljük csak el, mi történt volna, ha az elnyújtott és/vagy töltelékfejezeteket egy kevésbé tehetséges és stílusos író tolmácsolásában kellett volna elviselni). Meg azon is, hogy a cselekmény itt már szinte megszámlálhatatlan szálba ágazik el, felfoghatatlanul sok karakterrel, pedig a fent részletezett okokból van, aki még csak fel sem bukkan (pl. Sansa), és van, aki csak épphogy – mint Brienne, akitől jókora cliffhangerrel búcsúztunk el a Varjak lakomájában (ne aggódj - most sem tudod meg, mi történt vele, arra várhatsz még néhány évet). És ha már cliffhanger: a könyv több szálon is brutális lógva hagyással zárul, és még az is lehet, hogy az egyiknek akkora pofon lesz a vége, amekkora annak idején Ned Stark megrövidítése és a Vörös nász volt.

Martin továbbra is a földön tartja a sztorit, hiába járja azt át egyre hangsúlyosabban a fantasy, karaktereiben nincs semmi eszményi, emberfeletti és mesés, ellenkezőleg, mélységesen emberiek, vagyis gyengék, gyarlók,  komplikáltak, és összeszarják magukat, amikor meghalnak; nem egyszerűen jók vagy rosszak, sőt, ezek a kategóriák itt nem is léteznek. Azóta biztos nem, hogy az első könyv végén búcsút mondhattunk az egész regényfolyam egyetlen tetőtől talpig becsületes és tisztességes, férfiként, harcosként és nemesúrként is cselekvőképes hősének. (Talán nem véletlen, hogy pont az ő halála után szabadult el a pokol.)

A Falon zajló események mind a felelős pozícióba és sok-sok kényelmetlen szituációba kerülő Jon Snow, mind a sztori egésze szempontjából izgalmasak, Daenerys szála az őt – és sárkányait, hatalmát – kereső különböző karaktereknek köszönhetően szépen besűrűsödik és kiszélesedik, az északi történések (Boltonok, Freyek, Greyjoyok, Stannis és Davos) egyre jelentőségteljesebbek és grandiózusabbak. Megkockáztatom, hogy a könyvet végül mégis Theon lopja el, annak ellenére, hogy az olvasók többsége alighanem a mai napig nem döntötte el, hogy egyáltalán kedveli ezt a minden szempontból ellentmondásos figurát vagy sem. De ahogy Martin kiteszi egy brutális, testi-lelki-egzisztenciális pokoljárásnak, a publikum döbbenten és tanácstalanul szédeleg az érzelmi spektrum egyik pontjától a másikig. És ez a Tűz és Jég dala igazi ereje, mindig is ez volt, hogy fantasy, csaták, élőholtak, sárkányok, mágia és akkora eposz, ami csak a csövön kifér ide vagy oda, az egész mégis az emberről szól – intimen és drámaian.

78 komment

Címkék: fantasy könyvkritika dráma kaland

A bejegyzés trackback címe:

http://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr544592532

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

superben 2012.06.17. 20:17:05

Már megvan, de a nyaralásra tartogatom. Remélem Arya tesz még pár nagy lépést az assassinná válás rögös útján. :)

Rusznyák Csaba 2012.06.17. 20:26:26

@superben: Bár csak egy fejezete van, de tesz:)

weapon x 2012.06.17. 20:32:52

Mielőtt belevágok, még újrázok egyet a 3. és 4. kötetből. A Varjak lakomája anno szintén nagyon tetszett, de most jövök rá, hogy valóban lényegesen gyengébb lett az előzőeknél, mert próbáltam visszaidézni, de Jaime történésein kívül nem sok minden jutott eszembe.

A feleségem mindenesetre tegnap fejezte be, és neki nagyon tetszett. :)

wice 2012.06.17. 21:10:39

off: bár még nem tartok a harmadik kötetnél, de erősen kétlem, hogy egy komplett számszeríj elférne bárkinek az ágyékában.

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2012.06.17. 22:26:53

Sokakkal ellentétben szerintem a Varjak lakomája remekül sikerült, öröm volt Briennet POV-karakterként köszönteni, Jaime fejezetei voltak a legkiválóbbak.

Öröm volt olvasni a Vasemberekről és Dorneról is. Főleg, hogy úgy zárult: Bosszú. Igazság. Tűz és Vér (meg utalás az olvadt aranyra, de Arianne semmit nem értett belőle, mi igen).

A Sárkányokról spoilermentesen kérésre nagyjából ezt írtam:

"A Sárkányok tánca a Varjakhoz nagyon hasonló könyv, főleg az első kétharmadában, igazából egy Varjak lakomája kettő. Egy helyen olvastam, hogy Martin Varjakon végigvezette ezt az az allegóriát, és ez az ötödik könyvre első kétharmadára is igaz.

Mi ez az allegória? Igazából az ősz, az, hogy a háború Westeroson belesüppedt egy kvázi status quóba, kifáradásba: lényegében az erővonalak mindenhol pihennek, de érezni mögöttük a robbanásfeszültséget. Északra és Délre egyaránt igazi a lassúság, a komótosság, a várakozás. Martin ha nem is teljesen, de megbirkózott a meereeni csomóval, és kicsit ki is oldotta.

A feszültség a kötet végére kirobban, és tényleg minden készen áll a nagy durranásra, és köszönhetően Martin szívtelenségének, valahol félig, valahol teljesen felkészületlenül fogja érni a tél Westerost.

Főleg a kötet végén peregnek fel az események, és igazából az essosi szál csak ezután kezd el el beindulni, pontosan, ahogy a kötet eleji jóslat jelzi."

Csaba, nekem az a bizonyos szereplő életben maradása kifejezetten tetszett, bár vannak olyan elméletek, hogy nem is az, akinek mondják. Ellenben éppen Tyrion szálán az nem tetszett, hogy összefut valakivel, csak úgy, benne a vakvilágban. Ennyit írhatok spoiler nélkül.

A legoptimistább becslések szerint is három év kell legalább a Tél szeleihez. Martin is valami ilyesmit nyilatkozott.

Ja, és remélem hogy azt a durva fordulatot, ami felkér a Ned-Vörös Nász duóval, úgyis hagyja. Annyira kurva jól -már bocsánat- fel volt építve, hogy az adott döntések oda vezettek, hogy csak lestem. :O

És mint Martin még a kötet megjelenése előtt elmondta, lesznek Selmy fejezetek. Jó volt olvasni őket. :)

Manderlypapa megalkotásáért meg egy külön piros pont jár Martinnak. ;D

Rusznyák Csaba 2012.06.17. 23:08:54

@Juraviel.Ihuan.Bedvin: A Varjak lakomájában a vas szigeteki részek pl. nekem nagyon elnyújtottak voltak. Itt van a Sárkányok táncában az a rész, amiben pár sorból megtudjuk, hogy Victarion flottájának egy tekintélyes része megsemmisült a viharokban - na ez tipikusan olyan rész, amilyenhez hasonlóknak a Varjakban egy-egy egész fejezetet szentelt, feleslegesen. Ott volt pl. az a fejezet is, amiben Samwell utazott Szegfűvel és Aemonnal a hajón - jó hosszú volt, és azon kívül, hogy Sam egy gyáva, gyenge, betegeskedő kövér szerencsétlenség (amit addig is pontosan tudtunk), semmilyen információval nem szolgált (na jó, de: ott derült ki a gyerekcsere, de az kiderülhetett volna egy fejezettel később vagy korábban is). Tehát nem történt benne SEMMI. Nincs értelme, hogy ott van a könyv közepén. És ilyenből van még néhány a Varjakban.

Az a bizonyos fordulat: igen, egyértelmű volt, hogy a karakter döntéseinek kemény következményei lesznek, de ezt nem gondoltam volna. Nem azért, mert nem hittem el, hogy Martin képes ilyet tenni egy központi karakterrel (kac-kac), hanem egyszerű, dramaturgiai okokból: így ugyanis az események már most is egyik legfontosabb, és csak egyre fontosabbá váló színtere point of view karakter nélkül marad, ami enyhén szólva fura lesz.

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2012.06.17. 23:39:20

@Rusznyák Csaba:

Viszont ez a húzása annyira "martini": kegyetlen ÉS realista, mert ő volt az egyetlen, aki látta, mit kell tenni, ám tettei ehhez vezettek.

Igazából "van" mellette egy nézőpontkarakter, azt felhasználhatja.

És remélhetőleg vele kapcsolatban nem lesz igaz egy másik elmélet , mert éppen az egyik álma kapcsán érvelnek ezzel, plusz a zárójelenettel.

Nehéz spoiler nélkül beszélni, ezélrt használjuk az alábbit:

www.typemirror.com/reverse.php

Megfordítja a szöveget és vissza, így jóval nehezebb belefutnia bárkinek a spoiler tartalmába, még akkor is, ha átgörgetnek rajta (ő, ű helyett rövid ö, ü-t kell gépelni, mert számkódot generál helyettük)

SPOILER
___________________________

".tekeynémese za kájtagzom si keze sé ,ernízslef kennöj kemlerés igér a ygoh ,er-FaIoSA za tzséryge zagi lohalaV

.kuságávazssiv a ennel ze sé ,kattozamrázsel eryfkcalB si oiryllI sé syraV tnirezs keseygE .".ttozólábmih ynákrás tlüzsék löbtevözs négév kadur nebgemöt ógnojju zA" tadnom ölperezs nabásámotál ileb-azáH konalatlálaH ynaD a sé aynákrás sáidémok eihtauQ :kevré seyge ed ,ebtelémle za ebbe nabboj eleb matzsám meN .eryfkcalB tnirezs keseyge neyragraT tdaram nebtelé zA .lörtélemle kisám A

.kenkeynémese za ennel aylús bboygan gém ygÍ .tezev zohlálah a gásólrayg sé gáskav irebme za ppé má ,nabtanallip óslotu za enellek im ygoh ,gem attál ö trem ,tréza tnoP .tlahgem ygoh ,taludrof e ttezstet ed ,meretkarak cnevdek kiyge za tlov Ö

.lef llázs tsüf löbébes A -

.talluh hsraM newoB tima ,enneb nav nebkeynnök a ós A -

.gallisc özrév a ennel ze ,eremíc a gallisc kék yge kenika ,gem ilö togavol a tza sáiró zA -

:ieynémlürök alálah a tzsérsám ,takosáM a azssiv irev laddrak ólogbál nolaF a rokima ,ttaim amlá za tzsérygE .iahzA rozA zsel ö ygoh ,kenlevré lazza "köletelémle" za má ,abágáliv nitraM kidekzselli neseteléköt esélögem ilatlá iasrát A'

___________________________

SPOILER VÉGE

Huh, így el tudtam mondai, amit akartam. :D

silverin 2012.06.18. 00:11:49

Nekem speciel a Varjak Lakomája jobban tetszett mint a Sárkányok Tánca. Szerintem eddig ez, az ötödik messze a leggyengébb az összes közül.

Amit érdemes megjegyezni, A Sárkányom Tánca időrendje. A könyv első része a Varjak Lakomájával párhuzamosan történik. Aztán utoléri az ottani eseményeket és ezért vannak olyan karakterek akik ott is POV karakterek meg itt is. De ez még nem minden mert a könyv második része meg párhuzamosan folyik olyan eseményekkel amik majd csak a következő könyvben lesznek olvashatók.

Véleményeim:
-A karakter akit említesz, hogy feltűnik nem a semmiből tűnt fel, várható volt. Az első és a második könyvben is vannak rá utalások, habár kevés és jól eldugva, de egy csomó rajongó sejtette hogy ki lesz az előre kiszivárogtatott fejezetekből még a könyv megjelenése előtt. Szerintem egy nagyon jó húzás volt, sőt én az ő történetszálát mindenképpen a könyv egyik legpozitívabb résznek tartom.
-Túl sok a Jon, Dany és tyrion fejezet, Martin írhatott volna 2 vagy 3 fejezettel kevesebbet mindegyikből mert van amiben alig történik valami.
-Jon: én mindig is untam őt. Ehhez képest ő pozitív csalódás volt. Szokatlan módon volt pár fejezete főleg amiben Stannis ott volt (ez nem spoiler hisz Stannis a Falnál van amikor legutóbb láttuk) amit kifejezetten élveztem. De azért voltak úgymond Jonos részek, és hát bőven elég lett volna kevesebbb fejezetet rászentelni.
-Dany: Az ő története sosem volt a kedvencem, van egy nagyon csúnya szó, úgy hívják orientalism. Ez az amikor az egzotikus de romlott/barbár/stb keleti kultúrába (általában elég egysíkúan ábrázolva) téved a felvilágosult nyugati egyén, aki lényegében morálisabb és jobban tudja. Martin fantasztikusan ábrázolta a Westerosi házakat, a Lannisterek közt is van morálisabb és az északiak közt is vannak hihetetlenül romlottak (pl Bolton). AZ Essosi kultúrák ehhez képest nagyon elnagyoltak. De még így is érdekesebb volt mint a tyrion fejezetk.
-tyrion: Dögunalom. Amikor megláttam a nevét akkor tartottam a szüneteket az olvasásban. Külön erőre volt szükségem, hogy végigszenvedjem. És nem akarok többet tudni a teknősökről.
-Ahogy írtad a Theon fejezetek talán, ha nem az egyik legjobbak ebben én is teljesen egyetértek.

- Amit nagyon nem szerettem. A könyvben voltak olyan POV karakterek akiknek csak egy vagy kettő fejezete volt. Pedig ezek közül volt ami sokkal érdekesebb volt mint a főkarakterek ugyebár, és sajnáltam, hogy nem szentelt rájuk többet.
-Az elején már beszéltem arról, hogy ez párhuzamosan folyik mind az előtte lévő, mind az utána következő könyvel. Emiatt is vannak negatívumok. Vannak itt olyan fejezetek amiket felesleges volt ide átemelni, maradhatott volna a Varjak Lakomájában, sőt ott kellett volna lennie. Ilyen például néhány Arya fejezet, nem történik sokkal több mint ami a Varjakban, nem kötődik egyik történethez sem, úgyhogy egy kissé olyan elszórtnak tűnik a könyvben, és szerintem a Varjakba passzolt volna,. Ez a helyzet a Jaime fejezettel is, illetve a Dorneban játszódóval. Hiszen mindkét történetszál főleg a Varjakban volt, jobb lett volna ha azt az egy egy fejezetet oda rakja.
Aztán van olyan hogy egy karakter története itt elkezdődik és a könyv közepén Martin abbahagyja az ő történetét (pont amikor baromi érdekes fordulat történik), nem, nem arról van szó, hogy nem történik vele semmi ezután csak az hogy a következő könyvben fog megjelenni. Ezt két karakterrel is megcsinálta. Nem kell mondanom mindkettő történetszál jóval érdekesebb volt mint a töméntelen tyrion vándorlás, Dany trónolás, és Jon próbálkozásai, szóval engem duplán idegesített.

Rusznyák Csaba 2012.06.18. 01:54:40

@Juraviel.Ihuan.Bedvin: Nekem ehhez nincs türelmem...
..
..
..
SPOILER és kész :)

"Igazából "van" mellette egy nézőpontkarakter"
Melisandre... ha már nála tartunk, nem tetszik, hogy nézőpontkarakter lett belőle. Eddig volt valami izgalmasan félelmetes, rejtélyes benne, most, hogy beleláttunk, mérföldeket zuhant az érdekessége.

Azor Azhai: túl sok jelölt van erre a posztra. Még azt sem tartom kizártnak, hogy Martin azzal cseszik ki mindenkivel, hogy pont az lesz Azhai, aki túl nyilvánvaló jelölt (Stannis), ezért mindenki azt hiszi, hogy valami fordulattal másra száll a szerep.

@silverin: "nem a semmiből tűnt fel, várható volt"
És ezek a rajongók véletlenül sem a könyv megjelenése UTÁN mondták, hogy ők számítottak erre? Mert bár egyáltalán nem tartom kizártnak, hogy a rohadtsok utalás közt elsiklottam pont efelett, de akkor is erős kételyeim vannak.
Essos világát én egy kicsit árnyaltabban látom, de van valami abban, amit mondasz. Viszont hogy Dany szála nem lenne elég jó... Ellenkezőleg, nagyon tetszik, hogy Martin megmutatja, nem elég legyőzni az ellenséget és megszerezni a trónt, tudni kell megtartani is, tudni kell uralkodni. Jon fejezeteiből sem nyesnék le semmit, elég sűrűn zajlanak ott az események.

endberg 2012.06.18. 09:22:32

"A törpét azóta nem láttuk, hogy a Kardok vihara végén egy számszeríjjal az ágyékában otthagyta apját Királyvár egyik árnyékszékén" ez azért még Martinnak is sok lett volna :) szerintem nem gyömöszölte fel neki a komplett számszeríjjat, csupán egy nyílvesszőt lótt bele.

Amúgy mélységesen egyet értek a kritikával, a korábbi kötetekben pont az volt remek (időnként bosszantó, de nagyon inspiráló) hogy kvázi fontos eseményeket csak egy-két mondatban tudtunk meg. Nyilván nagy az öregen a nyomás, hogy mindenről részletesen írjon, mert irgalmatlan fan bázisa van, de nem tesz jót az elaprózás ennek a történetnek. Kicsit aggódom amiatt is, hogy mennyire fogja befolyásolni a történetet az, hogy tv sorozat lett belőle. Remélhetőleg van elég tv-s rutin Martinban, hogy nem enged a saját elképzeléseiből.

SPOILER:
.
.
.
.
Az, amit Theon karakterével végrehajtott, igazi bravúr. Olyan érzelmi hullámvasutat generál, amiben szépen egymás után megéli az olvasó a gyűlöletet, undort, szánalmat, szimpátiát. Mellisandreval is egyetértek, sokkal jobb volt titokzatos figurának, meghagyhatta volna Martin úgy.
Amit pedig már nagyon várok: mikor jönnek meg a Mások hatalmas pókháton lovagolva???

Rusznyák Csaba 2012.06.18. 11:00:37

@endberg: Én a sorozattal kapcsolatban azért aggódom inkább, mert ez még egy valami, ami túl sok időt elvesz a könyvek megírásától... remélhetőleg nem 10 év múlva fejezi be az utolsó részt (már ha egyáltalán tényleg a hetedik lesz az utolsó).

Drex 2012.06.18. 11:39:22

Spoiler
.
.
.
Theon szála valóban zseniális,szerintem a könyv csúcspontja. Nagyon kíváncsi leszek,hogy milyen párost fognak ők alkotni Stannissal,ha Theon sikeresen eljut hozzá.

Az utolsó két részt tekintve én optimista vagyok (még),és remélem,hogy 5-6 év múlva kiadásra kerül már a Dream of Spring, a ciklus záró kötete.

Rusznyák Csaba 2012.06.18. 11:50:55

@Drex: Én arra "várok", mikor jelenti be, hogy a Winds of Winterből is két könyv lesz...

endberg 2012.06.18. 11:52:17

@Rusznyák Csaba: csak nehogy elpatkoljon közben az öreg, mert akkor mindenki pofára esik :)

Rusznyák Csaba 2012.06.18. 11:58:07

@endberg: Szerintem titkon minden rajongó ettől retteg:)

silverin 2012.06.18. 11:58:57

@Rusznyák Csaba:
Nem a könyv megjelenése után. Már évekkel a Tánc megjelenése előtt Martin kiszivárogtatott fejezeteket illetve fejzet részeket.

SPOILER

Ezek között volt az is amikor tyrion találkozik Young Griffel és Griffel és a többiekkel, és ment a találgatás hogy ezek kik lehetnek.

SPOILER VÉGE

Ahogy már most is vannak fejezetek és fejezet részletek a következő könyvből, persze angolul. És már mennek ezek alapján is a nagy találgatások és következtetések.

Azt én is szerettem a Dany fejezetekben, hogy Martin bemutatta azt hogy megszerezni a trónt és uralkodni nem ugyanaz. De ez nem változtat azon, hogy ő egy olyan kultúrát teremtett ahol Dany attrocitásain a legtöbb olvasó nem is vonja fel a szemöldökét, mert azok ott tényleg annyira homogénen gonoszoknak voltak ábrázolva, azt nem tudom nagyon jónak tekinteni. Abban reménykedek, hogy Martin esetleg használja a megbízhatatlan szemlélő hatást, azaz amiért így látjuk őket az azért van mert Dany látja így őket. De azt, hogy melyikről van szó arra még várni kell. Tehát Dany történetszál kap pár pirospontot az uralkodás nehézségeinek bemutatása miatt, de az Essosi kultúra továbbra is elmarad a Westerosihoz képest, szóval én nem élvezem annyira a fejezeteit mint ahogy pl. a Cersei fejezeteket élvezem.

A Jon fejezetekről, habár igazad van mindegyikben történik valami, de a korábbi könyvekben Martin nem írt le minden történést, volt amit csak a következő fejezetből visszaemlékezve tudtunk meg. Szerintem az, hogy most mindent le akar írni, sőt van amit két POVból is leír az iszonyatosan lelassítja a történetet.

SPOILER:

Pl a Varjak eléjén lévő Sam fejezet történései és a Táncban az első pár Jon fejezet történései. Volt olyan jelenet amit két szemszögből is leírt, megjegyzem feleslegesen mert szerintem totál egyértelmű volt Jon mit gondolt, és mit miért tett.

Viszont amik nagyon tetszettek:
Stannis története valami nagyon jó. Az Asha fejezeteket a Theonéval imádtam ( itt pl nincs leírva az hogyan fogták el Theont a Vasbank emberei). Cersei fejezeteket én mindig szerettem a Jaimevel egyetemben, az epilógus hihetetlen jó volt. Bran és Davos történetszála volt az ami nagyon fájt, hogy úgy döntött Martin, hogy a következő könyvben folytatja. Jon történetének a vége jó volt. Victarion fejezetek is nagyon jók voltak. Én szerettem Quentynt, Conningtont és Barristant is. Szerintem Griffék pont hogy jót tesznek a történetnek, felrázzák majd Westerost, kiderül mennyire várják vagy nem, és az is érdekes lesz hogy azok akik majd őt támogatják, hogy fognak viszonyulni később ha Dany megjelenik (pl. Dorne érdekes lesz hogy támogatja-e Danyt azok után, hogy Quentyn úgy felsült....), illetve egymás ellen fognak-e menni vagy összefognak.

Rusznyák Csaba 2012.06.18. 12:11:37

@silverin:
"ahol Dany attrocitásain a legtöbb olvasó nem is vonja fel a szemöldökét"

Na, ebben nem értünk egyet. Dany nagyon durva fejlődésen megy át már a könyv kezdetétől (talán csak a lovagias és tündérmeséket dédelgető Sansa brutális kiábrándulásai mérhetők hozzá), és nem lehet nem észrevenni, ahogy ártatlan, kerek szemű naivából most már olyan nővé vált, aki néha simán megkínoztat másokat a céljai érdekében.

Amúgy szerintem elég színes és izgalmas az essosi kultúra. Nem vagyok benne biztos, hogy egy trónért marakodó nagyurakkal teli középkori-lovagi jellegű világ kevésbé klisé, mint a félig-meddig barbár (nem)civilizáció.

A két - felesleges - POVban igazad van, sőt, ha jól rémlik, még a Varjak utolsó fejezetét (a megégetett kisfiú) is újramesélte a Sárkányokban. Hogy miért, nem értem.

silverin 2012.06.18. 12:42:26

@Rusznyák Csaba:
Akkor örülök ha te már nem látod Danyt olyan ártatlannak. Én sem. de egyébként szerettem a fejezeteit, csak én még mindig csak főleg Westerossal törődök. Úgy hiszem ez egyéntől függ.

Amúgy a karakterről
SPOILER:

Ugyebár az első könyvben amit tudunk a srác haláláról az az volt, hogy nem volt felismerhető. A történelemben is ha egy királyi sarj úgy halt meg, hogy nem volt teljesen bizonyos a halála és gyerekről volt sz,ó tízen húszon év múlva feltűntek egyének akik azt állították, hogy ők az örökösök, gondolj pl Anasztáziára. Én speciel arra tippeltem hogy Aurane Waters (aki elhúzott Cersei flottájával) lesz az aki majd megpróbálja ezt a kártyát eljátszani. Egyébként az, hogy a srác úgy gondolja, hogy ő az az elveszett egyén. még nem biztos hogy az is.

Lezuzius 2012.06.18. 13:20:31

@Rusznyák Csaba: az nem volt benne eredetileg a Varjak-ban, idokozben Martin kiadta "teasernek", a magyar forditasba (lehet az kesobbi angolokba is) bekerult, de ez a Sarkanyok-bol valo.
Ahogy most is mar kint van 2 fejezet a Winterbol.

Az elmeletekrol meg annyit, hogy mivel sokat kell varni a konyvekre, a rajongok ezzel utik el az idejuket, vadabbnal vadabb otletelesekkel, amikbol ertelemszeruen egy kis reszuk be fog jonni. Ahogy ebben az esetben is bejott.

Rusznyák Csaba 2012.06.18. 13:45:10

@Lezuzius: Ja, így érthető... bár fura döntés a kiadók részéről, hogy belerakták.

milesteg 2012.06.18. 13:47:58

"az egész regényfolyam egyetlen tetőtől talpig becsületes és tisztességes, férfiként, harcosként és nemesúrként is cselekvőképes hősének."

Ez maximum az elso kotetben tunhetett igy, azota sokminden kiderult Ned multjarol is.

Rusznyák Csaba 2012.06.18. 13:58:08

@milesteg: ?
Nekem nem rémlik, hogy bármivel befeketítették volna a karakterét.

Csomorkány 2012.06.18. 15:33:56

Hát, én a Dany-fejzeteket untam. Az "orientalism" sem rossz leírás a problémára, de én koncentrálnék a "rabszolgaság"-témára, mert szerintem az az essosi kultúra romlottságának az alapja. Namost, hogy miért rossz a rabszolgaság, azt az amik már a XIX. században leírták, vö. Tamás bátya kunyhója, kár ezen Martinnak annyit rugózni.

vargatom 2012.06.18. 16:50:57

SPOILER
.
.
.

A plusz karakter szerintem egy vörös hering. Volt egy jóslat egy hamis sárkányról korábban (false dragon az angolban, magyart nem olvastam) és pár egyéb utalás arra, hogy Essoson nem kunszt fehér hajú gyereket keríteni.
Varys és Ilyrio pedig túl nagy játékosok ahhoz, hogy ne legyen C és D és ki tudja még hány egyéb tervük. Vyseris meghalt, Dany-t nem tudják már se elérni se befolyásolni, de ha nincs több örökös, az sem állhat az útjukba, akkor majd csinálnak maguknak egyet.
Ebből a szempontból nézve pedig az új fordulat illik is ebbe a cselekményszálba. Ennek a két játékosnak a végső tervét egyébként sem ismerjük még - közülük akar valaki a Vastrónra ülni, vagy bábot akarnak a háttérből rángatni, netán tényleg a természetfeletti veszedelem ellen akarnak egységet kovácsolni? Szóval ez csak egy újabb "plans within plans", szerintem.

Ami pedig a nagy pofont illeti, az szerintem túl nagy lenne, többek között egy nagyon régóta épített cselekményszálból csinálna zsákutcát... És itt most nem az adott szereplőre gondolok, hanem például a származása körülötti titkolózásra. Az egésznek semmi értelme nem lenne, ha csak úgy utólag, következmények nélkül derülne ki az igazság.

RedMax 2012.06.18. 20:11:21

Azért az a bizonyos személy csak annyira volt halottnak hihető, mint a Stark-fiúk... Plusz egy bekezdésnek jól jött a kritikához, de szerintem semmi tolerálhatatlan, vagy divatos szóval "unorthodox" nincs ebben a dologban! Én tavaly már olvastam angolul az ötödiket, szóval számomra ez nem okoz problémát, de az írásod második felében, mintha elfelejtetted volna, hogy mivel kezdted: a csak az első négy részt elolvasóknak komoly spoilerek maradtak a cikkben...

Rusznyák Csaba 2012.06.18. 21:30:54

@RedMax: A fenét, nagyon nagy különbség van a kettő közt ("az" a személy és a Stark gyerekek).

Spoiler? Milyen spoiler?

@Csomorkány: Azért a "rabszolgaság rossz"-nál Martin egy kicsit komplexebben közelíti meg a témát. Avagy bemutatja, hogy mi történik egy civilizációval, ha elveszik belőle azt, ami az egyik alapköve - esetünkben a rabszolgaság. Lőttek a kereskedelemnek, és még az addig ugyan szolgaságban, de uruk mellett teli hassal, egyes esetekben fényűzésben élt emberek most szabadon éheznek az út szélén.

vargatom 2012.06.18. 21:33:25

@RedMax:
SPOILER
.
.
.

Ha Theonra gondolsz, akkor félreérted, ha meg Aegon Targaryenre, akkor én is kiváncsi lennék hogy miből gondoltad hogy ő él. A világon semmi célzás nem volt rá a könyvekben eddig, tényleg eléggé váratlanul került elő a karakter...

RedMax 2012.06.18. 21:53:44

@Rusznyák Csaba: @vargatom: Jogos sorry. Először a Theonra gondoltam, de most így visszaolvasva tényleg ott a "soha szó sem volt". De amúgy szerintem ezzel sincs semmi baj, sőt így lesz kerek a story (a Targaryen sárkánynak három feje van). A spolierrrel kapcsolatban meg szerintem az alapján amiket írtál levágható egy-két dolog gyengébb kombinációs képességekkel is, de teljesen nem tudom bele élni magam a szituba mert én már olvastam:S Kritikának tökéletes az írásod, mert annak ellenére, hogy te máshogy látsz pár dolgot tetszik. De ha ajánlónak akartad akkor szerintem túl sok infót megosztottál a cselekmény kapcsolatban. Annak érdemes ezt elolvasnia aki már olvasta a könyvet, legalábbis én nem szeretem, ha annál többet tudok a storyról, mint ami a könyv ismertetőjében le van írva:S

vargatom 2012.06.18. 23:28:34

@RedMax:
SPOILER

Fenntartom hogy az ifjú Griff egy "hamis" sárkány, Varys és Ilyrio kreálmánya, és alapvetően az a funkciója hogy tovább kavarják vele Westeroson a málnaszőrt :) Illetve ha esetleg trónra is jutna, akkor is a fenti két konspirátor bábjaként funkcionálna. De tartok tőle, hogy igencsak korlátozott az élettartama...

Csomorkány 2012.06.18. 23:45:54

@Rusznyák Csaba: SPOILER (bár talán nem olyan drámai)

A meereni gyaloghintós jelenet kifejezetten ideologikus. Hogy ugyanis vannak ugyan továbbra is hintóhordzók, de mióta nincs rabszolgaság, már nem korbáccsal ütik őket, hanem fizut kapnak, és ha rosszul lesznek, elsősegélyt.

Akkor egy kicsit drámaibb SPOILER!!!:

ha belegondolsz, az egész sztoriban következetesen a rabszolgatartók szívnak. Astapur azért dől romba, mert a fölszabadított rabszolgák újrakezdik másokkal. Danyra rákényszerítik ugyan a küzdővermek helyreállítását, de amikor összejön, akkor látogat oda Drogo

Martin nem győz azon gúnyolódni, hogy milyen béna a yunkai hadsereg.

Ja, és még mindenki szíve csücske, Tyrion is rabszolga lesz. Ott árulják, mint Tamás bátyát.

Ez így együtt azért nekem elég szájbarágós volt. Martin ezen a részen egy ideológiai összecsapással helyettesített egy valódi társadalomképet.

Rusznyák Csaba 2012.06.19. 08:39:24

@RedMax: Ja, nekem le sem esett, hogy Theonra gondoltál:) Nyilván, őt egy percig sem lehetett halottnak hinni. Az ifjú Griffet illetően pedig... tartom, amit írtam, de tény, hogy majd akkor lehet igazán jól megítélni Martin ezzel kapcsolatos döntéseit, ha lezárul az egész regényfolyam, és egységében látjuk, hogy mihez kezdett a karakterrel, és miért. Nekem tényleg csak az fáj benne, hogy - számomra - a semmiből húzta őt elő.

@Csomorkány: Ha ennyire egyszerű lenne a képlet, akkor Martin nem úgy írná meg a sztorit, hogy Danynek baromi nehéz elsimítania a rabszolgaság eltörléséből áradó társadalmi problémákat. Nyilván azt sem véletlenül vette bele a könyvbe, hogy bizony vannak rabszolgák, akiknek egyáltalán nem volt problémájuk azzal, hogy rabszolgák voltak, sőt...

Csomorkány 2012.06.19. 09:10:46

@Rusznyák Csaba: Nézd, nem olvasnám lelkesen Martint, ha szocialista termelési regényeket írna a töretlen társadalmi haladásról, de a Dany-vonalat azért untam, mert az én ízlésemhez képest túlságosan megközelítette ezt a fajta irodalmi eszményt.

Mondjuk elgondolkodom azon, hogy van-e abban prófétai üzenet, hogy egészséges csecsemő formálódott a méhében, még egy lószívet is megevett az ügy érdekében, és végül egy halott sárkányt szült a világra.

De ha Martin megjósol is ezzel valami extrém fordulatot, az akkor sem a Sárkányok táncában következett be.

milesteg 2012.06.19. 09:25:48

@Rusznyák Csaba: Az Ashara Dayne-ügy, főleg Selmy interpretaciojaban.

Rusznyák Csaba 2012.06.19. 09:51:50

@milesteg: SPOILER
Hogy az a nő pontosan ki miatt lett öngyilkos, egyáltalán nem világos - nem rémlik, hogy Selmy megnevezte volna Nedet, csak azt mondta, "egy Stark". Aki lehet mondjuk Benjen is - aki miért is öltött feketét? Nem tudjuk. Lehet, hogy Nednek abszolút semmi köze nincs az egészhez.
Én egyáltalán nem vagyok biztos abban sem amúgy, hogy Jon ténylegesen Ned fia. Nem véletlenül van olyan nagy titok körülötte. Szóval nem, ez a karakter számomra még mindig feddhetetlen.

Csomorkány 2012.06.19. 11:09:42

@Rusznyák Csaba: Arra, hogy Jon tényleg Ned fia, utal a farkasa. Azért a sztori, és a kísérő szimbolika között túl nagy feszültség volna, ha Jon valaki egészen más volna.

Ja, meg mondjuk Ned engedte, hogy fölvegye a feketét. Ha mindenféle titkos tervei lettek volna vele, akkor aligha fogadta volna el ezt megoldásként a fiú számára.

Lezuzius 2012.06.19. 11:21:43

@Csomorkány: nana, azert ez a Jon tema (mint annyi minden mas ezeknel a konyveknel) nem ilyen egyszeru.

Rusznyák Csaba 2012.06.19. 11:47:40

@Csomorkány: Csak találgatok... de Ned karakteréhez enyhén szólva jobban passzol az, ha mondjuk magához vett egy idegen kölyköt, aki nélküle meghalt volna (nem biztos, hogy tervei voltak vele, lehet, hogy csak megvédeni akarta), mint az, hogy félredugott.
Amúgy a farkasszimbolika sem sérülne: Jon farkasa egy albínó, egy kívülálló, ehhez pedig ugyanúgy illik a fogadott fiú koncepciója, mint a törvényen kívüli fiúé.

Csomorkány 2012.06.19. 18:48:39

Bár nagyon igazságtalan, hogy folyton csak negatívumokat nyomok, mert egyrészt a Sárkányok Tánca tényleg sokkal jobban tetszett, mint a Varjak lakomája, másrészt Theon tényleg fantasztikusan végigvitt karakter, de azért mégiscsak egy negatívummal zárnék, ha már ennyit emlegettük Jont.

SPOILER
Azért nem találjátok túl soknak a föltámadó halottakat ebben a könyvsorozatban? Szóval akiknek Martin egy cliffhangerrel bemutatja a halálát, majd nocsak-nocsak. Ha striguláznám, aligha maradnék 10 alatt. Jonról azért jutott eszembe a téma, mert ő a következő jelölt.

vargatom 2012.06.19. 21:20:04

Ami Ashara Dayne-t illeti, az nem kamu, a Harrenhalban rendezett lovagi tornán szövődött a románc - asszem Meera meséjében szerepel a legegyértelműbben, amint Brannak mond a vándorlásuk alatt (harmadik kötet?). Ez a vidám kis társasági esemény amúgy is egy nagyon jelentős fókuszpont jó néhány karakter élettörténetében.
Viszont utána jött Robert lázadása, aminek az elején az őrült király kivégeztette Ned bátyját (és apját) - akinek eredetileg Catelyn kezét szánta az öreg Tully. A végsőkig becsületes Ned tehát hagyta a szerelmét és kötelességtudóan a néhai bátyja helyébe lépett.
Barristan szerint ezért lett öngyilkos a nő, plusz mert sokan pletykálták, hogy ő szülte Jont is.

Ami viszont Jon származását illeti, ha jól sejtem akkor itt sokan egyáltalán nem olvasgattatok a neten semmiféle rajongói esszéket meg spekulálásokat, igaz? Ha így van, akkor a jövőben is kerüljétek ;) ugyanis az első könyvek idején az internetet még alig használták, és így Martin túl sok és túl egyértelmű utalást szórt el. Legalább 95%-ig biztos vagyok benne, hogy a rajongótábor megfejtette ezt a rejtélyt, ami akár az egész sorozat egyik nagy leleplezése lehet majd, ha eljön az ideje...

Drex 2012.06.20. 10:08:24

@vargatom:
SPOILER

Az általad említett teóriát Jon származását illetően én is hajlamos vagyok elhinni,igaznak tartani,az egyetlen dolog,ami kételyeket ébreszt bennem ezzel a kapcsolatban,az Jon hajszíne.

Lezuzius 2012.06.20. 10:18:12

SPOILER:

@Csomorkány: a feltamadasos reszt erdemes kette venni: az egyik akirol _halljuk_ hogy meghalt/eltunt stb. Ezeket az infokat erdemes ovatosan kezelni, ha a POV karakter nem latta, nem biztos hogy meg is tortent. Ez mondjuk igaz mindenre, nem csak a meghalasra. Legjobb pelda erre Davos, akirol Cersei azt hallja hogy, de pedig dehogy, de aztan megtudjuk hogy ki es miert terjesztette.

Masik resze akik tenyleg meghalnak sohasem jonnek vissza ugyanugy Cat, UnGregor, stb.
Attol felek Jon sem lesz a regi, bar nala bejatszik a prologusban felvazolt dolog.

@vargatom: hat az intenernet nalam is sok mindent megvilagositott, kezdve a Renly-Loras, Fekete Hal, vagy most az 5.ben a pite.

Csomorkány 2012.06.20. 18:07:28

@Drex: SPOILER!!!

Aha. Szóval Robert fia volna? Hát, nem akkora durranás: akkor is zabigyerek, tehát nem trónesélyes. Ráadásul bele is döftek vagy 5 kést ebben szakértő fekete testvérek. Ha Másként szerepet kap is, királyként kicsit megrázó volna.

Őszintén szólva az bosszant, hogy Jon halálát nem tudom elhinni. Pedig önmagában a Jon-szál logikus volt és érdekfeszítő a Sárkányok táncában. Az összeesküvés motivációi is logikusan fölépítettek, hihetőek. De ha ezek után Jon valamilyen hajmeresztő fordulattal föltámad, akkor le fogok fáradni. Sőt, máris le vagyok fáradva, mert meg vagyok győződve arról, hogy föl fog. De ha Maritnnak szüksége van még rá, akkor minek kellett kinyírni? Egyébként ugyanez a kérdésem Tarthi Briennel és még sok másik karakterrel is.

@LEZUZIUS: Ebben van valami, de egyszerűen túl sok. Azt élvezem az egész sztoriban, hogy összességében hihetően következnek egymásból a dolgok, és egy hatalmas építményt tart össze Martin. Ezek az álhalálok azonban már hihetetlenek.

Rusznyák Csaba 2012.06.20. 18:15:49

@Csomorkány: Szerintem ezek nem "álhalálok". Jó, bevallom, a Stark gyerekek "halálát" még szinte teljesen beszoptam, de azóta abszolút egyértelmű, hogy akit egy POV nem látott elpatkolni, az egyáltalán nem biztos, hogy halott, aki meg mégis azt hiszi... magára vessen:) És ami a lényeg, ha már hihetőségről írsz - nagyon is hihető, hogy álhírek/hazugságok terjednek a világban, főleg ilyen konfliktusok közepette. Mint ahogy a másik oldalról nézve az is teljesen hiteles, hogy mindenki még mindig halottnak hiszi a kis Starkokat (amúgy kíváncsi vagyok, Rickon mikor bukkan fel újra).

silverin 2012.06.20. 18:24:26

@vargatom:
Ashara Dayne nem biztos dolog :) Amit tudunk, hogy mi történt Harrenhalnál, az az, hogy Brandon megkérte, hogy táncoljon a szégyenlős öccsével.

SPOILER:

Én a tánc után hajlamos vagyok arra gondolni, hogy Brandon volt a Stark.
1. Mert Barristan nem mondott teljes nevet. Szerintem ha egyértelműen Ned lett volna, akkor nem azt mnondja hogy Stark.
2. Megint csak barristannnak van egy megjegyzése hogy a fiatalok mindig a tüzet választják és nem a földet. Ezt teszi Danyra, hogy Darriot szereti és nem tetszik neki Quentyn, Rhaegarra, hogy Lyannát választotta és nem Eliát. És szerintem mivel ő volt az aki visszaemlékezett Asharára az ő esetéáre is ez lenne. És a Stark fiúk közül nem Ned az a ki megfelel a tűznek, hanem Brandon.
3. Lady Dustintól tudjuk, hogy Brandon nem tántorodott vissza attól, hogy nemes hölgyek szüzességét elvegye és azt később semmiképp ne kárpótolja.
4. Asharának született egy gyereke, szerintem Ned túl becsületes ahhoz, hogy lefeküdjön vele, és teherbe ejtse házasság előtt. Brandonnak azonban ez nem okozott gondot.
5. Mint már írtam Ashara Brandon kérésére tánsolt Neddel.
6. Benjen még túl fiatal volt akkor, úgy 12 éves. Durva lett volna ha övé a gyerek....

vargatom 2012.06.20. 18:24:42

@Csomorkány:

SPOILER ! ! !

Nem Robert fia, de inkább nem írom le hogy kié, sztem itt inkább ne beszéljünk erről, mert idővel elkerülhetetlenül kiderülne a dolog... :)
Egyébként Martin világában tényleg elég sajátos logika szerint öröklődik a hajszín például, de az is igaz hogy semmi oka az általunk ismert genetikai szabályokat lemásolni.

vargatom 2012.06.20. 18:29:24

@silverin:

Ellenérvek:
Brandon tényleg szerette Catelynt, miért csalta volna meg? Már a torna idején is jegyesek voltak. Arra a megjegyzésre én nem emlékszem, hogy Brandon annyira poligám lett volna, főleg Roberthez képest... de ettől még lehet hogy így van.

Ned viszont további súlyosbító tényezőként nemcsak otthagyta Asharát, de még a szeretett fívérét is megölte (Ser Arthur Dayne), aztán talpig becsületes legyőzőként a legendás kardját elvitte a Dayne családhoz. Ez így nála rögtön két rosszpont lenne.
Ráadásul Ned ugye Winterfellben azonnal bekussoltatott mindenkit, aki Asharát emlegette, azt se hiszem hogy a rég halott bátyja emléke miatt tette volna.

Megjegyzem, van olyan elmélet is, hogy Ashara sem halt meg... :P

silverin 2012.06.20. 18:58:59

@vargatom:
SPOILER:

Brandon nem szerette Catet. Cat hozzá akart menni ez igaz,és Catnek valóban tetszett, és csalódott volt amikor meglátta Nedet, de Brandon elmondta Lady Dustinnak, hogy ő nem akarja elvenni Catet, ez neki csak egy kellemetlen kötelesség.
És szintén lady Dustintól halljuk hogy igen Brandon nőfaló volt. Nem biztos de mintha Jaime is említette volna valahol, hogy Brandon valahogy olyan volt mint ő.
Egyébként azt tudjuk, hogy Brandon nagyon jóképű volt, Ned pedig a szürke veréb.
Szóval szerintem valószínűbb, hogy egy röpke találkozás után a karizmatikus jóképű Brandon az aki elcsavarja egy gyönyörű fiatal lány fejét, olyannyira, hogy házasság előtt lefeskszik vele, és teherbe is esik.
Ned nem az a fajta akibe első látásra beleszeretnek, hanem az akit ha megismernek akkor szeretnek bele. Egy lovagi torna túl rövid.

A második nem értem miért lenne ellenérv arra, hogy Brandon az? Miért ne vitte volna el Ned a kardot Asharának ha a fivére volt kapcsolatban vele?
Atóól még mert Ashara Brandont szerette nem jelenti azt, hogy Ned ne szerethette volna őt.

Nednek van is egy megjegyzése, hogy minden Brandoné volt. Szerintem ez megint egy plusz érv, hogy Btrandon lett volna a Stark akit Barristan említ. Ha Ashara valóban Nedet szerette volna, nem igazán lett volna minden Brandoné mielőtt meghalt.

vargatom 2012.06.20. 19:02:15

@silverin:
Ennek a Lady Dustinnak akkor utána kell olvasnom.

Ettől függetlenül még mindig semmi konkrét kapcsolódási pont nincs Brandon és Ashara között azon az egy felkérésen túl. Neddel viszont többszöri kapcsolat van. Eleve miért nem Brandon halála után lett öngyilkos a nő, miért várt több mint egy évet, amíg Ned megérkezett Arthur kardjával?

Viszont ha Ned az, aki elhagyta, akkor ez sokkal tragikusabb és drámaibb.

Mindegy, ezen sztem nem érdemes többet vitázni, ugyanazokból a kiinduló apróságokból neked teljesen más kép állt össze, mint nekem, ennyi.

vargatom 2012.06.20. 19:05:06

Izé, itt kimaradt egy mondat:

Viszont ha Ned az, aki elhagyta, akkor ez sokkal tragikusabb és drámaibb. Ebben az esetben mindkét veszteségének (szerelem és testvér) ugyanaz az egy Stark az oka, és így logikus hogy ezt az egy embert hibáztatja Selmy az öngyilkossága miatt.

vargatom 2012.06.20. 19:07:58

Ja igen, és az egyik Westeroson népszerű pletyka természetesen az, hogy Ashara gyermeke Jon Snow, ami ismét csak arra utal, hogy mindenki szerint Ned volt a szerető, aki elhagyta.

silverin 2012.06.20. 19:09:51

@vargatom:
Mert lehet nem is lett öngyilkos, te mondtad.
Ebben az esetben az öngyilkosság időpontja nem érzelmi okok miatt van, hanem amiatt amiért úgy döntött, hogy erre szükség van, valószínűleg az, hogy a Targok elveszítették a háborút.

Egyébként Neddel is csak két kapcsolata van. A tánc illetve, hogy visszavitte a kardot (ami mellesleg nem értem miért jelentene romáéncot. Arthur kardja családi kard, ahogy a Jég a Stark családi kard. Egy olyan férfi mint Ned, mindenképpen visszaadta volna a családnak). A többi pletyka azért van, mert Ned egy gyerekkel tért haza és találgatnak ki lehet a gyerek anyja.

silverin 2012.06.20. 19:12:54

@vargatom:
Ahogy mondtam találgatnak ki az apa. De Ned egyáltalén nem egy olyan karakter aki teherbe ejtene egy lányt és elhagyná.

silverin 2012.06.20. 19:13:55

@silverin:
Uh anyát akartam írni nyilvánvalóan.

vargatom 2012.06.20. 19:28:50

Na most már egy kicsit túlkavarod :)
Tehát Selmy Brandon Starkot hibáztatja Ashara Dayne halála miatt, ami szerinte öngyilkosság volt? Amikor ő összesen annyit látott, hogy Harrenhalban megkérte hogy táncoljon a szégyenlős öccsével?
Ashara pedig a Targaryenek veresége miatt omlott össze? De valójában mégse lett öngyilkos?
Ismerd el hogy ez már nagyon körülményes :)

Ehhez képest szerintem sokkal hitelesebb az, hogy a már így is nehezen viselt szerelmi csalódás után az a hír teszi tönkre, hogy még a fívérét is megölte a férfi aki elhagyta. És így Selmy-től is logikusabb, hogy Nedet hibáztatja.

A gyerek kérdése marad csak megválaszolatlanul, de ugye akkoriban azért nem volt terhességi teszt hogy azonnal kiderüljön a dolog, meg mobilon se lehetett Északra felcsörögni, hogy Ned baszki gyereked lesz... ;) szóval ha ő is az apa, akkor sem tudhatta biztosan.

Na meg apasági teszt sem volt,
SPOILER
ezzel is cáfolják sokan, hogy ha Jon Ashara fia volna, akkor Ned nem nagyon lehet az apa, mert a fogantatása idején javában csatázgatott már Északon.
Ha meg valaki más Ashara gyermeke, akkor ki az és hol van? Tudnunk kéne az életkorát, hogy Ned szerepét tisztázhassuk.

vargatom 2012.06.20. 19:35:13

Ja és maga Selmy sem megbízható forrás egyébként, lévén éppen élet és halál között lebegett a Tridentnél szerzett sérülése miatt. Ő is csak hallott ezt meg azt másoktól, tehát tévedhet :)

silverin 2012.06.20. 19:49:12

@vargatom:
Szerintem meg te kavarod :)

SPOILER:
1. Barristan ahogy mondod nem volt ott amikor Ashara öngyilkos lett (vagy nem), ő is azt hallotta hogy öngyilkos lett mint mindenki más.
Azt hogy Harrenhal mellet mennyit látott vagy tudott azt nem tudjuk mert nem említette a fejezetében. Csak azt, hogy Ashara Starkot választotta és nem őt (merthogy Barristan szerelmes volt Asharába) illetve azt is említi hogy Asharának született egy halva született lánya.
2. Selmy nem hibáztatja Nedet. Selmynek pont az ellenkezőleg elég jó véleménye van Nedről, mint egy tisztességes remek férfiról, még Dan előtt is megpróbálta védeni.
3. miért lenne az Ashara leveti magát mert szerelme megölte a fivérét valósabb? Mi ez valami latinamerikai szappanopera? Sansa egyik dala? Ez GRRM világa. Elég konzisztens abban, hogy fiatal lányok bizony sokkal valószínűbben szeretnek bele egy jóképű rosszfiúkba, mint a rendes de szürke másikba. GRRM nem áltatja az olvasóit.
3. A pletykára visszatérve. van egy olyan pletyka is ami körbe jár ami Renly és Margaery tragikus románcáról szól. Az emberek szeretik az ilyen csöpögős tragikus sztorikat ezért ezeket terjesztik. nem jelenti az hogy ezek igazak,

vargatom 2012.06.20. 19:58:13

"miért lenne az Ashara leveti magát mert szerelme megölte a fivérét valósabb? "

Abból kiindulva hogy nem született halva gyereke, nincs más logikus magyarázat arra hogy miért pont akkor lett öngyilkos. Miért nem akkor amikor Brandon meghalt? Az, hogy a Targaryenek veresége miatt, szerintem butaság.

Leírtam már a verziómat, szerintem az egy szép kerek történet, és minden résztvevő viselkedése is következetes az eddig megismert jellemükkel, az egyetlen kérdés a gyermek. Két egymást követő súlyos tragédia, és akkor borul ki a bili, amikor a másodikról hírt kap, ez nekem így kerek. Plusz egy szereplőt bevonni és az időzítéseket összekavarni meg nem :)

Egyébként itt - valószínűleg Martin szándékos lépései miatt - ugyancsak sok a kavarás, és egyelőre nincs elég _biztos_ információ ahhoz, hogy bármit is kimondhassunk. Szóval te most kitartóan győzködsz arról, hogy rosszul értelmezem, de bármiféle konkrét bizonyíték nélkül :)

vargatom 2012.06.20. 19:59:05

De mindegy, ennyi elég, mert bár szigorúan véve az ötödik könyvhöz tartozik, de azért én nem akarom megölni a többi beszélgetést itt :)

silverin 2012.06.20. 20:14:35

@vargatom:
Mit értesz azon, hogy Asharának nem született halva gyereke?
Jon valószínűleg Lyanna és Rhaegar fia, ha őrá gondolsz.
Mit értesz azon hogy Ashara Ned kerek egész? Szerintem abszolút nem.
1. Ahogy mondtam Ned akkor is visszaadta volna a kardot ha a Dayneket soha életében nem látta volna. Ned egy ilyen ember.
2. Ned nem az a fajta aki teherbe ejt egy nőt esküvő előtt.
3. Harrenhal túl rövid volt, Ned egyszerűen nem elég karizmatikus hogy ilyen rövid idő alatt magába bolondítson egy nőt. catnek is sok időt vett igénybe.
4. Folytonosan visszatérő motívum, a fiatal lányok bizony a jóképű hapsikban esnek bele hirtelen, Ahogy Barristan mondja a fiatalok a tüzet választják.
5. Brandon az a fajta ellenben akibe könnyen belehabarodnok a nők.
6. Brandon az a fajta aki lelkiismeret furdalás nélkül teherbe ejtene egy nemes lányt.
6. A pletykák amik Westerosban vannak túldramatizáltak, csöpögősek és sokszor alig van valóságalapjuk. Lásd Margaery és Renly románca (Renly meleg tudtade), tyrionról szóló pletykák, etc...
7. A Ashara kiveti magát a tornyból mert ned szerelme elhagyta és megölte a bátyát, nekem mindig is egy olyan latinamerikas túldramatizált csöpögős fordulat volt. Szerintem abszolút nem illik GRRM világába.

vargatom 2012.06.20. 20:18:42

Baszki tök jól megbeszéltük hogy egy marha nagy (vélt) spoilert nem írunk be, erre te csakazértis...

Rusznyák Csaba 2012.06.20. 20:24:28

Na, én kiszállok ebből a beszélgetésből, de még az olvasásából, mielőtt... beköszönt a tél:)

(Csak egy gondolat: mibe, hogy ha Martin valami frappáns szöveggel akarja zárni a sorozatot, akkor az lesz az utolsó könyv utolsó mondata, hogy "közeleg a nyár"?:))

silverin 2012.06.20. 20:37:55

@vargatom:
Ha Lyanna Rhaegarra gondolsz az egy elmélet nem egy spoiler, hiszen egyik könyvben sincs bizonyítva.

vargatom 2012.06.20. 21:20:01

@silverin: Nemtom feltűnt-e hogy itt sok ember nem találkozott ezzel az elmélettel és közmegegyezéssel nem lőttük le nekik... mert ha neadjisten igaznak bizonyul, akkor tök jó meglepetésként érhetné őket...

Mondjuk nekem még mindig teljesen abszurd ez a vita...

Az egyik variáció szerint ez volt a Westeros elmúlt 15 évének egyik legfontosabb emberének, Ned Stark jellemfejlődésének a kulcspontja, amikor egyik napról a másikra kellett háttérbe húzódó másodszülöttből férfivá érnie és a szerelem helyett a kötelességet választania, hogy az érdekházasságával teljes lehessen a király ellen lázadók szövetsége.

A másik variáció szerint Brandon Stark félrekúrt. Ja és mondja ezt összesen két szereplő egész Westeroson, akik ráadásul mindketten elfogultak az ügyben.

Lezuzius 2012.06.21. 10:03:15

@Csomorkány: ha meg nem volt eledged a spoilerekbol, amig ide jutottal:
Bar nem spoiler, mert ugye olvastad az 5. konyvet, de igy a konyv vegen ha meg egyszer elolvassuk a prologust azert tobb ertelme lesz, mint elsore.

Csomorkány 2012.06.21. 22:46:41

@Lezuzius: Hümm. Értem, ebben lehet valami.

vargatom 2012.06.21. 23:44:34

@Lezuzius: Ha ugyanarra gondolunk, akkor az sztem kicsit kiábrándító lenne. Mit ér egy nagy leleplezés, ha az érintettek közül senki sem tud érdemben reagálni rá?

(remélem nem volt túl... körülményes?)

szmszm 2012.06.22. 01:54:15

spoiler
...
...
Ramsey Bolton levele Jonnak csali lehetett, vagy tényleg megölte Stannist, és elfogta Mance-t?
Ha Jon meghal szerintem elszabadul a pokol, egymásnak esnek a vadak és a varjak, bár ha túléli akkor is.

Lezuzius 2012.06.22. 10:41:24

@vargatom: de, tul korulmenyes :)
De ha jol ertem amit kerdezel, ez csak ideiglenes allapot lenne/lesz.

Juraviel.Ihuan.Bedvin 2012.06.22. 15:34:34

Az Ashara/R+L=J elmélet kapcsán Silverinnel értek egyet.

Ashara és Ned kapcsán túl sok "pletyka", "híresztelés" van Westeros zeg-zugaiban, amilyen népi legendárium, és talán ez el kellene, hogy gondolkoztasson az "igazságalapjáról".

Az R+L=J elméletet maga Ned igazolja. Az elég furcsa lenne, ha szándékosan mást gondolna belsőleg, amikor visszaemlékezik. Túl sokat hivatkozik a "szeretet nevében elkövetett hazugságra", aztán ott az Öröm Tornya. Mind Lyannához kapcsolódik.

Aztán ott van Day látomása: a Fal tövébe kék virág növekszik, és ez pedig Lyanna kedvenc virága, ezt kapta Rhaegartól.

Az Ashara -elméletnek pedig Edric Dayne mond ellent Aryának, amikor azt mondja, Wylla volt Jon édesanyja. Ismét az a "védőhazugság", amit Ned is felhasznált.

Tehát majdnem biztosra vehető az R+L=J "egyenlet". ;)

vargatom 2012.06.22. 15:55:31

@Juraviel.Ihuan.Bedvin:
Oké, ezen a ponton már úgyis rég elrontottátok mindenkinek a szórakozását, aki eddig még nem hallott a Rhaegaros elméletről... ;)

Szóval itt két különböző témáról van szó. Az egyik az hogy Ashara lenne Jon anyja - erről nyilván én is azt gondolom, hogy pletyka. Viszont nem született volna meg valami minimális valóságalap nélkül, azaz Ned és a lány között azért valószínűleg volt valami.

A másik téma az, hogy Barristan Selmy szerint egy Stark miatt lett öngyilkos Ashara, akivel viszonya volt - Silverin szerint ez Brandon, szerintem meg Ned.

Gondolom mindezt azért, mert ez a borzasztó nehéz döntés kezdte Nedet egyik napról a másikra érett férfivé formálni: fel kellett adnia a szerelmet a Stark ház érdekeiért, amikor apja és bátyja meghalt és minden felelősség az ő nyakába szakadt.

Ha csak úgy simán üldögél és úgy kell hirtelen megházasodnia és aztán háborúba mennie, az csak egy nehéz feladat, de nem kell semmi komolyat feláldoznia a becsületért és egyenességért.
Ha viszont szeretik egymást Asharával, és ezt kell feladnia, ráadásul a háborút Ashara családtagjai ellen is vívnia (hiszen tudja hogy Arthur a Kingsguard tagja és ő a király ellen lázad) akkor ez egy tényleg nagyon kemény próbatétel, ami egyben a későbbi döntéseit is megalapozza. Amelyek, ugye, egész Westeros jövőjét alapvetően befolyásolják, Jon felnevelésétől kezdve Cersei megkíméléséig, és még ki tudja mi mindennek lesz szerepe a jövőben (Bran?).

Szóval szerintem ezért került be ez a történet a múlt eseményei közé, már az első kötetben. Az új infók, amik miatt Silverin Brandonra gyanakszik, már csak egy kis kavarás Martin részéről - de a cselekmény és a karakterek jellemfejlődése szerintem azt diktálja, hogy Ned legyen értintett az ügyben.

Aszusz 2012.06.22. 21:51:49

Szerintem Ashara Brandontól várt gyereket. Brandon nem volt szégyenlős e téren, ezt azért elég sok elejtett kommentból lehet tudni (Lady Dustin az egyik). Mivel Brandon és Cat jegyesek voltak, Asharának esélye sem volt arra, hogy Brandon felesége legyen. Viszont Ned beleszeretett, szerintem tudta, hogy gyereket vár, és talán el is vette volna feleségül, magáénak vallva a gyereket, ezzel mentve meg Ashara és a Stark becsületet. Csakhogy Brandon meghalt, és Ned lépett a helyébe, el kellett vennie Catet, és háborúzott kb egy évig. Miután felszabadította Stanniséket, elment az Öröm Tornyához Lyannáért (honnan tudta, hogy ott van?) Ekkor Aerys, Rhaegar, a gyerekek, meg úgy általában mindenki halottak voltak. Rhaella Viserysszel Sárkánykőre menekült. A három (legkiválóbb) testőr meg hűségesen őrzi a halott herceg szeretőjét, és még akkor sem lépnek le Viserys után, amikor Ned megkérdezi tőlük, hogy miért nincsenek vele. Ez nem spoiler, teljesen konkrétan kiderül az első könyvből. És szerintem komoly jelentősége van az oknak, bár nem látom, hogy hogyan tudná bárki bizonyítani.
Na mindegy, az Öröm Tornyánál mindenki meghal (testőrök, Lyanna, és Ned kísérői (Howland Reed kivételével). Ezután Ned visszaviszi a kardot Asharának (ha Brandon az apa, akkor Ashara ekkor már rég túl van a szülésen...) - és Asharának kissé betehet a tény, hogy pont Ned ölte meg a fivérét, a gyereke halva született, stb. Én amúgy gyanakszom, hogy Ned Asharától tudta, hogy Lyanna hol van - ebben az esetben az önvád is közrejátszhatott, hiszen a testvére halálát okozta ezzel. Ezek után Ned hajóra száll egy gyerekkel (Jon), akiről azt állítja, hogy a fattya - de mégis mikor hozta össze? még csak most ért Délre. - ezek alapján az R+L elmélet esélye bőven több, mint 95 %. Én olyan 99,9-re tenném.

sajó d. 2012.06.24. 18:24:59

a rhaegar+lyanna=jon elméletet én is osztom.

vszeg SPOILERek

meglep, hogy egyik kommentnél sem olvastam arról, hogy Jon falraküldése is szerintem közrejátszik ebben. hol máshol lenne nagyon biztonságban, egy targeryen-stark leszármazott, mint ott ahol Aemon és Benjen volt egy ideig a két meghatározó figura?

ráadásul egyikőtöknél olvastam a "targeryen sárkánynak" három feje van állítást: ebbe tökéletesen beleillene Jon, mint Dany és Aegon után a harmadik fej.

ráadásul Jon vérében, mind a tűz, mind a jég benne van a két család miatt.

egyedül az Azor Ashai elmélet zavar be egy kicsit. én ennek az Ashara-ügynek azért nem adnék ekkora fontosságot, vannak sokkal érdekesebb kérdések:

- mi lesz a szerepe Brannek?
- miért pont a kannibálok lakta helyen bújkál Rickon és Osha?
- vajon mi lesz Victarion szerepe (aki a pappal való találkozása után magasan az egyik legjobb POV volt)
- Mikor tűnik fel a többi varázsállat? Azt hiszem a harmadik könyvben volt egy pletyka, hogy krakent láttak a partoknál, ahol még nem voltak Greyjoy hajók. lesznek-e hegy gyomrában élő lannister oroszlánok? ez az állatos rész szerintem a mágia erősödésével jobban ki lesz dolgozva, legalábbis én kurvára akarok egy KRAKENT :)
- mikor lesz kibogózva ez az egész vallásos-misztikus vonal, kezdve Dondarrionéktól, R'Hllorron át a sok arcú emberekig?
- apropó, milyen feladata lesz aryának? nem hiszem, hogy két könyvön keresztül azért edzették, hogy aztán egy profi bérgyilkos legyen belőle.

most fejeztem be a könyvet fél órája, de szerintem napokig fogok még teóriákat olvasni, szóval kiváncsi vagyok a tieitekre is! :)
-

Felagund 2012.06.24. 19:10:47

@Drex: Nem minden _olyan_ családbeli örökölte törvényszerűen _azt_ a hajszínt ;)

nedudki74 2012.07.04. 15:12:03

Spoiler

Spoiler

Spoiler

Sztem Jon nem hal meg. A könyv elején szépen leírják, hogy halálkor állatokba lehet költözni és bár egy idő után az emberi tudat elvész vagy beolvad, de egy darabig még megvan gondolom ki is nyerhető.
Jon szellemet hívja majd morog amikor megölik Szerintem bemegy a farkasba aztán valahogy kimászik vmilyen testbe. Kb, ahogy Bran Hodorba szokott vagy Mellisandre alakít vmit..

zmrzlina (törölt) 2012.07.06. 13:05:10

Valahol ki kell dühöngenem magam, és azért itt, mert Rusznyák Csabával együtt én sem a feltétel nélküli rajongók közé tartozom. Imádtam az HBO-sorozatot, imádtam, talán ez baj. Mert ahhoz képest a Varjak és A sárkányok ... Bár felszabadító az a nonchalance, ahogy a barbár gyilkolászást és a kifejezetten gusztustalan részleteket (legyen szó szexről, fagyott takonyról, repedezett sárga fogakról, lóarcról stb.) beröppenti a szövegbe a szerző, ezzel számomra diszponálja is magát: a ponyvairodalomba. Súlyos aránytévesztés ezért együtt emlegetni Tolkiennel. Oké, olvassuk tehát ponyvának, én ezt tettem. De ez a dühödt vérengzés még innen is lejjebb dobja. Istenem, G. R.R. Martin ennek a fajta irodalomnak a Szaddam Husszeinje. Úgy tűnik megfontolás nélkül legyilkolt mindenkit, aki némi potenciállal rendelkezett volna a Vastrón elfoglalására (Robb, Ned Stark, Tyvin Lannister), a többieket meg kiűzte a világ végére, messze a Királyvártól. Két könyve és 2000 oldal óta senki meg nem közelítette a Királyvárat, csak Jamie, de ővele se tudott ott a szerző mit kezdeni. Tehát miközben a Vastrónra áhítozik mindenki, nincs ott senki, ellenben a szanaszétszórt figurák egyre vesztenek a potenciáljukból, ahogy múlnak a kínkeserves fejezetek: Kisujjtól kezdve Varysig, Jamie-től, igen, a legnagyobb veszteségig: Tyrionig. Mindenki gyengül, forgácsolódik el, Daenerys is. Számomra a Varjakkal együtt immár a Sárkányok is: nyilvánvaló kudarc. Egy vérszomjas szerző téblábolása a hullái között, aki a maradék szereplőgárda fölött immár végleg elvesztette az irányítását. Nem maradt neki se potenciálja a regényfolyama fölött, mert azt, amit dühöngve szétrombolt, már nem tudja összerántani. Az az igazság, hogy miközben eleinte imádtam ezt a barbár vízióáradatot (az HBO-n), a könyvek szerzőjét már nem tudom sajnálni. Figurái eszement szadizmusának az áldozatai, és én őszintén szólva nem kívánok ennek a dühödten vérengző, lefejezésekben, gyilkosságokban élvezkedő gusztustalan öregembernek (sajnos, hogy ki kell mondjam) még nagyobb sikert. De nem ám.

ladylux 2012.07.30. 22:27:35

@zmrzlina: Jogos a dühöngésed, egyrészt hosszú ősz szakállunk lesz, mire minden könyvet alkalmunk lesz -ha lesz - elolvasni, mivel a szerző sem tudja már sokszor, hogy melyik karaktertől mit akart, azt meg végképp nem tudja kiket fog életben hagyni és sokszor érdektelen szereplőket mozgat és sokszor érdektelen történetekkel tölt meg több száz oldalt.. Csinál egy emberi gyarlóságokkal és némi szerethetőséggel is felruházott karaktert, aztán sunyin elrántja az olvasó orra elől, nehogy megtetsszen már a szerencsétlen valakinek. A varjak lakomája valahogy nem tudott igazán lekötni, pár karakter, akinek a részeit szívesebben olvastam, a többin csak végigküzdöttem magam, untam, aztán csalódtam, hogy na de minek is? Olyasféle, mint egy hagymázas vízió, amelyben szürreálisan változnak a szereplők és minden más is. Ha megveszem az ötödiket, nem lesz ez egy
óriási csalódás ismét? Arya Stark, akinek a sorsáért izgultam, a Varjak lakomájának végére megvakul, anyját, bátyját megölik, Sansa sorsa is bizonytalan. Tyron, akit megszerettünk minden hibája dacára, mint írták sokan, már nem fog fejlődni karakterileg.Most akartam megrendelni a könyvet, de elbizonytalanodtam. Csalódni fogok?

Csomorkány 2012.08.01. 22:14:16

@ladylux: Azért nem. Az 5. rész sokkal jobb a Varjak lakomájánál, de a hibái megvannak.

billy reed 2012.08.31. 02:45:36

@zmrzlina: Teljesen egyetértek.

"Ellenben a könyv többi része kifogástalan."

Na, mondjuk Garcia Marquez kifogástalan. Vagy Kurt Vonnegut. Esetleg Philip K. Dick .
De ez?
Dagályos, végtelenül unalmas, kínszenvedés olvasni.
Sajnos az író teljesen elveszítette az uralmát a történet felett.
Ezt igazolja, hogy tulajdonképpen 20-30 mondatban össze lehet foglalni az 1100 oldal "történéseit".
Szépen ír, de nem jól. Elnyújt, képtelen igazi karaktereket építeni, rosszul időzít a "fordulatokkal", nem képes uralni a világát..

Az író egyetlen eszköze a fordulatokhoz, valamelyik szereplő megölése /aztán visszahozása/.
No comment.

"Martin továbbra is a földön tartja a sztorit, hiába járja azt át egyre hangsúlyosabban a fantasy"

Igen, a jó fantasy-elemekkel sem tud mit kezdeni /pl. Mások, varázslatok stb./ Megemlíti ezeket, de nem történik semmi.

"Martin sok erénye közül az egyik pont az volt, hogy fordulatainak, legyenek azok bármilyen hajmeresztők (mondjuk Catelyn Stark feltámadása) volt értelmük"

Ööööö...Catelyn feltámadása egy fejezet volt, azóta sem szerepelt. Hol itt az értelem?

Max. Jon parancsnoki nehézségei és Selmy vívódásai hoztak némi felüdülést.