Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Szergej Lukjanyenko: Ugrás az űrbe

2010.06.25. 08:00 Santito

Pjotr Hrumov a Transzaero galaktikus teherfuvarozó társaság pilótája, aki rozoga, de megbízható űrhajóján idegen bolygókra szállít olyan egzotikus bóvlikat, mint papagájok és verebek vagy éppen kézzel festett napnyugtát ábrázoló tucatkeretbe foglalt képek, hiszen a Galaktikus Konklávé uralta űrben egyedül az emberek képesek elviselni a más fajok számára őrülettel járó Ugrást. A térváltás képessége predesztinálta az emberiséget, hogy az Erős fajok által diktált szabályok szerint betagozódjanak a Gyenge fajokra szabott speciális szerepkörök egyikébe és a galaxis hordáraivá, űrfuvarosaivá váljanak. Minden jel arra mutat, hogy Pjotr is a nagyapja támogatta űrkamionos lét eufóriát okozó Ugrásai közt fogja eltölteni egész életét, amikor a Hyxiről indított start után egy potyautast fedez fel a hajóján: a magát Karelnak nevező Számláló ugyancsak a Gyengék közé tartozik és egy olyan üzenettel érkezett, ami alapjában forgatná fel az Erősek által felállított galaktikus hierarchiát. Nem csak hogy a pusztító erejű hajókkal rendelkező, rágcsálószerű alarik, a szimbióta, alakváltoztatásra képes kualkuák és az elképesztő szellemi képességekkel rendelkező, élő komputerek, a számlálók, szövetséget ajánlanak az emberiségnek, hanem éppenséggel Pjotr nagyapján keresztül akarják felvenni a kapcsolatot egy olyan terv beindításához, amihez évek gondos előkészítése után egy elképesztő felfedezés adja meg az utolsó löketet.

Szergej Lukjanyenko (az első igazi orosz blockbuster, az Éjszakai őrség írója) nem sokat szórakozik, az Őrség-sorozathoz hasonlóan klasszikus kliséket ragad meg és míg amott a számtalanszor csontig rágott vámpírok, farkasemberek és boszorkányok mítoszára adott új és friss köntöst, itt az Utolsó csillagharcos megfáradt koncepciójába fecskendez új életet (amely archetipikus mese a könyv felénél váratlan műfaji fordulatot vesz): itt is a főhős vállain nyugszik nem csak a Föld, hanem az egész ismert Univerzum megváltásának terhe, ám annyira bájos és megkapó látásmóddal, ami az orosz szerzők sajátja. Az emberiség a Konklávé technikailag legfejletlenebb faja, az űrben még mindig kerozinnal közlekednek, a leszállás többnyire inkább becsapódás az idegenek űrkikötőinek kifinomult irányítórendszere nélkül, a CD-ről bebootoló navigációs komputernek néha órákba telik elvégeznie az Ugráshoz szükséges számításokat, de ugyanez az elmaradottság teszi lehetővé, hogy a fejlettebb technológiákat azonnal megsütő és adattárolókat tisztára pucoló térváltás technikájának birtokosai legyünk. No és persze az is segít, hogy míg más fajok elméje összeomlik, mi orgazmusként éljük meg az Ugrást...

A regény talán legnagyobb érdeme, hogy félúton hirtelen átfordul űroperából társadalomfilozófiai elemzésbe, ugyanolyan szórakoztató módon, mint azt Swift tette a Gulliver utazásaiban vagy Montesquieu a Perzsa levelekben. Lehet-e a nagyobb jó érdekében az egyén érdekei fölé helyezni a közösség érdekeit olyan mértékben, hogy az az egyéniség teljes elfojtásával járjon? Felhatalmaz-e arra, hogy a gyermekkortól kezdett kondícionálással olyan utópiát hozzunk létre, melyben már gondolatrendőrségre sincsen szükség? A gondos tervezés, az abszolút és állandó kontroll, a választás szabadságának illúziója eredményezhet-e egészséges és boldog társadalmat? A kérdések és az azokra kapott válaszok nem újak, de Lukjanyenkonak sikerül a tudományos-fantasztikus elemekkel és a földi történelemre vonatkozó parafrázisokkal felráznia őket. A könyvnek ugyanakkor két komolyabb hátulütője van: az egyik az, hogy valójában egy fél könyvet tartunk a kezünkben, az utolsó fejezet szinte kiált a folytatásért (ami egyébként már meg is jelent: Ugrás az ismeretlenbe), a másik a címválasztás, ami köszönőviszonyban sincs az eredetivel (The Stars Are Cold Toys) és vélhetőleg a Sztrugackij-fivérek híres regényének magyar címére próbál utalni (Ugrás a jövőbe). Mindettől függetlenül sajátos ízű, karakterisztikus és mindenekelőtt remek sci-fit kapunk, melyben bár nagyobb hangsúly kerül a társadalomkritikára, mint a karakterekre, nem fogjuk megbánni, ha belevágunk. Azért készítsük oda jó előre a második részt az éjjeliszekrényre, nehogy úgy járjunk, mint a Birodalom visszavág végén...




Kiadó: Galaktika Fantasztikus Könyvek
Kiadás éve: 2009
Fordította: Weisz Györgyi

Eredeti cím: The Stars Are Cold Toys
Oldalszám: 415

4 komment

Címkék: scifi könyvkritika 4csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr722107922

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magócs Dávid · http://geekz.blog.hu 2010.06.25. 09:56:45

Nagyon jó cikk, megint meghoztad a kedvem egy jó sci-fi elolvasására, pedig csak most tettem le az előzőt.

onlyzerosandones 2010.06.25. 14:21:16

Az eredeti cím nem The Stars Are Cold Toys, hanem Звезды - холодные игрушк :)

Janoss 2013.01.05. 20:50:48

A Sztrugackij-vonal nem csak a címválasztásban érhető tetten: a "geometerek" utópikus világa szinte azonos az "Ugrás a jövőbe" és a "Bogár a hangyabolyban" regények földi világállamáéval. Még a progresszorok és regresszorok is onnan származnak. Persze Sztrugackijék , érthető okokból, nem mutathatták be utópiájuk árnyoldalait, Lukjanyenko ezt most pótolja.
süti beállítások módosítása