Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

Kungfu kedd #13: Iron Fist Adventures

2010.04.06. 15:12 Wostry Ferenc

Jimmy Wang Yu egykor Ázsia legnagyobb filmsztárja volt. Chang Cheh és a One-Armed Swordsman (1967) tette azzá. Ez a forradalmi wuxia (kínai, kardozós kalandfilm) az akciófilm egész műfaját megújította. 1970-ben Wang Yu rendezőként debütált, összehozta a Chinese Boxer-t, az első igazi modern kungfu-filmet, amelynek főszerepét saját maga játszotta. A siker elsöprő volt, és akcióhősi trónjáról csak Bruce Lee tudta letaszítani. A Shaw Brothers stúdió vezetősége túlreagálta Wang Yu népszerűségének megingását, villámgyorsan leírták az egykori aranytojást tojó tyúkot, és inkább olyan fiatal tehetségek filmjeit, mint Ti Lung vagy David Chiang – akik szintén Chang Cheh felfedezettjei voltak – kezdték előnyben részesíteni.

Wang Yu megsértődött, és áthurcolkodott Tajvanra, ahol alacsony költségvetésű független filmek tucatjainak főszerepét játszotta el. Legtöbbjük tényleg maximum csak egy említésre méltó, bár vannak köztük megrázóan szórakoztató „trashgránátok” is, pl. a One-Armed Boxer vs. The Flying Guillotine (1975), amelynek története már címéből is kikövetkeztethető, vagy a Return of the Chinese Boxer (1976), amelyben Wang Yu az ellene masírozó kungfu zombikat dinamittal intézi el. A Shaolin halálkaravánja (ez az Iron Fist Adventures német címe) szintén a tajvani „óccsóprodukciók” közé tartozik és hasonlóan nyugis film.

Közép-Belső-Alsó Mongólia, valamikor régen: Wang Yut (Wang Yu) mélyen megrázza barátai erőszakos halálának híre. Az istenadták karavánnal utazó kereskedők voltak, innen a film német címe, a Shaolin halálkaravánja (eredetiben Ich habe eine Kokosnuss in meiner Unterhose), érted. Wang Yu tíz éven át kutatja a gyilkosok nyomát, míg nem egy apró faluban sikerül becserkésznie az ellent. Bunyó készül…

Na most talán nem árt megjegyezni, hogy a filmben semmi „shaolin” nincsen. Se shaolin pap, se shaolin kolostor, se shaolin semmi. Stilisztikai szempontból ráadásul a film inkább hasonlít a spagetti westernekre mint a kungfu-filmekre, amely érzethez csak hozzáad, hogy a történetben meglepően sok a lövöldözés. A látásmód nihilista: a szereplők vagy a sivatag semmijében vagy a halódó falu poros utcáin csapnak össze. Minden és mindenki vagy készül beadni a kulcsot, vagy már beadta, csak ottfelejtették (őt, nem a kulcsot). A történés helyszíne szintén szokatlan, a kínai (hongkongi vagy tajvani, most mindegy) harcművészeti filmek nem szoktak a mongol isten háta mögött játszódni, akár vakmerőnek is nevezhetjük a forgatókönyvet ebből szempontból. Ennek oka természetesen Wang Yu xenophobiája: miután korábbi filmjeiben több japánt ölt meg, mint a II. Világháború, új ellenségnemzet után nézett, akiket a Kínát oly sok ezer éven át szaggató szomszédokban vélt megtalálni. Persze a mongoloknak szőrsipka meg mindenféle brutálisnál brutálisabb, állati eredetű kiegészítő dukál, a kellékes (már ha volt egyáltalán) ebből a szempontból kiélhette perverz hajlamait. A film legszebb nüansza az a csávó, aki valamilyen teljesen értelmezhetetlen oknál fogva echte Ray Ban napszemüveget hord, és gyakran premier plánban bámul bele a kamerába. Ezek után az ember már meg sem lepődik, mikor aláfestő muzsikaként az Oroszországból szeretettel zenéje robban be… Tajvan Trash at it's best.

Az akciójelenetek nincsenek éppen lélegzetelállítóan megkoreografálva, bár tajvani kungfu-filmről lévén szó ez nem meglepetés. A finálé vérmocskossága a Chang Cheh-érát idézi: szemkivájás, késelés, csonkítás rogyásig. E tomboló erőszakmotívumok bevetése, mint már több korábbi filmjében is, itt is egyértelművé teszi a Wang Yu és Chang Cheh mazochista rokonlelke közti párhuzamot.

 

Iron Fist Adventures (alternatív címek: The Adventure, The Adventure Sandstorm, Todeskarawane der Shaolin, Wang Yu – Eine Faust wie Bruce Lee, Wang Yu – Das Todesduell). Tajvan, 1972 vagy 1976. Rendezte: Wang Scott (Su Li). Szereplők: Jimmy Wang Yu, Ming Chen, Ya Pu Fung, Cha Tong és mások.

3 komment

Címkék: kungfu filmkritika 3csillagos kungfu kedd

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr761899014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TheBerzerker 2010.04.07. 11:09:44

Má éppen ideje volt kung fu keddezni e!

2010.04.08. 09:35:40

Ez rég birizgálja a csőröm,
meg kell szereznem végre.
süti beállítások módosítása