Utolsó kommentek

Szocializálj velünk!

A legfrissebb filmkritikák

Nincs megjeleníthető elem

A legújabb előzetesek

Nincs megjeleníthető elem

A pankrátor

2009.05.21. 08:00 kerekgyarto yvonne

Semmi baj a közelmúlt filmes termését uraló nosztalgiával, rendszerint beválik, ha kellő mennyiségű iróniával párosul. Mickey Rourke megjelentével az iróniafaktor azonban alaposan minimalizálódik, miután tökéletes főszereplőként a meghasonlott pankrátor szerepében, bármiféle ellenpont vele szemben, nevetségessé tenné a tragikus sorsú, bukott harcost. Marad az együttérzés és a hőssel való azonosulás esetén a pátosz. Kérdés, ez mennyire jön be és most, már az elején le kell szögeznem (haha, spoiler-poén), hogy Mickey Rourke visszatérése zseniális, kérdéseim csak a film, pontosabban Aronofsky szándékaival szemben merülnek fel.

A pankrátor, Randy, a nyolcvanas évek tökéletes sztárja. Bár fénykora leáldozott, neve még mindig vonzó. A közönség jól szórakozik brutális izomzatán, kövületszerű állóképességén, így a siker utolsó morzsáit élvező Randy számára a nyugdíjba vonulás fel sem merül, míg egy fellépés után szíve utolsóelőtti figyelmeztetésként fel nem mondja a szolgálatot. Ekkor jön el az idő, amikor megkésve a konvencionális értékek keresésére kell indulnia, a szorító kemény világához edzett harcosnak rendes kispolgári életet kell kezdenie. A boldogulás azonban nem boldogság. Felépíteni a bizalmat újra felfedezett lányával és háziasszonnyá szelídíteni prostituált barátnőjét nem akcióhősnek való feladat. Összecsap hát a két értékrend a morózus Mickey Rourke koponyában, hogy megbirkózzon leküzdhetetlen ellenfelével, az elmúlással.

A Pankrátor története, egyszerű antik drámákból ismert problémájával, egyáltalán nem újszerű, a film kétségtelenül mégis erős. Darren Aronofsky komolyan vette Mickey Rourke-ot, hiszen Aronofsky mindent, mindig komolyan vesz, ha filmkészítésről van szó. Ez a titka a Rekviem szívbe markoló sorsainak, A forrás giccsének és a Pi ínyenceknek való melankóliájának. Ez a másfél órányi átható, zöldessárga halálszag eposza. A vásznat uralja az első perctől győzedelmeskedő végzet. A romlás ott van a hidrogénezett tincsek, a felpumpált izmok és az álarcszerű, finom mosoly mögött és bár egy letűnt kor mohikánja él utolsó másfél órát a vásznon, mégis van remény - még ha nem is sokáig -, hogy szintén jobb kort megélt barátnőjével Randy még új életet kezdhet.

Egyértelmű, hogy amiért ez a film megéri a betűt, az Mickey Rourke maga. Stallone nem lett volna elég tragikus, igazi felemelkedés-bukás történet kellett, a tekintet nem hazudik. Rourke a mi pankrátorunk, aki nem kapta meg az Oscart, elveszett a szebb élet reménye. Tényleg jó, mint ahogy az elsőre lejátszottnak tűnő, amúgy kiváló Marisa Tomei is. Akkor mégis miért ennyire direkt ez a film? Mert, ha már elmúlásfilmek időszakát éljük, ott a Gran Torino. Nehéz lehet mozijegyár szempontból két búcsúfilm között választani, de itt az útbeigazítás: Eastwood hőse élete alkonyán nem csak az új világ csúnya, új szabályaival, de a rejtett értékeivel is szembesül. A Pankrátor csupán konstatálja, hogy a régi világ elmúlt, felteszi a kérdést van-e létjogosultsága a hősöknek, de nem talál megoldást a problémára.

Az alapszituáció, hogy Randynek választania kell a ring és az élet között, újdonságként van felvezetve, ha belegondolunk azonban nyilván nem az, mint ahogy a Marisa Tomei alakította Cassidy sem harminc év után szembesül először a hős harcban szerzett testi sebeivel. A „mi legyen utána” kérdés, már a pankrátor karrierjének kezdetén felmerült, vagy nem? A nyolcvanas évek és a ma közé talán ez a hozzáállás, a felelőtlen keményfejűség húzott átléphetetlen válaszvonalat? Habzsolás, pop és testkultúra, múló értékek hajszolása, ejnye. Így az útkeresés nem csoda, ha elve elhibázott.

Legyen szó nosztalgiáról, útkeresésről és egyéb komoly dolgokról a filmvégi patetikus monológ így is úgy is fájdalmas, fájdalmasabb, mint a film indokoltan brutális bunyójelenete, mert itt kiderül, hogy Aronofsky, továbbra sem képes kesztyűs kézzel bánni a tragikus emberi sorsokkal. Ugyanúgy, mint Randy, a hozzáállás annak idején bejött, de nem árt alkalmazkodni, legalább a történethez. A Rekviem-nél még friss volt, egyben őszintének tűnt a torokszorító részletekig bemutatott, didaktikus tragédia, ahhoz képest a Pankrátor fáradt és kiszámítható. Ha nem ez lenne Rourke jutalomjátéka, letudnám annyival, hogy inkább megveszem a Rekviem-et DVD-n.

46 komment

Címkék: dráma filmkritika 3csillagos

A bejegyzés trackback címe:

https://geekz.blog.hu/api/trackback/id/tr651126051

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ringsider · http://fussatokbolondok.blog.hu 2009.05.18. 09:01:37

na ezért nem szabad erről egy lánynak írnia! :-P
FLAAAAME!!!!!
óriási film, mindenkinek látnia kell!

Beyonder 2009.05.18. 09:57:28

Randy barátnője szerintem nem kurva, csak egy sztriptíztáncos (mélben ezt már megvitattuk Yvonne-nal, de nem tudtam meggyőzni.) Pontosabban: a filmből nem derül ki, hogy több lenne sima lap dancer-nél.

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.05.18. 10:23:30

De várjatok má, nekem még mindig nem esett le a befejezés.

"No, mintha nem mind ugyanarra végződne... Ady Endre!"

(Tudom, hogy fenyítős, azér montam!)

Pacey · https://filmleltar.blog.hu/ 2009.05.18. 11:26:14

Van egy pankrátor, Jake Robertsnek hívják. Na az ő élete jutott eszembe a filmről.

A nyolcvanas években nagyon kedvelt sztár volt, mindig egy zsákkal vonult be, amiben egy óriáskígyó volt, ami a kulcsmomentumokban hogy, hogy nem, mindig előkerült onnan. Később a karrierje hanyatlásnak indult, sérülések, alkoholizmus, stb.

Volt egy pankrációról szóló sikeres dokumentumfilm, melybe bekerült ő is, ahol beszámolt róla, hogyan győzte le a démonait, és milyen más az élete, hogy nem az alkohol rabja többé. Egyszer csak hiába várták a forgatáson. Részegen fetrengett valahol.

Átcuccolt Európába, hogy rendbehozza az életét egy új helyen. Anyagilag eléggé padlóra került. Olyannyira nem volt pénze, hogy nem tudott a kígyójának kaját szerezni, így az éhen halt. Állatkínzásért ítélték el.

Hazatérve az Államokba lekapcsolták kokain birtoklásáért. Most ismét a visszatéréssel próbálkozik.

Csak eszembe jutott.

_Henrik_ 2009.05.18. 12:07:11

Ilyen csúnyán elbánni ezzel a nagyon jó filmel. :-(
Hölgyem, ön nem úriember.

Gulandro 2009.05.18. 12:17:04

Elszomorít ilyen egyoldalú és szűk látókörű véleményt olvasnom a rendező indítékairól, különösen itt. _HENRIK_ jól látja a kérdést hölgyem.
A rendező elmondta, hogy az előző három filmjével elmondta a test-lélek-szellem trilógiáját és ezzel megalkotta amit akart. A Pankrátorral meg akarta adni mind Rourke-nak és (miamanó) a pankrációnak azt a régen megérdemelt szerepet, amit a mozgóképekben eddig szerinte nem mutathattak meg.
A film végig gondolkodtatja az embert hogy mi az amit néz és miért is nézi ezt, sokakról beszélgettem a befejezésről, ami kivételesen nem csak azért olyan hogy beszéljenek róla, hanem van is miről kivételesen.

virtualdog 2009.05.18. 13:55:07

Nálam év filmje nagyságrendű a cucc...

NickelADeón 2009.05.18. 14:50:57

Érdekes, mennyien meghaltak gyermekkorom sztárjai közül csak az elmúlt 10 év alatt...
www.wwecritic.com/dead-wwfwwe-wrestlers-that-died-in-the-last-10-years/

Leo Decimus 2009.05.18. 15:39:39

Ez a kommentelés csak akkor lenne igazságos, ha lányok is hozzászólnának...:) így yvonne többszörös túlerővel szembesül.
Amúgy engem nem is jelen film kritikája, hanem a Forráshoz társított "giccs" szócska talált leginkább szíven.
Szvsz a kérdéses mű jól láthatóan a reneszánsz ornamentikát/ lineáris stílust megcélzó vizuáljára inkább a "szépséges" jelző illene. Csak azért nem a "csodálatos", mert az mindörökre fel van tartva a Tarkovszkij-féle AndreJ Rublovnak.

kerekgyarto yvonne 2009.05.18. 16:53:41

drága urak, örülök, hogy megérintett titeket a film. engem sem hagyott könnyek nélkül annak ellenére, hogy "guy cry film" (bár én minden filmen sírok, ez már csak ilyen) ettől még úgy gondolom érvényesek a meglátásaim, ha vitát indítanak, az se baj.

tényleg olyan történet, amiről lehet beszélgetni, senkit nem hagy vélemény nélkül, már azok közül, akikkel eddig beszéltem, ez pedig szerintem mindig a legfontosabb, bármilyen filmről van szó, itt szerintem kétségtelenül rourke-nak köszönhető, nélküle nem ez lenne a helyzet. az aronofskysan erős képek és jelenetek gondoskodnak arról, h ne legyen felejthető és beégjen a retina mögé is a cucc, ez valakinek bejön, valakinek nem. én néhol direktnek, ráadásul nem túl eredetinek találom. ennyi. a téma mindenesetre aktuális, nem véletlen, hogy az elmúlás, vannak-e korunknak és, ha igen, milyen hősei? stb. tematika igen népszerű. nézzétek meg a filmet!

kerekgyarto yvonne 2009.05.18. 17:18:15

@Gulandro: létezik nem egyoldalú vélemény? a szűk látókörűvel egyszerűen csak nem értek egyet.

azért olyan csúnyán nem bántam el a filmmel...három csillag.
a kemény sorok mögött érzékeny szív lapul.

de igazatok van, az, hogy én írtam róla, kicsit olyan, mintha wostry kritizálná, mondjuk a család kicsi kincsét vagy a junot vagy a forrást(hehe). nem tudtam pl. azonosulni a halódó férfiasság motívummal, stb. hogy mégis akkor miért? azt hiszem én láttam elsőként a geekz-től, na meg volt róla véleményem. megérintett talán.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2009.05.18. 19:56:15

Rourke papa csak 3 csillagot kapott a Geekzen?
Én is sírok. :(

Gulandro 2009.05.18. 20:59:37

@kerekgyarto yvonne: az eddigi ismertetőkben még a kevesebb csillagot ért műveknél is úgy éreztem nem billen akkorát a mérleg nyelve mint e helyütt. Egy olyan filmnél ahol még a videójátékos kiszólások is képesek mélyíteni a történetet elmenni ezek mellett úgy érzem nem volt helyes öntől.
A szűk látókörrel persze mivel nem ismerem lehet, hogy tévedtem.

doktor.dikhed 2009.05.18. 21:35:59

Egész röviden: a film teljesen rendben van. Nálam 4 csillag lenne. -1 a befejezés miatt. Ahogy megszólal a zene, Randy bemegy, integet...tökéletes, ott kellett volna befejezni, mert ez a lényeg, nem az, hogy nyer-e, el-e, vagy hal, hanem, hogy ott van a ringben, úja a csúcson. A végén az agónia felesleges.

yautya 2009.05.18. 23:55:07

Sajnos nem láttam még a Pankrátort de a sok ellentmondásos kritika alapján már muszály megnéznem mert látnom kell mi a helyzet. Rourkeról csak annyit ,hogy számomra már a Sin City beli alakítása után "visszatért". Aronofskynak is nagy tisztelője vagyok, főleg a Rekviem egy álomért miatt. Ami miatt aggódom az a mester következő Imdbs bejegyzése, mivel állítólag ő rendezi a Robotzsaru remake/folytatás/újraértelmezés-ét. (Még nem derült ki mi lesz a projekt.) Olvastam ,hogy a rendező csak azért vállalta el mert egy mainstream film rendezésével később nagyobb esélye lesz saját projektjei megvalósítására mivel jobban megnyílnak a stúdiók ajtajai meg pénzcsapjai. No szép gondoltam aztán deja vu érzésem lett mert volt már olyan ,hogy egy tehetséges rendező bevállalt anyagi okoból egy Robotzsaru filmet aztán jól el is cseszte. Nem nehéz kitalálni, Irvin Kershnerről és a Robotzsaru 2-ről beszélek ami nagyon gyatra lett, ezzel elindítva a Robocop franchiset a feneketlen süllyesztőbe. 3 mozifilm, egy gyenge sorozat és pár vállalhatalan Tv film után a Robotzsarunak már tényleg befellegzett. Ebből kéne valami vállalható/a hardcore robocop fanoknak/ szerethető és nem utolsó sorban anyagilag sikeres filmet csinálni. /Ráadásul Robotzsaru mint popkultúrális ikon úgy 20 éve volt igazán divatos./ A baj az ,hogy ez Aronofskynak nem menne szerintem. Tudom negatív prekoncepció de nem nézem ki belőle ,hogy jó akciófilmet készítsen. Persze tudom napjainkban divat a filmes reboot de míg a Batman és James Bond újrák készítőinek csak kissebb betliket kellett javítaniuk addig a Robotzaru sorozat kb. annyira halott mint Alex Murphy az első rész elején. Tényleg csoda kéne a feltámadáshoz...

Na mindegy azért reménykedem, hátha jó film lesz belőle. Ill. abban ,hogy a közelmúltban az Avatar comics által kiadott , Frank Miller által írt Robotzsaru képregényekből átvesznek pár dolgot, vagy hangulati elemet. /Csak ajánlani tudom az említett képregényeket mert nagyon jók!/

Tudom témában kicsit eltávolodtam a Pankrátortól, de ennyi talán még belefér.

Baski Sándor · http://filmvilag.blog.hu 2009.05.19. 09:37:51

@yautya: Aronofsky még nem csinált rossz filmet, jó lesz a Robocop is.

Chavez 2009.05.19. 09:56:48

Ugyanmár, a Robotzsaru a 80-as években volt csak életképes, ma már röhejes lenne egy ilyen figura, a technika már túlhaladott rajta. Ma már nem így nézne ki egy Robotzsernyák.
Az eredeti film (nekem a második is tetszett) most is nagy favorit, de szerintem felesleges több fémet leforgácsolni róla.

travis 2009.05.19. 18:27:18

@Chavez: A megközelítésen múlik minden.

-Szűcs Gyula- · http://nerdblog.blog.hu/ 2009.05.19. 21:12:22

Hahó, vót' valami alkesz bádogharcos mostanában a mozikban, az egész szépen kaszált.
;)
Csak mondjuk az ottani humort le lehetne cserélni gyilkos társadalomkritikára. Régen láttam a Robocop 1-et, de most is bazdmegelős-véres-cyberpunkos, csak a krómot és annak minden árnyalatát használó filmként maradt meg.
Na újra is nézem mindjárt.

HunFailure 2009.05.19. 21:13:36

Szerintem a hölgy eleve előítéletekkel ülhetett le a filmhez, vagy az egyik szemét csukva tartotta.

Olvassuk már el ezt, még egyszer:
"A pankrátor, Randy, a nyolcvanas évek tökéletes sztárja. Bár fénykora leáldozott, neve még mindig vonzó. A közönség jól szórakozik brutális izomzatán, kövületszerű állóképességén, így a siker utolsó morzsáit élvező Randy számára a nyugdíjba vonulás fel sem merül, míg egy fellépés után szíve utolsóelőtti figyelmeztetésként fel nem mondja a szolgálatot"

Aki látta a filmet, és ezzel egyet ért, tegye fel a kezét.

Pont nem ez történik, pont nem ez már az alapszituáció sem. Nem vonzó a neve, nincs csillogás, és nem élvez semmit. Próbálja kifizetni a lakókocsiját, de nem tudja: illetve, tudná, ha akarná, de a választás nem csak a ring, és az élet között, hanem ahogy az életben az lenni szokott, ezer apró dologban ott van: lakbér, vagy lap-dancer.
Lehetne ebben a filmben mélységeket találni, ha keresné a hölgy, de neki eleve megvan a prekoncepciója, tehát, hogy mi pereg a filmvásznon, az szinte már mindegy is.

Ha akarná, akkor a letűnt bírkózó, és a legszebb évein túl lévő táncosnő között meglátná azt, hogy elvileg ők sorstársak. Mind a ketten éltek valamiből, jók voltak benne, de épp kiöregednek, és az élet nem kínál alternatívákat a régi helyett, amit meg igen, az számukra élhetetlennek tűnik.

Nem az a kérdés, hogy hány csillagot ad rá, mert az teljesen egyedi megítélés kérdése, kinek hogyan tetszik egy film. Azzal is nehéz vitatkozni, hogy csupa ismerős panelből építkezik a film. Nem a világ legnagyobb filmje, az biztos. De azért, amit itt a hölgy elővezet, az meg a ló túloldala. Ez igenis egy értékelhető iparos munka, ami nagyon is működik. Annak, akit érdekelt, hogy miről szól, annak vélhetően működött is. Hogy a kritika íróban volt valami zsigeri ellenállás, az meg, az ő baja.

HunFailure 2009.05.19. 21:16:18

és ha már off, a robotzsaru szerintem már anno is komolytalanka volt, mármint ami a karaktert illeti. Nem a robotzsaru karakterétől, hanem a kevéssé finomkodó, pesszimista jövőábrázolástól volt maradandó a film. Ahogy Hamlet mondja, amolyan bazdmegelős-Cyberpunkos-jönamultivégeaszabadvilágnak film volt, ellőtt végtagokkal, és egyebekkel. Csak ma egy ilyen költségvetésű filmet lepofoznak 12 karikásnak, lásd T4.

kerekgyarto yvonne 2009.05.20. 14:35:54

@HunFailure:


Pont nem ez történik, pont nem ez már az alapszituáció sem. Nem vonzó a neve, - dehogynem. van egy csomó, ugyan egyre fogyatkozó rajongója, akik a nyolcvanas évek sikerét látják Randyben. emiatt van súlya annak, hogy visszahívják őt meg régi ellenfelét, egyfajta tiszteletadásként a múlt előtt. ha már mélységeknél tartunk, ez utalás a film apropójára. Randy megbecsült őskövület a ringben.

nincs csillogás, és nem élvez semmit. - dehogynem. csillogás a küzdelem, pár perc hamis hírnév. ez az amitől nehéz megszabadulnia, elvileg emiatt nehéz a választás.

Próbálja kifizetni a lakókocsiját, de nem tudja: - "Bár fénykora leáldozott..."

illetve, tudná, ha akarná, de a választás nem csak a ring, és az élet között, hanem ahogy az életben az lenni szokott, ezer apró dologban ott van: lakbér, vagy lap-dancer. - igen, és? ez az alapkonfliktusa a filmnek. a letűnt kor hősének alkalmazkodnia kell, kérdés, hogy képes-e rá, akarja-e. nyilván sorstársak, más nem is derül ki róluk.

Lehetne ebben a filmben mélységeket találni, - lehet.

ha keresné a hölgy, - azt hiszem a film nézőjének, nem a mélységkeresés a dolga. ettől függetlenül pont ennek a filmnek az esetében, ahol az összes motívum egy irányba tart, minden utalás igen egyértelmű,a karakterek világosak, nem nehéz megtalálni és felfedezni a mélységet. ez egyfajta hozzáállás az alkotók részéről, nekem túl direkt. ez a problémám.

de neki eleve megvan a prekoncepciója, tehát, hogy mi pereg a filmvásznon, az szinte már mindegy is. - ez egyszerűen butaság. prekoncepció, hogy a kritika előítéletek szüleménye és az érvek sem stimmelnek. az igazság az, hogy vártam ezt a filmet, mert ódákat zengtek Rourke játékáról és, mert kedveltem és láttam jópárszor a Rekviemet. általában pedig érdeklődve várom Aronofsky filmjeit, még ha nem is rajongok a stílusáért. ennyit az előzetes érzelmeimről.

Ha akarná, akkor a letűnt bírkózó, és a legszebb évein túl lévő táncosnő között meglátná azt, hogy elvileg ők sorstársak.
Mind a ketten éltek valamiből, jók voltak benne, de épp kiöregednek, és az élet nem kínál alternatívákat a régi helyett, amit meg igen, az számukra élhetetlennek tűnik. - ez más megfogalmazásban benne van. a problémám pont az volt, hogy a rendező nagyon a mélységeknek rendelte alá a filmet. minden egyes elszólás azt támasztja alá, pl. az itt már említett kisfiús beszélgetés a nintendózás közben, amitől a falramásztam, de direkt nem írtam bele a kritikába. ez egy hozzáállás, Aronofsky stílusa, ami számomra túl direkt, van akinek bejön. nekem nem annyira. a film ettől függetlenül teljesen megállja a helyét, erős állítás, kevés kérdéssel.

Ez igenis egy értékelhető iparos munka, ami nagyon is működik. Annak, akit érdekelt, hogy miről szól, annak vélhetően működött is. - ez lenne a helyes végszó. működik a film, csak nem éreztem, hogy ezt ennél jobban hangsúlyozni kellene.

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.05.21. 08:17:41

Jelentem, én nem vagyok nő, de lényegében egyetértek Yvonne-nal, az én fikázásomra más indokot kell találni:
kultura.hu/main.php?folderID=1174&articleID=284007&ctag=articlelist&iid=1

Gulandro 2009.05.21. 09:14:20

Bár elég direktnek tartom, hogy előreteszitek a kritikát, legalább a téma pörög tovább.

Fentiekhez hozzászólva nekem az IronMan nézése közben folyamatosan az járt a fejemben, hogy ezzel a technikával akarok egy Robotzsaru filmet és most. Nekem nagy kedvencem az első három rész és a képregények.

A Pankrátorról rosszat írni, rosszat gondolni és rosszul hozzáállni alapvető emberi kérdéseket vet fel bármilyen személlyel szemben, nemre nézve függetlenül. Bár értem és értékelem a geekz azon irányultságát etéren hogy transzcendens módon valami szokatlan módon tárja elénk az adott film kritikáját, úgy érzem ezúttal ez nem vált be.

kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2009.05.21. 09:45:57

Én azt nem értem a Pankrátorral kapcsolatban, hogy eddig akárhány kritikát elolvastam róla, egyikben sem szerepelt, hogy akkora kultfilm, zseniális mestermű lenne. Mégis mindazok, akik egy-egy mondatra szólnak hozzá, ezt állítják (ld még "A Pankrátorról rosszat írni, rosszat gondolni és rosszul hozzáállni alapvető emberi kérdéseket vet fel") - de érvek sehol.
Szóval, miért kultfilm A pankrátor? (Mickey Rourke nem jó válasz, mert egy darab remek színész nem tesz kultfilmmé és mestermű egy filmet.)

Gulandro 2009.05.21. 10:05:56

@kovacsbalint: érdemes visszaolvasni, fentebb HUNFAILURE is igen jól rámutatott miben tévedett a kritika írója. Ha más is elkövetett ilyen hibákat, akkor azok a kritikák is tévesek voltak.

Mitől kultfilm a Pankrátor? Mert olyan kérdésekről szól, ami mindannyiunkat foglalkoztat. Nem olyan durván és közönségesen teszi ezt, mint a többi film, női szereplők szájába adva a tutit és elénk lökve hanem gondolkodtatva, hagyva időt a gondolatok megformálására bennünk.

A Pankrátor (számomra legalábbis) olyan, mintha Hemingway megtanult volna rendezni és egy írását ebben a művészeti formában osztotta volna meg velünk, a közönséggel, férfitársaival. Zavar megemlítenem, de a Túl a barátságon típusú filmekkel elhülyített kritikusok alkalmatlanok arra, hogy egy Pankrátorhoz hasonló filmet értékeljenek vagy felfogjanak.

Ahogyan a legférfiasabb filmstílust, a westernt, az utóbbi években csak néhány erőteljes alkotás szimbolizálja a filmművészetben (legutóbb az Appaloosa pengetett jó húrokat etéren) úgy a Pankrátor is egy olyan ritka film, ami nem állítható be sem az újkori filmek, sem a régi iskola szerint készült új filmek (pl. Rocky) sorába, mert többről szól és más eszközökkel mint bármi előtte.

Akkoris, hogyha ez pusztába kiáltott szó lehet sokaknak, a Pankrátor olyan dolgokról szól (valójában) amikről nem beszélünk és nem mondjuk. Ott van a barátok közös hallgatásában, apró gesztusaiban egymás felé. Ez olyasmi amit egy nő (elnézést) vagy egy nőies férfi (nem kérek elnézést) akkor sem foghat fel, ha belegebed.

Wostry Ferenc · http://geekz.444.hu 2009.05.21. 10:10:39

@Gulandro: "Bár elég direktnek tartom, hogy előreteszitek a kritikát"

Az internet varázsa.

Gulandro 2009.05.21. 10:13:32

@Wostry Ferenc: együtt tudok vele élni, nem negatív értelemben írtam

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.05.21. 12:47:39

@Gulandro: "a Túl a barátságon típusú filmekkel elhülyített kritikusok alkalmatlanok arra,"

"legutóbb az Appaloosa pengetett jó húrokat etéren"

Ajajjj. Az oké, hogy a SÜN!!! előtt a Ne dobáld a buzit! volt a legkelendőbb rigmus, de ha már nincs a kéznél egy túlérlelt záptojás, akkor mér, mér pont ezt a menthetetlenül középszerű, enervált sztárokkal és tárgyilagos melodrámával fóliázott utánérzést kell odasózni? Ércsük mink enélkül is, hogy a művészlelkek, meg az ősmacsók ritkán jelölik be egymást a ziviven, de ettől még mindenki köcsög, csak én vagyok király.* Mármint: ÉN!

Vagyis.

A plakátmaszkulin értékrendet egyszerre iróniával és tisztelettel kezelő Pankrátor erényeit anélkül is el lehet ismerni (mert szerintem jó film), hogy egy hasonló tárgy iránti alázattal bíró, azonban kellemetlenebbül revizionista buzimozit lefitymálnánk. Azért érdemes csínnyábban bánni az ilyen kirohanásokkal, mert majd annyira korlátoltaknak LÁTSZANAK, mint amennyire az inkriminált írás LÁTSZIK annak - onnan nézve.

Appaloosa, mint "erőteljes"? A leszámolás utáni, sokéves kihagyáson kívül asszem nem emléxem érdemes jelenetre. Szerintem meg a "Túl a barátságon típusú filmek" nélkül is bőven unhatóak az ilyen "na most XY is felmondja típusú filmek" - amik persze a műfaj vadromantikus installációi mögött illedelmesen fel-felcaplatnak a kortárs történelem- és műfajbírálati magaslatokra is.

A The Proposition. Na, az erős. Ha pl. azt hozod fel ellenpélda gyanánt, akkor egy szavam nem lett volna - Ang Lee munkája iránti forró vonzalmam ide, vagy oda.

.m.

* - nem szó szerint. Ez csak egy szleng!

Gulandro 2009.05.21. 21:40:07

@Parraghramma.: ha ajánlod ezt a filmet (annak veszem fentebbi gondolatod) akkor megnézem, mert még nem láttam
Ezt leszámítva akkor érted amit mondani akartam és ez a lényeg.
(az Appaloosa nekem tetszett és többször is nézhető volt, ráadásul apámmal, akivel lassan egyetlen közös nevezőnk a western - ennek a stílusnak küldetése van, de okés, befogtam a pofámat)

_Henrik_ 2009.05.22. 09:09:00

Tisztelt Hölgyem és Uraim!
Amennyiben jól látom, nem az a kérdés hogy Yvonne értékítélete helyes-e, szereti-e ( tetszike e nekije) a rendező munkássága, elismeri-e Rourke tehetségét, alakításának kiválóságát (nem is kérdéses) hanem az, hogy megértheti -e egy Hölgy ( és egyéb feminin férfialkat) a férfi(romantika) leglényegét. És ha igen, miért nem????


Ui: Felmerült Hemmingway neve, én talán Rejtő Jenő Csontbrigádját tudnám párhuzamnként hozni.

Gulandro 2009.05.22. 10:00:55

@_Henrik_: Szerintem a Hemingway egy "m"-el írandó. A feltett kérdés pedig szerintem helyénvaló.

ninarose · http://adultfilmatrium.freeblog.hu/ 2009.05.22. 10:53:54

Szomorú volt olvasni a cikket. A film csillagos ötös!

Thom Yerk 2009.05.23. 21:57:06

nem teljesen értem, hogy egyesek miért nem képesek elfogadni valaki véleményét, hanem aszongyák 34233262.jára is, hogy "nem látta a filmben".
egyetértek a kritikával abban, hogy néhol sablonos a sztori, és így szájbarágós is lesz.
viszont baromi jó film volt, egy 4est NÁLAM bőven megérdemel, de a kultfilmtől sztem messze van
uff

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.05.24. 13:57:05

@Gulandro: Bocsánat. Kicsit megcsúszot a klaviaturhám, finomabban is fogalmazhattam volna. (A párbaállítást ettől függetlenül még mindig demagógnak érzem.) Természetesen mindenki nyugisan avagy ingerülten írja meg a tutkót, vérmérsékletétől hasonlóképpen függően szeresse azt forrón avagy hidegen - és semmiképpen ne fogja be a pofáját!!!

Az olyanokat nem szeressük errefelé, és ki is moderáljuk őket. Nyomuk nem marad, értesz?

Gulandro 2009.05.24. 19:06:32

@Parraghramma.: rám mindig is lehetett hatni hidegháborús fenyegetésekkel...

Időközben pótoltam az Ajánlat (the Proposition) beli hiányosságomat, de mégis az Appaloosa áll közelebb ahhoz a tartalomhoz amiről szólni akartam.

Azt még lehet ugye? Szólni vagy akarni...

travis 2009.05.24. 20:20:42

Rég láttam filmen ilyen pokoljárást.
5 csillag.

@Parraghramma.: Ezúttal egyetértünk. Én is agyfaszt kapok az ilyen jó kis szembeállításoktól.

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.05.24. 20:41:40

@Gulandro: Mindent lehet, mondom.

OFF

John Hillcoat bozótwesternje elárulás és megtérés, semmibe merengés és lemondás, az erőszak mocskosan fennkölt elégiája - a legkeserédesebb napnyugta-ábrázolással. Kulcsfilm.

http://twitchfilm.net/site/images/mastheads/TheProposition2005.jpg

"Itt, hol a máskor oly híg ég alatt
szikárló tűzfalak
magányán a nyomor egykedvű csendje
fenyegetően és esengve
föloldja lassan a tömény
bánatot a tűnődők szivén
s elkeveri
milliókéval."

Gulandro 2009.05.24. 20:49:34

@Parraghramma.: OFF én inkább a 36-al és az Mr73al állítanám párba mint a Pankrátorral. Még lehet friss az élmény és érnie kell bennem.

Parraghramma. · http://torrance.freeblog.hu/ 2009.05.24. 21:59:19

@travis: azér feltűnt, hogy amióta élőben láttad a bicepszem, még egyszer se szótá be! Megértelek.

@Gulandro: én semmit nem állítottam párba. Pláne nem a Pankrátorral. Csak offolgatok és ellenvetek. Néha meg kombinálom a kettőt - lehet, ez zavart meg .-)

wendriner úr 2009.05.25. 22:20:25

Jézusúristen. bár utólag meggyőződtem róla, hogy a szerző látta a filmet, a cikk alapján ez nem egyértelmű.
süti beállítások módosítása