Május 22-én in a theater near you elszabadul az Indiana Jones-sorozat várva várt negyedik epizódja, A kristálykoponya királysága. Új, hétfőnként jelentkező sorozatunkkal a premierig hátralévő, fájdalmasan hosszú három hónapot szeretnénk legalább lélekben megrövidíteni...

Miután Lucas "nyugdíjba ment" (lásd cikksorozatunk első részét), és Spielberg elvállalta a Frigyláda rendezését (cca. 1978), a fenegyerekek két dologban állapodtak meg. Spielberg leforgatja Meztelenek és bolondok című filmjét, közben pedig egy közösen kiválasztott író dolgozni kezd a végső forgatókönyvön. Spielberg éppen akkoriban olvasott egy Modern szerelem című kéziratot. Átküldte Lucasnak, és bizalommal ajánlotta figyelmébe a szerzőt: Lawrence Kasdant. A szkript olyannyira elnyerte Lucas tetszését, hogy egyből két komoly munkára szerződtette a mindössze 30 éves írót: a Frigyláda, illetve A Birodalom visszavág megírására (a Modern szerelem 1981-ben került vászonra John Belushi főszereplésével).

Spielberg és Kasdan 1979 januárjában öt napra Lucas házába költözött, hogy kidolgozza a főhős figuráját és a cselekmény fő tartópilléreit. Amolyan James Bond-utánérzetre készültek a Dr. No nyomvonalán, de már az első este rá kellett döbbenniük, hogy tévúton járnak. Indiana Smith már most szemüveges professzor és ostoros kalandor egyben. Nem ölthet magára egy harmadik személyazonosságot.

Spielberg szavaival: „Indy nem lehet James Bond, nem lehet szmokingos playboy. Mindig is régimódi akcióhősként képzeltem el: romantikus, ravasz, keményöklű simlisként. Az első jelenetekben unalmas professzornak tűnik, aztán felölti a bőrzekéjét, a kalapját, és oda a makulátlan külleme. Ráadásul James Bond mindig nyer. Indy nem.”

Kasdan szenvedélyesen érvelt amellett, hogy felejtsék el az egész Bond-asszociációt, és a klasszikus kalandorok esszenciáját rajzolják meg Indiana karakterével. A hetvenes évek Bond-filmjei, magyarázta, amúgy is elszakadtak a valóságtól és a közönségtől. Néhány óra elteltével Lucas is beadta a derekát. Abban már mindhárman egyetértettek, hogy a főhősnek nem lehetnek természetfeletti képességei.

Spielberg és Lucas ugyanazokon az olcsó, pergő, trükkökkel teli kalandfilm-sorozatokon (Spy Smasher, Masked Marvel, Commando Cody, Tailspin Tommy) nőttek fel. A harmincas-negyvenes években közel kétszáz ilyen széria futott a mozikban, heti négy epizóddal, míg a tévésorozatok érthető módon halálra nem ítélték őket. Legfőbb gyártójuk, a Republic cég 1959-ben bezárta kapuit. (Spielberg kölyökként rendszeresen beszökött a korhatáros filmekre. A Scottsdale-i Kiva Filmszínházban ült minden szombaton, és végigizgulta a legújabb epizódokat.)

Míg Spielberg és Lucas tehát a Republic-szériákat és ezzel gyermekkoruk szombati matinéit szerették volna feleleveníteni, Kasdan inkább a klasszikus, Errol Flynn- és Clark Gable-féle kalandfilmekhez kívánt visszanyúlni úgy, hogy Humphrey Bogart és Steve McQueen szelleme is tetten érhető legyen a vásznon. A forgatókönyv végül is a két koncepció határán született meg.



Az ötnapos brainstorming végén Spielberg két dolgot javasolt. Az elsőt, hogy Indy legyen alkoholista, elvetették. A másodikat azonban, hogy a főhőst Smithről Jonesra kereszteljék át, elfogadták. Spielberg rámutatott, hogy az Indiana Smith név túlságosan emlékeztetett egy Steve McQueen-film (Nevada Smith) címére. Az „Indianát” azonban megtartották, hiszen így hívták Lucas hűséges alaszkai malamutját, azt a medveméretű kutyát, akiről korábban Csubakka figuráját is mintázta. A megbeszélés végén kezet ráztak, és Lucas emlékeztette társait: „Filmtörténelmet írunk.”

Lucas eredetileg arra gondolt, hogy saját maga fogja finanszírozni a filmet, de cash-flow problémái adódtak. Mikor rájött, hogy kénytelen társul hívni a nagy stúdiókat, elhatározta, hogy „Hollywood legnagyobb üzletét” csikarja ki belőlük. A fenegyerekek pontosan tudták, hogy közös produkciójuk olyasmi, amiért a stúdióigazgatók magányos estéiken imádkoznak az Úrhoz. Ezért olyan kemény feltételeket iktattak a stúdióknak küldött ajánlatukba, melybe még a rinocéroszbőrű veteránok is belesápadtak.

Végül a Paramount akkori feje, a kasszasiker-gyáros Michael Eisner (később a Disney teljhatalmú ura) vállalta, hogy a szokásos 35%-os részesedésnél kevesebbért is finanszírozza a méregdrága projektet. Cserébe kiharcolta, hogy a Frigyláda – és az esetleges folytatások - jogai örökre a Paramountot illessék. Lucas ebbe azzal a feltétellel egyezett bele, hogy nélküle nem készülhet egy folytatás sem. Az elveszett frigyláda húszmilliós költségvetése pontosan annyi, amennyibe a Cápa és a Csillagok háborúja együttesen került. Spielberg akkoriban hírhedt volt arról, hogy messze túllépi a költségvetést (ráadásul a Meztelenek és bolondok közben hatalmasat bukott), így Eisner komoly kötbér-rendszert iktatott bele a szerződésbe.

Hogy garantálják a forgatási ütemterv betartását, Spielberg és Lucas a produceri posztra egy olyan fiatalembert szerződtettek, akiről sok jót hallottak már. Frank Marshall másodosztályú filmek gyártásával kezdte karrierjét a legendás Roger Corman New World Pictures cégénél, majd Peter Bogdanovich és Walter Hill producereként lépett át a fősodorba. Spielberg a hetvenes évek közepén ismerkedett meg vele, és megtapasztalta, hogy Marshall B-filmes múltjának köszönhetően kitűnően bánik pénzzel és idővel. Marshall (aki később feleségül vette Spielberg asszisztensét, és maga is rendező lett) feladata producerként nem a kreatív folyamattal volt kapcsolatos (tehát pl. nem szólt bele a forgatókönyvbe), inkább gyártási szempontból felügyelte a forgatást.

Lucas az executive produceri státuszt tartotta fent magának, noha egy másik executive producert is munkába állított volt osztálytársa, Howard Kazanjian személyében. „Nagy szükségünk volt valakire, aki mellettem eljátssza a rosszfiút. Nehéz ilyen helyzetben keménynek maradni. Tudtam, hogy Howardnak menni fog” – magyarázta döntését. Spielberg közben kiválasztotta Douglas Slocombe operatőrt és Michael Kahn vágót. Míg Kahn vágta Spielberg utóbbi két filmjét (és azóta az összeset), a nagy öregnek számító Slocombe csak felületesen ismerte rendezőjét: sok másik kollégája mellett két hetet dolgozott a Harmadik típusú találkozások felvételein (ez utóbbi film 12 operatőrt emésztett fel, de csak Zsigmond Vilmos kapott érte Oscart). A legfontosabb posztokat tehát betöltötték, ideje volt nekiállni a szereplőválogatásnak.

(A jövő héten kiderül, hogyan követte el élete legnagyobb baklövését Tom Selleck, és miért kellett meggyőzni Lucast arról, hogy Harrison Ford az igazi Indiana Jones.)